KÉK HÍREK
A Rovatból

Kiengedik a börtönből Budaházy Györgyöt

A jobboldali aktivista azonban bűnügyi felügyeletbe kerül.

Link másolása

Csütörtök estétől Budaházy György bűnügyi felügyeletbe kerül, a hírt ügyvédje, Gaudi-Nagy Tamás is megerősítette - írja a Mandiner.

A lap megkereste az ügyvédjét, ő erősítette meg a hírt. Elmondása szerint a Budaházy-ügy egy fellebbezés után került a Kúriához. Letartóztatásban volt, amit félévente vizsgálnak felül.

Mivel a Fővárosi Ítélőtábla elutasította a felülvizsgálatot, ezért

fellebbezésre a Kúria elrendelte a bűnügyi felügyeletet. Az ügyvéd úgy véli, hogy a döntésbe az is belejátszott, hogy Budaházy éhségsztrájkba kezdett.

A bűnügyi felügyelet azt jelenti, hogy a börtönből kiengedett személyre nyomkövető kerül, de saját otthonában töltheti le a hátralévő időt. A volt jobbikos ügye még nem zárult le, mert egy megismételt másodfokú eljárás következik, de erre úgy tűnik, hogy az otthonában készülhet fel - írja a lap.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Megszólalt a milliárdos konzul repülőjével lezuhant férfi édesanyja
Az első vizsgálatok szerint a pilóta rosszul lett, s azután már képtelen volt irányítani a gépet, ami a földbe csapódott. A pilóta és az utas is meghalt.
Fotó: Police.hu - szmo.hu
2024. május 06.


Link másolása

A 26 éves Krisztián volt az egyik áldozata annak a repülőbalesetnek, ami idén április 13-án történt. A tragédiában elhunyt férfi édesanyja most nyilatkozott a Blikknek.

A lap szerint a gépet dr. Magyari József vezette. Az egykori szingapúri konzul tapasztalt, rutinos pilótának számított.

A kisgép 9 óra 30-kor szállt fel a tököli reptérről, majd három perccel később már Martonvásár felett jártak, aztán néhány perc múltán a kamerafelvételek szerint a gép zuhanni kezdett.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálatai szerint a pilóta rosszul lett, s azután már képtelen volt irányítani a gépet, ami a földbe csapódott. A pilóta és az utas is meghalt.

"Hol jobb, kicsit békésebb órák telnek el, hol nagyon nehéz, küzdelmes időszakok vannak. Hiszünk abban, hogy a békésebb időszakok egyre hosszabbak lesznek, míg a szomorúak egyre rövidebbek."

- mondta a lapnak Krisztián édesanyja, Andrea.

"Mi sem tudunk többet, mint ami a sajtóban már megjelent, azaz, hogy a pilóta rosszul lett"

- tette hozzá a balesetben elhunyt férfi rokona.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
Megszólalt a szalántai tragédiában elhunyt MMA-bajnok ismerőse: nem vezetett lassan, de sosem veszélyeztette mások életét
Három autó ütközött össze szombaton, az egyiket a korábbi MMA-bajnok vezette.

Link másolása

Tragikus baleset történt a Baranya megyei Szalántán, ahol szombaton három autó ütközött össze. A részletekről a Sportal.hu ír, mivel az egyik halálos áldozat a lap tudomása szerint Stétz Dániel, korábbi MMA-harcos országos bajnok és Eb-bronzérmes, aki személyi edzőként dolgozott.

„A zord, ijesztő külseje ellenére mérhetetlenül nagyszívű, jólelkű és igaz barát volt. Rengeteget ültem mellette kocsiban. Tény, hogy nem vezetett lassan, de soha nem veszélyeztette mások életét, nem lépett túl a saját határain, sőt ő volt az, aki rendszeresen rám szólt, hogy hova sietek”

– idézi a lap a sportoló egy ismerősét. Azt írják, az 58-as főút Pécs felé vezető vonalán Sétz Mercedese, valamint egy Audi éppen egy Suzukit előzött, amikor az balra fordult. Az Audi kisebb koccanással el tudta kerülni a Suzukit, Stétznek ez már nem sikerült. Az ütközést követően a személyi edző Mercedese lesodródott az útról, többször megpördült, mielőtt fának csapódott és szinte a felismerhetetlenségig szétroncsolódott.

A Mercedesben a 32 éves Stétz és barátnője ült, akik a helyszínen életüket vesztették. A Suzukiban egy nagymama és unokája utazott, őket életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
RTL: Válságos állapotban van az a 7 éves kisfiú, aki Cegléd mellett sérült meg egy autóbalesetben
Egy kisautóba oldalról csapódott egy másik kocsi, a kanyarodó autó az árokba repült. A benne ülő gyereket mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.

Link másolása

Az RTL Híradó információ szerint válságos állapotban van az a 7 éves kisfiú, aki a tegnap délutáni Cegléd melletti baleset legsúlyosabb sérültje. A gyereknek súlyos koponyasérülései lettek, miután autójuk egy másiknak ütközött. A mellette ülő 10 éves bátyja is súlyosan megsérült, mindkettejüket mentőhelikopterrel vitték kórházba.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a gyerekek állapotáról a csatornának elmondta: „Egyikük koponya, illetve végtag, másikuk pedig mellkasi és végtag sérüléseket szenvedett. Őket mentőhelikopterekkel szállítottuk kórházba. A két felnőtt mellkasi, illetve háti sérülések miatt szorult ellátásra, őket is kórházba szállítottuk.”

A baleset kora délután, jó időben, egy jól belátható kereszteződésben történt Cegléd mellett, a 4-es főúton. Információk szerint egy kisautót vezető apa – a hátsó ülésen a gyerekekkel – balra akart felkanyarodni a főútra, éppen akkor, amikor odaért egy másik kocsi, ami aztán beléjük csapódott. Az ütközés hatalmas volt, a kanyarodó autó az árokba repült, a másik keresztbe állt meg az úton.

A kocsi bal oldalán mindkét ajtó behorpadt. A legsúlyosabb sérült, a 7 éves kisfiú pont ott ülhetett, az RTL információ szerint ő van jelenleg is válságos állapotban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kézen fogva sétált és nyilvánosan szexelt is későbbi gyilkosával a nő, akit holtan találtak Miskolcon
Egy 26 éves cseh férfit gyanúsítanak azzal, hogy a 48 éves hajléktalan nő torkát elvágta, miután egy félreeső területen magáévá tette.

Link másolása

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy női holttestet találtak a miskolci Tiszai pályaudvar környékén szombat hajnalban. A rendőrség gyilkosság ügyében kezdett nyomozni.

Az ügyben a 24.hu-nak hétfőn Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője nyilatkozott. Ő elmontda:

A biztonsági kamerák felvételei szerint a szombaton a miskolci Tiszai pályaudvar mellett holtan talált nő nem sokkal a meggyilkolása előtt még kézen fogva sétált a későbbi gyilkosával a peronon, sőt, szexuális aktust folytatott egy 26 éves cseh férfivel, aki ezután elvágta a torkát.

Együtt mentek be az állomáson lévő mosdóba is, majd innen elmentek egy üzemi területen lévő bokros részre, ahol a hajléktalan nő levetkőzött, majd állva közösült a cseh férfival, aki ezt követően elvágta az áldozata torkát.

A rendőrség közlése szerint a férfi „jellegzetes hajat és pólót viselt”. A körözés kiadásától számított két órán belül egy helyi benzinkúton elfogták, majd a kihallgatás során beismerő vallomást tett, azonban tettére nem adott magyarázatot.

A kihallgatáson kiderült, hogy a 26 éves cseh férfi évek óta „céltalanul” járja Európa országait. Mivel külföldi állampolgár, ezért Jogg Zsolt szerint a nyomozás fel kell tárni azt is, hogy követett-e el korábban más, esetleg hasonló jellegű bűncselekményeket is.

Link másolása
KÖVESS MINKET: