SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Kicsit belehaltam” - Rubint Réka először adott interjút édesanyja halála óta

A fitneszguru minden szomorúsága ellenére hálás a sorsnak, amiért az utolsó hónapokban végig édesanyja mellett lehetett.


Először nyilatkozott Rubint Réka édesanyja halála óta, a Blikknek arról beszélt, hogy hálás, amiért a végsőkig anyja mellett lehetett.

A fitneszedző azt mondta, hogy a járványhelyzet miatt rengeteget volt otthon, ami nem adatott volna meg neki, ha dolgoznia kell. Emiatt lehetett sokat édesanyja mellett élete utolsó időszakában:

"Kiváltságos dolog, hogy a karjaimban tudtam átsegíteni édesanyámat arra a világra, melyet nem ismerünk. Próbálom az elfogadhatatlanban megtalálni a kapaszkodót és a vigaszt.

Ha nincs a Covid és nincsenek a korlátozások, akkor ugyanabban a tempóban, mint korábban, reggeltől estig dolgoztam volna. Elképzelhető, hogy a világ valamelyik pontján táboroztattam volna, s akkor most itt lennék egy óriási nagy bűntudattal a lelkemben, hogy nem voltam vele, nem lehettem mellette. Az első napokban kicsit belehaltam abba, ami történt, de aztán elkezdtem más oldalról megvizsgálni a történteket."

Rubint a tragédia bekövetkeztéről is beszélt:

"Lányom, Lara és az én kezemben halt meg, amíg a mentők megérkeztek, Norbika és Norbi próbálták újraéleszteni."

Úgy érzi, hogy a gyerekei most nőttek fel igazán, fiát, Norbikát például a történtek megerősítették abban, hogy az orvosi pályára készüljön. Gyerekeiben látja viszont szüleit, akik közül már egyik sem él: lányában az édesanyját, két fiában pedig az apját. Hálás, amiért rengeteg időt tudott együtt tölteni anyjával a halála előtt, és megannyi meghitt családi pillanatot élhettek át még közösen.

"Amikor felteszem magamnak azt a kérdést, megtettem-e mindent, hogy édesanyám boldog legyen, akkor azt mondom, hogy igen. És ha megkérdezem magamtól, hogy ugyanígy szeretnék-e majd a földi életnek búcsút inteni, a válaszom szintén az, hogy igen."

Rubint azt is elárulta, hogy két hónappal a haláleset után újra elkezdett dolgozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Véget érhetett Molnár Áron házassága, állítólag már el is váltak a feleségével
Molnár Áron és Duda Éva kapcsolata több mint egy évtized után érhetett véget. A színész nem akart nyilatkozni a magánéletéről, ám nem cáfolta a Blikk értesülését.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. november 10.



Több mint egy évtized után véget ért Molnár Áron és Duda Éva házassága - írja a Blikk. A lapnak több, egymástól független forrás is megerősítette, hogy a színész és a koreográfus már nem alkot egy párt, ugyanis elmúlt a szerelem.

A Blikk többször is próbálta elérni mindkettejüket, de nem sikerült őket szóra bírni. Molnár Áron ragaszkodott ahhoz, hogy a magánéletéről nem kíván nyilatkozni, a lap értesüléseit ugyanakkor nem cáfolta.

„Erről nem akarok beszélni”

– mondta szűkszavúan Molnár Áron.

A színész pár hete egy Instagram-oldalára feltett videóban azt is elárulta, hogy albérletben lakik. A Blikk szerint éppen a Csillag Születik forgatásán kényszerült váltani, mert ki kellett költöznie abból a lakásból, amelyben a házassága lezárása után kezdett új életet.

A pár szakításának már voltak nyilvános jelei: 2023 decembere után megszűntek a közös bejegyzések és a nyilvános rajongás a közösségi oldalaikon. Az utolsó közös posztok közel két évvel ezelőtt, a Sztárbox versenye alatt és után kerültek fel, amikor még úgy tűnt, a házaspár tagjai boldogabbak nem is lehetnének. Akkor még példaértékű volt, ahogy egymást támogatták a másik számára fontos projektekben.

„Baromi sok energiát tudsz megmozgatni, az adrenalint szerintem belőled akár szintetizálni is lehetne. Ilyen vagy „gyárilag”, de ehhez iszonyú odaadás kellett, eltökéltség és szorgalom. Nem spóroltad ki. Ahogy a szerepeidre készülsz, ugyanolyan komolyan vetted ezt is. Akár színház, akár aktivizmus, akár sport! Te meglódulsz a kihívásoktól és a maximumot hozod” – dicsérte Duda Éva a színészt a Sztárbox után.

„A feleségem egy fantasztikus tánctársulatot vezet 14 éve. 14 év alatt rengeteg csodálatos bemutatójuk, hazai és nemzetközi előadásuk volt. Folyamatosan telt házzal mennek az előadásaik, sorra halmozzák a díjakat, sikereket” – írta pár héttel korábban Molnár Áron.

A színész a szerelmének köszönhette Nagy Ervin barátságát is. A Kincsem sztárja két évvel ezelőtt megjelent könyvében elárulta, hogy korábban ő is Duda Éva kedvese volt. „Élettársak voltunk Évával életünk nagyon fiatal szakaszában. Mi már rég nem éltünk együtt, amikor ők összejöttek. Áront általa ismertem meg 13 évvel ezelőtt” – fogalmazott Nagy Ervin.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megtörte a csendet a drogbotrányba keveredett T. Danny: beszédes videóval és egyetlen mondattal reagált
A fiatal előadó egy edzőtermi videóban mutatta meg, mit gondol a helyzetről. A rövid üzenet kettészakította a rajongótáborát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 09.



Pénteken az edzőteremből posztolt egy videót T. Danny, amelyhez mindössze annyit fűzött hozzá:

„I don’t care”, ami magyarul annyit tesz, „Nem érdekel.”

A rövid, de határozott üzenet sokat elárulhat arról, hogyan viszonyul a körülötte zajló eseményekhez, a felirat ráadásul azon a sapkán is szerepelt, amit a rapper a felvételen viselt, írja a Tények.

A videóban csupán az látható, hogy az énekes teljes erőbedobással edz, miközben szól a zene, a bejegyzés alatt azonban rövid idő alatt elárasztották a kommentszekciót, a rajongók egy része biztató üzeneteket hagyott, mások viszont úgy vélték, nem éppen ez a legjobb hozzáállás a jelenlegi helyzethez.

A fiatal énekes pénteken egy olyan belvárosi szórakozóhelyen is megfordult, ahova a rendőrség ritkán látott létszámmal vonult fel. A hatalmas drograzzia során több mint 200 embert igazoltattak, és 16-ot el is vittek droghasználat gyanúja miatt. Egy szemtanú szerint azonban a rapper már rég elment, mire a rendőrség megérkezett, így őt nem is ellenőrizték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
T. Danny is a drograzziával érintett Dojóban bulizott, nem sokkal a rendőrök érkezése előtt távozott
A hatóságok 211 embert igazoltattak, és 16 vendégnél ki is mutatták a kábítószer-fogyasztást. Velük szemben büntetőeljárás indult.


A rendőrség hétfőn tart sajtótájékoztatót arról a nagyszabású razziáról, amit péntek éjjel tartottak egy V. kerületi szórakozóhelyen, a Zrínyi utcai Dojóban – írta a Blikk. A nyomozás ezzel nem zárult le. Horváth László drogügyi kormánybiztos számolt be arról, hogy az akció során összesen 211 embert igazoltattak, közülük 49 vendéget klinikai tünetek alapján előállítottak mintavételre. A drogteszt 16 embernél mutatott ki kábítószer-fogyasztást, velük szemben büntetőeljárás indult. A kormánybiztos azt is közölte, hogy a rendőrök érkezésekor többen eldobták a náluk lévő csomagokat, amelyekben kábítószergyanús anyagokat találtak, ezeket szakértői vizsgálatnak vetik alá.

Egy névtelenséget kérő szemtanú, aki gyakran jár a klubba, elmondta, hogy T. Danny is a vendégek között volt, de még a rajtaütés előtt távozott.

„T. Danny valóban ott járt tegnap este a Dojóban, de rég elment, mire megérkezett a rendőrség. Így őt nem is ellenőrizték”

– mondta a forrás. A szemtanú szerint hatalmas volt a rendőri jelenlét. „Legalább négy embert láttam, akit bilincsben vittek el a Dojóból. Az egész Zrínyi utca tele volt rendőrökkel, mentőkkel, rabszállító autóval. Több kutya is volt a rendőrökkel” – mesélte, majd hozzátette:

„Soha, sehol nem láttam még ekkora razziát.”

Az elmúlt hónapokban országszerte megszaporodtak a hasonló, nagy erőkkel végrehajtott rendőrségi akciók. A rajtaütések a kormány „Drogellenes Totális Akcióterv (Delta)” elnevezésű kampányához kapcsolódnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Dráma a Sztárban Sztár All Starsban: egy nagy kedvencnek ért véget a verseny
Szinte tapintani lehetett a feszültséget a stúdióban, amikor a két énekesnő, Szandi és Nótár Mary sorsáról döntöttek a nézők.


A TV2 stúdiójában szinte tapintani lehetett a feszültséget vasárnap este, amikor a Sztárban Sztár All Stars két versenyzője, Szandi és Nótár Mary a kiesés szélére került. A műsor készítői egy villámszavazással adták a nézők kezébe a döntést, akik Nótár Maryt mentették meg,

így Szandinak kellett távoznia a show-ból.

Különösen drámaivá tette a helyzetet, hogy az énekesnőt az egész adás alatt elképesztő dicséretekkel halmozta el a zsűri.

Szandi emelt fővel, meghatottan búcsúzott a versenytől, amelyben a 24 indulóból a legjobb hétig jutott el.

„24-en indultunk el ebben a versenyben, én már arra is büszke vagyok, hogy a legjobb 7-ben ott lehettem. Örülök, hogy igent mondtam a felkérésre”

– mondta az énekesnő.

A Sztárban Sztár All Stars 2025-ös évada szeptember 7-én indult Till Attila műsorvezetésével, a zsűriben pedig Liptai Claudia, Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András és Hajós András foglalt helyet. Az utóbbi hetekben több fordulat is borzolta a kedélyeket: egy héttel korábban még Szandi volt az adásgyőztes, akkor Mészáros Árpád Zsolt esett ki. Korábban pedig épp Nótár Mary bújt Szandi bőrébe egy produkció erejéig, ami akkor még a legendás énekesnőt is meghatotta.

A tegnapi adásban pedig egy történelmi pillanatnak is szemtanúi lehettek a nézők, ezúttal ugyanis a zsűri is átváltozott: Liptai Claudia, Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András és Hajós András a legendás ABBA zenekarként lépett színpadra.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk