HÍREK
A Rovatból

Keményen bírálta a kormányt Matolcsy: a rekordmagas infláció az ársapkák és az államháztartási hiány miatt van

A jegybankelnök kijelentette: versenyképességi, termelékenységi fordulatra van szükség, az ársapkák mielőbbi kivezetését javasolják a kormánynak.


Elindult a kamatkörnyezet normalizációja, mostanra beértek a jegybank korábbi monetáris politikai szigorító döntései - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a kamatdöntést követő online sajtótájékoztatón kedden.

Hangsúlyozta, hogy az inflációs tető után megindult a dezinfláció, azaz az infláció csökkenése. A korábbi két évben jellemző ikerdeficit után az elmúlt időszakban külső és belső tényezők következtében tartósan és jelentős mértékben javult a hazai pénzügyi piacok stabilitása, nincs a korábbihoz hasonló inflációs nyomás.

Hozzátette: valószínűleg még hosszabb ideig nem lesz szó az alapkamat csökkentéséről.

Az infláció közellenség, mert egyszerre borítja fel az egyensúlyokat, és emel korlátot a növekedés elé - húzta alá a jegybank elnöke. Továbbra is az első számú célnak nevezte az infláció csökkentését, mert a 24 százalékos mutató továbbra is magas, 10 százalékkal magasabb a régiós átlagnál.

A kiugró adatot egyrészt az államháztartási deficit magyarázhatja, az egyensúly elromlása, amit speciális magyar oknak nevezett. Döntően az élelmiszeráraknál és az üzemanyagáraknál jelentkezik az infláció, amit az árstopok is okozhatnak, mert 3-4 százalékkal lett magasabb a 2023 eleji inflációs adat az ársapkák miatt - mondta. Hozzátette, hogy ezek mielőbbi kivezetését javasolják a kormánynak.

Kitért arra, hogy az infláció elleni küzdelem 2021 júniusában indult. Amikor az infláció visszatér, veszélybe kerül a növekedés, a felzárkózás, ezért elszántan folytatják a közellenség elleni küzdelmet

- fogalmazott. Üdvözölte, hogy a kormány társult az infláció elleni harchoz.

Vita van a világban az árstopokról az elnök szerint. Ezek az intézkedések megzavarják a piacgazdasági környezetben az árképzést. Bizonyítottan ott lett magasabb az infláció, ahol alacsony a termelékenység és gyenge a versenyképesség. A mutató elleni küzdelem sikeres eszköze az erős versenyképesség - mondta.

Kijelentette: versenyképességi, termelékenységi fordulatra van szükség, ezt a jegybank következetesen hangsúlyozta.

Szerinte jó irányba indultak, mindenben segítik a kormányt, mert csak együtt lehetnek sikeresek. Matolcsy György szerint a jövő évi költségvetés erre "jó ígéret".

Virág Barnabás, a jegybank alelnöke arról beszélt, hogy előrejelzéseik szerint az infláció csökkenése tovább gyorsul, év végére a mutató egyszámjegyű lehet. A cél a 3 százalékos közeg elérése. Ehhez 2024-ben is szükséges a szigorú monetáris politika fenntartása, mert az egyre szélesebb körben érezteti a hatását. A tanács megítélése szerint az alapkamat jelenlegi szintjének tartós fenntartása biztosítja az inflációs várakozások horgonyzását és az inflációs cél fenntartható módon történő elérését.

A jegybank szerint az infláció csökkenése az év végére pozitív reálkamatot biztosíthat, erre szükség is van az infláció további mérsékléséhez. A pénzpiaci stabilitás kulcsfontosságú az árstabilitás eléréséhez, a jelenlegi környezetben óvatos és fokozatos megközelítést alkalmaznak - ismertette.

A jegybank mindent megtesz az infláció letörése érdekében, mert az árstabilitás eléréséig még hosszú az út. A szigorú monetáris kondíciók maradnak

- jelezte.

Azt mondta, hogy a javuló kockázati megítélés tartós fennmaradása esetén a jegybank folytatja az egynapos tenderek kamatkondícióinak további fokozatos közelítését az alapkamathoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nemrég Budapesten járt az új pápa, ő maga osztott meg videót róla
Ferenc pápa delegációjának tagja volt két évvel ezelőtt. A húsvéthétfőn elhunyt egyházfőt ő is elkísérte a Sándor-palotába, ahol Novák Katalin és Orbán Viktor fogadta a szentatyát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 08.



Első amerikaiként választották pápává Robert Francis Prevostot. A 69 éves egyházfő május 8-án, a titkos szavazás negyedik körében szerezte meg 133 bíboros kétharmadának bizalmát.

A XIV. Leó nevet választó pápa nem is olyan régen járt Budapesten, igaz akkor még a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa kísértének tagjaként. Ferenc pápa még 2023. április 28-án érkezett Budapestre háromnapos apostoli látogatásra.

A vatikáni delegáció tagjai között volt Robert Francis Prevost, aki akkoriban a Püspöki Dikasztérium prefektusaként szolgált.

Ez volt az első hivatalos külföldi útja ebben a szerepkörben, derül ki az mfor.hu két évvel ezelőtti beszámolójából.

A látogatás során Ferenc pápa találkozott Novák Katalin köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel a Sándor-palotában, ahol négyszemközti megbeszélést is folytattak.

A lenti videót Prevost reposztolta saját közösségi oldalára. A felvételen 0:18-tól tűnik fel egy pillanatra:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor Magyar Péter hangfelvételéről: Azon a felvételen, a kormány hivatalos álláspontja hallható
A miniszterelnök azt mondja, hogy ennél az ügynél jobban zavarja őt „a volt vezérkari főnök szereplése ebben a kutyakomédiában”.


Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjújában is szó esett a Magyar Péter által csütörtökön nyilvánosságra hozott hangfelvételről, amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter azt mondta, „szakítunk a békementalitással”.

A miniszterelnök szerint a hangfelvétel csak alátámasztja a kormány eddig is kommunikált stratégiáját.

„Azon a felvételen, a kormány hivatalos álláspontja hallható”

- fogalmazott Orbán, aki hozzátette: a honvédség nem egy üdvhadsereg.

„A Magyar Honvédség arra való, hogy megvédjék a hazát, nekünk olyan hadsereg kell, amely képes harcolni a függetlenségért”

- mondta a miniszterelnök, aki megismételte, hogy „a békéhez erő kell, és ezt mi vállaljuk, ez a mi hivatalos álláspontunk”.

Orbán ekkor megjegyezte, hogy ennél jobban zavarja őt „a volt vezérkari főnök szereplése ebben a kutyakomédiában”.

„Korábban elbocsátottam a vezérkari főnököt, és nem adtam részletes magyarázatot erre. Tegnap olyan adatok kerültek nyilvánosságra, amelyek megmutatják a valóságot. A hadsereg vezetését úgy fogta fel, hogy a magyar érdeket az ukránpártiságon keresztül lehet képviselni. A mi politikai döntésünk, hogy Ukrajna támogatása ebben a háborúban és az uniós csatlakozás tekintetében ellentétes a magyar érdekekkel. Semmilyen nyomást nem fogadok el, amely abba az irányba terelné a hazai folyamatokat, hogy ukránbarát vonalat vigyen” - mondta a kormányfő aki hozzátette: azt hitte, hogy Ruszin-Szendi Romolusz el fog bujdosni a zsírleszívása után, de ehelyett beállt a nemzeti erőkkel szembeni táborba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Megszólalt XIV. Leó pápa testvére: Volt egy halvány megérzésem, hogy az öcsém lesz az első amerikai pápa, de ő nem gondolta így
John Prevost elárulta, miről beszélt testvérével közvetlenül a konklávé előtt, de azt is elmondta, hogyan szokott kikapcsolódni az új pápa, látta-e a „Konklávé” című filmet a pápaválasztás előtt, sőt, a gyerekkorukról is mesélt.


Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.

Sokan kizártnak tartották, hogy valaha amerikai kerüljön a pápai trónra, így a hír meglepetésként érte a chicagói katolikusokat – köztük a pápa testvérét is.

„Még nem volt időm átgondolni. Egészen valószínűtlen, teljesen szürreális, óriási dolog ez, amit nehéz felfogni, de nagyon büszkének kell lenni rá”

– mondta John Prevost az NBC Chicago-nak.

John elárulta, hogy közvetlenül a konklávé előtt beszélt az öccsével, sőt azt is megosztotta, hogy gyakran játszanak együtt online játékokat, például a Wordle-t vagy a Words with Friends-et. „Ezekkel próbálja elterelni a figyelmét a való élet dolgairól” – mesélte.

John megkérdezte a testvérét, megnézte-e a „Konklávé” című filmet a pápaválasztás előtt, hogy tudja, hogyan viselkedjen. A pápa igennel válaszolt.

„Szóval tudta, hogyan viselkedjen. Ilyen apróságokról beszéltünk, mert el akartam terelni a gondolatait, nevetni valamin – mert ez most már hatalmas felelősség”

– tette hozzá.

Amikor arról kérdezték, számítottak-e arra, hogy a testvérét választják a bíborosok John azt felelte:

„Volt egy halvány megérzésem, hogy az öcsém lesz az első amerikai pápa.”

XIV. Leó pápa azonban nem volt ennyire biztos a dolgában.

„Ő nem gondolta így. Én kicsit igen, mert amit olvastam, amit hallottam, az alapján három esélyes jelölt volt: a fülöp-szigeteki bíboros, az államtitkár meg ő”

– mondta John bizakodóan.

Azt is megemlítette, hogy Las Vegasban is jó esélyekkel számoltak Robert Prevost esetében. „Nem tudom, mennyire igaz, de az egyik pap Providence-ben, New Lenoxban azt mondta: »A las vegasi esélyek 18 az 1-hez, hogy a te testvéred lesz a pápa«” – emlékezett vissza John.

Ennek ellenére John és testvére, a mostani XIV. Leó pápa, továbbra is kételkedtek.

„Nem hittem el, és Rob sem hitte el. Vagyis inkább azt mondanám, XIV. Leó pápa egyáltalán nem hitte el, mert mindenki úgy gondolta, hogy amerikaiból nem lehet pápa”

– mondta.

John mesélt a családi hátterükről is: ő és két testvére Doltonban, egy chicagói külvárosban nőttek fel.

„Mind Doltonban nőttünk fel. Szerintem teljesen normális gyerekkorunk volt”

– mondta.

XIV. Leó pápa nyolcadik osztály után tért le a megszokott útról, amikor az ágostonos szemináriumba ment. „A középiskolai szemináriumból egyenesen a villanovai Ágostonos Főiskolára ment, majd következett a teológiai év. Szóval nem sokat volt otthon, legfeljebb nyáron” – idézte fel John, aki azt is elárulta, hogy a három testvér közül a legfiatalabbként Robert gyakran adott tanácsokat testvéreinek.

Egy egyszerű tanácsot azért ő is adott testvérének: „Légy önmagad – mert akkor minden sikerül.”

John visszaemlékezett arra is, milyen büszkék lettek volna a szüleik, akik sajnos már nem élhetik meg fiuk útját a papságtól az egyház éléig.

„Szerintem szóhoz sem jutnának. Rendkívül büszkék lennének. Csak azt látták, hogy pap lett. A püspökséget, a bíborosságot már nem, de meglátogatták őt a perui misszióban.”

XIV. Leó pápa perui állampolgársággal is rendelkezik, így Ferenc pápa után ő a második egyházfő, akinek szoros kapcsolata van Latin-Amerikával. Missziós munkáját John szerint egy „nagyon korai elhivatottság” indította el.

„Szerintem már első osztályban tudta, hogy pap lesz. Senki sem kételkedett benne. Szüleink csak azon gondolkodtak, hogy egyházmegyés pap lesz-e, aki plébánián dolgozik, vagy rendi pap. Ő az utóbbit választotta: ágostonos lett”

– mesélte John.

Bár testvére elhivatottsága nem lepte meg a családot, távolléte így is fájdalmas volt számukra. „Elvittük őt Hollandba, Michiganbe, és kipakoltunk. A hazafelé vezető út borzalmas volt – a szomorúság miatt, mert ő elment” – mondta.

John elárulta, hogy családjával pénteken Rómába utaznak, hogy találkozzanak az új pápával – bár nem biztosak benne, hogy sikerül.

„Nem tudom, mennyire lesz könnyű megtalálni. És azt sem tudom, hogy megengedik-e majd, hogy találkozzunk”

– mondta.

John maga hosszú pályát futott be az oktatásban: először a Visitation Katolikus Gimnáziumban tanított, majd 27 éven át volt igazgató különböző helyi katolikus iskolákban. A legidősebb testvérüket még főiskolásként sorozták be az Egyesült Államok haditengerészetébe, ahol számítástechnikai tanulmányokat folytatott – és ma is ezen a területen dolgozik Floridában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Több mint egy amerikai” – Sorra gratulálnak a világ vezetői az új pápának
A katolikus egyház történetében először lett amerikai állampolgár az egyházfő. A világ vezetői bizalommal és reménnyel üdvözölték XIV. Leót.


XIV. Leó személyében először került amerikai a katolikus egyház élére. A 69 éves Robert Francis Prevost megválasztása történelmi jelentőségű esemény, amelyre a világ vezetői is reagáltak – többen reményteli és béketeremtő korszakot várnak tőle, derül ki az Infostart összefoglalójából.

Pedro Sánchez spanyol kormányfő gratulációjában azt írta: „Gratulálok az egész katolikus egyháznak XIV. Leó pápa megválasztásához. Pápasága járuljon hozzá a párbeszéd erősítéséhez és az emberi jogok védelméhez egy olyan világban, amelynek reményre és egységre van szüksége.”

A német kancellár, Friedrich Merz úgy fogalmazott: „Szívből gratulálok a katolikus egyház fejévé való megválasztásához. Hivatalán keresztül reményt és útmutatást kínál világszerte hívők millióinak ezekben a nagy kihívások idején.” Hozzátette: „Sok erőt, jó egészséget és Isten áldását kívánom az ön előtt álló feladatokhoz.”

Christian Stocker osztrák kancellár üzenete rövid és lényegre törő volt: „Habemus Papam! Gratulálok XIV. Leó pápának e nagy felelősséggel járó hivatal elfoglalásához, és sok erőt és bölcsességet kívánok neki pápaságához.”

Az argentin elnöki szóvivő, Manuel Adorni az X-en reagált:

„Gratulálok XIV. Leónak hivatalba lépéséhez. Vezetése és bölcsessége vezessen minket a nehéz időkben. A világnak szüksége van az oroszlánok ébredésére.”

Gustavo Petro kolumbiai elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az új pápa „több mint egy amerikai”, hiszen közvetlen ősei spanyolok és franciák, és negyven évet töltött Peruban. Úgy fogalmazott: „Remélem, hogy nagyszerű vezetővé válik a világ migránsai számára, és remélem, hogy felemeli latin-amerikai migráns testvéreinket és nővéreinket, akiket jelenleg az Egyesült Államok megaláz.” Emellett azt is mondta: „Segítsen nekünk felépíteni az emberiség nagy erejét, amely megvédi az életet, és legyőzni a kapzsiságot, amely a klímaválságot és az élőlények kihalását okozta.”

Emmanuel Macron francia elnök „történelmi pillanatnak” nevezte az eseményt, és testvéri üzenetet küldött az új egyházfőnek: „Május 8-án azt kívánom, hogy ez az új pápaság legyen a béke és a remény hordozója.”

George W. Bush volt amerikai elnök szerint „történelmi és reményteli pillanat ez az amerikai katolikusok és a világ minden táján élő hívők számára”. Mint mondta, csatlakozik azokhoz, akik imádkoznak a pápa sikeréért.

Barack Obama is megszólalt: „Történelmi nap ez az Egyesült Államok számára, és imádkozni fogunk érte, amint megkezdi szent munkáját, vezeti a katolikus egyházat, és példát mutat oly sokak számára, hitüktől függetlenül.”

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen így reagált:

„Őszinte gratulációnkat fejezzük ki Őszentsége XIV. Leó pápának megválasztása alkalmából mint a Katolikus Egyház feje. Azt kívánjuk, hogy pápaságát bölcsesség és erő vezesse, miközben irányt mutat a katolikus közösségnek, és elkötelezettségével a béke és párbeszéd iránt inspirálja a világot.”

Antonio Costa, az Európai Tanács vezetője szerint ez a pillanat „reményt jelent emberek milliói számára szerte a világon”. Kiemelte, hogy az Európai Uniót és a Szentszéket „mély elkötelezettség köti össze az emberi méltóság iránt”.

A lengyel elnök, Andrzej Duda úgy fogalmazott: „Szívem mélyéből, a lengyel nemzet és a magam nevében szívből gratulálok Őszentsége XIV. Leó pápának Róma püspöki székébe való megválasztása alkalmából.” Kijelentette, hogy Lengyelországban az emberek meghatottsággal és reménnyel élik meg ezt az eseményt.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerint az új pápa beszéde „erőteljes felhívás a békére, a testvériségre és a felelősségvállalásra”. Azt is hozzátette:

„Ez egy olyan lelki örökség, amely a Ferenc pápa által kijelölt úton halad tovább.”

Keir Starmer brit miniszterelnök közleményében azt írta: „XIV. Leó pápa megválasztása mélyenszántó örömteli pillanat az Egyesült Királyság és a világ katolikusai számára, és új fejezetet nyit az egyház és a világ vezetése számára.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: