News here
hirdetés

„Katasztrofális a helyzet” Solymáron, háromezer embert érint a nem szűnő vízhiány

A magasabban fekvő részeken még mindig nem oldódott meg a probléma, hiába az éjszakai lajtoskocsis utántöltés.

Link másolása

hirdetés

Mint ismert, Solymár már hétfő óta küzd vízellátási nehézségekkel, ami most a hőség fokozódásával még fojtogatóbb lehet. Csütörtökön Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere egy ötezer liter vizet tartalmazó lajtos kocsit bocsátott a település rendelkezésére, ezzel egyidőben pedig egy operatív törzset is létrehoztak a helyzet rendezésére. Ám most úgy tűnik, hogy a probléma mégsem oldódott meg teljesen – erről Solymár polgármestere a Telexnek számolt be.

„Katasztrofális a helyzet, pedig éjszaka lajtoskocsis utántöltés folyt, ettől azt vártuk, hogy megindul a vízellátás, de ez nem történt meg”

– nyilatkozta Szente Kálmán.

Mostanra legalább 160 köbméter víz került a tározóba, ezért nem tudják, hogy miért nem működnek még mindig a szivattyúk.

A polgármester elmondta: a kerekhegyi területen hajnalban néhány órán át már volt víz, de aztán elapadt. A helyi operatív törzs most is egyeztet a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. szakembereivel, a katasztrófavédelem szakembereivel és Menczer Tamás fideszes országgyűlési képviselővel is.

„Már nem tudom komolyan venni azt, amit a vízművek mond”

– tette hozzá Szente.

hirdetés

A helyzet körülbelül ezer háztartást, háromezer embert érint.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Akár 450 százalékkal is drágább lehet ősztől egy fontos gyógyszer
A piaci verseny hiánya miatt, valamint a támogatási rendszer átalakítása miatt jelentősen drágulhatnak hamarosan a vérhígítók.
Fotó: pixabay.com - szmo.hu
2022. augusztus 15.


Link másolása

hirdetés

Egy új, hatósági eljárás bevezetése lehet az oka, hogy a heparint tartalmazó készítményeknél akár 450 százalékos drágulás is bekövetkezhet októbertől. Ráadásul a jelentős drágulás miatt többen kiszorulhatnak az ellátásból - értesült a Napi.hu.

Az augusztus 1-jén elindított hatósági eljárás keretében a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) úgy akarja átalakítani a támogatási rendszert, hogy a jövőben a támogatás mértéke egységes lesz készítményenként, így a különböző mennyiségű heparint tartalmazó termékek azonos támogatást kapnak.

A portál úgy értesül, hogy a megelőzésre használt vérhígítókért 4500 forint körüli összeget, a terápiás készítményekért pedig 15.600 forintot kell majd fizetni a gyógyszerszedőknek.

Ráadásul arról, hogy kinek milyen heparintartalmú készítményt kell használnia, arról nem a beteg, hanem az orvosa dönthet. Nagyban múlik például a páciens testsúlyától, ezért a későbbiekben egy 70 kg testsúlyú betegnek jelentősen többet kell majd fizetnie, mint például egy 50 kilós betegnek, ami által sérülnek a betegjogok is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Betiltották a miniszoknyát Lázár János közlekedési központjában, írja a Népszava
Külön rendelkeznek a férfiak és a nők elvárt öltözködéséről.

Link másolása

hirdetés

Bár tombol a nyár, a Lázár János által nemrég alapított Nemzeti Közlekedési Központba most szigorítanak az öltözködési szabályokon - írja a Népszava.

Az új dress code alapján a férfiaknak nem ajánlott a rövid- illetve térdnadrág, az ujjatlan trikó vagy póló viselése. A nőknek pedig a túl rövid szoknyát nem javasolják.

Az nem derül ki, hogy mi számít túl rövidnek.

A HR-osztály indoklása szerint az épület légkondicionált, így elvárható az irodai megjelenés.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Gémesi György szerint le kellene mondania a négygyerekes család házát árverésen megvásárló polgármesternek
„A polgármester meg tudta volna védeni a családot” – vélekedett a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke.

Link másolása

hirdetés

Mi is írtunk róla, hogy egy kis Veszprém megyei faluban, Bében elárverezték egy négygyerekes család házát. A vevő Brunner Imre polgármester, aki egyedül licitált az épületre, így a kikiáltási áron, 3 millió forintért vehette meg azt, sőt haladékot sem ad a családnak az ingatlan elhagyására. A helyi lakosok embertelennek és szívtelennek nevezték a település vezetőjének cselekedetét: „Az lenne a dolga, hogy segítsen azokon, akik bajban vannak, erre ő használja ki a szorult helyzetüket”.

A tulajdonos húga szerint a testvére szívbeteg, kímélni próbálják. A család nem tudta fizetni a devizahitelt, emiatt árverezték el a házukat. Az árverés előtt felkeresték a falu polgármesterét, hogy segítséget kérjenek tőle, de azt mondta, semmit sem tehet. Az árverés vége előtt három perccel kínált fel érte három millió forintot, így lett az övé.

Az RTL Híradó beszámolója szerint Brunner Imrét nem sikerült elérni. Annyi kiderült, hogy az elárverezett ház mögötti telket már korábban megvette. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint ami történt, az ugyan nem ütközik jogszabályba, de nem méltó egy polgármesterhez.

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke szerint:

hirdetés
"Én azt gondolom, polgármester úrnak végig kéne gondolnia polgármesteri szerepét, és szerintem ezek után le kéne mondania, mert ez tisztességtelen volt... A polgármester meg tudta volna védeni a családot, azzal, hogy ha ő veszi meg, akkor maradnak biztonságban, valamilyen feltételrendszer mellett, vagy ha nem pályázik, illetve nem licitál, akkor nem licitál senki, és maradhatnak tovább benne."

A család szerint korábban a végrahajtó nekik azt mondta, ha senki sem jelentkezik, van rá esély, hogy visszafizetve az adósságot a házban maradjanak. Arra azonban nem számítottak, hogy épp a polgármester lesz az, aki miatt el kell hagyniuk az otthonukat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
A szokásos lehűlés jön, de lesz-e megint vihar augusztus 20-án?
A szakemberek szerint van rá esély, hogy a hidegfront bezavarhat az ünnepi események megrendezésébe.

Link másolása

hirdetés

Az előrejelzések szerint idén is bejön a régi megfigyelés: jön a lehűlés augusztus 20. körül. Bár komoly viharra nem számítanak a szakemberek, azért úgy látják, lehet olyan széllökés, ami veszélyeztetheti az ünnepi este tűzijátékát - írja az RTL.hu.

A szakemberek szerint idén augusztus 19-én csapadékkal és viharos széllel hidegfront érkezik és véget vet a hét közepi forró időnek. Az utána következő napokban mérsékelten meleg levegő áramlik fölénk.

Az időváltozást hozó front nagy eséllyel villámlással, intenzív csapadékkal jön. A zivatar után pedig 5-8, de akár több fokkal is lehűl a levegő. A hidegfront mögött azonban megerősödik a szél, és a mostani számítások szerint erős, egyes térségekben, főleg a Győr-Szeged szélcsatornában akár viharos szél is fújhat.

Így van rá esély, hogy a széllökések erőssége miatt lefújhatják a tűzijátékot.

A portál figyelmeztet rá, hogy az ilyen hosszútávú előrejelzés még nem tud pontos adatokat adni, akár napokkal is csúszhatnak az időjárási események.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: