HÍREK
A Rovatból

Karácsony: A város útjai egyszerűen nem bírnak el több autót

A főpolgármester az iskolakezdés alkalmából azt kérte, aki teheti, válassza a közösségi közlekedést.


"Holnap kezdetét veszi az iskolákban a tanítás, így a nyári időszakot követően ismét megnövekszik a forgalom a városban. Sajnos a koronavírus-járvány hatására továbbra is sokan választják a közösségi közlekedés helyett az autózást, így a szokásosnál is nagyobb forgalomra kell majd számítanunk. Ráadásul az elmúlt tíz évben közel 300 ezerrel lett több az autó Budapesten és környékén, ami már kezelhetetlen nyomást jelent a város számára" – írta vasárnap esti Facebook-posztjában Karácsony Gergely főpolgármester.

Szerinte a helyzetet nehezíti, hogy a Fidesz által közel egy évtizedig csak halogatott és késleltetett nagyberuházásokat a fővárost most egyszerre kénytelenek megcsinálni, ami szükségszerűen átmeneti nehézségekkel, a forgalom korlátozásával jár.

"Ezeknek a nagyberuházásoknak már rég el kellett volna készülniük, és soha nem szabadott volna így egymásra csúszniuk. A Fidesz halogatása, a műszaki szükségszerűségek és a kormányzati támogatások idei határidejei miatt mi mégis kénytelenek vagyunk ezeket a feladatokat most egyszerre elvégezni" – fogalmaz Karácsony, hozzátéve: ők ezzel együtt is ezzel együtt is mi megtettek mindent, hogy a szeptember elejei forgalmi nehézségeket csökkentsék.

Ezzel együtt viszont szerinte van egy határ, ami felett a város útjai egyszerűen nem bírnak el több autót, ezért arra kér mindenkit, hogy ha teheti, válassza a közösségi közlekedést.

A főpolgármester reméli, hogy a Fővárosi Közgyűlés elfogadja a javaslatát, így akár már csütörtök reggel ingyen utazhatnak majd a 14 év alattiak a BKK járatain.

"Holnap újranyitják az M0-ás déli Duna-hídját a forgalom előtt. Ez a város déli részén egészen biztosan jelentős könnyebbséget fog jelenteni, de nagy kérdés, hogy a város belsőbb részein mennyire tudja az elkerülő újranyitása ellensúlyozni a megnövekedett forgalmat. Ráadásul tegnap kezdetét vették az Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódó forgalomkorlátozások is, amelyek két héten át jelentenek majd további nehézséget a közlekedőknek" – írja Karácsony, aki szerint a forgalmi korlátozások átmeneti nehézséget jelentenek, de Budapest szebb, zöldebb és jobban használható lesz, amikor a beruházások elkészülnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Zavarba jöttek az ukrán zászlót kifeszítő, majd a tömegből kirohanó ismeretlenek a Tisza menetén, a propaganda pont ott volt lefotózni az akciót
Egy 8-9 fős csoport a semmiből a tömeg közepére futott a Deák téren, majd egy szemtanú szerint „jól szervezetten, vezényszóra” feszítették ki az ukrán zászlót. A mindössze kétperces eseményről készült fotókat percek alatt átvette a kormánysajtó és több fideszes politikus is.
DKA - szmo.hu
2026. március 16.



Percekig tartott csupán a Deák téri akció, órákon belül mégis ellepte a kormányközeli médiát: egy 4–5 méteres ukrán zászlót feszítettek ki a Tisza Párt március 15-i Nemzeti Menetének kezdetén.

A helyszíni beszámolók szerint azonban nem szimpatizánsok, hanem egy szervezett csapat tűnt fel, majd villámgyorsan el is tűnt.

Az események akkor kezdődtek, amikor egy 8–9 fős csoport a semmiből a tömeg közepére futott a Deák téren. Egy szemtanú beszámolója szerint a csoport jól szervezetten, vezényszóra feszítette ki a hatalmas ukrán zászlót.

„Ezzel egyidőben fotósok jelentek meg, akik dokumentálták a kifeszített zászlót a tömegben is, illetve a környező erkélyekről is”

– számolt be a Telexnek az eset szemtanúja. Az akció résztvevői felháborodva utasították el, hogy felvétel készüljön róluk, ami egy több mint százezres ünnepi felvonuláson legalábbis szokatlan.

„A pop-up akció résztvevőit kérdezgettem, miért csinálják ezt, akik fenyegetéssel reagáltak, hogy ne videózzak, mert megvernek/feljelentenek. Az akcióban résztvevők nem voltak túl jólszituáltak, elég könnyen lehet arra a következtetésre jutni, hogy anyagi ellenszolgáltatás cserébe szervezték őket oda” – írta a szemtanú.

Egy rövid párbeszéd során a „Miért tartjátok ezt a zászlót, elmondod?” kérdésre először egy „nem” volt a válasz, majd az egyik fiatal annyit mondott: „Ukrajnával vállalunk szolidaritást”. A jelenet mindössze egy-két percig tartott.

„Amikor már sok ember próbálta rángatni le a provokálók zászlóját, és küldte őket melegebb éghajlatra, akkor füttyszóra összeszedték a kifeszített ukrán zászlót, és sietve kirohantak a tömegből.”

A történet szinte percek alatt körbe is futott az Origón, a Hír TV-n, a Riposton, a Magyar Nemzetben, a Borsban és a Mandineren, azzal a felütéssel, hogy nem is igen lehet mást várni egy tiszás rendezvénytől, szembeállítva azt a Fidesz nemzeti színben pompázó felvonulásával.

Deák Dániel fideszes influenszer is megosztott egy ilyen képet ezzel a szöveggel: „Nem meglepő: miután Magyar Péter paktumot kötött Zelenszkijjel, a Tisza ma már ukrán zászlóval vonul”.

A képeket és a narratívát több fideszes politikus is megosztotta, köztük Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Takács Péter egészségügyi államtitkár és Gál Kinga európai parlamenti képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté szerint több ezer ukrán bértapsoló vette körbe Magyar Pétert, mindezt a gyanús körülmények között készülő ukrán zászlós képpel illusztrálta
A Fidesz frakcióvezetője kemény szavakkal bírálta a Tisza Párt elnökét. Szerinte Magyar vádaskodik, hergel, uszít és retteg a vereségtől.


„Ezek már az utolsó, kétségbeesett csapkodások. A vereségtől rettegő, a mentelmi joga mögé bújó, Zelenszkijjel lepaktáló, oroszokról fantáziáló Magyar Péter áll a több ezer ukrán bértapsoló és régi MSZP és Momentum szavazók gyűrűjében” – írta Kocsis Máté a Facebook-oldalán a Tisza Párt március 15-i Nemzeti Menetéről.

A Fidesz frakcióvezetője szerint Magyar Péter vádaskodik, hergeli és uszítja a hallgatóit, de már csak „a legszűkebb szektája” hisz neki. „Mindenki tudja ott is, hogy megint ordenáré nagy vereség lesz ebből számukra” – tette hozzá.

Úgy látja, a Tisza Párt elnöke még próbálja életben tartani a tüzet, de szerinte már épülnek a B tervek, például, hogy azzal vádolják majd a Fideszt, hogy csalással vagy beavatkozással nyert.

„Magyar megint azzal vádolja ellenfeleit, amit saját maga követ el” – véli Kocsis, aki ezt a „kommunista felmenők örökségének” nevezi. Posztját azzal zárta: „Az ukrán árulás nem jött be. A magyarok nem kérnek ebből!”

A bejegyzéshez azt a gyanús körülmények között készült képet csatolta, amelyen egy ukrán zászló látható a Tisza Párt március 15-i Nemzeti Menetén. Ahogy megírtuk, egy szemtanú szerint egy 8-9 fős csoport jelent meg a sárga-kék lobogóval a Deák téren, és „jól szervezetten, vezényszóra” feszítették ki a zászlót. Miután sokan próbálták lerángatni a zászlót, „akkor füttyszóra összeszedték a kifeszített ukrán zászlót, és sietve kirohantak a tömegből” – mondta a szemtanú a Telexnek.

A mindössze egy-két perc alatt lezajlott akció résztvevői felháborodva utasították el, hogy felvétel készüljön róluk. Így is kikerült róluk néhány kép a netre, amit hamar átvett a kormánysajtó és több fideszes politikus is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Szívmelengető áradás” – Magyar Péter látványos gyorsított videókon mutatta meg, hogyan gyülekezett, vonult és ért a Hősök terére a Nemzeti Menet tömege
A videó tanúsága szerint akkora tömeg vett részt a Tisza Párt rendezvényén, hogy a menet végének két órába telt elhagynia a Deák teret, miközben a Hősök tere már megtelt. Magyar Péter szerint félmillióan csatlakoztak hozzájuk.


„Szívmelengető áradásnak” nevezte Magyar Péter a TISZA Párt március 15-i Nemzeti Menetét hétfő reggeli Facebook-bejegyzésében.

A pártelnök szerint a tömeg olyan nagy volt, hogy a menet végének két órába telt elhagynia a Deák teret, miközben a Hősök tere már megtelt. Hozzátette, hogy „a rendezvény végén az Oktogon után állt a félmilliós tömeg vége”.

Magyar Péter azt is írta: „A Fidesznek és a propagandájuknak megint csak szánalmas hazudozásra futotta és ukrán zászlós provokációra.” Szerinte a kormánypártok „milliárdokból összehozott gyűlöletmenete” az eddigi egyik legkisebb volt, és úgy véli, rengeteg embert „fenyegetéssel és pénzért” hozott Budapestre az „állampárt”.

Bejegyzését azzal zárta, hogy „az elvtársak is pontosan tudják, hogy 27 nap és vége van”.

A TISZA vezetője a posztban egy olyan videót is megosztott, amelyen három gyorsított felvételt láthatunk.

A legfelsőn azt, hogyan gyülekezett, majd indult el a Deák Ferenc térről az óriási tömeg. A középső videó az Andrássy úton vonulást mutatja, a legalsó felvételen pedig előbb az Oktogonra érő, majd a Hősök terére érkező és összeálló tömeget nézhetjük meg.

A videóban egy számláló is pörög, ezen látszik, hogy valóban két óra telt el, mire a Deák térről elvonult a tömeg jelentős része.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Búcsú a tavasztól: viharos széllel záporok és fagyos reggelek jönnek
Hétfőn hidegfront érkezik Magyarországra, amely véget vet a napos időnek. A következő napokban jelentős lehűlés, erős szél és többfelé eső, sőt akár hó is várható.
Fotó: Kiefer Béla - szmo.hu
2026. március 15.



Vége a napfürdőnek, hétfőn egy hidegfront vet véget a tavaszias időnek, és többnapos szeles, csapadékos időszakot hoz magával. Nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és egy hidegfront hatására elszórtan záporok is kialakulhatnak – írja az Időkép.

Hétfőn nyugat felől növekszik a felhőzet, de a középső és keleti tájak még napos időre ébredhetnek. Eső, zápor főként a Dunántúl északi felén és a főváros térségében valószínű. A front mentén feltámad az északnyugatira forduló szél, amelyet erős lökések kísérnek. Délután 14-18 fokos maximumok várhatók, de északnyugaton már hűvösebb lesz, a front érkezésekor pedig hirtelen több fokot hűl a levegő.

Jelentősebb, nagyobb területet érintő csapadék inkább kedden érkezik. Eleinte az északi, keleti és középső tájakon többfelé elered az eső, majd nyugaton is számítani lehet elszórt záporokra, néhol zivatar sem kizárt. A legmagasabb hegycsúcsokon átmenetileg havas eső, kisebb havazás is előfordulhat. Sokfelé élénk, helyenként erős lesz az északi, északnyugati szél. A hőmérséklet napközben 7 és 15 fok között alakul, de északon ennél pár fokkal hűvösebb is lehet.

Szerdán északon és nyugaton már hosszabb időszakokra kisüt a nap, máshol viszont borongós időre van kilátás. Kisebb eső, zápor elsősorban a Dunántúl nyugati, délnyugati és déli tájain alakulhat ki. Az északkeleti, keleti szél élénk, erős lesz, a csúcshőmérséklet 12 és 18 fok között alakul.

Csütörtökre visszatér a szárazabb, naposabb idő. Nyugaton és északnyugaton szinte zavartalan napsütésben lehet részünk, máshol időnként zavarhatják felhők a napot, de csapadék sehol sem várható. A legalacsonyabb hőmérséklet -3 és +5 fok között alakul, napközben pedig 12 és 17 fok közé melegszik a levegő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk