Kalapáccsal verte barátnőjét a brutális férfi, most szabadon távozhatott a börtönből
A brit nő most attól retteg, hogy volt párja „megpróbálja majd befejezni, amit elkezdett”. A férfi korábban arra is rákényszerítette, hogy megegye a halott rokonai fényképét.
Tíz év után kiszabadult a börtönből egy férfi, aki brutális kínzásokat követett el a barátnőjével szemben - írta meg a 24.hu.
A férfi sokáig kalapáccsal verte a barátnőjét, valamint a halott rokonai fényképével etette meg őt, és volt olyan is, hogy a nőnek meztelenül, állva kellett aludnia.
A Charlotte Rooks nevű nő a héten tudta meg, hogy egykori bántalmazóját tíz év után szabadon engedték. Rooks attól fél, hogy a férfi a nyomára fog bukkanni, és „megpróbálja majd befejezni, amit elkezdett”.
A bántalmazó férfi, Craig Thomas tíz évvel ezelőtt, 2013-ban került börtönbe, majd 2019-ben feltételesen szabadlábra helyezték, de aztán hamar visszakerült a börtönbe, mert megszegte a szabadon engedés feltételeit.
Rooks elmondta, hogy volt olyan időszak, amikor majdnem meghalt az őt ért súlyos bántalmazásoktól.
"Ha ezt túléled, minden alkalommal rám fogsz emlékezni, mikor tükörbe nézel”
– mondta egyszer Rooksnak egy verés után a volt párja, és a nő azóta valóban nem tud másra gondolni.
A nőnek tíz évébe telt, hogy valamelyest fel tudja dolgozni traumáit, de most úgy érzi, hogy más bajba jutott nőkön szeretne segíteni.
Tíz év után kiszabadult a börtönből egy férfi, aki brutális kínzásokat követett el a barátnőjével szemben - írta meg a 24.hu.
A férfi sokáig kalapáccsal verte a barátnőjét, valamint a halott rokonai fényképével etette meg őt, és volt olyan is, hogy a nőnek meztelenül, állva kellett aludnia.
A Charlotte Rooks nevű nő a héten tudta meg, hogy egykori bántalmazóját tíz év után szabadon engedték. Rooks attól fél, hogy a férfi a nyomára fog bukkanni, és „megpróbálja majd befejezni, amit elkezdett”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.
A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

Tragédia Bugyinál: vízbe csúszott az autó, egy férfi és egy kutya nem élte túl a balesetet
A sofőr túlélte a balesetet, de 69 éves utasa a helyszínen meghalt, és egy kutya is elpusztult. A mentést a dabasi tűzoltók és a fővárosi búvárok végezték a sodrásos csatornában.
Meghalt egy vízelvezető csatornába csúszott autó utasa Bugyi nagyközség közelében – tájékoztatta a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya vasárnap az MTI-t.
A közlemény szerint a délutáni órákban Bugyi közigazgatási területén
egy autó sofőrje a vízelvezető csatorna mellett próbált megfordulni, ám a manőver során abba belecsúszott és a jármű elsüllyedt.
Az autó vezetője még időben ki tudott mászni, azonban 69 éves utasa a helyszínen életét vesztette.
Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a balesetről elmondta: a dabasi hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédelem fővárosi búvárszolgálatának munkatársai Bugyi és Áporka község között drótkötél segítségével húzták partra a 6-8 méter széles és mintegy 2-2,5 méter mély, erős sodrású Ürbőpusztai csatornába csúszott gépkocsit, amelyben az elhunyt férfi mellett egy kutya élettelen testét is megtalálták.
Meghalt egy vízelvezető csatornába csúszott autó utasa Bugyi nagyközség közelében – tájékoztatta a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya vasárnap az MTI-t.
A közlemény szerint a délutáni órákban Bugyi közigazgatási területén
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem vette észre a torlódást, kamionnak rohant és meghalt az M3-ason egy férfi
A 44 éves sofőr autója a vontatmány alá szorult, a kiérkező mentők hiába próbálták újraéleszteni. A balesetnél egy szabadnapos tűzoltó és több civil is segített.
Vasárnap délelőtt tragikus baleset történt az M3-as autópályán, Kerekharasztnál. Egy 44 éves férfi személyautóval ütközött egy élő állatokat szállító kamionnal. A jármű a kamion vontatmányának csapódott, majd alászorult.
a sávelterelés miatt lelassult a kocsisor, amit a sofőr nem vett észre.
A helyszínen tartózkodott egy szabadnapos tűzoltó, aki civilekkel együtt emelte ki a férfit az autóból, és azonnal megkezdték az újraélesztést. A kiérkező mentők átvették az életmentést, de sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a férfi életét már nem tudták megmenteni.
A kamion sofőrje sértetlenül szállt ki a járművéből. A baleset miatt sávelterelést vezettek be az M3-ason, ami lassította a forgalmat, a szembe sávban pedig torlódás alakult ki a nézelődő autósok miatt.
A Tények riportját a balesetről itt lehet megnézni:
Vasárnap délelőtt tragikus baleset történt az M3-as autópályán, Kerekharasztnál. Egy 44 éves férfi személyautóval ütközött egy élő állatokat szállító kamionnal. A jármű a kamion vontatmányának csapódott, majd alászorult.
Vasárnap délután hatalmas fekete füstöt láthatnak az arra járók és a környéken élők Budapest XIII. kerületében. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint
mintegy 500 négyzetméteren égnek vasúti talpfák a Balzsam utca-Kámfor utca magasságában, Angyalföld vasútállomás közelében.
A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését. A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.