News here

HÍREK

Joe Biden aláírta az USA történetének eddigi legnagyobb klímavédelmi törvénycsomagját

Az életbe lépő változások az infláció és a különérdekek visszaszorítására is törekszenek.

Link másolása

Joe Biden elnök kedden aláírta az Egyesült Államok történetének legnagyobb klímacsomagjának tartott 430 milliárd dolláros törvényjavaslatot, amely többek között az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését irányozza elő – írja a Reuters.

A jogszabálycsomagot a szenátusban csak Kamala Harris alelnök döntő szavazatával tudták elfogadni, mert addig 50-50 szavazat volt az állás a törvénytervezet mellett és ellen.

„Biden elnök és a kongresszusi demokraták közös erőfeszítésének köszönhetően történelmi teljesítmény értek el a jogszabállyal, ami kizárja a különérdekek érvényesítését, támogatja az amerikai családokat, és alulról építkezve növeli a gazdaságot”

– írta közleményében a Fehér Ház.

„Ebben a történelmi pillanatban a demokraták az amerikai nép oldalára álltak. Minden egyes republikánus pedig a Kongresszusban a törvényjavaslat ellen szavazott” – fogalmazott a javaslatcsomag elfogadása után Joe Biden.

A klímavédelmi beruházások közt szerepel a többi között elektromos autók vásárlásakor és energiahatékonysági lakásfelújításkor igénybe vehető hitel lehetősége, a zöld gazdaság szélesítése, valamint egy 4 milliárd dolláros aszály alap, amely az egyre gyakoribb szárazságok hatásaink kezelésére áll majd rendelkezésre.

(via 24.hu)


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
„Elmegyünk éjszaka a gyerekeidért és el fogjuk vágni a torkukat” – durván megfenyegettek egy tankerületi igazgatót
„Kicsúszott belőlem” - védekezett a fenyegető férfi.

Link másolása

„Elmegyünk éjszaka a gyerekeidért és el fogjuk vágni a torkukat te mocskos rohadt büdös k…, anyádat is kibelezzük. Légy résen éjszaka” - írta e-mailben a szombathelyi N. Andor az egyik fővárosi tankerületi központ vezetőjének október 7-én.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtöki közleménye szerint a 24 éves, szombathelyi N. Andor december 7-én elismerte, hogy ő írta a fenyegető üzenetet. Azt is elmondta a rendőröknek, hogy nem Magyarországon tanult. Ausztriában járt iskolába – jelenleg egy osztrák cégnél dolgozik –, az igazgatót nem ismeri, de rá akart ijeszteni.

A BRFK eljárást indított az e-mailt „nagyon megbánó” N. Andor ellen, aki szabadlábon védekezhet.

„Kicsúszott belőlem”

- mondta a rendőröknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Portfolio: Hatalmas nyugdíjemelést hozhat az infláció
2023-ban a pénzromlás mértéke elérheti a 18 százalékot is.

Link másolása

Egyre nagyobb inflációval számolnak 2023-ra az elemzők, ami különösen fontos kérdés a nyugdíjasok számára - írja a Portfólió.

Egy hónappal ezelőtti elemzésük alapján még azt jósolták, hogy jövőre a pénzromlás átlagos éves üteme 15,7 százalék lehet.

A legfrissebb elemzésük szerint viszont jövőre 15,9 százalék is lehet az infláció mértéke, ami alapján akár 2023-ban az éves átlagos infláció a 18 százalékhoz lesz közel.

Ilyen szintű drágulás 1997 óta nem volt az országban.

Ha az MNB inflációs jelentése is hasonló adatokról számol be, akkor

a kormány 2023 elején akár körülbelül 18 százalékkal emelheti a nyugdíjat.

Ez azt jelenti, hogy jövő januárban 860-900 milliárd forinttal kell többet költeni a rendszeres nyugdíjak kifizetésére, illetve az átlagnyugdíj is megemelkedne, 174 500 forintról 205 ezer forint felé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vasárnap este megérkezik a tél
Addig viszont még egy egy jó adag esőt kapunk a nyakunkba.

Link másolása

A következő napokban jelentős mennyiségű esőre kell számítani, vasárnaptól az északi-északkeleti országrészben egyre nagyobb területen várható hó. A jövő hét első felében pedig téliesre fordul az időjárás, erős éjszakai lehűléssel - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön.

Az előrejelzésük szerint a hét további részében csapadékos, eleinte enyhe időre van kilátás, majd hétfőtől a hideg is megérkezik.

Pénteken és szombaton eső várható, majd

vasárnap az ország északi felén, nyugat felől egyre többfelé havas esőbe majd havazásba vált át az eső, így hétfő reggelre főként a Bakonyban és az északkeleti országrészben néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat.

Összességében 20-40 milliméternyi csapadék valószínű hétfő délig, de helyenként ennél több is eshet.

Az enyhe idő vasárnap reggelig folytatódik, akkor északnyugat felől csökkenni kezd a hőmérséklet, és az északi tájakon napközben is csak kevéssel fagypont fölötti értékek várhatók.

Hétfőn reggel már sokfelé lesz fagy, és napközben sem melegszik számottevő mértékben a levegő,

majd kedden és szerdán reggelente már -3, -8 fokig hűl le a levegő, de a hóval borított területeken ennél hidegebb lehet - írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Máramarosi-havasokban fagyott halálra egy férfi, aki Románián keresztül szökött el Ukrajnából
Négyen indultak útnak szerdán, de eltévedtek a hegyekben. A társai kórházba kerültek.

Link másolása

A Máramarosi-havasokon át szökött Romániába négy ukrán állampolgár, a mostoha időjárási viszonyok miatt egyikük halálra fagyott - közölte csütörtökön a máramarosszigeti határrendészet jelentésére hivatkozva az Agerpres hírügynökség.

A három 30 és 32 év közötti férfiből és egy nőből álló csoport szerdán reggel szökött át Romániába, de eltévedtek a hegyekben,

ahol az elmúlt napokban jelentős mennyiségű hó hullott. Szerda este a hegyimentőket riasztották, hogy induljanak a megkeresésükre. A határrendészet és a hegyimentők közös csapatai csütörtök hajnalban találták meg az ukrán határsértőket, egyiküket a kihűlés állapotában.

Az eltévedt ukrán állampolgárokat nem messze az államhatártól, 1400 méteres magasságban, egy nehezen megközelíthető helyen találták meg. Amint Dan Benga, a hegyimentő csapat vezetője közölte,

a kihűlt személyt próbálták újraéleszteni, de kísérleteik eredménytelenek maradtak.

Három társa kórházba került Romániában.

A hegyimentők vezetője elmondta, hogy a Máramarosi-havasokban helyenként 60-80 centiméteres a hóréteg vastagsága.


Link másolása
KÖVESS MINKET: