„Jobb szabadon meghalni, mint szolgaként élni” – Összegyűjtöttük Karsai Dániel 10 legerősebb mondatát
A gyógyíthatatlan betegségben elhunyt alkotmányjogász élete és küzdelme sokakra nagy hatással volt, a tőle az elmúlt évekből származó idézetek sokakat elgondolkodtattak.
Az élete utolsó éveiben az ALS nevű gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Karsai Dániel szombaton este, 47 éves korában hunyt el. Egy percig sem törődött bele a sorsába: miután egészségi állapota rohamosan romlani kezdett, az eutanázia jogáért küzdve nyíltan beszélt a kegyes vagy méltó halálról, beemelve az egyik legnagyobb tabutémát a társadalmi párbeszédbe. Szubjektív válogatásunkban felelevenítünk az alkotmányjogász elgondolkodtató idézetei közül tízet:
„Álmomban mosollyal az arcomon halok meg 80 évesen. De a valóság sokkal ridegebb, és az ember nem mindig kapja meg azt a lehetőséget, hogy a saját feltételei szerint távozzon.” (WMN)
„A szenvedés része az emberi létnek, de nem határozhatja meg teljesen azt, amit emberként megélünk. Van választásunk, és van méltóságunk, amit meg kell őriznünk.” (Magyar Hang)
„Jobb szabadon meghalni, mint szolgaként élni.” (Facebook)
„A halál, az elmúlás és a szenvedés tabutéma volt, most nem az, és ez önmagában hatalmas siker.” (Index)
„Ha már a fájdalom ural mindent, méltósággal, emelt fővel, a sors szemébe nézve akarok eltávozni.”
„Arra kérnék mindenkit, hogy adjuk meg a mindenkinek járó tiszteletet. Értelmesen vitatkozni csak így lehet. És a bunkóságra a legfájóbb válasz az udvariasság.” (Facebook)
„Az emberi méltóságba és az önrendelkezési jogba beletartozik a halálhoz való jog.” (Nők lapja)
„Fájdalmat és minden egyéb szart érzek, de szégyent nem vagyok hajlandó.”
Az élete utolsó éveiben az ALS nevű gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Karsai Dániel szombaton este, 47 éves korában hunyt el. Egy percig sem törődött bele a sorsába: miután egészségi állapota rohamosan romlani kezdett, az eutanázia jogáért küzdve nyíltan beszélt a kegyes vagy méltó halálról, beemelve az egyik legnagyobb tabutémát a társadalmi párbeszédbe. Szubjektív válogatásunkban felelevenítünk az alkotmányjogász elgondolkodtató idézetei közül tízet:
„Álmomban mosollyal az arcomon halok meg 80 évesen. De a valóság sokkal ridegebb, és az ember nem mindig kapja meg azt a lehetőséget, hogy a saját feltételei szerint távozzon.” (WMN)
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rövid, de lényegre törő posztban reagált Magyar Péter a Medián legfrissebb felmérésére, ami a Tisza Párt 9 százalékos előnyét mutatja a Fidesszel szemben.
„Hát ezért vonyítanak, uszítanak, hazudoznak…A Medián legfrissebb felmérése szerint minden galádság és álságos ígérgetés ellenére tovább árad a TISZA”
– írta a párt elnöke.
„Gyertek velünk, legyünk minél többen március 15-én 15.00 órakor az Andrássy úton a Bajcsy-Zsilinszky út és az Oktogon között. Közösen, sok millió magyar hazafival visszavesszük a hazánkat” – zárult a bejegyzés.
Rövid, de lényegre törő posztban reagált Magyar Péter a Medián legfrissebb felmérésére, ami a Tisza Párt 9 százalékos előnyét mutatja a Fidesszel szemben.
„Hát ezért vonyítanak, uszítanak, hazudoznak…A Medián legfrissebb felmérése szerint minden galádság és álságos ígérgetés ellenére tovább árad a TISZA”
– írta a párt elnöke.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Medián: a Fidesz-szavazók között is népszerűbb Magyar Péter áfaötlete, mint Orbán Viktorék terve
Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége inkább az élelmiszerek áfájának csökkentését támogatná, mint a kormány által ígért nyugdíjas áfa-visszatérítést. Még a Fidesz szavazóinak nagy része is így gondolja.
A Medián felmérése szerint a magyarok többsége inkább választaná az 5 százalékos élelmiszeráfát, mint a kormány által ígért áfa-visszatérítést a nyugdíjasok számára, írja a hvg.hu. A kutatásból az is kiderült, hogy még a Fidesz szavazóinak többsége is ezt a megoldást támogatja.
A kormány és a Tisza Párt eltérő javaslatokkal állt elő az élelmiszerárak emelkedésének kezelésére. A Fidesz terve szerint a nyugdíjasok visszakaphatnák az általuk megvásárolt zöldségek, gyümölcsök és tejtermékek áfáját. Ehhez egy külön kártyát kapnának, amire a hónap végén jóváírnák az összeget, hasonlóan egy törzsvásárlói hűségkártyához. Orbán Viktor szerint így havonta akár 10-15 ezer forint is visszajárhat. Ugyanakkor ez csak akkor lehetséges, ha valaki havonta több tízezer forintot költ zöldségekre és gyümölcsökre, vagy több százezret tejtermékekre. A rendszer működése a piacokon egyelőre kérdéses.
Ezzel szemben Magyar Péter és a Tisza Párt javaslata szerint minden élelmiszer áfáját egységesen 5 százalékra csökkentenék, függetlenül attól, hogy most 18 vagy 27 százalékos adó vonatkozik rá. Ez nemcsak a nyugdíjasokat érintené, hanem minden vásárlót, és nem lenne szükség külön kártyára vagy egyéb adminisztrációs intézkedésekre. Ugyanakkor ez nagyobb terhet jelentene a költségvetésnek.
A Medián felmérése alapján a teljes lakosság körében 79 százalék támogatja a Tisza javaslatát, míg a kormány tervét csupán 17 százalék. Még a Fidesz szavazói között is többen állnak Magyar Péter ötlete mögé, mint Orbán Viktoré mögé.
A kutatást március első tíz napjában végezték, még azelőtt, hogy a kormány bejelentette az árrésstopot.
A Medián felmérése szerint a magyarok többsége inkább választaná az 5 százalékos élelmiszeráfát, mint a kormány által ígért áfa-visszatérítést a nyugdíjasok számára, írja a hvg.hu. A kutatásból az is kiderült, hogy még a Fidesz szavazóinak többsége is ezt a megoldást támogatja.
A kormány és a Tisza Párt eltérő javaslatokkal állt elő az élelmiszerárak emelkedésének kezelésére. A Fidesz terve szerint a nyugdíjasok visszakaphatnák az általuk megvásárolt zöldségek, gyümölcsök és tejtermékek áfáját. Ehhez egy külön kártyát kapnának, amire a hónap végén jóváírnák az összeget, hasonlóan egy törzsvásárlói hűségkártyához. Orbán Viktor szerint így havonta akár 10-15 ezer forint is visszajárhat. Ugyanakkor ez csak akkor lehetséges, ha valaki havonta több tízezer forintot költ zöldségekre és gyümölcsökre, vagy több százezret tejtermékekre. A rendszer működése a piacokon egyelőre kérdéses.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a zsírleszívásos vád a honvédelmi miniszter lejárató kampányának része
A Bors azt állítja, hogy vezérkari főnökként közgyógyellátásból finanszírozott zsírleszíváson esett át. A volt tábornok egy videóban reagált a vádakra.
Ruszin-Szendi Romulusz egy Facebookra feltöltött videóban reagált a Bors cikkére, amely szerint vezérkari főnöksége idején zsírleszívást végeztek rajta a Honvédkórházban, méghozzá közgyógyellátás keretében, vette észre a 24.hu. A lap állítása szerint az eljárásra azért volt szükség, mert a túlsúly akadályozta a tábornokot katonai feladatai ellátásában.
A Bors azt is írta, hogy a műtét nagy vitát váltott ki az orvosok körében, mert szépészeti beavatkozásnak minősül, és magánellátásban több százezer forintba kerül. A cikk szerint azonban a kórházban nem tudták visszautasítani a tábornoki kérést.
Ruszin-Szendi visszautasította az állításokat, és azt mondta, szerinte ez a honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf lejárató kampányának része. Úgy véli, hogy eközben a miniszter törvénytelenségeket követ el, és csúsztatásokat vet be ellene. A Tisza Párt szakértője hangsúlyozta, hogy ha egy vezérkari főnök a Honvédkórházban vesz igénybe orvosi ellátást, az kizárólag rá és az orvosára tartozik.
„Nagyon bízom benne, hogy a miniszter úr vizsgálata ki fog terjedni arra is, hogy a személyes adataim hogyan kerültek nyilvánosságra”
– mondta a volt vezérkari főnök.
Ruszin-Szendi emlékeztetett arra is, hogy havonta egyszer elment egy alakulattal futni, és egy alkalommal Szalay-Bobrovniczky is csatlakozott hozzájuk a Margitszigeten.
„A kör második felében kért, hogy ne beszélgessünk, mert az neki olyan égő, ő alig kap levegőt, úgyhogy a katonákkal elkezdtünk inkább tapsolni és énekelni, hogy szórakoztassuk magunkat futás közben” – idézte fel.
Hozzátette, ha a miniszter úgy érzi, hogy az ő fizikai állapota nem volt megfelelő, akkor szívesen kihívja egy futó- vagy fekvőtámasz-versenyre. Ennél azonban még jobban örülne egy nyílt televíziós vitának a valódi problémákról.
A volt vezérkari főnök arra is kitért, hogy bár a honvédségben valóban lehet 800 ezer forintos fizetés, ha mindent összeadnak, a harcoló alakulatok átlagbére ennél jóval alacsonyabb:
„ha egy harcoló alakulat átlagfizetését nézzük, az bruttóban kevesebb mint 650 ezer forint. Ha megnézem, hogy egy három évtizede szolgáló törzszászlósnak mennyi a havi bére, az is körülbelül 650 ezer forint bruttóban.”
Bírálta azt az elképzelést is, hogy az újonnan belépő katonák 734 ezer forintos fizetést kapjanak, mert szerinte ez bérfeszültséget okoz a honvédség állományában.
Ruszin-Szendi Romulusz egy Facebookra feltöltött videóban reagált a Bors cikkére, amely szerint vezérkari főnöksége idején zsírleszívást végeztek rajta a Honvédkórházban, méghozzá közgyógyellátás keretében, vette észre a 24.hu. A lap állítása szerint az eljárásra azért volt szükség, mert a túlsúly akadályozta a tábornokot katonai feladatai ellátásában.
A Bors azt is írta, hogy a műtét nagy vitát váltott ki az orvosok körében, mert szépészeti beavatkozásnak minősül, és magánellátásban több százezer forintba kerül. A cikk szerint azonban a kórházban nem tudták visszautasítani a tábornoki kérést.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tömeges fertőzés Nagykőrösön: megszólalt a polgármester, aki szintén beteg lett
Rejtélyes járvány tört ki Nagykőrösön: több mint 600 ember lett rosszul, hányással és hasmenéssel küzd. A hatóságok vizsgálják az okokat, az érintett intézményekben fertőtlenítést rendeltek el.
Rendkívüli tájékoztatót tartott Nagykőrös polgármestere, miután a városban több mint 600 ember betegedett meg hányással, hasmenéssel és hasi fájdalmakkal járó fertőzés miatt, írja a hvg.hu. Egyelőre nem tudni, mi okozta a megbetegedéseket, de a hatóságok vizsgálják az ügyet.
„Városunk sok lakóját is utolérte egy betegség, engem is, mely igazán kellemetlen tünetekkel jár. Fontos, hogy tudják, hogy jelenleg is folynak a hatósági vizsgálatok. Biztosat bárki csak ezek ismeretében mondhat felelősen. Én, amint ezen információk birtokában leszek, továbbra is tájékoztatni fogom önöket”
– mondta Körtvélyesi Attila a rövid bejelentésében.
A hatóságok már intézkedtek: fertőtlenítő nagytakarítást rendeltek el az érintett intézményekben, beleértve az ételkészítéssel foglalkozó konyhákat is. A vizsgálatok jelenleg is tartanak.
A polgármester a városban terjedő pletykákról is beszélt: „Egy már most is biztos, hogy a városban elindult pletykák alaptalanok voltak! Jól látható, hogy ez egy szakmai kérdés, melyet a szakemberek tudnak megoldani.” Azt azonban nem részletezte, pontosan milyen híresztelések bizonyultak hamisnak.
A városi közétkeztetést végző Eatrend Kft. is reagált az ügyre a kap megkeresése után. Közleményük szerint az ország több pontján tapasztalható vírusfertőzés érte el Nagykőröst is. Kiemelték, hogy konyháikban szigorúan betartják az élelmiszer-biztonsági előírásokat, és a hatósági vizsgálatok nem mutattak ki problémát az ételeikben.
A helyi kormányhivatal tájékoztatása szerint öt gyermeket kellett kórházba vinni kiszáradás miatt, de már mindannyiukat hazaengedték. Az eset kivizsgálása továbbra is folyamatban van.