HÍREK

Jakab Péter beszólt Karácsonynak és Márki-Zaynak: az egó helyett győzzön végre az összefogás

A Jobbik elnöke, aki nem jutott be a második fordulóba az előválasztáson, ezt mondta: „Nem kértem, hogy írjuk át a szabályt, hogy még a negyedik is tovább mehessen. Legyőztem az egómat a nemzetért.”

Link másolása

A Jobbik elnöke október 2-án már közzétett egy Facebook-posztot, amelyben azt kritizálja, hogy Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely összefognak az ellenzéki előválasztás második fordulójában. Jakab azóta már azt is kijelentette, hogy a következő körben ő és a pártja egyik induló mögé sem fog beállni.

Kedden pedig újabb eszmefuttatást tett közzé a Facebook-oldalán, ezúttal ismét a Márki-Zay-Karácsony paktumra reagálva.

A 2018-as pártok vezetői elkövettek egy súlyos hibát. Nem tudták legyőzni a saját egójukat, ezért nem tudták legyőzni a Fideszt sem

– kezdi. Majd azt fejtegeti, hogy éppen azért indították el az egész előválasztást, hogy többé ne eshessenek ugyanebbe a hibába, és hogy a választók dönthessenek, ki legyen Orbán kihívója 2022-ben. Majd saját példáját hozza fel követendőként:

Én is ezt tettem, amikor azt mondták a választók, nem juttatnak tovább az előválasztás második fordulójába. Nem kértem, hogy írjuk át a szabályt, hogy még a negyedik is tovább mehessen. Legyőztem az egómat a nemzetért.

Majd rámutat, hogy mi a hiba azzal az összefogással, ami Karácsonyék között formálódik.

Két miniszterelnök-jelölt kollégám azonban most vesztésre áll. Nem a harmadikkal, hanem saját magával szemben. Ők úgy döntöttek, a célegyenesben írjuk át a szabályokat: hadd indulhassanak ők párban, mert mindketten nagyon szeretnének miniszterelnökök lenni. Ígérik, ha ők győznek, majd ketten eldöntik, ki legyen Orbán kihívója, mert ők ketten mindenről együtt fognak dönteni

– írja. Majd rámutat az egész előválasztást elindító gondolatra, amelyet szem előtt kell tartania az összes ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek.

Azt hiszem, itt kell, hogy bekapcsoljon a vészvillogó.  Az összefogás ugyanis nem két ember, hanem hat párt, és a mögöttük álló szavazók közös kormányzását jelenti. Az előválasztás pedig azt, hogy a választók döntik el, ki legyen az az EGY, aki kihívhatja Orbánt. Így indultunk neki, és így is fogjuk az előválasztást végigvinni. A választók akaratától nem félni kell, hanem elfogadni. A szabályokat nem átírni kell, hanem betartani

– zárja a gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: