HÍREK
A Rovatból

Izraelben jócskán csökkent a fertőzöttség azoknál, akik megkapták az első oltást

„Lenyűgöző, hogy Izraelben két-három héten belül immunizált emberek százezreinek az adatait gyűjtötték össze” - mondta egy szakértő.

Link másolása

Izraelben már két héttel a koronavírus elleni Pfizer/BioNTech-vakcina első dózisának beadása után mintegy felére csökkent a fertőzöttség a beoltottaknál - írta a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál csütörtökön.

Izraelben az egészségügyi minisztérium összegezte az oltási kampányt lebonyolító négy egészségbiztosító pénztár eddigi adatait. Ennek során összehasonlították a koronavírus-fertőzöttséget azon százezrek körében, akik már kaptak oltást a december 20-án kezdődött vakcinázási kampányban azon kortárs csoportokkal, akik még nem.

Az országban azt figyelték meg, hogy az oltás első adagja után két héttel már kialakult korlátozott szinten az immunitás. Az egyes egészségbiztosítóknál más-más módszerekkel jelentős, 33 százaléktól 60 százalékig ívelő különbségeket mértek az oltott és a nem beoltott emberek megfertőződésében. Az oltottak már ebben a kezdeti szakaszban is jóval kevésbé fertőződtek meg.

„Szerintem lenyűgöző, hogy Izraelben két-három héten belül immunizált emberek százezreinek az adatait gyűjtötték össze” - nyilatkozta a lapnak Cyrille Cohen immunszakértő, az egészségügyi minisztérium védőoltások ügyében életre hívott tanácsadó bizottságának tagja. „Ez segíthet megválaszolni a vakcina első adagjának azonnali védőhatását érintő döntő kérdéseket” - tette hozzá.

Izraelben ezen a héten megkezdték a második dózis tömeges beadását is, és az oltottak nyomon követése hamarosan megválaszolhatja azt a két kulcskérdést, hogy mikortól számítható és meddig tart majd a teljes, a klinikai tesztek alapján 95 százalékosnak ígért védettség.

„Izrael bizonyos értelemben olyan lett, mint egy nagyon nagy klinikai vizsgálat” - mondta Rivka Abulafia-Lapid, a jeruzsálemi Hadassza kórház virológusa a The Times of Israelnek.

Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság több embert oltott már be, de egyik sem rendelkezik olyan elektronikus nyilvántartással, mint a négy központosított egészségügyi nonprofit szervezet Izraelben.

„Izraelben mindenki tagja az egyik egészségbiztosító pénztárnak, ahol nyilvántartásokat vezetnek háttéradatokkal együtt, s így egyértelmű képet kapunk az életkor, a nem és a meglévő egészségi állapot összefüggésében is az oltás hatásairól”

- mondta Abulafia-Lapid.

Izraelben eddig több mint egymillió, hatvanévesnél idősebb embert oltottak be legalább az első dózissal, ez a szám több mint 120 szorosa a klinikai tesztelés mértékének. Február elejére, a második dózis beadása után Izrael lesz várhatóan az egyetlen ország, ahol az idős lakosság nagy része teljesen be lesz oltva a koronavírus ellen, és ezzel páratlan képet nyújt majd arról, hogy valós, és nem klinikai körülmények között miként hat a vakcina azokra, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A fideszes képviselők véletlenül megszavazták, hogy 1000 forint legyen az egy napos autópályamatrica
Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e. Nyilván nem.

Link másolása

Az Alfahír számolt be róla, hogy a Fidesz-KDNP képviselőinek figyelmetlensége okán a Jobbik-Konzervatívok egynapos sztrádamatricát sürgető javaslata elfogadásra került a Gazdasági bizottságban kedden.

Mire a honatyák észrevették, hogy mi történt, már késő volt, nem lehetett visszavonni a leadott szavazatot.

A lap szerint a kormánypárti politikusok megpróbálták visszavonni a szavazatukat, de ha egyszer megnyomták a gombot, már nem lehet azt megmásítani.

Két fideszes képviselő, Szatmáry Kristóf és Varga Gábor nyomott félre, ráadásul mindketten helyettesítettek.

Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Magyar Péter: A kisrendőrök 80-90 százaléka velünk van, azt kérték, toljuk be őket az árokba
Varga Judit exférje arról is beszélt Nyíregyházán, hogy bármerre járnak, a kisrendőrök 80-90 százaléka támogatja őket. Az országjárás folytatódott.

Link másolása

A TISZA Párt országjárása kedden is folytatódott: Magyar Péter Nyíregyházán járt, ahol többek között beszélt arról is, hogy ha megválasztják, akkor jelentős változások lesznek majd a magyar politikai életben.

Varga Judit exférje először arra kérte a tüntetőket, hogy integessenek Pintér Sándor drónjainak a levegőben, majd így folytatta beszédét:

"Azt tudjuk, hogy a magyar rendőr velünk van! El kell mondanom, hogy bármerre járunk, a kisrendőrök 80-90 százaléka támogat minket. Jártam a rendőrkapitányságon a Teve utcai székházban, de a jókívánságaikat küldték Pintér Sándornak, és azt üzenték, hogy toljuk be őket az árokba"

- mondta Magyar Péter a beszédében Nyíregyházán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: 2 napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútján
Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára. A közösségi oldalán írt minderről.

Link másolása

A választás előtti országjárását javában tartó Magyar Péter arról írt a Facebookon, hogy szerinte két napja blokkolni kezdték az internetet és a mobilhálózatot az országjáró körútjának állomásain.

"Add tovább! Két napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútjának helyszínein. Két nap alatt egyszer tudtunk csak élő közvetítést adni itt a Facebookon. A fényképek Hajdúnánáson készültek civil ruhás rendőrökről (titkosszolgálati munkatársakról?) és a feltételezhetően a blokkoláshoz használt eszközről. Legutoljára Újfehértón ment el a téren mindenkinél az érkezésünkkor minden térerő és a mobilnet, ami a rendezvény végén rögtön helyreállt.

Felszólítjuk Rogán Antalt és Pintér Sándort, hogy állítsák le az orosz és észak-korai módszereket és ne korlátozzák az internet szabadságát és a szabad véleménynyilvánítást! A BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára."

- írta a közösségi oldalán Varga Judit exférje.

Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója vele utazik délutántól és mindent dokumentálnak a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára.

Elég volt, nincs hova hátrálnunk!

- zárta bejegyzését Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Teljesen besötétült a Balaton kedd délután, Fonyódligeten korai sötétség állt be
A Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be. Látványos jelenség volt.

Link másolása

Az Időkép írta meg friss cikkében, hogy kedden a Dunakanyarban és északkeleten mozogtak záporok, zivatarok, de a csapadéktömbök csak nagyon lassan helyeződnek át.

Kedd 6-7 óra magasságában nagyjából a Keszthely-Paks vonalon jár egy intenzívebb csapadéksáv, de a villámtevékenység jelenleg mindenhol alábbhagyott.

Viszont a Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be.

Keszthelyről pedig így nézett ki a sötétedés.


Link másolása
KÖVESS MINKET: