Ilyen szabálytalan előzést ritkán látni: záróvonalon, villamossínen, járdaszigeten is átvágott az autós
Elképesztő előzést vett videóra a Bp-i Autósok Közössége egyik olvasójának fedélzeti kamerája. A felvétel a XIX. kerületben készült az Ady Endre út végén, a városból kifelé haladva, a vasúti átjáró előtt.
Látható, ahogy a szürke Rover felhajt a sínekre, hogy előzzön. Ezután azonban a sínekről már nem tud lehajtani, a pálya pedig balra kanyarodik. A sofőr ezért
A felvételt rögzítő olvasó azt írta, már csak azt látta, amikor mellé ér az autó a síneken, és nem tud megállni.
"Ezek után úgy indult utánam, hogy attól féltem belém jön. Gondoltam megosztom önökkel mert lehet hogy ez az autós később, máshol is így viselkedik és csak remélni tudom hogy nem okozott balesetet“ - tette hozzá.