HÍREK
A Rovatból

Így zúdult át a víz az árhullám miatt megnyitott Lajta-szükségtározó-rendszeren

A Vízügy tájékoztatása szerint a szükségszerű lépés a Mosonmagyaróvár feletti szakaszon már érezteti is a hatását.


A vízügy szakemberei hajnalban megnyitották a Lajta-szükségtározó-rendszert, az árvízcsúcs csökkentése a Mosonmagyaróvár feletti szakaszon már érezteti is a hatását – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a Lajta-szükségtározó-rendszer – amely a folyó mentén, az osztrák-magyar határ és a város között helyezkedik el – megnyitása azt jelenti, hogy a vízügyes szakemberek a gátat megbontották, így irányított módon, biztonságosan és megfelelő időzítéssel tudnak vizet kivezetni a kijelölt területekre.

A beavatkozás jó döntésnek bizonyult, Mosonmagyaróvár fölött már érezteti hatását a levonuló víztömeg csökkenésében

– jegyezték meg.

A dunai árhullám tetőzése jelenleg a szlovákiai Dévény térségében tart, a Dunakanyarban várhatóan még két napig emelkedik a vízszint, így ott még folyik az ideiglenes védművek kialakítása – írták, hozzátéve, hogy Budapesten az alsó rakpartra kedden 22 órakor lépett ki a víz, a tetőzés a fővárosban a hét végén várható.

Az OVF közlése szerint jelenleg a Duna Komárom feletti szakaszán mindenütt harmadfokú az árvízvédelmi készültség, munkatársaik 24 órában figyelik a helyzetet és a töltéseket, és ha bárhol szivárgást vagy más rendellenességet észlelnek, azonnal beavatkoznak, továbbá az érintett településeken a vízügyesek a társzervezetekkel és a civil önkéntesekkel együtt folyamatosan építik azokat az ideiglenes védvonalakat – töltésmagasításokat, nyúlgátakat, szigeteléseket –, amelyek megakadályozzák a lakott területek elárasztását.

A legfrissebb adatok alapján a hazai szakaszon a legtöbb helyen a harmadfokú készültségi szintet meghaladóan tetőzik majd a folyó – fűzték hozzá.

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a gátak hatalmas terhelésnek vannak kitéve, az elhúzódó tetőzések és az ár lassú levonulása miatt ez várhatóan még napokig így lesz. Mivel minden felesleges újabb terhelés, mozgás veszélyezteti a töltéseket, arra kérik a lakosságot, ne menjenek a gátakra nézelődni, fotózni.

A szükségtározó-rendszer megnyitása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kiderült! Ezért olyan fontos Orbán Áronnak, hogy vietnámiak szabadon jöhessenek be az országba
Orbán Viktor testvére vietnámiaknak szervez életmentő tanfolyamokat, miközben panaszkodik a vízumkérelmek körüli akadályokra.


Úgy tűnik, Orbán Áron, a miniszterelnök testvére, komoly üzletet épített a vietnámi vendégmunkásokra, miközben kormányzati szinten próbálja simábbá tenni a bejutásukat Magyarországra - írta meg a Népszava.

A lap által megszerzett dokumentumok alapján Áron cége, a Multi Shoot Zrt., ötven vietnámi állampolgárt hozott be az országba, hogy a Pécsi Tudományegyetemen életmentő tanfolyamokon vegyenek részt, nettó 30 ezer eurós, nagyjából 12 millió forintos csoportonkénti áron.

Pár napja napvilágot látott egy hangfelvétel, amin Orbán Áron és Héjj Dávid kormánybiztos beszélgetése hallható. Orbán Áron azon panaszkodik, hogy a külügy konzuljai nehezítik meg a vietnámi ügyfelei vízumkérelmeit.

Eközben pedig a Multi Shoot Zrt. nemcsak a képzést, hanem a vietnámiak itteni tartózkodásának minden költségét is állta, beleértve a pécsváradi István Király Szállodában való elszállásolásukat is.

A felvételen szóba kerül egy „meghívólevél”, amit Orbán Áron küldött a vietnámiak számára, hogy bejussanak az országba.

Egy ilyen dokumentumot találtak egy vietnámi állampolgárnál is, aki már régen elhagyhatta volna a schengeni övezetet, de valószínűleg ennek köszönhetően maradhatott tovább Magyarországon.

Orbán tehát nemcsak szervezi a vietnámiak itteni életmentő képzését, de a jelek szerint a schengeni szabályokat is feszegeti, hogy minél simábban mehessen a vízumügyeik intézése.

Az biztos, hogy Orbán Áron vietnámi kapcsolatai komoly szerepet játszanak az üzleti érdekeltségeiben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Egymillió forintot ad egy magyar falu, ha odaköltöztök - ezek a feltételek
Így szeretnék elérni, hogy ne csökkenjen tovább a falu lélekszáma. Vannak azért feltételeik.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2024. október 07.



Eperjes önkormányzata egymillió forint támogatást ad a településre költöző családoknak - írja a Délmagyar.

"Elöregedő település vagyunk, a terveink között kiemelt szerepet kap az idősekről való gondoskodás, de a település hosszú távú jövőjét is szem előtt kell tartanunk, ezért növelnünk kell a lélekszámot"

- mondta a lapnak Kabai Mátyás, a falu újraválasztott polgármestere.

Eperjesen öt évvel ezelőtt még 495-en éltek, ma már csak 420-an, közülük 38-an 14 év alattiak.

A rendelet szerint

az egymillió forint támogatás a 45. életévüket be nem töltött házasoknak, élettársaknak vagy a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek jár.

Feltétel a magyar állampolgárság, illetve a bejelentett munkahely. Kérnek továbbá erkölcsi bizonyítványt és kereseti igazolást is.

A szerződést 10 évre kell aláírni, aki esetleg ennél hamarabb elköltözne a településről, annak vissza kell fizetnie a pénzt ráadásul kamatostul.

A támogatást helyben lakó fiatalok és máshonnan érkezők is kérhetik házvásárlásra, új ház építésére, telekvásárlásra vagy felújításra.

Eperjesen egyébként 3 és 7 millió forint között már lehet házat vásárolni. Cikkünk megírásakor az ingatlan.com oldalon például 4,8 millió forintért hirdetnek egy 77 négyzetméteres, 2 szobás házat a településen.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hadházy gyűjtése kórházakból: Van, ahol csak egy szelet kenyeret és egy kockasajtot kapnak reggelire a betegek
Hadházy Ákos osztott meg fotókat a magyar kórházi kosztokról. Rengeteget küldtek neki az olvasók.


Hadházy Ákos pénteken osztott meg egy fotót a Facebook-oldalán arról, hogy a dunaújvárosi kórházban mindössze egyetlen szelet kenyér és egy darab főtt tojás volt egy felnőtt beteg vacsorája.

A képviselőnek azóta sokan küldtek fotókat arról, milyen ételeket tettek eléjük a kórházakban, így hétfőn egy kisebb összeállítást osztott meg.

A fotók szerint a gyulai kórházban például egy kockasajt és egy szelet kenyér volt a reggeli, de a dunaújvárosi kórház szülészetén egy kismama is kockasajtot kapott zsemlével. Igaz, itt két sajt is járt. Az Országos Onkológiai Intézetben, nőgyógyászati műtét után az ebéd répás zöldségleves volt egy szintén répás, pépes főétellel, valamint pár darab háztartási keksszel. De Hadházy Ákos szerint a Veszprémi sürgősségi osztályán összesen két szelet kenyeret és három mini vajat kapott egy beteg, akit este vittek be és másnap este engedtek haza. (Összehasonlításként itt van néhány fotó meg itt arról, milyen ételeket adnak a betegeknek egy japán kórházban.)

"Mondhatják, hogy majd visznek a hozzátartozók pótlást, meg a beteg az nyögjön, ugye. De egyrészt van, akinek nem tudnak vinni a hozzátartozói. Másrészt ha az ellátás ilyen színvonalú, akkor milyen lehet az egészségügyi ellátás színvonala – és itt nem az ott dolgozók heroikus munkájáról van szó, hanem a dolgozók és az eszközök hiányáról. Harmadrészt – ahogy látni fogjuk –, a rothadó Nyugaton azért ez is máshogy van"

- fogalmazott Hadházy Ákos.

A képviselő azt is hozzátette, hogy "sokan mondják fideszesek, hogy az ellenzék csak hergel, de nincsen javaslata a javításra", ugyanakkor ez szerinte nincs így. Pédául szerinte "nem kellene szétlopni a kórházakat", illetve úgy gondolja, hogy "a többszintű társadalombiztosítás nem ördögtől való, aki többet hajlandó fizetni, kaphasson plusz szolgáltatást. De ez csak úgy megvalósítható, ha az „alapszint” nem ez. Másrészt szó sem lehet a nagy multi biztosítók megjelenéséről" - fogalmazott.

Hadházy a posztjában arról is írt, hogy a közeljövőben "egészen új és durva példákat" fog mutatni a kórházüzemeltetés területéről. "Az élelmezésre pedig külön rá fogok kérdezni, mert nagyon nagyon csodálkoznék, ha nem lopnák szét azt is" - jegyzi meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kövér László szerint „az Orbán Balázs nyilatkozata körüli hisztériakeltés csak vihar egy pohár vízben”
Kövér Magyar Péterről is beszélt, aki szerinte összegyűjtötte azokat az ellenzéki szavazókat, akiknek elegük van Gyurcsányékból, a momentumos ostobaságokból, meg a nem létező Párbeszédből.
Fotó: YouTube - szmo.hu
2024. október 07.



A Magyar Nemzet terjedelmes interjút közölt Kövér Lászlóval, a parlament elnökével, amelyben meglepő módon a lap a korábbiakhoz képest érdemibb kérdésekkel is bombázta.

Kövér hozta a tőle megszokott, kocsmai stílust, de még így is sikerült hibákról és a Fidesz szükséges változásairól beszélnie. Az üzenet azonban világos: sem a Fidesz, sem Magyarország nincs válságban. A világ viszont igen, de az nagyon.

Válság? Az itt nincs, csak máshol

„Sem a Fidesz, sem az ország nincs válságban, de a világ kétségtelenül nagy bajban van”

– fogalmazott Kövér, majd a szokásos „kulturális, értékrendbeli problémák” miatt panaszkodott, amelyek miatt szerinte Európa identitása van veszélyben.

Hibákról is szó esett

A Matolcsy-Nagy Márton vitákat illetően Kövér szerint „a személyes sérelmeket nem szabad belekeverni a szakmai munkába”, és mindkét félnek az a dolga, hogy a nemzet érdekét szolgálja. Aki pedig nem ezt teszi, az „súlyos hibát követ el”.

Az Orbán Balázs '56-os kijelentései kapcsán kialakult botrányról pedig lazán megjegyezte, hogy csak hisztériakeltés és „vihar egy pohár vízben”.

Magyar Péter? Ne vicceljünk már!

Szerinte Magyar Péter csak

„összegyűjtötte azokat az ellenzéki szavazókat, akiknek elegük van Gyurcsányékból, a momentumos ostobaságokból, meg a nem létező Párbeszédből.”

Kövér László szerint a Jobbik is annyira el van tévedve, hogy már azt sem tudja, honnan indult és hová tart.

Link másolása
KÖVESS MINKET: