Közzétették az utolsó felvételeket Ferenc pápáról. Húsvét vasárnapján a nyitott pápamobilban ülve hajtottak végig vele a hívek sorai között a mise alkalmából, és néhány hívet meg is áldott a betegeskedő egyházfő. A pápa hosszú hetek után vállalt ismét nyilvános szereplést, miután úgy tűnt, gyógyul a kétoldali tüdőgyulladása. Az ünnepi misén nem vett részt, a szertartás végén megjelent a Szent Péter-bazilika központi erkélyén, és végighallgatta, ahogy felolvassák az általa írt húsvéti beszédet. Néhány fotón azt is megörökítették, ahogy JD Vance amerikai alelnökkel találkozik.

Donald Trump a Truth Socialon arról írt, hogy szerinte Oroszország és Ukrajna már ezen a héten békét köthet. Hozzátette, reméli, hogy mindkét fél nagy üzleteket köt majd az Egyesült Államokkal, amely szerinte növekszik és sok pénzt keres.
A Wall Street Journal értesülése szerint Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadója, Keith Kellogg, valamint Steve Witkoff különmegbízott egy olyan béketervet vázolt fel, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak.
A dokumentum alapján Ukrajna nem csatlakozna a NATO-hoz, az Egyesült Államok pedig elismerné, hogy Oroszország annektálta a Krím-félszigetet.
A lap emlékeztet, hogy a Krímet 2014-ben foglalta el Oroszország.
A tervezet szerint az Egyesült Államok nem ismerné el a kelet-ukrajnai megszállt négy megye annektálását, ugyanakkor nem kérné az orosz csapatok kivonását sem. Felvetődött az is, hogy semleges övezetet hoznának létre a Zaporizzsjai Atomerőmű körül, amely amerikai ellenőrzés alatt maradna.
A javaslatot április 17-én mutatták be Párizsban egy bizalmas találkozón, ahol ukrán és európai vezetők is jelen voltak. Az ukrán delegációban ott volt Zelenszkij kabinetfőnöke, valamint az ország külügy- és védelmi minisztere is. A dokumentum létezését nyugati tisztviselők is megerősítették a lapnak.
A Wall Street Journal információi szerint az ukrán válasz a hét végén várható, egy londoni találkozó után, amelyen Kellogg és Witkoff is részt vesz.
Ha az ukrán, amerikai és európai vezetők megegyeznek, hivatalosan is Moszkva elé terjeszthetik a javaslatot.
Ebben az esetben Witkoff Oroszországba utazhat.
A tervezet egyik legérzékenyebb pontja, hogy elismernék a Krím annektálását. Zelenszkij korábban közölte, nem fogad el olyan békemegállapodást, amely része lenne a megszállt területek átadása. A lap szerint ez a javaslat ellentétes a washingtoni kétpárti konszenzussal, valamint a nemzetközi joggal is.
Egy magas rangú amerikai külügyi tisztviselő a lapnak úgy nyilatkozott, hogy ezek nem ultimátumok, hanem lehetőségek.
Donald Trump a Truth Socialon arról írt, hogy szerinte Oroszország és Ukrajna már ezen a héten békét köthet. Hozzátette, reméli, hogy mindkét fél nagy üzleteket köt majd az Egyesült Államokkal, amely szerinte növekszik és sok pénzt keres.
A Wall Street Journal értesülése szerint Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadója, Keith Kellogg, valamint Steve Witkoff különmegbízott egy olyan béketervet vázolt fel, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Blikk egy vatikáni forrásból úgy tudja, hogy Ferenc pápa hétfő reggel lett rosszul otthonában, a Szent Márta házban, ezért kórházba akarták szállítani. Hivatalos információ továbbra sincs.
Ferenc pápa egészségi állapotáról tudni lehetett, hogy az elmúlt időszakban súlyos tüdőgyulladással küzdött, és öt hetet töltött a római Gemelli kórházban, ahonnan március 23-án távozhatott. Orvosi tanácsra két hónapos lábadozási és légzőterápiás időszakon ment volna keresztül. Halálának körülményei azonban egyelőre ismeretlenek.
A Blikk egy vatikáni forrásból úgy tudja, hogy Ferenc pápa ma reggel lett rosszul otthonában, a Szent Márta házban, ezért kórházba akarták szállítani. A szentatya azonban még a liftben elhunyt – közölte a hitelesnek tűnő informátor, ám ezt az információt más forrásból még nem tudtuk megerősíteni, a Vatikán pedig hivatalosan egyelőre még nem közölte a pápa halálának részleteit.
A hvg.hu az olasz Ansa hírügynökségre hivatkozva azt írja, hogy agyvérzés lehet az egyik oka Ferenc pápa reggeli váratlan halálának. Jól értesült forrásokra hivatkozva azt közölték, hogy a pápa halála nincs összefüggésben a kétoldali tüdőgyulladással.
Ferenc pápa egészségi állapotáról tudni lehetett, hogy az elmúlt időszakban súlyos tüdőgyulladással küzdött, és öt hetet töltött a római Gemelli kórházban, ahonnan március 23-án távozhatott. Orvosi tanácsra két hónapos lábadozási és légzőterápiás időszakon ment volna keresztül. Halálának körülményei azonban egyelőre ismeretlenek.
A Blikk egy vatikáni forrásból úgy tudja, hogy Ferenc pápa ma reggel lett rosszul otthonában, a Szent Márta házban, ezért kórházba akarták szállítani. A szentatya azonban még a liftben elhunyt – közölte a hitelesnek tűnő informátor, ám ezt az információt más forrásból még nem tudtuk megerősíteni, a Vatikán pedig hivatalosan egyelőre még nem közölte a pápa halálának részleteit.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ferenc pápa temetésének napja nemzeti gyásznap lesz Magyarországon
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint a Szentatyát méltán nevezték a béke emberének, hiszen ha valaki mindent megtett a békéért, akkor az a pápa volt.
Ferenc pápa temetésének napját nemzeti gyásznappá nyilvánítja"
- mondta a kormány.hu-nak a pápa halálhíre kapcsán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Ez megfelel a hagyományoknak és kifejezi a nemzet háláját a Szentatya iránt és a nemzet gyászát - közölte.
A KDNP elnöke azt közölte, hogy megrendülten értesült a Szentatya halálhíréről. "Magyarország hálás lehet a Szentatyának, nemcsak a katolikusok, hanem minden magyar, hiszen háromszor is fölkereste a magyarságot. Nemzeti kegyhelyünkre, Csíksomlyóra jött el erdélyi látogatása során, majd Budapestre, az Eucharisztikus Kongresszusra, később pedig egy apostoli látogatásra Magyarországra" - idézte fel.
Amikor értesült a halálhírről, mind a magyar köztársasági elnök, mind a miniszterelnök kondoleáló levelet küldött a camerlengónak, Kevin Joseph Farrell bíborosnak a protokolláris hagyományoknak megfelelően.
Semjén Zsolt szerint a Szentatyát méltán nevezték a béke emberének, hiszen ha valaki mindent megtett a békéért, akkor az a pápa volt.
"Magyarország kormányának elkötelezettsége a béke iránt találkozott az ő béketörekvéseivel, mindenben támogatta azt, hogy végre béke legyen, és a fegyverek helyett a diplomácia vegye át az események irányítását" - mondta a miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt arról is beszélt, milyen kiváló kapcsolatot ápolt a pápa a magyarsággal. "Ferenc pápát mély kapcsolat kötötte a magyarsághoz. Argentínában magyar apácák között dolgozott, ezért amikor találkozott egy magyarral, akkor mindig magyarul mondta, hogy "Isten éltesse!" Mindig nagy szeretettel volt a magyarság iránt, ami kifejezésre jutott az apostoli látogatása során is. Ő maga mondta: nagyon mélyen megérintette az a szeretet, ahogy a nemzet fogadta" - mondta a politikus.
Este tartják a szertartást, amelyen a Vatikán hivatalosan is megállapítja Ferenc pápa halálát
Hétfő este nyolc órakor végzi el Kevin Joseph Farrell bíboros a hivatalos szertartást, amelynek keretében megállapítják a pápa halálát, testét pedig koporsóba helyezik. A Vatican News megírta, mi a szertartás várható menete.
Este tartják a szertartást, amelyen a Vatikán hivatalosan is megállapítja Ferenc pápa halálát - közölte a Szentszék hétfőn.
A pápa első ravatala a Szent Márta-házban lesz, ahol elhunyt.
A szertartást Kevin Farell bíboros vezeti, aki hétfő délelőtt bejelentette a katolikus egyházfő halálát.
Matteo Bruni, a szentszéki sajtóközpont vezetője közölte:
a Szentatya földi maradványait várhatóan szerdán délelőtt szállítják át a Szent Péter-bazilikába, hogy a hívek leróhassák előtte kegyeletüket. Az első bíborosi kongregáció kedden határozza meg és teszi közzé ennek módját.
A Vatican News bejegyzése szerint:
"Hétfőn hunyt el a Szentatya, akit este helyeznek a koporsóba, és várhatóan szerdától róhatják le előtte a hívek kegyeletüket a Szent Péter-bazilikában. Ennek módjáról kedden dönt a bíborosi tanács. Április 21-én este nyolc órakor végzi el Kevin Joseph Farrell bíboros, a Római Anyaszentegyház camerlengója a hivatalos szertartást, amelynek keretében megállapítják a pápa halálát, testét pedig koporsóba helyezik. Az eseményen részt vesz a bíborosi kollégium dékánja, a pápa hozzátartozói, a vatikáni Egészségügyi Igazgatóság helyettes vezetője, akik 19.45-kor találkoznak a Szent Márta-ház kápolnájában."
A kamarási feladatok a pápa halála után:
Ferenc pápa 2019. február 14-én nevezte Kevin Joseph Farrell bíborost, a Világiak, Család és Élet vatikáni dikasztérium prefektusát a Római Anyaszentegyház camerlengójává.
Ő felügyeli az Apostoli Kamarát, amely a Szentszék vagyonát kezeli a széküresedés idején. Ilyenkor „miniszterelnöki” funkciókat lát el, mivel a pápa halálakor a bíboros államtitkárt is felfüggesztik hivatalából. A camerlengo állapítja meg hivatalosan a pápa halálát. Ősszetöri a halászgyűrűt, lepecsételi a pápai magánlakosztályt.
Ő szervezi a Bíborosi Kollégium és a Vatikán életét a széküresedés alatt. Kitűzi a bíborosi gyűlések időpontját. Szervezi a pápa temetését és a konklávét.
Az április 25. és 27. közötti jubileumi programokat más időpontra halasztják, így elmarad Carlo Acutis, a 2006-ban elhunyt olasz fiatalember vasárnapra tervezett szentté avatása. A jubileumi eseménysorozat azonban később folytatódik - tette hozzá.
Matteo Bruni emlékeztetett arra, hogy Ferenc pápa húsvét vasárnap megjelent a Szent Péter-bazilika lodzsáján és a pápamobillal körbejárta a Szent Péter teret. "Elbúcsúzott tőlünk" - fogalmazott a szentszéki szóvivő.
A pápaválasztó konklávé időpontját a temetést követően tűzik ki. A Sixtus-kápolnában sorra kerül konklávén a nyolcvan évnél fiatalabb bíborosok vehetnek részt.