Felravatalozták a húsvéthétfő reggelén elhunyt Ferenc pápát. A Vatikán fotókat is közzétett a nyitott koporsóban fekvő elhunyt egyházfőről.
A pápa koporsóját a Svájci Gárda két tagja őrzi a Szent Márta-házban. A fotók szerint Ferenc pápa fején fehér püspöksüveg látható, testét vörös miseruhába öltöztették, kezébe pedig rózsafüzért helyeztek.
A 88 éves Ferenc pápa halálát hétfő reggel jelentette be a Vatikán. Kedden reggel 9 órától pedig a bíborosok összeültek Rómában, hogy megkezdjék Ferenc pápa temetésének előkészületeit.
Felravatalozták a húsvéthétfő reggelén elhunyt Ferenc pápát. A Vatikán fotókat is közzétett a nyitott koporsóban fekvő elhunyt egyházfőről.
A pápa koporsóját a Svájci Gárda két tagja őrzi a Szent Márta-házban. A fotók szerint Ferenc pápa fején fehér püspöksüveg látható, testét vörös miseruhába öltöztették, kezébe pedig rózsafüzért helyeztek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Eddig a gyerekeimet úgy-ahogy békén hagyták. De Orbánék mostanra akkora pánikban vannak, hogy már semmi és senki sem szent. Most épp a 13 éves fiam sportsérülését akarják felhasználni
Azt okádják húsvét után magukból, hogy miközben én Hollókőn locsolkodtam, nem törődtem a Hollandiában balesetet szenvedett gyerekemmel”
a 13 éves fia egy holland vidéki városban, egy húsvéti nemzetközi focitornán az MTK színeiben súlyos kézsérülést szenvedett, operálni kellett.
„Eközben én Hollókőn tartózkodtam egy előre leszervezett látogatáson. Az édesanyja szintén Magyarországon volt. Mindketten folyamatos kapcsolatban voltunk a fiunkkal, az edzőkkel és az orvosokkal. Talán nem kell magyaráznom egy szülőnek se, hogy milyen érzés, amikor 1500 kilométerre vagy az idegen környezetben altatásra váró gyerekedtől” - fogalmazott Magyar, aki hozzátette, hogy szerencsére a műtét jól sikerült, a fiuk pedig este már haza is repülhetett a kupagyőztes csapattal.
„Köszönöm a holland orvosoknak és az edzőknek, hogy végig gondos kezekben volt a gyerekünk. Orbán propagandistáinak pedig azt kívánom, hogy az ő gyerekeik is sorra nyerjék a nemzetközi tornákat és soha ne szenvedjenek súlyos sérülést”
„Eddig a gyerekeimet úgy-ahogy békén hagyták. De Orbánék mostanra akkora pánikban vannak, hogy már semmi és senki sem szent. Most épp a 13 éves fiam sportsérülését akarják felhasználni
Azt okádják húsvét után magukból, hogy miközben én Hollókőn locsolkodtam, nem törődtem a Hollandiában balesetet szenvedett gyerekemmel”
Teljes az őrület a vámháborúban: Amerika 3521 százalékos büntetővámmal sújtja a napelemeket
A döntés négy ázsiai országot érint, ahol kínai napelemgyárak működnek. Az amerikaiak szerint az érintett cégek tisztességtelenül nyomták le az árakat.
Az amerikai Kereskedelmi Minisztérium akár 3521 százalékos vámot vetne ki olyan napelemekre, amelyeket kínai vállalatok Kambodzsában, Thaiföldön, Malajziában és Vietnámban működő gyáraiból szállítanak be az USA piacára. Az ügy előzménye az, hogy a tárca tavaly vizsgálatot indított, miután több nagy gyártó felszólította Joe Biden akkori elnök kormányát, hogy lépjen fel az amerikai termelés védelmében. Az eljárás során felmerült, hogy ezeket a cégeket Kína támogatja, és a termékeik tisztességtelenül olcsón árasztják el az amerikai piacot.
A legmagasabb, 3521 százalékos vámot azok a kambodzsai cégek kaphatják, amelyek a hatóságok szerint nem működtek együtt a vizsgálatban.
A BBC szerint a kínai Jinko Solar malajziai termékeire valamivel 41 százalék feletti vámot szabtak ki, míg egy másik cég, a szintén kínai Trina Solar 375 százalékos vámmal számolhat a Thaiföldön gyártott napelemek miatt.
Az amerikai statisztikai hivatal szerint az Egyesült Államok 2023-ban csaknem 12 milliárd dollár (kb. 4300 milliárd forint) értékben importált napelemeket a négy érintett országból. A vámok a Trump-adminisztráció által korábban bevezetett terheken felül jönnének, de a végső döntést az amerikai Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság hozza meg, várhatóan júniusban.
A Kereskedelmi Minisztérium szerint sok kínai cég az utóbbi években Délkelet-Ázsiába vitte át a gyártást, hogy elkerülje az amerikai vámokat, amelyeket Donald Trump elnöksége óta alkalmaznak.
Az Egyesült Államok eddig legfeljebb 145 százalékos vámot vetett ki a Kínából érkező termékekre, míg más országok jelenleg egységesen tíz százalékos vámmal néznek szembe, legalábbis júliusig. A Trump-adminisztráció szerint az új és a meglévő vámok együtt akár 245 százalékra is emelhetik a terheket egyes kínai termékeknél. Kína válaszul 125 százalékos vámot vetett ki amerikai árukra, és kijelentette, hogy „a végsőkig harcolni fog”.
Az amerikai Kereskedelmi Minisztérium akár 3521 százalékos vámot vetne ki olyan napelemekre, amelyeket kínai vállalatok Kambodzsában, Thaiföldön, Malajziában és Vietnámban működő gyáraiból szállítanak be az USA piacára. Az ügy előzménye az, hogy a tárca tavaly vizsgálatot indított, miután több nagy gyártó felszólította Joe Biden akkori elnök kormányát, hogy lépjen fel az amerikai termelés védelmében. Az eljárás során felmerült, hogy ezeket a cégeket Kína támogatja, és a termékeik tisztességtelenül olcsón árasztják el az amerikai piacot.
A legmagasabb, 3521 százalékos vámot azok a kambodzsai cégek kaphatják, amelyek a hatóságok szerint nem működtek együtt a vizsgálatban.
A BBC szerint a kínai Jinko Solar malajziai termékeire valamivel 41 százalék feletti vámot szabtak ki, míg egy másik cég, a szintén kínai Trina Solar 375 százalékos vámmal számolhat a Thaiföldön gyártott napelemek miatt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A húsvét hétfőn elhunyt pápa teste jelenleg a Vatikán területén található Santa Marta rezidencia kápolnájában van, vagyis abban az épületben, ahol főpápasága 12 éve alatt lakott.
A Vatikán közleményben tudatta, hogy I. Ferencet magyar idő szerint szerda reggel 8 órakor szállítják át a Szent Péter-bazilikába. A koporsót a temetésig tartják ott, hogy a hívek személyesen is elbúcsúzhassanak tőle.
Bejelentették továbbá, hogy Őszentsége temetését április 26-án, szombaton tartják, magyar idő szerint 9 órakor, a Szent Péter-bazilika előtti téren.
A szertartást Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja vezeti majd. A búcsúztatás végén hangzik majd el „a záró ima, amelyben a pápát hivatalosan Isten oltalmába ajánlják” – fogalmaz a vatikáni közlemény a BBC szerint. A testet ezt követően a római Santa Maria Maggiore-bazilikába szállítják, ahol örök nyugalomra helyezik.
Ferenc pápa korábban úgy rendelkezett, hogy ne elődei mellé, a Szent Péter-bazilika kriptájába temessék, hanem a Santa Maria Maggiore-bazilikába, a kedvenc Mária-ikonja közelébe. Az előkészületek részeként azt is kérte, hogy egyszerű, fából készült koporsóba helyezzék – ellentétben a hagyományos háromrétegű (ciprusfa, ólom és tölgyfa) koporsóval, amit korábban alkalmaztak.
A Vatikán jelezte, hogy hamarosan további részleteket is megosztanak a szertartásról.
A húsvét hétfőn elhunyt pápa teste jelenleg a Vatikán területén található Santa Marta rezidencia kápolnájában van, vagyis abban az épületben, ahol főpápasága 12 éve alatt lakott.
A Vatikán közleményben tudatta, hogy I. Ferencet magyar idő szerint szerda reggel 8 órakor szállítják át a Szent Péter-bazilikába. A koporsót a temetésig tartják ott, hogy a hívek személyesen is elbúcsúzhassanak tőle.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bayer Zsolt Ferenc pápáról: Megbántam, hogy egyszer bántottam
A Fidesz-közeli publicista korábban többek között „demens vénembernek”, „gazembernek” és „genderben hívő marhának” is nevezte a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápát.
Bayer Zsolt publicista egy Facebook-posztban reagált Ferenc pápa halálhírére.
„Istenem...Megvárta húsvét vasárnapját, a feltámadást, Urbi et Orbi áldását adta utoljára, és aztán elment...Isten nyugtassa. Bántottam egyszer. Megbántam. Imádkozzunk érte. Jó ember volt, jó pápa volt...”
- fogalmazott Bayer.
Igaz, arra nem tért ki, hogy pontosan mire gondolt azalatt, hogy megbántotta. A Fidesz-közeli publicista ugyanakkor 2010-es évek közepén, a nagy menekültválság idején többször élesen kritizálta Ferenc pápát, aki a menekültek befogadása mellett érvelt.
2016-ban egy blogbejegyzésben pedig úgy fogalmazott:
„A pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember”.
De 2017-ben a miskolci televízióban Bayer a következőket mondta Ferenc pápáról: „Ne képzelje azt, hogy amit ő mond, az isteni kinyilatkoztatás, egy hülye, ostoba politikai vélemény, és ekképpen is kell hozzá viszonyulni”. Emellett még „argentin libsinek” és „derék liberális, genderben hívő marhának” is nevezte a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápát korábban.
Bayer 2023-ban aztán elnézést kért a korábbi mondataiért.