SZTÁRVILÁG

Így teltek a királynő utolsó napjai: élete egyik legboldogabb nyarát töltötte II. Erzsébet Balmoralban

Szellemileg friss volt napokkal a halála előtt is, bár akkor már nagyon gyengének tűnt a csütörtökön elhunyt brit uralkodó.


Skóciai birtokán hunyt el csütörtökön II. Erzsébet. A brit királynőről az utolsó fotók két nappal korábban, Liz Truss társaságában készültek a balmorali kastélyban. A 96 éves uralkodó állapota csütörtökön fordult rosszabbra, a kormányalakítással frissen megbízott miniszterelnököt végül délután fél ötkor tájékoztatták haláláról. A világ két órával később tudta meg, hogy a királynő elhunyt.

A Buckingham-palota közleménye alapján az uralkodó halála előtt is dolgozott, ráadásul élete egyik „legboldogabb” nyarát töltötte a kastélyban, írja a Mirror.

A 70 évig uralkodó II. Erzsébet szokás szerint a nyarat a balmorali kastélyban töltötte. Július 21-én indult útnak helikopterrel és az elmaradhatatlan corgikkal. A tervek szerint októberig maradt volna a rezidencián, hogy egy kicsit kikapcsolódjon a dolgos királyi hétköznapokból. Néhány napig a hét hálószobás Craigowan Lodge-ban szállt meg, majd augusztus 9-én tette át székhelyét a nyár hátralévő részére a másfél kilométerre elhelyezkedő kastélyba.

Vele tartott Paul Whybrew komornyik és Barry Mitford ajtónálló, akik egészen a haláláig a királynővel maradtak. A két férfi állítólag minden reggel beszerezte a Racing Postot, majd együtt tévézett az idős uralkodóval. Rajtuk kívül szinte mindig jelen volt Angela Kelly személyi asszisztens és öltöztető. Hármójuk feladata volt, hogy a királynő mindig kényelemben legyen és ne erőltesse túl magát.

Erzsébet szeptember 3-án némi meglepetésre lemondta a részvételt egy környékbeli rendezvényen, amit korábban rendszeresen látogatott. Idén azonban fia, Károly helyettesítette az eseményen. Aznap egy helyi tiszteletessel vacsorázott a királynő, majd a másnapi ebédre Károly mellett Anna hercegnő is csatlakozott hozzá.

Iain Greenshields tiszteletes később elmondta, hogy az együtt töltött este során a királynő tele volt élettel, nagyon jól érezték magukat. Megjegyezte, hogy milyen kiváló a 96 éves királynő memóriája, mindemellett őfelsége kitűnő társaságnak is bizonyult. Ugyanakkor már neki is feltűnt, hogy bár szellemileg remek formában volt, fizikailag láthatóan gyengélkedett Erzsébet, akivel leginkább Balmoralról és a régmúlt eseményeiről beszélgettek.

Három nappal később fogadta az uralkodó a skóciai kastély zöld szalonjában Liz Trusst, akit felkért a kormányalakításra. Itt készültek az utolsó nyilvános fotók a sétapálcával közlekedő, de még mindig nagyon mosolygós királynőről, akinek a kézfején különös lila folt jelent meg. Ez volt az első miniszterelnöki megbízás, amit Erzsébet nem a Buckingham-palotában intézett uralkodása során.

II. Erzsébet és Liz Truss nagyjából fél órát töltött együtt, majd megérkezett Boris Johnson, korábbi miniszterelnök, aki átadta az uralkodónak a lemondását. Másnapra ütemezték a titkos tanács, vagyis az uralkodó magántanácsának megbeszélését, amit a királynő gyengélkedése miatt inkább elhalasztottak, miután egy nappal korábban a rengeteg teendő miatt nagyon elfáradt az idős királynő. Ekkor tette volna le az esküt az új kormányfő, valamint a miniszterek is.

A gyengélkedő királynőt az egész nyaralás alatt naponta látogatta Károly és Kamilla. Rajtuk kívül megfordult az elmúlt hetekben Balmoralban szinte minden közelebbi és távoli rokona, akikkel az 50 ezer hektáros birtokon, a világtól elzárva igazi családként viselkedhettek.

Az utolsó órákban ott volt a halálos ágyánál lánya, Anna hercegnő és a trónörökös Károly herceg is. A királynő még azelőtt elhunyt, hogy Vilmos és családja, András, Harry, Edward és Zsófia a kastélyba értek volna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Udvaros Dorottya: Kedves Nagy Feró, ne várjon másokra, adja vissza a Kossuth-díjat!
A színésznő szerint Feró szavai megbocsáthatatlanok. Úgy véli, a zenész csak hárít, és nem vállalja a tettei következményét.


Nagy Feró a Békemeneten adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a Szőlő utcai ügyben érintett lányok kerestek pénzt, tehát „mindenki jól járt”. A kijelentését később sem vonta vissza, sőt, több alkalommal is kiállt mellette. Az RTL Híradónak annyit azért elismert, hogy „lehet, kicsit túllőtt a célon”, de továbbra is azt gondolja, hogy nem mondott olyat, ami ne lenne vállalható. Időközben felmerült az is, hogy Őrbottyánban visszavonják a díszpolgári címét, de ez sem érintette különösebben.

A történtekre Udvaros Dorottya is reagált, és a Magyar Hangnak adott interjúban elmondta a véleményét.

„Nem hiszem, hogy Nagy Ferónak másokra kellene várnia, adja vissza magától a Kossuth-díját.”

A Kossuth-díjas színésznő és a Nemzet Színésze szerint Nagy Feró „szörnyű kijelentése” után nem méltó a kitüntetésre.

„Miért kell megvárnia, amíg tízen erre kérik, nem az lenne a legtermészetesebb, hogy egy ilyen nyilatkozat után magától lemond az elismerésről? Kedves Nagy Feró, ne várjon másokra, adja vissza a díjat” – fogalmazott Udvaros.

Szerinte a zenész kijelentései a kihasznált és bántalmazott lányokról felháborítóak, és még az egyre durvább közbeszédben is különösen kegyetlenek.

„Nagyon felzaklatott az ügy, botrány, hogy ma elhangozhat egy ilyen mondat, ahogy Nagy Feró későbbi kijelentései is szörnyűek. Azt mondja, hajlandó bocsánatot kérni, mintha ez valamiféle kegy lenne, de ahhoz már nem elég bátor, hogy viselje a szavai következményeit.”

„Ne mások javaslatára és védelmére várjon, a saját lelkében tegyen rendet, kérjen bocsánatot és adja vissza a Kossuth-díjat. Így talán még megőrizheti a méltóságát” – mondta a színésznő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Miért nem szégyelled magad, Feró??? – Wolf Kati is kérdőre vonta egykori mentorát vállalhatatlan szavai miatt
Szerinte „förtelmes gyalázat”, ha a rocker komolyan gondolta, amit a fiatalkorú Szőlő utcai prostituáltakról mondott.


Tovább gyűrűződik a botrány, ami Nagy Feró körül alakult ki, miután a Békemeneten vállalhatatlan kijelentéseket tett. A Kossuth-díjas zenész a Szőlő utcai, fiatalkorú prostituáltak futtatását érintő hír kapcsán úgy fogalmazott: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?” Azóta többen követelték, hogy vegyék el a Beatrice egykori frontemberének Kossuth-díját, de szóba került az is, hogy visszavonják őrbottyáni díszpolgári címét. Az énekes ennek ellenére nem hajlandó bocsánatot kérni.

Most újabb sztár szólalt meg az ügyben. Wolf Kati az X-Faktorban Feró mentoráltja volt, de legújabb Facebook- és Instagram-posztjában nem kíméli a rockert. Mint írja:

„Miért nem szégyelled magad, Feró???”

„Gondolkodtam, mit lehet reagálni arra, amit mondtál, Feró, egykori X-faktor mentorom... Valójában csak annyit, hogy szégyelld magad!”

Hozzáteszi: „Két lánygyerek anyja vagyok. De ehhez egyáltalán nem kell szülőnek lenni.”

„Akár a nem nyugvó szereplési vágyad, akár valamilyen rosszul értelmezett vicceskedés mondatja veled ezeket az óriási hülyeségeket, akkor is rettenetesen káros, amit csinálsz. De ha – ráadásul apaként, nagyapaként - valóban így is gondolod, akkor meg förtelmes gyalázat”

– zárja posztját az énekesnő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
X-Faktor-botrány: Valkusz Milán vérig sértette Tóth Andit
Az RTL X-Faktor Táborában a CFL nevű rapduó miatt elszabadultak az indulatok. Majka is megpróbálta leállítani a heves vitát a zsűriasztalnál.


Az X-Faktor Táborában mind a négy mentor a CFL nevű rapduót szerette volna a saját csapatába. A jelenet az RTL-en futó műsor szombati adásában zajlott le – derült ki az RTL X-Faktor adásából.

Valkusz Milán azzal érvelt, hogy az ő stílusa áll a legközelebb a duóéhoz, és közben Tóth Andi alkalmasságát is minősítette.

„Szerintem nekik halál lehozó, ha hozzád kerülnek”

– mondta Valkusz Milán, a Valmar énekese és X-Faktor mentora Tóth Andinak.

Tóth Andi azonnal visszakérdezett. „Tényleg? Honnan tudod?” A riportszobában tovább árnyalta a véleményét.

„Tudtam, hogy a Milán hogy tud reagálni egyes helyzetekben. Én nem gondolom azt, hogy egymást kell ott minősítenünk a mentorszékben, és nekem az sértő, hogy ő ezt személyeskedésnek titulálta.”

Majka próbálta leállítani a vitát, és így szólt Valkuszhoz. „Én el akarom felejteni, hogy ezzel érvelj, mert ez nem igaz, Milcsi, hogy te vagy a zenekészítő-producer ennél az asztalnál.”

Valkusz visszakérdezett. „Jó, akkor az érv, hogy szerzek egy zenekészítőt, szerzek egy rappeset, meg elvileg eddig rappelgettem otthon, amit nem hallott senki?”

A szóváltás végén Tóth Andi lezárta a helyzetet.

„Milán, az van, hogy senki nem veszekszik, mert halálnyugodtan próbált mindenki erről beszélni, te pedig elkezdesz veszekedni, meg másokat lealacsonyítani. Akkor legyen a tied, mert engem konkrétan nagyon megsértettél, szóval legyen a tied!”

Ezzel a CFL Valkusz mentorálása alá került.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„És akkor mi van?” - Nagy Feró reagált a hírre, miszerint megfosztanák őt a díszpolgári címétől
A zenész szerint a képviselő hírnevet akar szerezni az ügyből. Sajnálja, hogy nem kérdezték meg személyesen a véleményét.
F. O. - szmo.hu
2025. október 25.



Nagy Feró nem érti, miért támadják őt az őrbottyáni önkormányzatban. A Beatrice frontembere szerint Deák Emese képviselő a nevével akar ismertséget szerezni magának.

„Nemhogy örülne, hogy van egy olyan neves lakója Őrbottyánnak, mint én!

Inkább nekiáll támadni egy ember az önkormányzatból?” - mondta a zenész a Blikknek.

A díszpolgári cím esetleges visszavonása sem rázta meg különösebben.

„És akkor mi van? A város lesz szegényebb, nem én”

– mondta.

Nagy Feró azt is sérelmezte, hogy Deák Emese nem kereste meg személyesen az ügyben. „Ott volt ő, tudja, hogy mi ez? Idejött hozzám megkérdezni? Ha mindketten itt lakunk, akkor meg lehetne kérdezni engem személyesen” – tette hozzá.

Ahogy már írtunk róla,

Deák Emese, Őrbottyán egyik önkormányzati képviselője a közösségi oldalán fejezte ki felháborodását Nagy Feró Szőlő utcai üggyel kapcsolatos kijelentése miatt.

A zenész korábban így fogalmazott: „...a lányok is kerestek pénzt. Mindenki jól járt, nem?”

A képviselő szerint aki fiatal lányok kiszolgáltatottságáról, áldozatokról így beszél, az nem állítható példaként az itt élők elé.

Deák Emese azt írta, hogy a jelenleg hatályos önkormányzati rendelet szerinte félreérthetően fogalmaz a díszpolgári cím visszavonásáról, de ennek ellenére előterjesztést nyújt be a cím visszavonására és a rendelet módosítására is a novemberi testületi ülésen.


Link másolása
KÖVESS MINKET: