Időpontja volt, ezért magára hagyta az utcán haldokló férfit – drámai esetről számolt be az Országos Mentőszolgálat
Az Országos Mentőszolgálat Facebook-posztja szerint a hozzájuk „egyik nap befutó segélyhívás egy drámai, mégis mindennapos jelenetet vázolt fel: egy férfi mozdulatlanul feküdt az utcán, eldőlt kerékpárja mellett”. A mentésirányító a szakmai protokoll alapján azonnal instruálni kezdte a bejelentőt, kérve, hogy ellenőrizze a bajbajutott állapotát. „A válasz azonban mellbevágó volt”, ugyanis a telefonáló határozottan elutasította, hogy segédkezzen.
A diszpécser próbálta meggyőzni a bejelentőt, de „hiába érvelt az életmentő beavatkozás súlya mellett és hiába hangsúlyozta a másodpercek jelentőségét egy esetleges keringésmegállásnál, a vonal túlsó végén a közöny falaiba ütközött.”
A bejegyzés szerint a késlekedésnek súlyos következménye lett.
A kiérkező egység ennek ellenére megkezdte a küzdelmet a férfi életéért, „ami hosszas küzdelem és számos életmentő beavatkozás után sikerre vezetett és a férfi keringése visszatért.” A helyszíni ellátást követően stabil állapotban szállították kórházba.
A mentőszolgálat hangsúlyozza, hogy a laikus segítség elengedhetetlen. „A mentések sikerességében bajtársaink szakmai helytállása mellett minden esetben elengedhetetlen szerepe van azoknak a bátor, segítőkész laikusoknak, akik a mentésirányítás utasításai alapján megkezdik a betegek ellátását a mentők kiérkezéséig, jelentősen növelve ezzel a túlélés esélyét.”
Azt kérik: „segítsetek, hogy segíthessünk: köszönjük a hétköznapi hősöknek, hogy vagytok!”