Nem „goodbye”: viszontlátásra! – búcsúinterjú a távozó brit nagykövettel
Nem ritka, hogy egy diplomata annyira megszereti az állomáshelyét és az ottani emberek is őt, hogy szinte második hazájának érzi. Diplomatagyerekként én magam is jól ismerem ezt az érzést.
Iain Lindsay, az Egyesült Királyság távozó nagykövete is közéjük tartozik.
„Minden jó dolognak vége lesz egyszer” – sóhajtja beszélgetésünk elején, amelynek során gyakran sző angol beszédébe magyar szavakat, sőt, néha egész mondatokat.
A Nagykövet úr Magyarország iránti rajongása 2004 őszén kezdődött, amikor Bukarestben dolgozott, és átruccant egy hétvégére Budapestre.
„Amikor beérkeztünk a Keleti pályaudvarra és megláttam a reklámokat, egyetlen szót sem ismertem fel” – idézi fel, de már akkor lenyűgözte a város. Aztán amikor a Brit Külügyminisztériumban kiírták a budapesti nagyköveti pályázatot, nem volt kérdés számára, hogy versenybe száll, és vállalta a kötelező nyelvtanulást, kezdetben Londonban a minisztériumban – „minden nap három-négy magyarórám volt” - majd a pécsi és debreceni egyetemen mélyítette tovább tudását, ahol már volt alkalma magyar családokkal is megismerkedni.
Ismerte a régió múltját, de nem volt semmilyen prekoncepciója a mai Magyarországról.
„Kezdettől fogva melegszívű, vendégszerető embereknek ismertem meg a magyarokat. Nagyon jól esett, amikor azt mondták nekem: köszönjük, hogy próbálja megtanulni a nyelvünket és megérteni az országunkat. Úgy vélem, egy nyelv megtanulása nemcsak a kommunikáció szempontjából fontos, hanem azért is, hogy megértsük egy másik nép életét. Magyarország teljesítette várakozásaimat, nincs okom panaszra.”
Iain Lindsay szerint a koronavírus-válság egy virágzó gazdaságú országot ért, ahol nagykövetként tapasztalhatta, hogy a külföldi, köztük brit cégeknek is egyik népszerű beruházási célpontja Magyarország. És nemcsak a vállalkozók jönnek ide örömmel. „Normális körülmények között Budapest húsvét és karácsony között tele van külföldiekkel, a legtöbben éppen a britek vannak. Nemcsak a város gyönyörű, hanem az emberek vendégszeretete, a szolgáltatások minősége is vonzó. A magyarok közül sokan kétkedve fogadják, amikor ezt mondom, mert szerintük én, mint nagykövet megkülönböztetett figyelemben részesülök. De ugyanezt hallom hétköznapi emberektől is.”
A Nagykövet úr megemlékezik arról, hogy az elmúlt négy évben a magyar kormány mindig tiszteletben tartotta Nagy-Britannia kilépési szándékát.
„Egész ittlétem alatt soha nem éreztem haragot magam vagy az országom iránt emiatt. Számomra és a nagykövetség dolgozói számára nagyon fontos volt, hogy Magyarország elfogadta ezt a döntést, annak ellenére, hogy kezdetben nagyon sokan aggódtak a Nagy-Britanniában élő, dolgozó, tanuló szeretteik jövője miatt.”
Hogyan viszonyul külföldiként azokhoz a magunk gyártotta sztereotípiákhoz, amelyek szerint a magyarok hajlamosak a széthúzásra, a depresszióra, a dolgok negatív megközelítésére?
„Sok évvel ezelőtt olvastam egy statisztikát, mely szerint egykor Magyarországon volt a legnagyobb az öngyilkossági arány Európában. Ott volt a Szomorú vasárnap című dal, és a szomorúságot sokáig úgy könyvelték el, mint magyar nemzeti karaktert. Én nem így látom. Magyarország megváltozott, a magyar politikát is erős önbizalom jellemzi, sok a sikeres ember, és sokan jutottak az egyéni boldogság olyan szintjére, amelyet szüleik, nagyszüleik soha nem érhettek el.
Az én új sztereotípiámat azok a magyarok is táplálják, akik ma Nagy-Britanniában élnek: ambiciózusak, okosak, képesek keményen dolgozni. Sokat hallok azokról a fiatalokról, akik a vendéglátóiparban dolgoznak, a kollégáik áradoznak a munkájukról. Fantasztikus, ahogyan a magyarok hozzájárulnak országom életéhez.
Soha nem volt még ekkora magyar közösség Nagy-Britanniában. 1956 után talán 20-25 ezren érkeztek, többségében fiatalok, egyetemisták. Közülük sokan töltöttek be később vezető pozíciókat. 2010 óta több mint 100 ezren jöttek, és ha hozzávesszük az 56-osok gyermekeit, unokáit, talán negyedmillióan is lehetnek. Ez nagyon fontos lehet a jövőbeli kapcsolatok szempontjából. Magyarországon is él több mint ötezer brit, és korábban nem volt példa arra, hogy évente félmillióan látogassanak ide.
Közben egyre több brit-magyar család alakul. Tehát minden adott ahhoz, hogy erősödjenek az emberek közti kapcsolatok, hogy egyre több brit mondhassa: „Szeretlek, Magyarország”, és egyre több magyar mondhassa: „Szeretlek, Egyesült Királyság, Szeretlek, Anglia, Szeretlek, Skócia, Szeretlek, Wales, Szeretlek, Észak-Írország.”
„A másik: a magyarok nagyon független gondolkodásúak. Talán ezért is került közeli barátságba egymással Orbán Viktor és David Cameron 2010 és 2016 között, mert nagyon hasonló álláspontot képviseltek számos európai kérdésben. Mi azért hagytuk el az Uniót, mert másképpen képzeltük el a jövőt”
- mondja Iain Lindsay.
Innen siklunk át a Nagykövet úrnak oly kedves témához, a skót-magyar kapcsolatokhoz, hiszen ő maga is a Felföldek szülötte.
„A magyarok, mint a skótok, nagyon büszkék a függetlenségükre, egyedülálló nemzeti identitásukra, egyedülálló nyelvükre és kultúrájukra. Mint skót, számos hasonlóságot látok, és elgondolkodtató, hogy a történelem során létrejött brit-magyar kapcsolatokban mennyi a skót szál. Lehet, hogy van valami közös a DNS-ünkben”
- fogalmaz.
