Nem „goodbye”: viszontlátásra! – búcsúinterjú a távozó brit nagykövettel
Persze, ő is hallott arról, hogy a legnagyobb nemzeti költőjüket, Robert Burns-t nálunk „a skótok Petőfijeként” emlegetik. Iain Lindsay felidézi a 11. századi Skóciai Szent Margitot, Száműzött Eduárd, angol király lányát, aki Pécs környékén született, majd férjhez ment III. Malcolm skót királyhoz; Clark Ádámot, a Lánchíd és az Alagút tervezőjét, valamint a Debreceni Református Kollégium diákjait, akik közül sokan a 19. század közepe óta Edinburgh-ba utaztak tanulni.
Nem feledkezik el Jane Hainingről, aki a vészkorszak idején a budapesti skót misszió vezetőjeként zsidó nőket és gyerekeket bújtatott, akikkel együtt halt meg az auschwitz-i gázkamrákban. A tavalyi Élet Menetén a nagykövet úr személyesen is megemlékezett Skócia egyetlen holokauszt-mártírjáról. De még Puskás Ferencet is összefüggésbe hozza szülőföldjével, hiszen a magyar futball-legenda élete talán legnagyobb mérkőzését Glasgow-ban játszotta az 1960-as BEK-döntőben, amikor a Real Madrid színeiben négy gólt lőtt az Eintracht Frankfurtnak. Mint rock-rajongó, nem hagyhatom ki Ian Andersont, a Jethro Tull frontemberét, aki együttese egyik legszebb dalát, a Budapestet írta első magyarországi fellépésük után.
Iain Lindsay egy kis öniróniáért sem megy a szomszédba. „Nemrégiben láttam egy térképet, amelyen minden országot olyan zászlóval jeleztek, amely népről a legtöbb vicc születik ott. A skót zászlóval egyedül Magyarországot jelezték” – mondja Iain Lindsay, majd átvált magyarra – Amikor azt mondom, hogy skót vagyok, tudom, hogy ennek két jelentése van: a legfontosabb jelentés, hogy Skóciában születtem. A második egy kicsit rettenetes jelentés. Hová lett a készpénzem? Bocsánat, nincs bankkártyám…” – tréfálkozik.
Nincs könnyű dolga beszélgető partneremnek, amikor legkedvesebb magyarországi élményeiről kérdezem.
„A Klasszik FM rádió brit zenei programja keretében a MüPában részt vettem az Óbudai Danubia Zenekar koncertjén, ahol Benjamin Britten Fiatalok zenei kalauza című darabjához magyarul mondtam verset mintegy ezer ember előtt. Erre nagyon büszke vagyok. Az Ökumenikus Segélyszervezet csapatának tagjaként kétszer futottam az Ultrabalatonon. Az idén a koronavírus miatt a verseny elmaradt, de javasoltam az Ökumenikus Segélyszervezetnek, hogy rendezzünk jótékony célú virtuális ultramaratont, és sok pénzt sikerült összegyűjteni így is. Többször kilátogattam a Sziget fesztiválra. Meginterjúvoltam többek között Jamie Cullumot, aki családom kedvence, de nagyköveti pozíciómnak köszönhetően találkozhattam Veszprémben Sir Tom Jones-szal is. A tavaly Budapesten rendezett Maccabi Európa Játékokon engem kértek fel, hogy vigyem a brit küldöttség zászlaját, miközben a nagykövetek többsége a VIP-páholyban ült. Szívszorító élményem volt az első magyarországi Jane Haining-kiállítás megnyitása a Páva utcai Holokauszt-központban.
Kétszer is kék-fehérbe öltöztettük a Lánchidat a skót nemzeti ünnep, Szent András napja alkalmából. De magunkkal viszünk egy kis darabot Magyarországról a kutyánknak, Junónak köszönhetően, akit sebesülten találtak meg valahol Miskolc környékén, mi pedig a nagyszerű érdi kutyamenhelyről vettük magunkhoz. Ő most már családunk tagja.”
Egymás után törnek fel az emlékek a Nagykövet úrban.
A badacsonyi Kisfaludy-ház terasza, ahonnan először meglátta a Balatont. Mindkét partot nagyon szereti, Fonyód különösen a szívéhez nőtt, mert ott kutyabarát strand van. Balatonalmádiról gyerekkora tengerpartja derengett fel neki. De eljutott Szilvásváradra, Kőszegre, sőt, még a Zalai dombságba is. „Nagyon szerencsés vagyok, hogy sokszor meghívtak egészen kis eldugott falvakba, városokba”.
Szívesen idézi fel azokat a pillanatokat is, amikor a magyar Országgyűlés külügyi, illetve európai ügyek bizottsága előtt beszélt a Brexitről. „A külügyi bizottság előtt magyarul kezdtem beszélni, aztán mondtam az elnöknek, Németh Zsolt barátomnak, hogy a jelenlévő nagykövetek kedvéért angolul folytatom.”
Nagyon szereti Pécset, de elárulja, hogy ha Magyarországon kellene élnie Budapesten kívül, akkor Szegedet választaná, a Tisza-part különleges atmoszférája miatt.
Mint mindenre nyitott ember, a Nagykövet úr a magyar gasztronómiával is szoros barátságot kötött. Kedvencei között említi természetesen a szegedi harcsahalászlét, de a tárkonyos borjúragu levest, a lecsót, a brassói aprópecsenyét és az Esterházy-tortát is.
Iain Lindsay szerint a „viszontlátásra” szó nem olyan „lezáró” értelmű, mint a „goodbye”. Reméli, hogy a jövőben minden nyáron itt tölthet néhány hetet, találkozhat magyar barátaival, és Junónak is biztosan jót tesz, hogy kis hazai levegőt szívhat. Így hát magyarul búcsúzunk el, a valódi viszontlátás reményében.
