News here
hirdetés

HÍREK

Hivatalosan is megvan a Fidesz 106 egyéni jelöltje az áprilisi választásra

2018-hoz képest 26 helyen változott a lista. Hódmezővásárhelyen a gigászok harcában Márki-Zay Péter és Lázár János csaphat össze.

Link másolása

hirdetés

Rövid közleményben tudatta az MTI-vel a Fidesz, hogy megvan a párt és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) közös listájának 106 egyéni választókerületi jelöltje. A teljes névsor a párt honlapján érhető el.

A Telex összefoglalója szerint a kormányzó párt összesen 26 helyen változtatott a 2018-as indulókhoz képest – ebből 10 budapesti választókerület, ahol a párt hagyományosan gyengébben szerepel, a 2019-es önkormányzati választáson pedig számos helyen meglepetésgyőzelmet is tudott aratni az ellenzék. A Fidesz húzónevei közül itt nem indul Gulyás Gergely, Hollik István, Varga Mihály és Kocsis Máté sem. A választáson alulmaradt polgármesterek közül viszont a Parlamentbe menne Bús Balázs (III. kerület), Wintermantel Zsolt (IV. kerület) és Sára Botond (VIII. kerület) is, a XII. kerületben pedig megpróbálkozik a Fidesz Budapest-politikájáért felelős Fürjes Balázs is. (Ő volt egyébként az első fideszes, aki még az ellenzéki előválasztás napján gratulált az azt megnyerő momentumos Hajnal Miklósnak, majd azonnal egy vitára is hívta ellenfelét.)

Az izgalmasabbnak ígérkező színhelyek közül a Baranya megyei 1-est négy éve megnyerő, és idén szintén induló Mellár Tamás ellenfele ezúttal Csizi Péter helyett Kővári János pécsi önkormányzati képviselő lesz. Menczer Tamás külügyi államtitkár indul Szél Bernadett ellen Budakeszi-Budaörsön (Pest megye 2.), míg a Veszprémi 3-as számú választókerületben a visszatérő Navracsics Tibor küzd meg az összefogás jelöltjével, Rig Lajossal szemben.

Hódmezővásárhelyen (Csongrád-Csanád 4.) egyéniben is indul az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter, és egészen biztosan sok szem szegeződik majd a csongrádi településre, mert ellenfele – meglepetés nélkül – a Fidesz egyik erősembere, Lázár János lesz.

Tiszaújvárosban (Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6.) indul az időközi választáson Parlamentbe jutott volt Fidelitas-alelnök, Koncz Zsófia, aki édesapja, a motorbalesetben elhunyt Koncz Ferenc helyét vette át.

hirdetés

Bács-Kiskun megye 5-ös számú választókerületében pedig megpróbálkozik az újrázással Bányai Gábor, aki koronavírus fertőzéssel 111 napig feküdt az intenzív osztályon, állapota életveszélyes volt.

A Telex térképén az országrészekre kattintva lehet böngészni a jelöltek között, megnézve az ellenzéki összefogás és az előző választás nyertes jelöltjének nevét is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Intenzív osztályra került Bodrogi Gyula
A színész már nincsen életveszélyben, fel fog épülni, és hamarosan haza is mehet.

Link másolása

hirdetés

Csütörtök reggel mentő vitte Bodrogi Gyulát a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára, írja az Index. A színész hajnalban fulladozni kezdett, nehezen kapott levegőt, ezért élettársa, Angéla értesítette Merkely Bélát, aki azonnal mentőt hívatott Bodrogihoz. Jelenleg intenzív osztályon ápolják, az információk szerint nincs életveszélyes állapotban.

„Gyuszi hajnalban nem kapott levegőt, fulladozott, nagyon melege volt. Kinyitottam az ablakot, de továbbra sem érezte jól magát, és ekkor telefonáltam Merkely professzornak, a Semmelweis Egyetem rektorának, aki a múltkor, május 18-án is gyakorlatilag megmentette Gyula életét. Gyuszi akkor is súlyos légszomjjal küszködött, hasonló tünetei voltak, mint most”

- nyilatkozta az Indexnek Vass Angéla.

A 88 éves színész tüdeje bevizesedett, ez okozta a légszomjat. A vizet leszívták, így Bodrogi állapota stabil.

„Azt mondja a professzor úr, nincs szó életveszélyről, Gyula meg fog gyógyulni, sőt ha rajta múlna, már menne haza. Holnap megyek be hozzá, akkor bővebb információkkal tudok szolgálni”

- tette hozzá Bodrogi élettársa.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A kormány a különadóról és a háborús krízisről küld e-maileket a koronavírus oltásra regisztráltaknak hírlevelében
A levelekben szó sem esik a járványról és a védőoltásról.

Link másolása

hirdetés

A Kormányzati Tájékoztatási Központ e-maileket küld a koronavírus oltásra regisztráltaknak, ugyanakkor a levelekben szó sem esik a járványról és a védőoltásról. Bár a hírlevélre való feliratkozáskor állították, hogy csak az oltásról adnak tájékoztatást, ennek ellenére újabb politikai üzenetet küldött szét a kormány - figyelt fel rá az RTL.hu.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ legfrissebb körlevelében a különadót népszerűsíti. Az e-mailben írják, hogy „megalakult az új kormány”, és „a kabinet fontos döntéseket hozott”, azért hogy „megvédjük a magyar családokat a háború káros gazdasági következményeitől”.

A kormány azzal számol, hogy „az orosz-ukrán háború nem ér véget rövid időn belül”, és figyelmeztetnek, hogy „a konfliktus elhúzódása energiaár-emelkedést okoz egész Európában, ez pedig jelentősen növeli az inflációt”. Ennek ellenére biztosítanak arról, hogy „mindent meg fogunk tenni azért, hogy védelmet nyújtsunk a családoknak.”

A levél lezárásában a már sokszor hallott kijelentés is megismétlődik, amely szerint „ezután sem fogjuk engedni, hogy a magyar emberek fizessék meg a háború árát”.

Nem ez az első eset, hogy a védőoltás tájékoztatásra kitalált hírlevélben a kormány kampányüzeneteket küld. Márciusban a Kúria már elmarasztalta a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodát, amiért az ellenzéket bíráló kampányüzeneteket küldtek szét. Egy korábbi levélben pedig az ellenzéket vádolták meg azzal, hogy fegyvereket és katonákat küldenének Ukrajnába, valamint veszélyeztetnék a gázellátást és a rezsicsökkentést.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Soha nem volt még ekkora tömeg a Gourmet Fesztiválon a pénteki napon
Szombaton és vasárnap is vár mindenkit a jubileumi rendezvény.

Link másolása

hirdetés

Két évig kellett mellőznünk a Gourmet Fesztivált, és úgy tűnik, az emberek igazán ki voltak éhezve és szomjazva erre az eseményre, mert rengetegen látogattak ki az első napon, pénteken.

Valószínűleg sokat segített a kellemes időjárás is, így már délután megtelt az összes asztal, és sorok kígyóztak a kiállítók előtt.

Hasznos tippek, tapasztalataink alapján:

- Az idei téma miatt a felhozatal színesebb, mint bármikor, hiszen mindenkinek mást jelent az "örökség".

- Érkezzetek időben, mert a menü nem mindenhol tart ki vacsoráig.

- A legpopulárisabb helyeken (pl. Rácz Jenő standja), komoly sorban állás alakulhat ki.

hirdetés

- Az árak nagyon változóak. Láttunk 8000 és 2600 forintos főételt is.

- Poharat 1500 forintért lehet bérelni. Tegyétek el a kölcsönzésnél kapott blokkot, hogy a visszaváltás gördülékenyen menjen.

- Készpénzes fizetésre nincs lehetőség.

- 14 éves kor alatt ingyenes a belépés.

- Kutyát behozni nem tilos, de a nagy tömeg miatt nem javasolt.

- A jegyeket érdemes indulás előtt, elővételesen megvenni, mert ha egy adott napon teltház lesz, elővételes jeggyel akkor is be lehet lépni.

- Az előadások ingyenesek, de a workshopokra már nincs hely.

Mutatjuk, hogy mi miket kóstoltunk. A minőséggel természetesen sehol nem volt probléma.

Elképesztően különleges és ízletes fogások vannak kint idén is, és ez csak egy apró szelete ennek.

Vannak olyan helyek, ahol igazán kreatív, de kifejezetten apró, kóstoló adag jár (pl. 42 Restaurant), és van, ahol akkor tányérral adnak, hogy félig jól is lakik az ember (pl. Bori Mami Étterem). Ezen nem érdemes háborogni, ebből a szempontból is különbözőek a helyek, és kész.

Próbáljatok ki minél különlegesebb ételeket, vagy olyan helyeket, ahova régóta vágytok. Nyugodtan kérdezzetek a kiállítóktól, szívesen mesélnek magukról, és az ételekről/italokról is.

42 Restaurant & Bar

Langyos nyári töltött káposzta

Tejberizs, kesudió, zöld alma, wasabi

Arany Kaviár Étterem

Füstölt pisztráng „tatár”, spárga

Bobajka

Riolitos libamájterrine tokaji borral

Zempléni bobajka

Bori Mami Étterem

Káposztás tészta, kacsamájszósz, füstölt kacsamell

Aludttejes ganca, rebarbara

BOTANIQ Bár

Costes

Savanyított makréla „ruszli”, dinnye, feta, menta

ÉS Bisztró

Szalontüdő ÉS császármorzsa

Kreinbacher Bistro

Rántott malacfül, lila káposzta, gyömbér, csili

Műhely, az Onyx előszobája

ÁZTATÁS -melaszos-diós piskóta, citrusos zacclikőr, fehér kávéfagylalt

A teljes menüsort itt találjátok:

https://gourmetfesztival.hu

Helyszín:

Millenáris, 1024, Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

(A Park a Lövőház utca, Fény utca, Kis Rókus utca, Marczibányi tér által határolt területen fekszik. A Fesztivál főbejárata a Fény utcáról nyílik.)

Napijegy:

Online: 5 900 Ft ; Helyszíni jegypénztárakban: 6 200 Ft

A belépőjegy mellé ajándék kuponok járnak: https://gourmetfesztival.hu/hu/kuponok

Nyitvatartás:

Ma és holnap is 11.00-tól 22.00-ig.

Jöjjön még pár kép a pénteki napról, kedvcsináló gyanánt:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Hiperszonikus rakétát teszteltek az oroszok, belecsapódott a tengerbe
A teszt úgy tűnik, sikeres volt, a múlt hónapban pedig egy interkontinentális típusú rakétát próbáltak ki.

Link másolása

hirdetés

Oroszország sikeresen tesztelt egy hiperszonikus Zircon típusú rakétát megközelítőleg ezer kilométeren - írta a 24.hu az orosz védelmi minisztérium szombati közleménye alapján.

A rakétát a Barents-tengerről lőtték fel és a Fehér-tengerbe csapódott be, így sikeres volt a teszt.

A Reuters szerint a minisztérium által közzétett videón feltűnik egy hajóról kilőtt rakéta, majd az égen meredek röppályán haladt.

Vlagyimir Putyin korábban a Zircon hiperszonikus rakétát olyan új generációs fegyvernek nevezte, amelyhez nincsen hasonló a világon.

Az értesülések szerint tavaly már többször is tesztelték ezt a rakétát. Oroszországban múlt hónapban egy nukleáris kapacitású interkontinentális rakétával, a Szarmattal is sikeresen kísérleteztek.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: