FELFEDEZŐ
A Rovatból

6 erős nő, akik nem voltak hajlandók elfogadni sorsukat, és most boldogok

A 'gyengébb nem' – emlegetik ma is gyakran a nőket, mint akiknek szükségük van arra, hogy gondoskodás és szeretet vegye őket körül


Amikor azonban súlyos problémákkal kell szembenézniük és kemény idők várnak rájuk, a legtöbb nő hihetetlen lelkierőről és kitartásról tesz tanúságot. Ilyen példákat talált a a Bright Side .

1.

Torz arccal született, 18 műtéten esett át, ma egy sebészeten dolgozik.

Súlyos arctorzulással született az angol Cody Hall. Az orvosok azt mondták a szülőknek, hogy nincs mit tenni, ekkor a család összefogott, hogy pénzt gyűjtsenek egy Egyesült Államokbeli kezelésre. Első műtétjén egy éves korában esett át. A következő 14 évben még 17-szer operálták. Közben normális életet élt, és figyelemre méltó eredményeket ért el az iskolában. Nem hagyta, hogy kinevessék, vagy sajnálkozzanak rajta. Cody ma az angliai Kettering általános kórházának sebészetén dolgozik, és az idén férjhez ment középiskolai szerelméhez. „Csak azt akartam megmutatni az embereknek, hogy van heppiend” – mondta esküvője napján.

2.

Egy pakisztáni emberi jogi aktivista kiharcolta a lányok tanulási jogát iszlám országokban

Malala Juszafzai nevét jól ismeri a világ: 2014-ben, 17 évesen a világ legfiatalabb béke Nobel-díjasa lett. Azután vált ismertté a 2010-es évek elején, hogy blogot indított a BBC-nek a szélsőséges iszlám rendszerről, amely megtiltotta a pakisztáni lányoknak, hogy iskolába járjanak. Malalát többször halálosan megfenyegették, sőt túlélt egy gyilkossági kísérletet, amely miatt egy ideig mesterséges kómában tartották. Ma, húszévesen Oxfordban tanul és segíti a lányokat világszerte a tanulásban. Még egy külön iskolát is nyított a Szíriából menekült lányoknak.

3.

Az első Down-kóros lány, aki részt vett egy szépségversenyen az Egyesült Államokban.

Mikayla Holmgren nemcsak elindult a Miss Minnesota USA versenyen, hanem két díjat is nyert rajta. Köszönő beszédében kifejtette: úttörő akar lenni azok között, akik új oldalról mutatják meg a Down-szindrómával élőket. Mikayla szeret táncolni, tornászni, és sok jótékonysági munkát végez. Azt mondák róla, hogy mosolya, lelkesedése, őszintesége és eltökéltsége ragályos, ihlető példa a fogyatékkal élők számára.

4.

Kilencféle munkát vállalt, hogy idősek gondját viselje.

Sarah Moore feladta nagyvárosi életét és egy kis skóciai szigetre költözött, ahol többségükben nehéz munkára már képtelen idős emberek élnek. Sarah a legkeményebb munkákat is elvállalja. Idősgondozó, légiforgalmi irányító, tűzoltó, pásztor, és a helyi önkormányzat jegyzője egy személyben. Emellett kiviszi a helyi postát, intézi a repülőtér áruforgalmát, exkavátorokkal dolgozik a farmokon, sőt, még turistákat is kalauzol a sziget egyetlen világító tornya körül. Sarah azt mondja, nem bánta meg döntését, nem hiányzik a korábbi élete. Talált új barátokat, és nem érzi magát egyedül. A helyiek szeretik és csodálják kedvességét. A kemény munka és a szórakozási lehetőségek hiánya ellenére Sarah a világ legboldogabb emberének tűnik.

5.

Túlélt egy cápatámadást, elvesztette egyik karját, és mégis szörfcsillag lett.

Bethany Hamiltont 13 éves korában támadta meg egy tigriscápa szörfözés közben. A találkozás az egyik karjába került. Ennek ellenére nemcsak felépült, hanem legyőzte félelmét, és folytatta a hullámlovaglást. Ma boldog anya, feleség és világhírű profi szörfös. Történetéből könyv és film is született.

6.

Hajléktalan volt, bandába keveredett, majd harvardi diplomás lett.

Liz Murry-nek nehéz gyerekkora volt. Szülei menthetetlen drogfüggők voltak, őt rendszeresen zaklatták az iskolában, kimaradt, bandázni kezdett. Tizenöt éves volt, amikor anyja meghalt, ő pedig hajléktalanná vált. Senki sem gondolná, hogy a történet boldog véget ért, de Liznek sikerült összeszednie magát. Végül jelesen végezte el a középiskolát és azóta már a Harvardon is diplomát szerezett. Ő gondozza beteg apját, aki belé nevelte az irodalom szeretetét. Liz kiváló író lett és gyakran tart előadásokat tizenéveseknek és felnőtteknek is. Azt tanítja nekik, hogy higgyenek önmagukban, ragadjanak meg minden lehetőséget, függetlenül attól, hogy milyenek a körülményeik, és romboljanak le minden akadályt, amely a boldogságuk útjában áll.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pokoli fájdalmak miatt ment kórházba, tűzszerészek jöttek ki hozzá: egy 1918-as gránátot operáltak ki egy férfi végbeléből
A toulouse-i sebész a lelet után azonnal riasztotta a francia hatóságokat, akik elszállították a hadianyagot. Az ügynek itt nincs vége, a férfi ellen eljárás indul.


Aligha felejtik el a toulouse-i Rangueil kórház orvosai a január 31-ről február 1-re virradó éjszakát, amikor egy 24 éves férfi esett be a sürgősségire, pokoli fájdalmakra panaszkodva. A fiatalember csak annyit árult el, hogy felhelyezett magának „egy tárgyat”, ami beszorult.

A bizarr ügyről elsőként beszámoló La Dépêche szerint az orvosi csapat hajnali 2 óra körül a műtőbe tolta a férfit, hogy eltávolítsák a rejtélyes holmit. Az operáció közben azonban a sebésznek elakadt a lélegzete: egy, az első világháborúból származó, 1918-as gránát került elő a páciens végbeléből.

„A műtét közben döbbentünk rá, hogy egy első világháborús lövedékkel van dolgunk, amit a férfi a végbelébe juttatott”

– nyilatkozta egy, a neve elhallgatását kérő kórházi forrás. A megdöbbenést azonnal felváltotta a félelem, hiszen senki sem tudhatta, hogy a rozsdás hadianyag robbanásveszélyes-e.

Az orvosok nem kockáztattak: azonnal riasztották a tűzoltókat, a rendőrséget és a tűzszerészeket. A kiérkező szakemberek átvették a szerkezetet, és az alapos vizsgálat után megállapították, hogy szerencsére már nem jelent veszélyt, így hatástalanították. Míg a tűzszerészek elszállították a különös leletet, a páciens vasárnap is kórházi megfigyelés alatt maradt. A történetnek azonban itt nincs vége. „Nem hagyjuk annyiban a dolgot, eljárást indítunk a fegyverjogi törvények megsértése miatt” – szögezte le a rendőrség.

Nem ez az első ilyen hajmeresztő eset Franciaországban. 2022-ben egy 88 éves férfi jelent meg a touloni kórházban egy hasonló, első világháborús lövedékkel a testében, akkor az intézmény egy részét ki is kellett üríteni a beavatkozás idejére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megdermedt leguánok potyognak a fákról Floridában, egy nap alatt több mint ezret gyűjtöttek be
A hatóságok különleges engedélyt adtak ki a befogásukra. Sokan azonban nem is sejtik, mekkora veszélynek teszik ki magukat a megmentésükkel.


Miközben a hideghullám miatt szó szerint az égből potyognak a megdermedt leguánok Dél-Floridában, a lakosok tömegesen kezdték leadni az állatokat. Az NBC6 South Florida kamerái rögzítették, ahogy

a Floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság sunrise-i irodájánál februárban egyetlen nap alatt több mint ezer példányt vettek át. Egyikük 50-100 állatot vitt be, egy másik pedig arról számolt be, hogy „több mint 100 fontnyi (mintegy 46 kilogramm) leguánt” gyűjtött össze rövid idő alatt.

A bizottság rendkívüli rendelettel tette lehetővé, hogy a lakosok ideiglenesen, külön engedély nélkül is befogják a hidegtől elkábult zöld leguánokat. Mindeközben másokról videók készültek, amint autóikban, törölközőkkel és hajszárítókkal próbálták melegíteni a hüllőket, ami viszont ellentétes az előírásokkal.

A zöld leguán nem őshonos Floridában, az 1960-as években került az államba. Mivel invazív faj, jelentős környezeti és gazdasági károkat okoz. Mint minden hüllő, a zöld leguán is ektoterm, vagyis testhőmérsékletét a külső környezet határozza meg.

„Floridában azonban megfigyelték, hogy a leguánok akkor kerülnek hidegsokkba, amikor a kinti hőmérséklet 10 Celsius-fok alá süllyed”

– magyarázta Natalie Claunch, az USDA vadvilág-kutató központjának biológusa. A hideg hatására anyagcseréjük és szívverésük lelassul, egyfajta kábult állapotba kerülnek, elveszítik izomkontrolljukat, és egyszerűen lepotyognak a fákról.

A hatóságok éppen ezért óva intenek mindenkit attól, hogy az állatokat otthon vagy az autóban próbálja felmelegíteni.

„A leguánok gyorsan fel tudnak ébredni a kábultságból”

– figyelmeztetett Shannon Knowles, a bizottság kommunikációs igazgatója. „A vadon élő leguánok védekezhetnek, ha nem tudnak elmenekülni: éles fogaikat és karmaikat, valamint hosszú, csapó farkaikat használják.”

Az ingatlantulajdonosok, vagy az ő beleegyezésükkel bárki, humánus módon elpusztíthatja a befogott állatokat, bár az állatkínzás elleni törvények rájuk is vonatkoznak. A Karib-térségben, ahol őshonosak, a leguánokat „a fák csirkéjének” is nevezik, húsukat és tojásukat is fogyasztják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elhallgatott a kék bálnák éneke: éheznek, ezért nincs idejük és erejük párt találni
Egy brutális tengeri hőhullám miatt összeomlott a tápláléklánc Kalifornia partjainál. A hímeknek minden energiájukat az élelemszerzésre kell fordítaniuk, így nem marad erejük párt keresni.


A kék bálnák éneke csaknem 40 százalékkal csökkent Kalifornia partjainál az elmúlt hat évben, és a jelenség sokat elárul az óceánok állapotáról. A Monterey Bay Aquarium Research Institute kutatói hatéves vizsgálatuk során drámai visszaesést figyeltek meg. A hím kék bálnák énekükkel vonzzák a nőstényeket a párzási időszakban, így az ének elhalkulása a faj jövőjét is veszélyezteti – írta a LADbible.

A kutatók szerint a változást egy 2013-as tengeri hőhullám, az úgynevezett The Blob okozhatta. Ez a jelenség több mint 4,5 Fahrenheit-fokkal emelte meg az óceán hőmérsékletét, ami felborította a tengeri ökoszisztémát. majd

A felmelegedés miatt összeomlott a krillállomány, amely a kék bálnák étrendjének túlnyomó részét teszi ki. A hőmérséklet-emelkedés emellett mérgező algavirágzást is előidézett.

„Ez okozta a valaha dokumentált legkiterjedtebb mérgezést a tengeri emlősök körében. Nehéz idők voltak ezek a bálnák számára” – magyarázta John Ryan, a kutatóintézet biológiai óceanográfusa. „Ha egészen leegyszerűsítjük, ez olyan, mintha éhezve próbálnál énekelni. Minden idejüket az vitte el, hogy élelmet keressenek” – tette hozzá.

„Nem halljuk őket énekelni. Minden energiájukat a keresésre fordítják. Egyszerűen nem marad elég idő.”

A kutatás társszerzője, Kelly Benoit-Bird tengerbiológus szerint a jelenség az egész ökoszisztémára hatással van. „Amikor ilyen nagyon forró éveink és tengeri hőhullámaink vannak, ez több mint pusztán a hőmérséklet. Az egész rendszer megváltozik, és nincs krill. Így azok az állatok, amelyek kizárólag a krillre hagyatkoznak, lényegében pórul járnak” – mondta. „Ha nem találnak élelmet, miközben képesek bejárni egész Észak-Amerika nyugati partvidékét, az valóban nagyon nagy léptékű következmény.”

A tendencia pedig folytatódni látszik, mivel a BBC szerint tavaly nyáron a Csendes-óceánon a valaha mért legmelegebb hőmérsékleteket rögzítették.

A kék bálnák a Földön valaha élt legnagyobb állatok, átlagos testhosszuk 20 és 24 méter között van. Az 1900-as években a bálnavadászat majdnem a kihalás szélére sodorta a fajt, mígnem 1966-ban betiltották a kék bálnák vadászatát. Azóta állományuk növekedésnek indult, de most a klímaváltozás jelent új fenyegetést a számukra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: hatalmas bulit rendeztek a jegesmedve-bocsok Nyíregyházán egy bójával
A 2024-ben született medvék remekül érzik magukat a Nyíregyházi Állatparkban, ahol mindig akad számukra valami újabb izgalmas játék.


A Nyíregyházi Állatparknak és a látogatóknak is egyik kedvence a jegesmedve család. Ootek és Jorek, a 2024 végén született bocsok nagyon élénkek, és sok vidámságot hoznak a hétköznapokba. Az állatkert ezért külön "Macihíradó"-ban számol be arról, hogy éppen mit művelnek a nagyra nőtt medve-gyerekek. Anyjuk Sznyezsána is felbukkan a videókban.

A legfrissebb kisfilm igazán viccesre sikerült, úgy tűnik, hogy a bocsok érzik a farsang közeledtét. Egy narancssárga bójával kezdtek játszani, ami végül az egyikük fejére került. Nehéz eldönteni, hogy kalapnak, vagy hatalmas csőrnek gondolta a maci, de a jelek szerint élvezte a játékszert.

A jegesmedve mama kétéves korig neveli a bocsait. Utána - ivel a fajmegőrzési programban érkezett szülőállatok utódai - a faj koordinátor ajánlásával másik állatkertbe kerülnek majd.

VIDEÓ: Játék a medvecsaládnál


Link másolása
KÖVESS MINKET: