Három magatehetetlenül sodródó férfit emeltek ki a Balatonból
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 16-án szerdán 18 óra 14 perkor a Zamárdi előtti vízterületre siettek, mivel onnan segélyhívás érkezett, írta a police.hu.
Mint utóbb kiderült, lemerült az elektromos csónak akkumulátora, ezért a
A rendőrök mindhárom személyt kiemelték a vízből, egyikük a kihűlés szélén volt, ezért izolációs fóliába burkolták. A csónakot utasaival a Siófoki Vízirendészeti Őrsre vontatták, ahol a bajbajutott 27 éves dunaújvárosi férfit mentők látták el.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívta a figyelmet arra, hogy
figyelni egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen nagyon gyorsan kialakulhat egy veszélyhelyzet.”
Fontos tudni, hogy elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével).
(via 24.hu)