KÉK HÍREK
A Rovatból

Halálos baleset okozott egy 16 éves sofőr, aki jogsi nélkül, ittasan vezethetett Szabadegyházánál

A rendőrség szerint négyen utaztak a kocsiban, egyikük az ütközéstől kirepült az autóból és szörnyethalt. Helyi hírek szerint egy 15 éves fiú az áldozat.
Fotó: police.hu - szmo.hu
2021. május 22.



Halált okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt folytat eljárást a Gárdonyi Rendőrkapitányság egy 16 éves fiú ellen - közölték a police.hu oldalon.

A jogosítvánnyal nem rendelkező fiatal sofőr péntek éjjel egy útkanyarhoz érve nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg az autó sebességét és balesetet okozott Szabadegyháza külterületén.

A fiú által vezetett autó először átsodródott a szemközti forgalmi sávba, majd az úttest jobb oldalán levő jelzőtáblának csapódott, melynek következtében az oldalára billent és megpördült.

Az ütközés hatására a vele utazó négy fiatal közül egyik kirepült a kocsiból, melynek során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, hárman pedig könnyű sérülést szenvedtek.

A sofőr esetében felmerült a gyanú, hogy szeszes italt fogyaszthatott, mielőtt kocsiba ült. Ennek megerősítése további szakértői vizsgálatot igényel a rendőrség közlése szerint.

A deltahirek.hu azt írja, helyi hírek szerint

a 16 éves fiú szülei engedélye nélkül kötötte el otthonról a kocsit, amit aztán a baleset után hazavitt, majd visszament a helyszínre és ő maga értesítette a hatóságokat.

A portál úgy tudja, hogy a rendőrök a település egyik utcájában egy háznál, több autóval is megálltak, vélhetően a balesetet szenvedő autót kutatták fel.

Korábban azt írták, hogy ketten utaztak a kocsiban, az utas egy 15 éves fiú volt, ő halt meg, a sofőr pedig nem sérült meg. Az áldozat rokona a portálnak azt mondta, testvére és az autót vezető fiú Pusztaszabolcsra tartottak az éjszaka, amikor a baleset történt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Vonat elé vetette magát egy 15 éves lány, miután szakítottak a barátjával – a fiú próbálta megmenteni az életét, de már túl késő volt
A fiatal lány búcsúlevelet is hagyott, és a tragédia előtt a közösségi oldalán is megosztott egy vészjósló üzenetet.


Meghalt egy 15 éves lány, miután a vonat elé lépett Isaszegnél a napokban. A tragédia hátterében egy szakítás állhatott, a tinédzser búcsúlevelet is hagyott, a barátja pedig még megpróbálta megmenteni, de már késő volt - írja a Blikk.

„Gyönyörű, okos kislány volt, szépen tanult, sokan szerették. Úgy tudom, a végzetes döntése előtt szakítottak a barátjával, és még egy búcsúlevelet is hagyott. Ezt meg is találták, a srác utána is sietett, de már túl késő volt. A vonat vezetője tudtommal észrevette, hogy a lány a síneken fekszik, próbált lassítani, de már nem kerülhette el a gázolást”

– mondta a lapnak a fiatal lány egyik ismerőse a lapnak.

A Blikk úgy tudja, a lány a közösségi oldalára kiposztolt e egy vészjósló üzenetet, amit sokan észre is vettek, de már nem segíthettek rajta.

A rendőrség vizsgálja a haláleset körülményeit.

A lap megkeresésére a MÁV Kommunikációs Igazgatósága közölte: „A MÁV pályahálózatán az idei évben 128 személyi gázolás történt, amelyből 88 öngyilkosság. Ebben a számban már a sajnálatos, öngyilkos szándékú isaszegi baleset is benne van”. A vasúttársaság szerint a baleset után a kollégájuk leváltó mozdonyvezetőt kért, a vonatot nem vitte tovább.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutálisan megverték a nyílt utcán a Virtuózokból ismert zenészt Kaposváron
Az utcán sétált, amikor egy banda belekötött. Leütötték, majd többször megütötték az arcát, kicsavarták a vállát és megzúzódott az alkarja is.


Ismeretlenek verték meg vasárnap este a Virtuózok című műsorból ismert fiatal zenészt Kaposváron - írja a sonline.hu. György-Horváth Zente egy – azóta eltávolított – TikTok-videóban számolt be a támadásról. A felvételen elmondta, hogy édesanyjával és testvérével mentek vásárolni, de különváltak, így egyedül sétált az utcán, amikor egy társaság megszólította.

A banda egyik tagja kötekedni kezdett vele, mire ő menekülni próbált, de támadója fejbe ütötte, amitől előre esett. Ezt követően többször is arcon ütötték ököllel.

A fiatalember kérte a társaság – amiben lányok is voltak – többi tagját, hogy szóljanak a barátjukra, de ők semmit sem tettek.

A támadás során a hegedűművésznek kicsavarták a vállát és megzúzódott az alkarja is.

Kétségbeesésében bement egy közeli bevásárlóközpontba, ahol egy ruhaüzlet eladójától kért segítséget, de nem kapott. Végül édesanyját hívta fel, aki a testvérével együtt a helyszínre sietett.

György-Horváth Zente elmondása szerint hívták a rendőröket, akik hosszas várakozás után érkeztek meg. Végül a sürgősségin látleletet vetetett, majd feljelentést tett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Fejbe lőtte magát egy idős férfi Veszprémben, életveszélyes állapotban vitték kórházba
A drámai eset hétfőn kora este történt, a kiérkező mentők sokáig küzdöttek a férfi életéért. Úgy tudni, a féri túlélte, de állapota továbbra is válságos.


Egy idősebb férfi hétfőn kora este öngyilkosságot kísérelt meg Veszprémben, a Barátság parkban. A 24.hu értesülései szerint

a férfi fejbe lőtte magát, de túlélte az esetet, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Nagy Judit arról tájékoztatta a portált, hogy „eljárást indítottak az ügyben”. A rendőrség a helyszínelés idejére lezárta a park egy részét.

Veszprémben az elmúlt évben több öngyilkosság történt, leginkább a Szent István völgyhídnál, ezekben az ügyekben a rendőrség közigazgatási vizsgálatot folytatott. A városvezetés korábban jelezte, hogy a völgyhíd biztonságosabbá tételét célzó terveken dolgoznak, de a folyamatot lassítja az építmény műemléki státusza. A mostani eset azonban innen messzebb történt.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy sintértelepén módszeresen kínozták és ölték az állatokat, miközben milliókat zsebelt be az adományokból és az önkormányzatoktól
Civil állatvédők titkos akciója buktatta le az alapítványt, amelynek a honlapján egyetlen gazdikereső kutya sem szerepelt. A kimentett 58 állat orvosi költségei az egekben vannak.


Állatvédők rejtett kamerás felvétele buktatott le egy hevesi gyepmesteri telepet, a rendőrség állatkínzás bűntettének gyanúja miatt indított eljárást egy 46 éves hevesi férfi ellen. A telepet bezárták,

a hatóságok a helyszínen két kutyatetemet is találtak, az ott lévő 58 élő kutyát pedig különböző állatvédő szervezetek vették gondozásukba.

A Heves Vármegyei Kormányhivatal közleménye szerint „a telepen talált két tetem boncolásának lefolytatásáról a rendőrség bűnügyi eljárás keretében intézkedik. Állatvédő szervezetekhez került 58 kutya, amelyek többsége elfogadható kondícióban volt, egy tacskó esetében volt látható lesoványodás.”

Ezzel szemben

a kutyákat átvevő szervezetek arról számoltak be, hogy az állatok rettenetes állapotban vannak: sok köztük csontsovány, és olyan súlyos betegségekkel és fertőzésekkel küzdenek, mint a parvó, a szívférgesség, a giardia, a koronavírus és a babézia.

Az esztergomi Bogáncs menhelyhez került, nagyjából féléves Casto nevű kutyának műtéti úton kellett eltávolítani az egyik veséjét, mert az eltályogosodott és csontszilánkok voltak benne. A szervezet szerint az állatot korábban felrúghatták. A Németjuhász Fajtamentés Alapítványhoz került Benjámin nevű kutyát a gazdája jóhiszeműen adta le a telepre, és még 40 ezer forintot is fizetett, mert azt hitte, jó helyre kerül. Az állat most szívférgesen, epeférgesen és koronavírusosan került ki a telepről.

A Befogad-Lak Hevesi Állatmenhely Alapítvány által üzemeltetett telep megközelítőleg 100 településsel állt szerződésben ebrendészeti feladatok ellátására, a díjazásról minden esetben külön állapodtak meg.

A telepet működtető alapítvány tavaly több mint 2,5 millió forinthoz jutott az adó 1 százalékos felajánlásokból

– írta a Blikk.

A szervezet weboldalán egyetlen gazdikereső kutya sem szerepelt, és az újonnan begyűjtött állatok adatait sem töltötték fel a törvény által előírt 24 órán belül. A törvény szerint a befogott állatokat 45 napig szinte minden esetben tilos elaltatni.

Néhány évvel ezelőtt a menhely új kennelekkel bővült, amelyeket Szabó Zsolt országgyűlési képviselő és Dr. Vetter Szilvia, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője adtak át, „példaértékűnek” nevezve az alapító munkáját. A botrány kirobbanása után Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 7 millió forinttal támogatja a kimentett állatok orvosi költségeit. Szabó Zsolt országgyűlési képviselő pedig azt közölte: „A törvény legszigorúbb eszközével és erejével kell azokat büntetni akik védtelen állatokat kínoznak vagy ölnek meg!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk