Hadházy: Szijjártó szép csöndben beismerte, hogy nemcsak az elképzelt orosz erőmű alatti gödör dőlt be, hanem az egész orosz projekt
A külügyminiszter találkozott a Westinghouse nukleáris technológiai cég képviselőivel és a velük való együttműködés fontosságáról posztolt. Hadházy Ákos szerint ez a Paks 2 projekt kudarcának elismerésével ér fel.
Ahogy arról kedden mi is írtunk, az Egyesült Államokban járt Szijjártó Péter. A külügyminiszter amerikai kollégájával, Marco Rubióval tárgyalt, akit elmondása szerint „figyelmeztetett”, hogy európai vezetők Trump elnök és a béketerve „ellen” szervezkednek.
Legújabb posztjából az is kiderült, hogy nem csak aktuális világpolitikai folyamatokról beszéltek az amerikai külügyminiszterrel. Szijjártó a Facebookon azt írja:
„Marco Rubióval beszéltünk a magyar-amerikai energetikai együttműködés fejlesztésének lehetőségéről, amely tekintetében elsősorban a nukleáris energia jöhet szóba.”
A bejegyzésből kiderül, hogy a külgazdasági és külügyminiszter a világ egyik vezető nukleáris technológiai vállalata, a Westinghouse képviselőivel tárgyalt. A cégről maga Szijjártó írta: „A Westinghouse a nukleáris technológiák világpiacán a vezető vállalatok közé tartozik, és fontos szerepet játszhat abban az áttörésben, amely a rövidebb idő alatt megépíthető kis moduláris atomerőművek létrehozására irányul.”
Hozzátette:
„ezen technológia fejlesztésében érdekeltek vagyunk a Westinghouse-szal való együttműködés keretében”.
A posztot megosztotta Hadházy Ákos is. A független országgyűlési képviselő értelmezése szerint:
„Szijjártó szép csöndben beismerte, hogy nem csak az elképzelt orosz erőmű alatti gödör dőlt be, hanem az egész orosz projekt . Mondjuk éppen ideje volt beismerni, hiszen éppen leáll az építkezés.”
A Paks 2 területén történtekről korábban mi is beszámoltunk.
Ahogy arról kedden mi is írtunk, az Egyesült Államokban járt Szijjártó Péter. A külügyminiszter amerikai kollégájával, Marco Rubióval tárgyalt, akit elmondása szerint „figyelmeztetett”, hogy európai vezetők Trump elnök és a béketerve „ellen” szervezkednek.
„Viktor, kérlek, hallgasd meg, amit mondok! Kérlek, ne igazodj Trumphoz” – Világhírű zenész üzent Orbánnak
Al Di Meola nem először nehezményezi, hogy a magyar miniszterelnök Donald Trump politikájának rajongója, holott zenei ízlésük nagyon hasonló, Orbán Viktor rajong is az amerikai gitáros munkásságáért.
Ahogy arról néhány napja mi is írtunk, kommentben üzent a magyar miniszterelnöknek Al Di Meola dzsesszgitáros. A Magyarországon sűrűn fellépő művész – aki korábban is szólította már meg politikai üzenettel Orbán Viktort – azt üzente: „Örülök, hogy rajongasz a zenémért, és tudom, hogy a szélsőjobboldali mozgalomhoz tartozol, de kérlek, tudd, hogy Trump és talpnyalói szégyent hoznak, és hatalmas káoszt okoznak itt az államokban! Nem igazodhatsz Trumphoz! Ő veszélyes és sajnálatra méltó! Jobb, ha jobbak vagyunk nála!!!”
A Blikk most felkereste a zenészt, hogy bővebben is kifejthesse, miért tartja aggasztónak, hogy Orbán Trump feltétlen rajongójának számít. Di Meola a lapnak elmondta: nem találkozott még személyesen a kormányfővel, de tudja róla, hogy rajong a zenéjéért, és egy közös ismerősükön keresztül küldött már neki dedikált lemezt. A miniszterelnök politikájáról némileg megengedően, de kritikusan fogalmazott. Mint mondta:
„Azt mondták nekem, hogy Orbán szélsőjobboldali, és én megértem, hogy frusztráló, amikor egy országot menekültek tömegei árasztanak el. Pénzügyi oldalról is megértem, hogy az országnak milyen terhet kell elviselnie. Ám még inkább rokonszenvezek azokkal a szerencsétlen emberekkel, akik olyan szörnyűségeket éltek át, mint amilyen a háborús bűnös és diktátor, az őrült egójú Vlagyimir Putyin inváziója Ukrajnában.”
A New Jersey-i zenész szerint „az orosz elnök egy diktátor, brutális módon kormányoz, anélkül, hogy megengedné az embereknek a véleménynyilvánítás szabadságát”, így szeretné azt hinni, hogy Orbán nem csodálója a rendszerének. Al Di Meola arra is vállalkozott, hogy üzenjen a magyar miniszterelnöknek. A Blikken keresztül azt mondta neki:
„Kérem, gondolja át, hogy igazodik-e ahhoz az aljas mentalitáshoz és cselekedetekhez, amelyeket itt, az Egyesült Államokban Trump környezetében tapasztalunk. Az amerikai elnök bűnözői mentalitása a hivatalba lépése óta folytatódik, miközben az Egyesült Államok okosabb fele mindennap tanúja a demokráciánk tönkretételének. Figyeljük az országunkat, ahogy életünk legsötétebb korszaka felé halad. Van egy részem, amely természetesen rajong Orbán Viktor zenei ízléséért, remélem, egyszer találkozhatok vele személyesen, és félelem nélkül elmondhatom neki, mit érzek valójában. Természetesen hozok még egy-két lemezt, ha ez valaha megtörténik.”
„Őszintén imádom Magyarországot, azt a csodálatos együttműködést és személyes kapcsolatot, amelyet az elmúlt évtizedek során tapasztaltam. Szóval, Viktor, kérlek, hallgasd meg, amit mondok! Kérlek, ne igazodj Trumphoz, akire úgy tekintenek, mint egy őrültre, aki szörnyű döntéseket hoz! Elon Musk is veszélyes, ahogy Trump összes kinevezettje. Isten éltesse Magyarországot!”
Ahogy arról néhány napja mi is írtunk, kommentben üzent a magyar miniszterelnöknek Al Di Meola dzsesszgitáros. A Magyarországon sűrűn fellépő művész – aki korábban is szólította már meg politikai üzenettel Orbán Viktort – azt üzente: „Örülök, hogy rajongasz a zenémért, és tudom, hogy a szélsőjobboldali mozgalomhoz tartozol, de kérlek, tudd, hogy Trump és talpnyalói szégyent hoznak, és hatalmas káoszt okoznak itt az államokban! Nem igazodhatsz Trumphoz! Ő veszélyes és sajnálatra méltó! Jobb, ha jobbak vagyunk nála!!!”
A Blikk most felkereste a zenészt, hogy bővebben is kifejthesse, miért tartja aggasztónak, hogy Orbán Trump feltétlen rajongójának számít. Di Meola a lapnak elmondta: nem találkozott még személyesen a kormányfővel, de tudja róla, hogy rajong a zenéjéért, és egy közös ismerősükön keresztül küldött már neki dedikált lemezt. A miniszterelnök politikájáról némileg megengedően, de kritikusan fogalmazott. Mint mondta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Trump bekeményít: Amerika megtiltotta a briteknek, hogy hírszerzési infókat adjanak Ukrajnának!
Az amerikai katonai segélyek befagyasztása után újabb csapás érte Ukrajnát: Washington visszavonta a brit hírszerzés engedélyét, amellyel eddig megoszthatták az amerikai adatokat Kijevvel. Ez súlyosan befolyásolhatja az ukrán védekezést.
Donald Trump döntése nyomán az Egyesült Államok megtiltotta Nagy-Britanniának, hogy amerikai hírszerzési információkat osszon meg Ukrajnával. A brit katonai és hírszerző szervezetek, köztük a GCHQ és a Védelmi Minisztérium hírszerzési részlegei hivatalos utasítást kaptak arra, hogy ezeket az adatokat ne továbbítsák Kijevnek, írja a Daily Mail.
A háború kezdete óta az Egyesült Királyság és más nyugati országok, például Ausztrália és Új-Zéland is rendszeresen megosztottak amerikai hírszerzési információkat Ukrajnával. Ezeket az adatokat „Rel UKR” jelöléssel látták el, amely azt jelentette, hogy az adott információ Ukrajnával is megosztható. Az Egyesült Államok most visszavonta ezt a minősítést, és további értesítésig nem engedélyezi a hírszerzési adatok továbbadását.
Ahogy már írtunk róla, az Egyesült Államok az amerikai fegyver- és lőszersegélyek is befagyasztotta, szakértők szerint, ha Ukrajna nem kap utánpótlást, akár két-három hónapon belül kifogyhat a fegyverekből.
Phil Ingram brit katonai hírszerzési szakértő a Daily Mailnek nyilatkozva elmondta:
„Az Egyesült Államok utasítása, hogy az Egyesült Királyság és más szövetségesek ne osszanak meg amerikai hírszerzési információkat Ukrajnával, teljesen várható volt.
Az USA hírszerzési partnerei, köztük Nagy-Britannia, elvesztették a felhatalmazásukat az ilyen információk továbbítására.”
A döntés hatással lehet Ukrajna védekezésére az orosz támadásokkal szemben.
Donald Trump döntése nyomán az Egyesült Államok megtiltotta Nagy-Britanniának, hogy amerikai hírszerzési információkat osszon meg Ukrajnával. A brit katonai és hírszerző szervezetek, köztük a GCHQ és a Védelmi Minisztérium hírszerzési részlegei hivatalos utasítást kaptak arra, hogy ezeket az adatokat ne továbbítsák Kijevnek, írja a Daily Mail.
A háború kezdete óta az Egyesült Királyság és más nyugati országok, például Ausztrália és Új-Zéland is rendszeresen megosztottak amerikai hírszerzési információkat Ukrajnával. Ezeket az adatokat „Rel UKR” jelöléssel látták el, amely azt jelentette, hogy az adott információ Ukrajnával is megosztható. Az Egyesült Államok most visszavonta ezt a minősítést, és további értesítésig nem engedélyezi a hírszerzési adatok továbbadását.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Néhány nappal később, február 23-án egy Szíjj László által használt magángép is Maléból érkezett haza. A repülő február 14-én indult Budapestről, egy ománi kitérő után pedig másnap érkezett meg a szigetországba. A visszaút február 22-én kezdődött, egy napos abu-dzabi megállóval – írja újabb cikkében a 444.
Március elsején Jászai Gellért, a 4iG elnöke és családja is hazaérkezett egy Maldív-szigetekről induló magángéppel. Velük utazott Orbán Sára, a miniszterelnök középső lánya, férje, Szokira Tamás és három gyermekük is. Az őket szállító Dassault Falcon 8X típusú repülőgép az OTP egyik cégének, az Air Invest Kft.-nek a tulajdonában áll. A gép február 20-án indult Budapestről, és másnap hajnalban érkezett meg a Maldív-szigetekre.
Az utazás egyes résztvevői a Velaa nevű privát szigeten is megfordulhattak, erre utal egy az utasoknál látott papírtáska felirata. A Velaa Resort egy exkluzív, úgynevezett „ultra luxury private island”, amelyet a cseh milliárdos, Jiri Smejc birtokol. A sziget 43 villával és négy luxusrezidenciával rendelkezik. A kisebb házak napi bérleti díja 2400 dollártól indul, míg a négy hálószobás rezidenciák akár 40 000 dollárba is kerülhetnek éjszakánként. A teljes sziget kibérlése 1 millió dollárba kerül.
A Budapestre érkező utasok arcukat takarva, vastagon felöltözve hagyták el a repülőt. Néhányan visszafordultak az épületbe, és a reptéri busz egy távolabbi terminálhoz szállította őket, ahol saját kisbuszuk várta őket.
A lap levelet írt a miniszterelnök lányának és vejének az utazással kapcsolatban, de arról egyelőre nem kaptak választ.
Az utazásról és a prominens utasokról készített fotókat ITT lehet megnézni.
Ahogy arról a 444 cikke nyomán mi is beszámoltunk, Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea a Maldív-szigeteken töltötték a Valentin-napot.
Országjárást tart Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke az elmúlt napokban több kelet magyarországi teleülésen, így például Szegeden, Orosházán és Békéscsabán is járt.
A politikus most mérleget vont az elmúlt napok tapasztalataiból. Mint fogalmazott: „Hidegben, sötétben és hétköznap este is árad a TISZA szerte az országban”.
Állítása szerint „soha korábban nem vettek még részt ennyien politikai rendezvényen Békéscsabán, Szegeden, Orosházán vagy épp Szentesen, mint most a Tisza országjárásán”.
Hozzátette:
„Olyan kis településeken is több százan kijöttek a TISZA gyűléseire, ahol még sosem járt politikus”.
„A TISZA szövetséget kötött a nőkkel, a nyugdíjasokkal, az önkormányzatokkal és mára a TISZA lett a magára hagyott magyar vidék pártja és nálunk találnak politikai képviseletre a fiatal és a családi gazdálkodók, valamint a vállalkozók is” – fogalmazott Magyar Péter.
Posztjában ismét meghirdette március 15-én 15 órakor kezdődő tüntetésüket a budapesti Andrássy úton, és új szlogent is elsütött, ami szerint: „Nézz a fiadra, nézz a lányodra, gondolj a hazádra, szavazz a Tiszára!”