Hadházy: A hétvégén sikerült beszélnem Magyar Péterrel a gyanús szerződésekről
„A hétvégén sikerült beszélnem Magyar Péterrel” – írja Hadházy Ákos közösségi oldalán. A téma mások mellett a Magyar által a Diákhitel Központ vezérigazgatójaként aláírt szerződések voltak, melyekről a független képviselő múlt héten írt.
– idézi fel Hadházy. Példaként egy 2020-as, 20 oldalas tanulmányról ír, melyért 15 millió forintot fizetett a Diákhitel Központ egy, a képviselő szerint apró, NER-közeli cégnek, noha akkor nagyjából 1,5 millió, ma 2,5 millió lenne a piaci ára az ismert közvélemény-kutató cégeknél.
– írja Hadházy. Magyar elmondása szerint egyebek mellett az ilyen szerződések miatt is távozott a Diákhitel Központtól a 2022-es választások előtt. A képviselő megállapítja azt is, hogy „a Balásy-féle kommunikációs szerződések részletes adataiból egyértelműen látszik, Magyar Péter próbálta csökkenteni a propagandakiadásokat”.
A képviselő szerint azért fontos ezzel foglalkozni, mert „az elhallgatás is apró repedéseket okoz a morális páncélunkon, ezeket pedig kihasználhatja a propaganda”. Mint írja, a beszélgetés létrejöttét önmagában eredménynek tartja, bár Magyar és közte maradtak nézetkülönbségek, melyekre később térnek majd vissza.