KÉK HÍREK
A Rovatból

Egyelőre elérhetetlenek a NAV által készített adóbevallási tervek

Elvileg mától nézhetnék meg a tervezetet azok, akinek van ügyfélkapus regisztrációjuk.


Idén először a NAV a munkáltatóktól, kifizetőktől kapott adatok alapján külön kérés nélkül minden olyan magánszemély számára adóbevallási tervezetet készít, aki nem kért munkáltatói adómegállapítást, vagy munkáltatója ezt nem vállalta.

Ha ezt igényelted, és van ügyfélkapud, akkor elvileg március 15-től, azaz szerdától már láthatod az adóhatóság által elkészített tervezetet az online felületre belépve. Módosítani is tudod.

Csakhogy egyelőre úgy tűnik, ez mégsem így van. Valószínűleg technikai problémák állhatnak a háttérben, de

jelenleg nyoma sincs annak a linknek, ami átirányítana az erre kialakított online felületre.

A Magyarorszag.hu-n az egyetlen lehetőség a bevallási program letöltése, a nav.gov.hu-n pedig arról tájékoztatnak, hogy márciust 15-től egy külön oldalon tudjuk majd megtekinteni.

Ha nincs ügyfélkapud, március 16 éjfélig még kérheted az alábbi módok valamelyikén, hogy a NAV küldje el az adóbevallásod tervezetét.

Az igénylést megteheted:

- SMS-ben a 0670/717-7878-as telefonszámon, ahol meg kell adnod az adóazonosító jeledet, a születési dátumodat a következők szerint: SZJA szóköz adóazonosító jel szóköz ééééhhnn

- a NAV honlapjáról elérhető űrlapon (www.nav.gov.hu/eszja/eszja)

- a „Kérelem az adóbevallási tervezet papíralapon történő átvételéhez” elnevezésű formanyomtatványon,

kötetlen formájú levélben,

- a NAV telefonos tájékoztató rendszerén keresztül,

- személyesen a NAV ügyfélszolgálatain.

Március 16. után már csak a NAV ügyfélszolgálatain tudod benyújtani az igénylést.

A tervezetet legkésőbb május 2-ig meg kell kapnod: ha van ügyfélkapud, akkor elektronikus úton, ha nincs, akkor postán.

Ha egyetértesz a NAV kalkulációjával, nincs teendőd: május 22-én ez az adóbevallási tervezet számít majd a bevallásodnak. Ha valamivel nem értesz egyet, május 22-ig módosíthatod.

Az egyéni vállalkozóknak, az őstermelőknek és az áfa-fizetésre kötelezett magánszemélyeknek továbbra is maguknak kell elkészíteniük bevallásukat, mert az ő jövedelmi adataik nem állnak teljes körűen a NAV rendelkezésére, nekik a 16SZJA jelű bevallást kell május 22-ig benyújtaniuk.

Ha azonban az egyéni vállalkozó 2016-ban egész évben bejelentetten szüneteltette tevékenységét, nem volt adóköteles jövedelme, és 2016-ban munkáltatótól vagy más kifizetőtől származó jövedelmet szerzett, a NAV elkészíti számára is az adóbevallási tervezetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Sajnálom, nem fogom túlélni. Szeretlek benneteket” - családját megmentette a hős férfi a texasi áradásban, ő viszont belehalt sérüléseibe
A férfi akkor szenvedett végzetes sérülést, amikor betörte a lakókocsijuk ablakát, hogy menyasszonya, két gyermeke és édesanyja kijuthasson onnan.


Július 4-én hajnalban hirtelen áradás öntötte el a Guadalupe folyó környékét a texasi Ingram városában. A víz gyorsan betört Julian Ryan lakókocsijába, ahol menyasszonya, két gyermekük és édesanyja aludt, adott hírt egy megdöbbentő történtetről az Unilad.com.

Julian azonnal cselekedett:

betörte a hálószoba ablakát, hogy szerettei kijuthassanak. Közben súlyosan megsérült, elvágódott egy artériája, és szinte teljesen leszakadt a karja.

Menyasszonya, Christinia Wilson elmondása szerint a férfi utolsó szavai ezek voltak: „Sajnálom, nem fogom túlélni. Szeretlek benneteket.”

A családnak sikerült kijutnia, amikor a lakókocsi kettétört. Julian holttestét csak később találták meg, miután visszahúzódott a víz. Édesanyja szerint fia hősként viselkedett, és úgy gondolja, fontos lenne, hogy a jövőben hatékonyabb riasztórendszerek védjék az embereket.

A térségben több települést is elöntött az áradás, a hatóságok közlése szerint eddig legalább 50 ember veszítette életét, köztük 15 gyermek.

A Guadalupe folyó vízszintje elérte a 7,9 métert. A mentésben több mint 100 állami rendőr, búvárok, mentőcsónakok és hét helikopter vett részt.

Greg Abbott texasi kormányzó arról beszélt, hogy minden rendelkezésre álló eszközt bevetnek a segítségnyújtásra. Donald Trump elnök részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, és támogatásáról biztosította az államot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: Ilyen gyorsan öntött el mindent az árvíz Texasban – Továbbra is eltűnt lányok után kutatnak
Több mint 20 táborozó lány tűnt el, ők mindannyian a Camp Mystic tábor lakói voltak. Az eddigi adatok szerint legalább 51 ember életét vesztette a hirtelen áradásban, köztük 15 gyermek is.


Egy friss videofelvétel mutatja be, milyen gyorsan emelkedett meg a vízszint a texasi Guadalupe folyónál, és hogyan öntötte el teljesen a Camp Mystic nevű lánytábort Kerr megyében, írja az Unilad.com.

A timelapse-videón jól látszik, ahogy a part menti épületeket percek alatt elárasztja az ár, és egy csónakot is elsodor a folyó.

Egy másik videón egy csoport ember látható, akik egy mélyedés felé sétálnak az úton, amikor hirtelen megérkezik az árvíz, és a szabad utat halálos területté változtatja.

A villámárvíz következtében legalább 51 ember életét vesztette, köztük 15 gyermek.

Több mint 20 táborozó lány jelenleg is eltűntként szerepel a nyilvántartásban.

Ők mindannyian a Camp Mystic tábor lakói voltak.

A videót a @texaslens nevű felhasználó osztotta meg az Instagramon. A felvétel tanúsága szerint az áradás szinte pillanatok alatt söpört végig a területen.

A mentési munkálatok azonnal megkezdődtek, miután az áradás elérte a tábort. A hatóságok tájékoztatása szerint legalább 20 személyt továbbra is keresnek. Greg Abbott, Texas kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett, és szövetségi segítséget kért a FEMA-tól.

A Camp Mystic honlapján az olvasható, hogy a tábor „egy keresztény nyári tábor fiatal nők számára, akik 13 és 17 év közöttiek”. A leírás szerint a program célja, hogy „a lányok erősebbé váljanak keresztény hitükben, és közben új barátokat szerezzenek, sokat játsszanak és jól szórakozzanak”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Súlyos buszbaleset: egy 17 éves lány karját amputálni kellett
A Kunszentmárton közelében történt balesetnek 19 sérültje van. Az ukrán nagykövetség megerősítette, hogy ukrán gyerekek voltak a buszon.


Mi is írtunk róla, hogy súlyos buszbaleset történt vasárnap reggel Kungyalu külterületén, Kunszentmárton irányába. Az autóbusz eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról, az árokba hajtott, majd a vasúti töltésnél az oldalára borult. A balesetben 19-en megsérültek, közül 11 gyerek. Egy 17 éves lány állapota életveszélyes, egy 14 éves fiú pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

Napközben Ukrajna magyarországi nagykövetsége a közösségi oldalon közzétett bejegyzésben megerősítette, hogy a buszon ukrán gyerekek utaztak. Az utastérben 77-en voltak. Ők 19 sérültről tudnak, és tudomásuk szerint 4 súlyos sérült van - írja a 24.hu.

A sérülteket a helyszíni ellátás után a szolnoki, a szentesi és a kecskeméti kórházakba vitték. Akik nem sérültek meg, a kunszentmártoni művelődési központban tartózkodnak. Róluk a helyi önkormányzattal közösen gondoskodnak, ideiglenes szállást és étkezést biztosítanak.

A Telex információja szerint a buszon utazó Polunicska (Szamóca) táncegyüttes egy táncdalfesztiválra indult Lvivből az észak-macedóniai Ohridba. A lap értesülése szerint a 17 éves lánynak a karját amputálni kellett. A sérültek közül két másik gyereket is meg kellett műteni.

VIDEÓ: A helyszínről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Az járt a fejemben, hogy néhányan közülünk nem fogják túlélni” – Egy kutya mentette meg a baráti társaságot a texasi áradásból
Az egyik férfi beszámolója szerint többen nem tudtak úszni közülük, és a rohamosan emelkedő víz láttán nem tudták, hogy fognak kijutni szurolt helyzetükből. Ő már a családját is felhívta és elbúcsúzott tőlük.


Ricky Gonzalez és egy tucat barátja Texasban töltötte a július 4-i hétvégét, amikor hirtelen drámai vége lett a nyaralásnak. A víz percek alatt elárasztotta azt a szállást, ahol megszálltak. Az áradásnak pedig kis híján tragédia lett a vége - írja a CNN.

A férfi elmesélte, hogy

egy kutyának köszönhetik az életüket: az állat vette észre elsőként, hogy az egyik autójukat elsodorta a víz, és felébresztette a társaságot.

A víz olyan gyorsan emelkedett, hogy rövid idő alatt elérte a ház második szintjét. Ekkor már tudták: ha nem lépnek azonnal, nem biztos, hogy túlélik.

„Közülünk többen nem tudnak úszni. A víz majdnem 9 méter mély volt. Én sem tudok úszni”

– mondta Gonzalez. „Felfújtunk minden úszógumit, matracot, hűtőládát, mindent, amit csak tudtunk, hogy ha kell, legyen mibe kapaszkodnunk.”

A helyzet annyira kilátástalannak tűnt, hogy Gonzalez már el is búcsúzott a családjától: „FaceTime-on hívtam a nővéremet, gyakorlatilag elköszöntem tőle.”

A baráti társaság végül úgy döntött, hogy a padlástér két nagy ablakán keresztül próbálnak kimenekülni. A férfi elmondta: ekkor már komolyan attól tartott, hogy nem mindenki éli túl.

„Az járt a fejemben, hogy lehet, nem mindenki jut ki élve. Arra gondoltam: lehet, hogy néhány barátom ma reggel meghal.”

A szerencse azonban melléjük állt. Egy arra járó család meglátta őket, és azonnal segített. Kimentették őket, ételt adtak nekik, majd kivitték a társaságot a repülőtérre.

Gonzalez „védőangyalaiknak” nevezte a családot, és azt mondta, a történet is megmutatja, mennyire tudnak összefogni az emberek, ha baj van.

„Bármennyi minden történik is a világban, az embereknek még mindig van szívük, és hajlandók segíteni idegeneken is” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: