KÉK HÍREK
A Rovatból

Guy Verhofstadt szerint "Orbán nyíltan megmondta, hogy le akarja rombolni az uniót"

Az Európai Parlament liberális-demokrata csoportjának elnöke egy nappal a Magyarország elleni szavazás után azokra a veszélyekre hívta fel a figyelmet, amelyeket az Orbán-kormány politikája jelent nemzetközi szinten.


Guy Verhofstadt volt belga külügyminiszter a CNN.com véleményrovatában közölt cikkében kijelentette: „Amikor Orbán Viktorhoz, Magyarország miniszterelnökéhez fordultam kedden Strasbourgban, nem mentem olyan messzire, mint a néhai John McCain, aki egyszer őt „Putyinnal ágyba bújó újfasisztának” nevezte. De nem hiszem, hogy nem értettem volna egyet 2014-es elemzésével. Annál is inkább, mert a törvényesség és a demokrácia helyzete csak romlott azóta Magyarországon.”

Verhofstadt történelminek nevezte a szerdai szavazást, amely az Európai Parlament tagjainak kétharmada a Lisszaboni Szerződés 7. cikkelyének alkalmazására voksoltak a magyar kormány egyre erősödő autoritárius és antidemokratikus magatartása miatt.

Emlékeztetett arra, hogy az európai törvényhozók a magyarországi helyzetet elemezve komoly aggodalmuknak adtak hangot, hangsúlyozva, hogy évek óta a süketek párbeszéde folyik az EU és Magyarország között.

„2010 óta Orbán Viktor olyan törvényeket fogadtatott el, amelyek megfojtják a szabad sajtót, politikai nyomás alá helyezik az igazságszolgáltatást és demonizálják a civil szervezeteket. Szégyenletes módon antiszemita témákat hangoztatott, és támadást intézett a nagy nemzetközi tekintélynek örvendő Közép-Európai Egyetem ellen. Kedden Orbán azzal érvelt ténykedését védve, hogy választói mandátuma van a demokrácia magyarországi visszaállítására. De még az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzetközi megfigyelői is elítélően nyilatkoztak a legutóbbi magyarországi parlamenti választásokról, felhívva a figyelmet „a megfélemlítő, idegengyűlölő retorikára, a média elfogultságára, és az átláthatatlan kampányfinanszírozásokra.”.

Az Unhack Democracy Europe civil szervezet jelenleg is folyosó nyomozása hamis szavazói névjegyzékekről, az egyes szavazókörzetek eredményeinek meghamisításáról, és a szavazatszedő bizottságok tagjainak megfélemlítésével kapcsolatos állításokat vizsgálja”

– emlékeztetett Verhofstadt, aki szerint ugyanolyan kampány zajlott Magyarországon a tömeges migráció rémével, mint amilyennel Nigel Farage, a brit Függetlenségi Párt (UKIP) vezetője élt a Brexit-népszavazás idején, és ennek nem volt más célja, mint a faji feszültségek és a migránsok elleni ellenséges érzületek felkorbácsolása, valamint Soros György demonizálása. Ez utóbbi olyan antiszemitizmussal átitatott taktika, amelyet mostanság a szélsőjobboldal az egész világon alkalmaz.

„Orbának eltökélt szándéka illiberális demokráciát építeni Európában, sőt reméli, hogy az illiberalizmus ki tudja terjeszteni Európa más országaira, sőt, azon túl is, olyanokkal szövetkezve, mint az amerikai fehér nacionalista Steve Bannon, vagy a szélsőjobboldali olasz belügyminiszter, Matteo Salvini. Miként Donald Trump, Orbán sem rejti véka alá megvetését a nemzetközi törvényeken alapuló rend iránt, miként csodálatát sem olyan autoritárius erős emberek iránt, mint Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdogan” – hangsúlyozza a volt belga külügyminiszter, aki ugyancsak aggasztónak nevezi, hogy 2016-ban a magyar miniszterelnök megállapodást kötött osztrák, francia és olasz szélsőjobboldali pártokkal az Oroszországgal való együttműködésről. Ez pedig alááshatja a nyugati titkos szolgálatok együttműködését, mert a megállapodás szerint az aláírók megosztják a kétoldalú és nemzetközi témákkal kapcsolatos információikat a Kremllel.

„Ez a szavazás bizonyítja, hogy az illiberálisok európai menetelését nem nézzük tovább tétlenül, és hogy az Európai Unió parlamenti képviselőinek nagy többsége még mindig harcolni akar a demokratikus törvényekért és értékekért.

A következő hetekben, hónapokban a nemzetközi közösségnek – és különösen az Egyesült Államoknak – meg kell hallania figyelmeztetésünket és cselekednie kell: a magyar kormány fenyegetést jelent a törvényes nemzetközi rendre. Az európai kormányoknak és Egyesült Államoknak erkölcsi kötelessége közbelépni. Nem állhatunk félre, nem hagyhatjuk a populista, szélsőjobboldali kormányokat, hogy a demokratikus európai országokat Vlagyimir Putyin vonzáskörébe vigyék, és aláássák a II. világháború után kialakult nemzetközi normákat” – figyelmeztetett Verhofstadt, aki szerint az önkény útjára lépett kormányokkal szemben politikai és pénzügyi lépéseket kell tenni, miközben támogatni kell a civil társadalmi szervezeteket és Magyarország polgárait, akik „ennél sokkal jobbat érdemelnek”.

„Kellemetlen igazság, hogy Magyarország a mai körülmények között nem léphetne be az Európai Unióba. Orbán nyíltan megmondta, hogy le akarja rombolni. Ez nem érdeke sem Amerika, sem Európa népeinek. Most kell megállítani őt”

- írta végezetül Guy Verhofstadt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Két órán belül két vonatgázolás is történt szombat reggel Magyarországon
Előbb Velencénél gázolt a vonat, majd nem egész két órával később Hegyeshalomnál történt tragédia. Mindkét településen zajlik a helyszínelés.


Gázolt a vonat Velencén és Hegyeshalomban is szombat reggel, emiatt késésekre kell számítani a székesfehérvári vasútvonalon és a Győr-Hegyeshalom vonalszakaszon - írja az MTI a Mávinform közlése alapján.

Azt írták,

a budapesti Déli páIyaudvarról Nagykanizsára 5.30-kor elindult Tópart InterCity elgázolt egy embert Velence megállóhelynél.

A helyszínelés ideje alatt Kápolnásnyék és Gárdony között egy vágányon szünetel a forgalom. A Budapest-Székesfehérvár vonalon és a csatlakozó vonalakon 5-10, esetenként 10-20 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő vonatokra kell számítani. Egyes InterCity vonatok csak Székesfehérvártól közlekednek.

Hegyeshalomban, az Orgona utcai átjáróban a Győrből Hegyeshalomba tartó, Mosonmagyaróvárról szombaton 7.12-kor elindult személyvonat gázolt el egy embert.

A helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Teljesen kifosztottak egy Alza-automatát Tiszaújvárosban
Ismeretlenek törték fel a tiszaújvárosi COOP ABC mellett álló AlzaBoxot péntekre virradó éjszaka. A hatóságok a helyszínen szemléztek, és a nyomozáshoz a lakosok segítségét kérik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



A Borsod24 írta meg a Tisza TV tájékoztatása alapján, hogy ismeretlenek

feltörték és a jelek szerint teljesen kifosztották a tiszaújvárosi COOP ABC oldalában található Alza csomagküldő automatát még péntekre virradó éjszaka.

A rendőrség a helyszínen szemlézett, a munka még délelőtt is folyt. A hatóságok egyelőre azt vizsgálják, pontosan mikor és hogyan történt a bűncselekmény, és a lakosság segítségét kérik: aki az éjszaka folyamán a környéken gyanús mozgást, szokatlan zajt vagy bármi rendelleneset észlelt, jelezze a rendőrségen.

A nyomozás érdekeire hivatkozva a hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket sem az elkövetőkről, sem a kár mértékéről. Az Alza.hu PR-specialistája, Nagy Dávid a Forbes megkeresésére az esettel kapcsolatban elmondta:

„Az AlzaBoxokat feltörni azonban nem éri meg, mert azokat 24 órában, a hét minden napján figyeli riasztó és kamerarendszer. Ahogyan az AlzaBoxba történő kézbesítés, úgy az elkövető elfogása is általában ugyanolyan gyors.”

A cég ilyenkor azonnal értesíti az érintett vásárlókat, az előre kifizetett rendelések árát visszatéríti, és ingyenes újrakézbesítést ajánl fel.

A Tisza TV videót is megosztott a kifosztott automatáról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.


Egy családi karácsonyi vacsora végződött verekedéssel. Majd egy kálvária következett a magyar egészségügyben egy férfi számára, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza a veszprémi kórházból. Végül Ausztriában azonnal megoperálták. Az eset még 2025. december 24-én, Szenteste kezdődött, amikor a Kétfarkú Kutyapárt egyik aktivistájára egy ideológiai vita hevében rátámadt az édesanyja párja.

A sérült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sürgősségi osztályára ment, ahol röntgen és CT is készült. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfinak nemcsak az arccsontja, de az állkapcsa is eltört, utóbbi ráadásul nyílt töréssel. Az ügyeletes orvos műtétet javasolt, a férfit pedig éjszakára a traumatológián helyezték el azzal az ígérettel, hogy reggel átviszik a szájsebészetre.

Másnap reggel, december 25-én azonban egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza, és december 29-én jöjjön vissza.

A férfi ezután visszautazott Ausztriába, ahol dolgozik. Mivel a fájdalmai erősödtek és már légzési nehézségei is voltak,

a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan St. Pöltenbe irányították. Ott azonnal felvették, és másnap, december 26-án reggel meg is operálták. Mindeközben a veszprémi kórház négy nappal a sérülés után kiadott zárójelentésében az állt, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek.

Az RTL Híradónak a férfi részletesen mesélt a történtekről.

„Először rám támadt, aztán azt is megütötte egyszer, aki meg akart védeni. Súlyosan megsérültem” – idézte fel a Kétfarkú Kutyapárt aktivistája. Mikor elment a veszprémi kórházba, akkor „Az ügyeletes orvos mondta, hogy ezt biztosan meg kell műteni. A traumatológián éjszakára elhelyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte. „Azt mondták, jöjjek vissza 29-én, mert addig nem tudnak ellátni. Utólag megnéztem: azon az estén a veszprémi kórház volt az ügyeletes szájsebészet, de nem volt ügyeletes szájsebész orvos” – tette hozzá. Az osztrák ellátásról pedig így számolt be: „Azt mondták, ezt azonnal meg kell műteni, olyan helyen, ahol van ügyeletes szájsebészet; ez St. Pölten volt. Aznap este már fogadtak, és másnap reggel azonnal meg is műtöttek.”

Az RTL Híradó megkereste a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy az ügyet „betegpanaszként” kezelik és belső vizsgálatot indítottak.

A történetet a Kétfarkú Kutyapárt hozta először nyilvánosságra.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia a Tátrában: Két magyar férfi vesztette életét egy lavinában
Egy 30 és egy 37 éves férfit sorodt el a lezúduló lavina. A rendőrségi közlés szerint a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt történt a tragédia.


Két magyar férfi életét vesztette pénteken egy lavinában a szlovákiai Magas Tátrában - jelentette hatósági közlésre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Az eperjesi (Presov) kerületi rendőrség közlése szerint a lavina pénteken délelőtt tizenegy óra körül zúdult le a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt.

A lavina két férfit sodort maga alá, akik nem élték túl a hóomlást

- közölte a rendőrség. Információik szerint a tragédiában két magyar, egy 30 és egy 37 éves férfi vesztette életét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk