HÍREK
A Rovatból

Gulyás Gergely: A törvénymódosítás hatására nem lehet majd felelősségre vonni Till Tamás gyilkosát

A miniszter szerint jelenleg is van egy jogi vita arról, hogy a Till Tamás gyilkosa által elkövetett bűncselekmény elévült-e.


Mint azt mi is megírtuk: a Fidesz törvénymódosítást nyújtott be Till Tamás ügyével kapcsolatban. A kormányinfón erről is kérdezték Gulyás Gergelyt.

"Egyértelmű helyzetet kell teremteni. Az egyértelmű helyzet az az, hogy ha valaki olyan brutális és súlyos bűncselekményt követ el, mint az emberölés, különösen ezt egy kiskorú sérelmére teszi, akkor mindegy, hogy az elkövető hány éves, az soha nem évülhet el"

- fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki szerint most is van egy jogi vita arról, a Till Tamás gyilkosa által elkövetett bűncselekmény elévült-e. Gulyás szerint meg kell várni a bűnüldöző szervek döntését az ügyben.

"Én bízom benne, hogy az akkor hatályos jog alapján (...) sincs akadálya az elkövető büntetőjogi felelőségre vonásának"

- jegyezte meg Gulyás.

Később a Mandiner munkatársa azt kérdezte a minisztertől: elképzelhetőnek tartja-e, hogy a módosítás alapján felelősségre vonhatják-e majd Till Tamás gyilkosát.

"Semmilyen körülmények között. A büntetőjogban visszamenőleges hatállyal nem lehet jogszabályt alkotni"

- válaszolta a miniszter, aki azt is kifejtette, hogy szerinte értelmezni kell az akkor hatályos jogszabályokat.

De Gulyás Gergely szerint semmi akadálya nincs a gyilkos büntetőjogi felelősségre vonásának.

A HírTv riportere pedig arról kérdezte a minisztert: mit gondol arról, hogy Magyar Péter azt állítja, ez a módosítás az ő nyomására született.

"Ez a személyiségzavarnak egy újabb tünete"

- válaszolta Gulyás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Este farsangi mulatságon vett részt, hajnalban tragikus hirtelenséggel meghalt Tolna vármegye főispánja
Horváth Kálmán 66 éves volt. A halála előtt egy farsangi bálon vett részt, amiről több képet is megosztott az oldalán.


Meghalt dr. Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja – tudta meg a teol.hu.

Dr. Horváth Kálmán hosszú évek óta meghatározó alakja volt Tolna vármegye közigazgatásának. 2014-ben nevezték ki a megye kormánymegbízottjává, majd 2022-től főispáni tisztséget töltött be. Az államigazgatás vezetőjeként kiemelt szerepe volt a járási hivatalok működésének irányításában és a fejlesztési projektek koordinációjában.

A szakmai pályafutását jogászként kezdte. 1982-ben államvizsgázott, majd két évvel később jogi szakvizsgát tett. Először egy ügyvédi munkaközösség tagjaként dolgozott, majd 1991-ben saját ügyvédi irodát nyitott, amelyet 2014-ig vezetett.

A közéletben is aktívan részt vett, 2006 és 2014 között Szekszárd Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője volt.

A helyi Fidesz-szervezetben több vezető tisztséget is betöltött.

Munkáját mindig elhivatottan végezte. 2023-ban Tamásiban, a Vármegyenapon vehette át a „Tolna Vármegyéért díjat”. Akkor a méltatásban kiemelték, hogy közigazgatási tevékenysége maradandó nyomot hagyott a vármegye történetében.

Halála előtt néhány nappal még dolgozott. Február 2-án hivatalos egyeztetésen vett részt a Tolna Vármegyei Kormányhivatalban, ahol dr. Csibi Krisztina országgyűlési képviselőt fogadta.

Február 7-én, pénteken farsangi mulatságon volt, amelyről közösségi oldalán is megosztott képeket.

Másnap hajnalban jött a tragikus hír, amely sokakat sokkolt.

A Tolna Vármegyei Kormányhivatal közösségi oldalán búcsúzott tőle. Családja mellett munkatársai és a vármegye lakói is gyászolják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Csárdi Antal körbenézett Paks 2 építkezésén: Patakként ömlött a víz a munkagödör falából
Kiderült, hogy beomlott az egyik munkagödör fala, az Atomenergia Hivatal leállította a munkát az érintett területen. Csárdi Antal csütörtökön járt a területen, de fényképezni nem engedték.


Csütörtökön Hadházy Ákos egyik munkatársával elmentünk Paksra, hogy elsőkézből szerezzünk információkat az építkezésen kialakult állapotokról – számolt be róla Csárdi Antal a Facebook-oldalán. Az országgyűlési képviselő szerint azonban a kételyeinkre nem kaptak megnyugtató, kielégítő válaszokat.

Korábban Hadházy Ákos arról irt a Facebook-oldalán:

„Miután hetekig hazudoztak, hogy minden rendben van, be is omlott a Paks2 munkagödör fala.”

A politikus az Atomenergia Hivatal határozatát is megosztotta, amelyben felszólították a Paks II. Zrt.-t, hogy „az 5. blokk munkagödre déli falának beomlással érintett szakasza, valamint a munkagödör ezen kockázattal érintett valamennyi területe tekintetében haladéktalanul állítsa le a munkavégzést, és tegye meg a szükséges óvintézkedéseket”.

Csárdi és Hadházy Ákos egyik munkatársa még csütörtökön napközben tett látogatást az építkezésen. Fényképezni azonban nem engedték őket.

„A látogatást ugyan végigfotózta a vállalat hivatalos fotósa és megígérték, hogy az összes képet elküldik, de ebből végül összesen hat darab kép lett, amelyeken ugyan nagyszerűen látszik a képviselő úr, de alig-alig látszik valami magából az építkezésről, ami látszik, az is elmosódottan” – írta Hadházy szombati bejegyzésében.

Csárdi Antal arról számolt be, hogy

a látogatás során „kísérletet sem tettek arra, hogy hihetően elmondják, miért normális a munkagödör falából patakként ömlő víz, mint ahogy a gödör alján felgyűlt vizet is letudták azzal, hogy ez a beruházással járó, természetes állapot”.

Csárdi szerint hiába mentek el a Paks 2 beruházás helyszínére személyesen, csak elméleti információkat kaptak, „a tényleges állapotokról a Paks 2 Zrt munkatársai mélyen hallgattak”.

„Ezzel szemben a személyes megtekintés során rendkívül ügyeltek arra, hogy a problémás területnek még a közelébe se jussunk. Az 5. blokk munkagödör bemutatásakor kizárólag a gödör északi végét mutatták meg, a repedésekkel, állékonysági gondokkal teli déli szakaszról nem számoltak be,

és ottlétünk alatt különösen vigyáztak arra, hogy észrevehetetlen maradjon minden olyan elváltozás, deformáció, ami a problémára utalt volna”

– irta a bejegyzésében Csárdi Antal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Válaszolt a Bajcsy-Zsilinszky kórház, miután arról írtak, hogy a VIP-részleget festették ki, nem a kardiológiai osztályt újították fel
A 444 arra jutott, hogy nyoma sincs annak a felújításnak, amiről a Fidesz-frakció hírt adott. Az intézmény határozottan visszautasította az értesülést.


A kardiológiai részleget felújították, minden pácienst kiszolgálnak és nincs VIP-osztály - lényegében ezt irta a Bajcsy-Zsilinszky kórház a Telexnek. Korábban a 444 arról írt, hogy az intézményben nyoma sincs annak a 3,5 milliárdos felújításnak, amelyről többek között az intézmény és a Fidesz-frakció is hírt adott.

A portál ugyanis egy olvasói jelzés után utánajárt az ügynek, és azt találta, hogy

valójában nem a kardiológiai osztályt újították fel, hanem a kórház három kórtermes VIP-részlegét festették ki.

A Telex megkeresésére azonban a kórház azt írta, hogy „határozottan visszautasítja” ezt az értesülést.

„A felújítás a Kardiológiai Osztály és az ahhoz tartozó mátrix területét érintette, amely mind a Kardiológiai, mind a Sebészeti Osztályt kiszolgálja. Az A épület földszintjén elhelyezkedő Kardiológiai Osztályon több mint 800 négyzetméternyi falfelületet újrafestettek, valamint 240 négyzetméternyi lépcsőfeljáró kőfelület tisztítása és csiszolása is megvalósult. Az említett részleg a két osztály betegei számára biztosít rugalmas elhelyezési lehetőséget, ez optimalizálja a betegellátást és a kapacitáskihasználást. A kórház által közzétett kisfilmben is ezek a felújított részek láthatók” - írták a válaszban.

Az intézmény azt is hangsúlyozta, hogy

a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban nincs VIP-osztály.

Ahogy írták: a felújítás minden beteg számára elérhető, közfinanszírozott ellátást biztosító osztályokon történt.

„A mátrix részleg minden pácienst kiszolgál, akik a Kardiológiai vagy a Sebészeti Osztályra érkeznek. Az Önök által említett terület a normál betegellátás része, minden beteg számára elérhető.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Már több mint egymillióan látták az Orbán-család meggazdagodásáról szóló filmet
Csütörtök este mutatták be, és pénteken délelőtt lett elérhető a YouTube-on a Direkt36 közel egyórás dokumentumfilmje. Szombat délutánra már több mint egymillióan nézték meg.


Szombat délutánra már több mint egymillióan nézték meg a YouTube-on a Direkt36 dokumentumfilmjét az Orbán-család meggazdagodásáról. A dinasztia – Így született az Orbán család gazdasági birodalma című filmet csütörtök este mutatták be és péntek délelőtt lett elérhető a nagyközönség számára is. Ezután elég gyorsan népszerűvé is vált: 24 óra alatt több mint 800 ezren látták a YouTube-on, 46 ezer lájk érkezett rá, és több mint 8500-nál jár a hozzászólások száma.

Az oknyomozó portál szombat délután azt írta a Facebook-oldalán:

„Már több mint egymillióan látták filmünket az Orbán család üzleti birodalmának születéséről. Köszönjük!”

A közel egy órás tényfeltáró dokumentumfilm a '90-es évektől mutatja be a Fidesz gazdasági holdudvarának kiépülését. Láthatjuk Simicska Lajos felemelkedését, majd az épp mostanában 10 éve történt G-napban kicsúcsosodott bukását, illetve Mészáros Lőrinc és Tiborcz István üstökösszerű pályáját.

Sőt,

a Direkt36 csapatának sikerült rejtett kamerás felvételeket készítenie a Tiborcz István érdekeltségében lévő, zártkörű BOTANIQ Budai Klubban is.

Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója a film kapcsán azt írta a Facebook-oldalán, hogy

„a Direkt36 Orbán Viktort támadó filmje az ukrán állam lejárató kampányának első eleme”.

Hasonlóan vélekedett a kormányszóvivő is. Vitályos Eszter a titkosszolgálatok információira hivatkozva arról beszélt, hogy „különböző szervezetek különböző pénzekből beavatkoznak a magyar politikába, és a magyar politikát megpróbálják befolyásolni”.

„Azt gondolom, hogy most olyan időket élünk, amikor a politikai ellenfelek semmilyen aljasságtól nem riadnak vissza, hogy lejárassák az ellenfeleiket a túloldalon” – fogalmazott a kormányszóvivő, majd példaként a Robert Fico és Donald Trump elleni támadásokat említette.

És íme, a teljes film, ami ennyire kiverte a biztosítékot a kormányszóvivőnél és a kommunikációs igazgatónál:


Link másolása
KÖVESS MINKET: