HÍREK
A Rovatból

Franciaországban felgyorsítják és kiszélesítik az oltási kampányt, a tanárok prioritást élveznek

A napi több ezer oltás beadására alkalmas oltóstadionok már a következő napokban, további 100-200 megaközpont áprilisban megnyílik, az egyik legnagyobb a Stade de France nemzeti futballstadion lesz.

Link másolása

Franciaországban felgyorsítják és kiszélesítik a koronavírus elleni oltási kampányt: szombattól már a legalább 70 évesek is jelentkezhetnek oltásra, a tanárok pedig bekerülnek a prioritást élvező foglalkozási körben dolgozók közé - jelentette be kedden Emmanuel Macron államfő.

"Nincs ünnepnap, nincs hétvége ebben a küzdelemben" - mondta a köztársasági elnök az egyik legfertőzöttebb északi régióban található Valenciennes egyik oltóközpontjában tett látogatásán.

Emmanuel Macron elmondta, hogy

a legalább 70 évesek is kérhetik szombattól az oltást,

s ezentúl nemcsak a regionális társadalombiztosítási központok hívószámain, a háziorvosoknál, a gyógyszertárakban és az interneten, hanem egy ingyenesen hívható központi zöldszámon is lehet időpontot egyeztetni.

Az oltást eddig csak a legalább 75 éven felettiek, az idősotthonok lakói, illetve az 50 és 74 év közötti, krónikus betegségben szenvedők igényelhették, valamint minden egészségügyi és szociális dolgozó, továbbá a tűzoltók.

A legalább 70 éven felettiek számára eredetileg csak április közepén kezdődött volna a kampány. A korosztályi kiszélesítéssel újabb 3,5 millió francia válik jogosulttá az oltásra.

Az államfő azt is bejelentette, hogy

a tanárok is bekerülnek a prioritást élvező foglalkozási körben dolgozók közé, ők függetlenül a koruktól, április közepétől kaphatják meg az oltást.

A szakemberek a kereskedők, a sofőrök és a pénztárosok sürgős beoltását is javasolják.

A kormány az iskolákat továbbra sem kívánja bezárni, mert úgy véli, hogy a szülők gyerekek által történő megfertőződésének kockázata kisebb probléma, mint a tanulók leszakadásának veszélye az intézmények bezárása esetén.

Ugyanakkor az oktatási tárca

rendszeressé tette a tanulók és a tanárok szűrését nyálteszttel, és ez alapján az iskolákban a fertőzöttség egyelőre elenyészőnek bizonyult.

Az 1,1 millió tanár közül 703 betegedett meg, s a 61 ezer oktatási intézményben 1300 osztályt zártak be azért, mert legalább egy tanuló megfertőződött.

A napi több ezer oltás beadására alkalmas oltóstadionok már a következő napokban megnyílnak,

és a kormány célja, hogy áprilisban 100-200 megaközpont működjön az ország területén. Ezek közül az egyik legnagyobb a Stade de France nemzeti futballstadion lesz - jelentette be Agnes Pannier-Runacher ipari miniszter.

Az országba eddig érkezett 10,8 millió adagnyi oltóanyagból az első dózist eddig 6,3 millióan kapták meg, ami a lakosság 9,3 százalékának felel meg, 2,5 millióan (3,6 százalék) pedig mindkét komponenst. A kormány ígérete szerint áprilisban több mint 20 millió adagnyi oltóanyag érkezik.

Jóllehet az elmúlt napokban 20 ezer alá esett vissza az újonnan fertőzöttek napi száma (az elmúlt 24 órában 14 678 új esetet jelentettek), az intenzív kezelésre szoruló betegek száma továbbra is nő: kedd este 4634 súlyos beteg volt a kórházban ápolt 26 700 fertőzött között. A helyzet elsősorban a fővárosi régióban ad okot aggodalomra, ahol a mutatók az őszi hullám tetőzési adataihoz közelítenek. A járványban eddig 92 700-an hunytak el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


A Rovatból
Ferihegyi halálos baleset: hét nepáli állampolgárt köröz a rendőrség
A reptérre vezető gyorsforgalmin történt balesetben ketten életüket vesztették, a baleset okozói pedig elmenekültek a helyszínről.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel a Ferihegyre tartó gyorsforgalmi úton, ketten életüket vesztették, ketten könnyebben megsérültek. A balesetet okozó bolgár rendszámú autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről.

A rendőrség friss közleménye szerint a bolgár rendszámú gépkocsiban hat nepáli állampolgár utazott, akik ellen

segítségnyújtás elmulasztása miatt elfogatóparancsot adott ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Börtönnel fenyegette meg Magyar Pétert a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője
Hivatalának nincsen semmilyen jogköre, csupán a nyilvánossághoz fordulhat. Az ügyben – mint több más hasonlóban – előkerült Bajnai Gordon volt miniszterelnök neve is.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője tegnapi bejegyzésében Magyar Péterről írt. Pontosabban arról, hogy „Magyar Péter a mai napon tegeződve megszólított, holott én nem ismerem személyesen, soha nem találkoztam vele

Ezután nem is annyira burkoltan megfenyegette Magyart:

„Szeretném ugyanakkor felhívni a figyelmét, hogy a magyar törvények mindenkire vonatkoznak, azok pedig világosan kimondják, hogy amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Lánczi a Magyar Nemzetnek nyilatkozva azt mondta, hogy a Magyar Péter-féle Talpra, magyarok! estében

vélhetően ugyanaz a kör igyekszik majd befolyásolni a júniusi önkormányzati képviselő-választás, valamint az európai parlamenti választás eredményét, amely a 2022-es országgyűlési voksolással összefüggésben is tett ilyen kísérletet”.

A Magyar Nemzet április 18-án megjelent cikke szerint ugyanis a Magyar Péter-féle Talpra, magyarok! nevű mozgalom mögött is a Bajnai Gordon-féle datadatos csoport áll.

A Datadat ügyvezetője, Szigetvári Viktor így reagált a lap cikkére: „Szemben a Magyar Nemzet megjelent hazug állításával, sem a Datadat Professional Kft., sem a korábbi Datadat GmbH jogutódja nem áll üzleti kapcsolatban sem Magyar Péterrel, sem pedig más, hozzá kapcsolható párttal vagy egyesülettel.

Minden más ezzel ellentétes állítás hazugság.

Lánczi Tamás ettől függetlenül közölte, hogy külföldi finanszírozási kísérlet gyanúja alapján a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatot indított.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal azonban nem hatóság, csupán javaslatokat tehet, eljárási jogköre nincsen.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Földön alvó gyerekek, tömeg, káosz és tanácstalanság a Dubaji reptéren – több magyar is pórul járt
A várakozók között van Csobot Adél és Istenes Bence, továbbá volt kollégánk is. Az ő beszámolójából tudjuk, hogy a háborús helyzet miatt az izraeli és iráni állampolgárok elsőbbséget élveznek a káoszban.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Miután Dubajra pillanatok alatt zúdult le egy évnyi csapadékmennyiség, egy időre a repülőtér is víz alá került. Habár a víz már visszahúzódott, de a menetrend azóta sem áll helyre.

Vannak olyan családok, melyek több napja a repülőtéren élnek, és reménykednek, a következő géppel hazajutnak.

A szerencsésebbeknek jutott egy pad, vagy asztal, ami körül kialakíthatják táborukat, sokak azonban a kövön alszanak, többedik napja.

Így járt Csobot Adél és Istenes Bence is, akik Instasztoriban osztották meg nem mindennapi kalandjukat, melyet a Story.hu talált meg.

„24 órája úton két gyerekkel, abból eddig tízet a reptéren töltöttünk, és senki nem tudja, mikor mehetünk tovább. Tom Hanksnek érzem lassan magam”

Emlékezetes a Tom Hanks főszereplésével bemutatott Terminal című film, melyben a főhős hónapokra New York repülőterén ragad.

Volt kollégánk, Csákvári Péter is az Instagramon osztotta meg történetét. Ahogy írja, egy kapunál három géphez állnak sorba és nem lehet tudni, végül melyik indul el valójában. Kéri az otthoniakat, hogy lessék a Flightradart, mikor tűnik fel végre az ő gépük a radaron. Elmesélte ezt is, hogy mind az Izraeliek, mind az Irániak elérték, hogy előbb ők mehessenek haza a háborús helyzet miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


Visszaléptek Vitézy Dávid javára – egy főpolgármester-jelölttel kevesebb indul júniusban
„A mai nappal felfüggesztem a főpolgármester-jelölti kampányomat, és arra kérem a támogatóimat, hogy a főpolgármester-választáson Vitézy Dávidot támogassák” – jelentette be Brenner Koloman, a Jobbik – Konzervatívok főpolgármester-jelöltje.

Link másolása

Brenner Koloman az Indexnek elmondta, hogy azért indult jelöltként, mert sem Szentkirályi Alexandra, „a fideszes egypárti túlhatalom jelöltje”, sem „a balliberális oldal a Karácsony Gergely mögé felsorakozó pártokkal nem egy polgári Budapestben hisz, hanem zsákmányként tekint a fővárosra”.

Brenner a visszalépését azután jelentette be, hogy részt vett Vitézy Dávid, az LMP és Budapestért Egyesület főpolgármester-jelöltjének programbemutatóján.

„Vitézy Dávid személye és szakmai elhivatottsága garancia lehet arra, hogy a polgárok valódi problémáit meghallva, és nem a pártközpontokból diktált megoldásokkal álljon elő.”

– indokolta a döntést Brenner, hozzátéve, hogy bár nem ért mindenben egyet Vitézyvel, sok közös pont van a programjukban.

Link másolása
KÖVESS MINKET: