Fotók: Így kísérték utolsó útjára Balázs Pétert, akit számos pályatárs, barát búcsúztatott
Sokan kísérték utolsó útjára a 82 éves korában, december 10-én elhunyt Kossuth-díjas Balázs Pétert. A családtagok, barátok, pályatársak, rajongók csütörtök délután fehér virággal búcsúztak a színművésztől a Farkasréti temető Művészparcellájában.
A temetőben ott volt Balázs Pétert özvegye, Botár Csilla, valamint a gyermekei, Balázs Bianka és Balázs Bence, és unokáik is. Sok pályatárs is részt vett a szertartáson, többek között Kern András, Lukács Sándor, Rudolf Péter és Halász Judit is.
Képgaléria: A temetésről (Fotókért kattints a képre)
Búcsúbeszédet mondott Barabás Botond, a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója is:
„Nehéz megszólalni amikor nem csak egy embertől búcsúzunk, hanem olyan embertől, aki színházat, sorsokat pályákat, életeket vezetett. Nem hangos szóval, hanem csenddel, szeretettel. Olyan vezető volt, aki hitt az emberekben, gyakran akkor is, amikor ők még nem hittek önmagukban. Humorral, csibészesen, mindig emberként formált bennünket. Visszatekintve: nem a szerepek voltak a legfontosabbak, amiket kaptam tőle, hanem a bizalom, ami egész életemben elkísér. Amikor átvettem tőle a színház vezetését, örökséget, szellemiséget vettem át tőle, felelősséget, hogy a színház jelentsen valamit. Köszönöm Péter a bizalmat, a lábnyomot és a példát, mi megyünk tovább azon az úton, amit kijelöltél” - mondta-
Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója is beszélt: „A jó Isten kiválasztott téged! De a sors nem volt kegyes hozzá, a szakma sokszor elutasította, de ő kemény volt, élt a közönségért. Szolnok volt a helye, követni őt kötelesség. Péter példát adott mindenkinek. Adni a közönségnek, mások mindennapi szolgálata, ez nagyon hiányzott neki, szomorú volt ennek hiányától az elmúlt időkben. Az volt a dolga, hogy adjon, amikor romlott állapota, a szeretet nem szűnt meg a közönség felé. Jó volt vele élni, játszani, nevetni és sírni. Van valami jobb és más, mint a kegyetlen világ. Magyarok vagyunk, van dolgunk, küldetésünk. Az egymásba vetett hit végtelen erőt ad” - mondta.
Forrás: Blikk