Fertőzötten is dolgozhattak a tatabányai kórház koronavírusos munkatársai
Az országos tisztifőorvos határozatából kiderült az is, hogy a kórház nem különített el olyan betegeket, akik szorosan érintkeztek koronavírussal fertőzött más beteggel vagy dolgozókkal.
Koronavírusos tüneteik megjelenése után is napokig dolgoztak a tatabányai kórház munkatársai - derült ki az országos tisztifőorvos határozatából, amelyben elrendelte a kórház zárlatát.
Mint megírtuk,
a tatabányai Szent Borbála Kórházban több dolgozó és beteg is megfertőződött, az egyik munkatárs, egy 41 éves beteghordó bele is halt a betegségbe.
Az intézmény igazgatója korábban az RTL Híradónak azt mondta, nem tudják, hogy a dolgozók a betegektől kapták-e el a vírust, vagy ők vitték be a kórházba a fertőzést.
Később kiderült, hogy már 53-an koronavírusosak az intézméyben, köztük 26 dolgozó, ezért Müller Cecília országos tisztifőorvos zárlatot és járványügyi vizsgálatot rendelt el.
A felvételi zárlatot elrendelő határozat indoklásában azt írta, több olyan egészségügyi dolgozó is napokig dolgozott azután is, hogy már voltak tüneteik. Az is szerepel benne, hogy a kórház nem különített el olyan betegeket, akik szorosan érintkeztek koronavírussal fertőzött más beteggel vagy dolgozókkal. Sőt, a járványügyi hatóság szerint több alkalommal fel kellett hívni a kórház figyelmét a védőfelszerelés használatára
- számolt be róla az RTL Híradó.
A csatorna megkereste a kórházat, de a fenntartótól az adásig nem érkezett válasz.
Az RTL Híradó riportja:
Koronavírusos tüneteik megjelenése után is napokig dolgoztak a tatabányai kórház munkatársai - derült ki az országos tisztifőorvos határozatából, amelyben elrendelte a kórház zárlatát.
Mint megírtuk,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Két szavazókörben is lezárult a voksolás, mindenki leadta a szavazatát
Budapesten, az I. kerületben van az ország legkisebb szavazóköre, ahol mind a hat választópolgár leadta a voksát. Délután egy órára nemcsak ők, hanem a borsodi Tornakápolna 20 választója is végzett.
Miközben országosan rekordközeli a részvételi arány, Tornakápolnán 13 órára minden egyes választó voksolt – Budapesten pedig van egy szavazókör, ahol mind a hat választó szintén leadta a szavazatát.
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tornakápolnán délután egy órára a választói névjegyzékben szereplő mind a 20 polgár leadta szavazatát
- derült ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból.
Nem ez azonban az ország legkisebb szavazóköre. Ezt a címet a budapesti, V. kerületi központú 1. számú egyéni választókerület 25. számú szavazóköre viseli, ahol mindössze hat választópolgárt vártak. Délután egy órára ők is mindannyian végeztek a szavazással.
A két szavazókör gyors lezárása jól mutatja a nap egészére jellemző, kiugró választói aktivitást. Országszerte már a reggeli urnanyitás előtt hosszú sorok kígyóztak több szavazóhelyiség előtt is.
A részvételi adatok ezt alá is támasztották: délelőtt 11 órára a jogosultak közel 40 százaléka, azaz több mint 2,8 millió ember már szavazott.
Délután egy órára országosan több mint 54 százalékos volt a részvétel, ami több mint négymillió leadott voksot jelent.
Miközben országosan rekordközeli a részvételi arány, Tornakápolnán 13 órára minden egyes választó voksolt – Budapesten pedig van egy szavazókör, ahol mind a hat választó szintén leadta a szavazatát.
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tornakápolnán délután egy órára a választói névjegyzékben szereplő mind a 20 polgár leadta szavazatát
- derült ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Újabb rendőr fordult nyilvánosan szembe a kormánnyal: „Nem politikusokat akarok szolgálni, hanem nemzetemet, hazámat, az igazságot!”
Gilszki Dániel szolnoki rendőr kitálalt a rendőrséggel szembeni politikai megfélemlítésről. A választás napján közzétett posztban a méltatlan béreket és a létszámhiányt is élesen bírálta.
„ELÉG VOLT!” – írta a választás napján egy szolnoki rendőr, Gilszki Dániel, aki egy hosszú Facebook-posztban bírálta a rendőrség helyzetét. Nyíltan beszélt a politikai befolyásolásról, a létszámhiányról és a méltatlan bérekről, ami azért is keltett nagy visszhangot, mert aktív állományban lévő rendőr ritkán fogalmaz meg ennyire éles kritikát a nyilvánosság előtt.
Gilszki Dániel bejegyzését azzal indítja, hogy húsz éve tartó szolgálata alatt – ebből tizenhatot rendőrként – egyértelművé vált számára a küldetése.
„NEM politikusokat akarok szolgálni, hanem nemzetemet, hazámat, az igazságot!”
Úgy folytatja: „Sok Bajtársam és Honfitársam után szabadon...ELÉG VOLT! 20 éve szolgálok! Szolgáltam szülővárosomban Szolnokon honvédként, majd 16 éve rendőrként! (...) 2010-ben ezzel a szándékkal és meggyőződéssel öltöttem magamra a rendőr egyenruhát!”
A rendőr szerint a politika súlyos károkat okozott az állományban, és nyomás alatt tartja a vezetőket.
„ELEGEM LETT! ELEGEM LETT abból, hogy a politika megtizedelte a rendőri állományt országszerte!ELEGEM LETT abból, hogy vezetőimet sakkban tartja, tönkre teszi a politika, megfélemlíti, kényszeríti őket, hogy tized állománnyal a napi alapfeladatainkon túl kiszolgálják az aktuális politikai igényeket!” – fogalmazott.
Állítja, a rendvédelmi dolgozók erejükön felül teljesítenek. „A mindennapokban »közelharcot vívunk« régóta, erőnkön felül! Minden nappal, minden éjjel, minden hétköznapon, minden hétvégén, minden ünnepnapon. Ahogyan a katonák, a mentők, a büntetésvégrehajtásban dolgozók, a tűzoltók, NAV-osok és a titkosszolgálatok is!”
A posztjában Gilszki kifejti, hogy bár rendőrként nem politizál, kétgyermekes apaként kötelességének érzi, hogy kiálljon egy szebb jövőért.
„Igazságos, politikától mentes RENDŐRSÉGet akarok, nem lojalitás alapján kiválasztott vezetőket, hanem a közérdeket szolgáló szakembereket a vezetői pozíciókba!”
Követelését így folytatja: „Társadalmi megbecsülést a RENDVÉDELMI HIVATÁSNAK!”, majd azzal zárja sorait, hogy tisztában van a lehetséges következményekkel. „BŰNÖSÖK KÖZT CINKOS, AKI NÉMA! NEM FÉLEK! A közös eskü mindannyiunkat holtig kötelez! A mai napon Magyarország történelmet ír”.
Gilszki Dániel azt is írja, hogy a morál „sosem látott mélyponton” van, és semmilyen szinten nincs perspektíva a hivatásban. Állítása szerint három helyen kell dolgoznia, hogy méltó körülményeket teremtsen a családjának, mert a rendőri hivatás mélyen alul van fizetve.
A fegyveres szervek tagjai közül nem ő az első, aki nyilvánosan kihátrált a jelenlegi hatalom mögül.
„ELÉG VOLT!” – írta a választás napján egy szolnoki rendőr, Gilszki Dániel, aki egy hosszú Facebook-posztban bírálta a rendőrség helyzetét. Nyíltan beszélt a politikai befolyásolásról, a létszámhiányról és a méltatlan bérekről, ami azért is keltett nagy visszhangot, mert aktív állományban lévő rendőr ritkán fogalmaz meg ennyire éles kritikát a nyilvánosság előtt.
Gilszki Dániel bejegyzését azzal indítja, hogy húsz éve tartó szolgálata alatt – ebből tizenhatot rendőrként – egyértelművé vált számára a küldetése.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Dobrev Klára már az Orbán-rendszer bukását ünneplő hatalmas utcabálokra készül
A Demokratikus Koalíció elnöke leadta szavazatát az országgyűlési választáson, majd egy rövid interjút is adott. A politikus szerint a mai döntés több évre meghatározza Magyarország sorsát, az „igazi rendszerváltásnak” pedig a demokratikus többpárti parlament létrejöttét nevezte.
Az az X, amit ma az emberek behúznak a szavazólapon, az több évre eldönti Magyarország sorsát – jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke vasárnap, miután leadta szavazatát. Dobrev Klára szerint a döntés nem egy hétre és nem is egy hónapra szól, estére pedig országos ünneplést vár.
Hozzátette, a kormányváltás egy új, demokratikus, többpárti parlament létrejöttét jelentené, mert szerinte „ez az igazi rendszerváltás”. Kiemelte azt is, bízik benne, hogy az emberek megértették: „Orbán rendszerének bukása az nem egy új egypártrendszer”, mert az egészet le kell bontani A-tól Z-ig – írja az MTI.
„Nagyon-nagyon készülök arra, hogy ma este hatalmas nagy utcabálok lesznek szerte az országban, ünnepelve az Orbán-rendszer bukását” – fogalmazott.
A DK elnöke nem bocsátkozott mandátumbecslésbe, de hangsúlyozta, nem lesz kormányváltás, ha otthon maradnak azok a szavazók, akiknek éppen a baloldal jelenti a garanciát, ugyanakkor szükség van a jobboldali és liberális szavazókra is.
A kampányról szólva úgy fogalmazott, az egy „soha nem látott mocskos kampány volt”, és elítélte a karaktergyilkosságot, ami szerinte eddig a Fidesztől volt megszokott.
„Azt visszautasítom, és nagyon zavar, amikor ez megjelenik az ellenzék oldalán” – szögezte le.
Dobrev szerint nem lehet megtartani azt a stílust, ami a politikai ellenfelet elpusztítandó ellenségként kezeli, mert úgy sosem lesz szabad európai köztársaság.
A választás napját országszerte rendkívüli feszültség és a délelőtti órákban sosem látott részvételi arány jellemzi. Egy elemző szerint a kistelepülések a vártnál alacsonyabb mozgósítása rossz előjel lehet a Fidesznek, amire Orbán Viktor is mozgósító felhívással reagált. Eközben a Tiszta Szavazás Koalíció több helyszínről is buszoztatásról és pénzosztásról kapott jelzéseket, Magyar Péter pedig a szavazata leadása után arra figyelmeztetett, hogy a választási csalásért a rendszerváltás után börtön járhat..
Az az X, amit ma az emberek behúznak a szavazólapon, az több évre eldönti Magyarország sorsát – jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke vasárnap, miután leadta szavazatát. Dobrev Klára szerint a döntés nem egy hétre és nem is egy hónapra szól, estére pedig országos ünneplést vár.
Hozzátette, a kormányváltás egy új, demokratikus, többpárti parlament létrejöttét jelentené, mert szerinte „ez az igazi rendszerváltás”. Kiemelte azt is, bízik benne, hogy az emberek megértették: „Orbán rendszerének bukása az nem egy új egypártrendszer”, mert az egészet le kell bontani A-tól Z-ig – írja az MTI.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Újabb rekord: 66,01 százalék ment el szavazni 15 óráig, vagyis a választók kétharmada már most voksolt
A választási iroda adatai alapján országosan meghaladta a 66 százalékot a választási részvétel. Továbbra is nagy az aktivitás az országgyűlési választáson, szakértők szerint 80 százalék fölé is mehet a részvétel.
Továbbra is nagy az aktivitás az országgyűlési választáson.
A 15 órás adatok szerint 66,01 százalék ment el szavazni.
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig a szavazásra jogosultak 69,23 százaléka adta le szavazatát Budapesten a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Budapesten a reggel 7 órai adatok szerint a választásra jogosult 1 millió 271 ezer választópolgárból 3,45 százalék, 43 889 választó adta le szavazatát. Reggel 9 órára már a jogosultak 15,96 százaléka (202 934 választó), délelőtt 11 órára a jogosultak 36,98 százaléka (470 230 választó), 13 órára a jogosultak 56,77 százaléka (721 838 választó), 15 órára a jogosultak 69,23 százaléka (880 173 választó) járult az urnákhoz.
A részvételi adatok megoszlása a budapesti egyéni választókerületekben a következő volt:
Budapest, 01. számú OEVK (V. kerületi székhelyű) 66,07 százalék 50 007 szavazó
Budapest, 02. számú OEVK (VIII. kerületi székhelyű) 61,16 százalék 50 284 szavazó
Budapest, 03. számú OEVK (XII. kerületi székhelyű) 71,46 százalék 61 820 szavazó
Budapest, 04. számú OEVK (II. kerületi székhelyű) 71,15 százalék 56 296 szavazó
Budapest, 05. számú OEVK (VI. kerületi székhelyű) 66,84 százalék 49 829 szavazó
Budapest, 06. számú OEVK (XIV. kerületi székhelyű) 67,79 százalék 54 920 szavazó
Budapest, 07. számú OEVK (X. kerületi székhelyű) 67,69 százalék 51 449 szavazó
Budapest, 08. számú OEVK (XIX. kerületi székhelyű) 69,02 százalék 56 053 szavazó
Budapest, 09. számú OEVK (XXI. kerületi székhelyű) 67,86 százalék 52 242 szavazó
Budapest, 10. számú OEVK (XXII. kerületi székhelyű) 71,66 százalék 54 002 szavazó
Budapest, 11. számú OEVK (III. kerületi székhelyű) 71,22 százalék 57 835 szavazó
Budapest, 12. számú OEVK (XIII. kerületi székhelyű) 70,62 százalék 62 584 szavazó
Budapest, 13. számú OEVK (XV. kerületi székhelyű) 70,24 százalék 53 804 szavazó
Budapest, 14. számú OEVK (XVI. kerületi székhelyű) 71,88 százalék 55 037 szavazó
Budapest, 15. számú OEVK (XVII. kerületi székhelyű) 73,26 százalék 57 630 szavazó
Budapest, 16. számú OEVK (XXIII. kerületi székhelyű) 69,5 százalék 56 381 szavazó
A részvételi adatok megoszlása vármegyénként a következő volt:
Baranya vármegye 63,67 százalék 180 094 szavazó
Bács-Kiskun vármegye 64,15 százalék 251 282 szavazó
Békés vármegye 65,17 százalék 167 266 szavazó
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 60,08 százalék 288 163 szavazó
Csongrád-Csanád vármegye 66,31 százalék 206 198 szavazó
Fejér vármegye 67,59 százalék 225 495 szavazó
Győr-Moson-Sopron vármegye 68,38 százalék 246 340 szavazó
Hajdú-Bihar vármegye 63,33 százalék 257 980 szavazó
Heves vármegye 65,15 százalék 147 626 szavazó
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 63,3 százalék 177 512 szavazó
Komárom-Esztergom vármegye 66,09 százalék 156 652 szavazó
Nógrád vármegye 62,21 százalék 90 251 szavazó
Pest vármegye 69,67 százalék 731 952 szavazó
Somogy vármegye 64,17 százalék 150 455 szavazó
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye 60,33 százalék 251 080 szavazó
Az NVI a nap folyamán kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 17 óra után lesznek elérhetők az NVI honlapján - írja az MTI.