SZEMPONT
A Rovatból

"Mindent felmondtunk úgy, hogy itt még nem volt semmi" – három haza, öt gyermek, ez egy európai nő története

Joli 16 éves felvidéki gimnazista volt, amikor megismerkedtünk. Ma ötgyermekes családanya, aki Európa „fővárosában” él. Nem mindennapi élettörténetét most megosztja a szmo.hu olvasóival.


Egy, a Pink Floyd-ról szóló írásomra írt levele volt a kezdet, aztán hónapokon át írtunk egymásnak mindenről, ami az eszünkbe jutott. Aztán Joli egy szép napon meghívott hozzájuk Vágsellyére. Felejthetetlen napokat töltöttem családjukkal, átmentünk Galántára, megismerkedtem a helyi magyar közösség vezetőivel, köztük a gimnázium igazgatójával is. Joli lelkes útikalauzom volt. Aztán, miután áttelepült Magyarországra, hosszú évekig nem tudtunk egymásról. Néhány éve a Facebookon találkoztunk újra. Az elmúlt hetekben már rendszeresen Strasbourgból jelentkezett.

-A Felvidékről, Vágsellyéről jöttél, Galántán jártál gimnáziumba. Hogyan éltetek ott, mikor és miért döntöttél az áttelepülés mellett?

-Egyszerűen így alakult. Nem terveztem, nem is gondoltam, hogy „áttelepülök”. Amikor 1993-ban leérettségiztem a Galántai Magyar Tannyelvű Gimnáziumban (azóta Galántai Kodály Zoltán Gimnázium), akkor Pozsonyba és Budapestre jelentkeztem felsőoktatási intézménybe. Pozsonyba nem vettek föl, Budapestre igen. Oda jártam egy előkészítő évet, onnan Pécsre jelentkeztem egyetemre, a Janus Pannoniusra (azóta azt sem így hívják), és oda is fölvettek.

Így történt, hogy végül is pontosan a 18. születésnapomon jöttem el otthonról (mert szeptember 1-i vagyok, és abban az évben vasárnapra esett, akkor költöztem be a kollégiumba), és többet vissza sem mentem.

Furcsa, mert innen számolva már kevesebb az, amennyit Szlovákiában, ezen belül Vágsellyén és Galántán töltöttem, mint amennyit nem, de nem tudatosan terveztem így, és nem is éreztem áttelepülésnek, akkoriban azt gondoltam, hogy most oda megyek tanulni, aztán majd meglátjuk…

Ez egyébként azután is mindig így volt, ahogy most is, most itt lakunk, most amott, aztán majd meglátjuk, meddig, és hogy utána hova kerülünk…

Vágsellyén jó életünk volt. A szüleim és a nővérem máig ott vannak, alapvetően vegyes a környezet, de az iskoláink magyarok, én csak óvodába jártam szlovákba, mert az nem volt akkoriban magyar nyelvű Sellyén, de a nővérem kislánya azt az általános iskolát járta ki, amelyiket mi, és most már ott gimnazista, ahova mi is jártunk!

-Milyennek láttad a rendszerváltás utáni Magyarországot?

-Amikor 18 évesen Budapestre érkeztem, az már önmagában újdonság volt nekem, és nyilván jobban érdekelt ebben a korban a saját önállóságom, ami akkor kezdődött el. És mivel az azelőtti Magyarországot nem ismertem – jártam itt, persze, rokoni látogatások alkalmával egyszer-egyszer – de életvitelszerűen nem éltem soha. Abból a szlovákiai kisvárosból, ahol születtem, és ahol felnőttem, hirtelen Budapestre kerülni rendszerváltás nélkül is váltás! Akkoriban volt a Vígszínház a Nyugati Pályaudvar melletti sátorban, épp akkor ment a Heilbronni Katica Kaszás Attilával (aki ráadásul nekem földim volt), Kerekes Évával és Tábori Nórával, na, ez maradt meg erősen bennem, meg a Szkénében a Mester és Margarita… Arra is emlékszem, a vele járó érzéssel együtt, hogy szinte naponta jártam a Várba, a Széchenyi Könyvtárba.

A Budaörsi úton laktunk mi, határon túli magyarok, mindannyian: vajdaságiak, erdélyiek, kárpátaljaiak és felvidékiek.

Együtt tanultunk, együtt készültünk az egyetemi felvételire. Délutánonként és hétvégente a Széchenyi Könyvtárban ültünk, máig ezek az emlékek törnek föl bennem, valahányszor fölmegyek a Várnegyedbe. A rendszerváltáskor én elsős gimnazista voltam, mire az érettségiig értem, és Magyarországra kerültem, mondhatni, hogy „hozzá voltunk szokva” a rendszerváltáshoz. Legalábbis akkor már nem az érdekelt akutan, a pécsi egyetemi éveim alatt pláne nem…

-Milyen emlékeket őrzöl Pécsről?

-Nagyon jókat. Akkor még nem volt a Zsolnay-negyed, a Tudásközpont, szóval a régi Pécs volt, de úgy is szerettük. Az egyetemi éveim végére már megszületett az első két gyerekem, úgyhogy ott is volt egy hirtelen éles váltás, vagy inkább egy észrevétlen átmenet az egyetemistából a családosba… Mindenesetre olyan hirtelen hagytam ott a várost, és végül már csak vizsgázni és záróvizsgázni mentem vissza, hogy a diplomáimat mindig postán küldték utánam. A negyedik évfolyam végén kértem egy év halasztást, mert elmentem egy évre Németországba. Szerettem volna megtanulni németül, s ennek jobb módját nem találtam. Frankfurt mellett egy kis faluban voltam au-pair, de lényegében egy héttagú háztartást vezettem, ami a későbbiekre nézve nagyon hasznos volt, de ezt akkor még persze nem tudtam. Amikor egy évvel később visszajöttem, elvégeztem az ötödik évet, és a nyári szünet végén már nem Pécsre mentem vissza, hanem akkor költöztem először Strasbourgba, ahol férjhez mentem, és a következő tavasszal megszületett az első gyerekem. De ő már Budapesten, az első budapesti lakásunkban…

-Családi körülményeid különlegesek: férjed francia állampolgár, öt gyermeketek van. Ráadásul az otthonszülés híve vagy.

-Amikor visszajöttem Németországból Pécsre, abban az évben a későbbi férjem, Thierry, Erasmus ösztöndíjjal szintén Pécsre jött tanulni a klasszika-filológia tanszékre. A kollégiumban a szomszéd szobában lakott… Az ösztöndíja lejártával (és az én ötödévem végén) már együtt mentünk vissza Strasbourgba, egy régi nagypolgári ház aprócska, tetőtéri cselédszobájában laktunk a zsidó negyedben, a zsinagógától két saroknyira (ahogy most is, csak most a másik irányban). Több ilyen cselédszoba volt a folyosón, mellettünk egy portugál lány volt, arrébb egy német fiú, a folyosó végén egy közös mosdó, szóval a kollégista feeling azért megmaradt. Pláne, hogy egész nap az egyetemi könyvtárban ültünk (a Széchenyi Könyvtárához hasonló impozáns épület), és az egyetemi menzán ettünk minden délben este, hétvégén és ünnepnap is (mert konyhánk nem volt, a folyosón sem, és Franciaországban az egyetemi étkeztetés borzasztó jól működik).

És még mindig tanévekben számoltunk ebben az időben, hiszen a férjem is épp diplomázott a saját strasbourgi egyetemén, és én is a pécsin. Szóval szeptembertől-január elejéig Strasbourg, januárban pedig Budapestre költöztünk, éppen azért, mert én otthon akartam szülni. Ez akkoriban törvény szerint szabályozatlan, mondhatni földalatti mozgalomként működött, de nem volt tilos! Így született az első gyerekünk 2000 májusában Budapesten. Első négy gyerekemet otthon szültem meg. Mindegyik történetét megírtam http://tortenetek.szules.hu/711-nap-kuzdes-onmagammal-simon). Ez az első, sorban utána következik mind, Máté, Bendi és Eliza világra jötte. A legkisebb, Sarolt kórházba született, hosszú kálváriájának története W. Ungvári Renáta Zsebibabák könyve című kötetében jelent meg.

Férjem Orléans-ban született, a rokonság nagy része most is azon a környéken él, csak az ő szülei jöttek Strasbourgba dolgozni. A férjem akkor volt 11 éves.

A gyerekeink is mind francia állampolgárok, még akkor is, ha mindannyian Magyarországon születtek. Mivel én szlovák állampolgár vagyok, és a házasságom révén az első gyerekünk születése után mindjárt kaptam francia állampolgárságot is.

Magyart sosem kértem, a gyerekek hiába születnek Budapesten, a szülők állampolgárságát kapják. Mi csak a franciát kértük nekik, a szlovákot nem. Ez csak azért lényeges, mert ilyenformán tulajdonképpen amíg Magyarországon éltünk, addig éltünk „külföldön” mindannyian, és most jöttünk „haza.” Ez papírforma szerint még rám is így érvényes, nem csak a többiekre, még akkor is, ha én magyar vagyok…

-Többlakiak vagytok, jelenleg Strasbourgban éltek, gyermekeitek itt járnak iskolába, óvodába. Miben más és miben hasonló a kinti élet?

Az első két gyerekünk idejében még évente költöztünk ide-oda, mert akkor még mindketten egyetemisták voltunk, ezért egyszer ide, másszor oda mentünk, hogy egyikünk vagy másikunk tudjon könnyebben diplomázni. Amikor esedékes volt közben egy szülés is, mindig Magyarország felé vettük az irányt. A rövid távú strasbourgi cselédlakás után egy fél évet Budapesten, a Bajcsy-Zsilinszky úton laktunk, ott született Simon. Nyáron visszavonatoztunk Strasbourgba, akkor már egy szép kis óvárosi lakásba, Simon itt tanult meg járni, míg a férjem befejezte a tanulmányait. A nyár végén megint Budapestre költöztünk, mert novemberre várható volt a következő szülés, és közben én is elkészültem a diplomadolgozatommal. A Hajós utcában, a volt Balettintézet mellett született a második fiunk, Máté, tavasszal záróvizsgáztam és a nyáron megint csomagoltunk. Egy harmadik lakást béreltünk ismét Strasbourgban, akkor már a férjem kötelező tanítási gyakorlatát kezdte. Már épp nem terveztük a visszaköltözést, de tavasszal (egészen váratlanul) kapott egy ajánlatot a Veszprémi Egyetem Francia Tanszékének vezetőjétől egy lektori állásra. Élt a lehetőséggel, így kerültünk a nyár végén ismét Magyarországra. A két gyerek Veszprémben került először intézménybe, a nagyobb óvodába, a kisebb bölcsődébe, mert én is kaptam állást az Egyetem Nyelvtudományi Tanszékén. Nehéz időszak volt – a családi életünk szempontjából -, de nagyon jó is. Remek társaságba kerültem! De tavasszal férjem megint kapott egy ajánlatot - ismét váratlanul! – a Budapesti Francia Intézettől, így kerültünk a nyár végén megint Budapestre, egy harmadik budapesti lakásba.

Ezzel kezdődött az a 15 év, aminek most, ezzel a költözéssel lett vége. A másik három gyerekünk tehát már nem csak itt született, de mindezidáig csak Magyarországon élt, és az iskoláit eddig (szinte) mind az öt itt végezte.

Azért „szinte”, mert Simon egy évvel előttünk, nélkülünk költözött vissza, 17 éves korában. Strasbourgban érettségizett a múlt tanévben, levelezőn, önállóan, és kezdte el konzervatóriumi színházi és zenei tanulmányait.

A másik négynek ellenben nagy váltás volt ez a szeptember. Augusztus utolsó hetében érkeztünk, és bár kétnyelvűen nőttek föl, mind tudnak franciául, a legkisebbet leszámítva (aki még csak óvodás) olvasni is, azért eddig magyar tannyelvű iskolába jártak és csak látogatóban voltak Franciaországban egyszer-kétszer évente. A 16 éves második fiam, Máté a Budapesti Francia Iskolába járt már, de azért ez a gimnázium egészen más... Az egyetlen dolog, amit mindig tudatosan terveztünk, hogy a gyerekeink magyar intézménybe járjanak óvodába és az általános iskola alsó tagozatába, és ötödik osztálytól menjenek át a francia iskolába, ha még Magyarországon élünk. Az első kettővel így volt, a másik hárommal meg már nem került sor arra a váltásra, helyette jött ez a nagyobb váltás.

-Nem kis elszántság kellett a mostani lépéshez.

Ezt sem terveztük nagyon előre, csak annak lett hova tovább egyre több jele, hogy Magyarországon lenni nem nagyon jó már nekünk. Ez tulajdonképpen egy régóta tartó folyamat volt, csak közben mindig történt valami, ami eltelte róla a figyelmet. Most meg már nem. A korábbi jövés-menéshez képest egy ideje jól lehorgonyoztunk, és úgy látszik, ez nem tett jót, legalábbis nekünk mintha kellene a sűrűbb váltás. És csak vettünk egy nagy levegőt, és tettünk egy nagy lépést a bizonytalanba.

Mert bár lényegében „hazajöttünk” 15 év után, s ez nem csak a férjemre érvényes teljesen, de részben miránk, többiekre is, azért itt most mindent a nulláról kell kezdeni.

Elsősorban állást kell találnunk, ami még nincs, hiszen alig egy hónapja vagyunk itt. Leginkább ebben más az itteni és az otthagyott életünk: ott megvolt az anyagi biztonság, itt most gondoskodnunk kell a megélhetésünkről, nem úgy jöttünk el, hogy állást váltottunk, vagy legalább az egyikünk. Mindent felmondtunk úgy, hogy itt még nem volt semmi.

Egyébként pedig minden másban is más, Budapest egy nagyváros, Strasbourg kisváros, még akkor is, ha innen a villamos simán átvisz Németországba. Itt gyalog is és főleg biciklivel tényleg mindenhova el lehet jutni. És egy kisvárosban eleve más a lépték, ez érezhető. Persze, nyilvánvalóan most leginkább az „új seprű jól seper”-effektus érvényesül, és önmagában a változástól, az újdonság erejétől minden jobbnak tűnik, de itt tényleg elbiciklizhet a 10 éves egyedül a nagyszülőkhöz (akik nem laknak a kerületben), tényleg kulccsal járhat iskolába és haza, leszaladhat a 8 éves is a boltba, a pékségbe baguette-ért és így tovább. Nyilván valamennyire elég lett volna ehhez az életmódváltáshoz beköltözni Budapest belvárosába, akár ott is működhet ezekből jó pár dolog. De nekünk most már az nem lett volna elég, létfontosságú volt ennyi év után visszajönni a férjem hazájába, neki, a saját közegébe. Budapesten a természet közelében éltünk, a zöldben, szó szerint a vadállatok között (róka, vaddisznó, őz, mókus mindennapost volt), szóval tényleg jó levegőn, az erdő mellett, azt meg azért szerettük, és amíg volt, azt élveztük. Mindezért cserébe mindenért autóba kellett ülni, a gyerekeket mindig mindenhova szállítgatni, amit egy idő után számomra nem kompenzált a természetközeliség. Most a városban élünk, és mindenki sokkal önállóbb… Hát, valamit valamiért. Tulajdonképpen jó, hogy mindig, amikor változnak a családunk igényei, szabadon válthatunk.

-Most még a belerázódás szakaszában vagytok.

-A lakásban még mindenfelé kartondobozokba lehet botlani, a villanykörték csillár nélkül lógnak mindenütt a mennyezetről, nincs még sütő, sem kanapé, és még sorolhatnánk. Az iskola persze elkezdődött ugyanúgy, a gyerekek már tapossák a mókuskereket, de elég más ez a mókuskerék, mint a magyar volt. Itt fél 9-re járnak iskolába, a gimnazista előfordul, hogy csak 10-re, vagy csak délután 3-ra megy iskolába! Ellenben maradhat akár este 6-ig. A kicsik délben hazajönnek ebédelni, és 2-re mennek vissza, még egy rövid délutáni „műszakra”, háromnegyed 4-ig. Persze, csak ha a szülő megteheti, és mi most megtehetjük, hiszen egyelőre mindketten itthon vagyunk. Kifejezetten jót tesz a családnak, hogy mindenki összejön a nap közepén és együtt ebédel. Kár, hogy hosszú távon ez nyilván nem működtethető, bár meglepően sok gyerek jár így haza, kevesebben maradnak bent az ügyeleten, de nyilván ezek közül is csak az egyik szülő van otthon, kinél az anya, kinél az apa…

Budapesten ének-zenei általános iskolába jártak, ehhez én ragaszkodtam mindig, hogy a zene nyelvét ugyanúgy az iskolában tanulják meg, egyszerre az írás-olvasás-számolással, mert az a saját szomorú tapasztalatom, hogy később már nem olyan könnyű.

Ez az egy aggasztott is, hogy itt majd hogyan folytatják a zenei tanulmányokat, mert az köztudott, hogy Magyarországon a zenei nevelés gyakorlatilag bárki számára elérhető, itt meg egy szűk réteg kiváltsága. Nem mindenki engedheti meg magának. De mivel Simon megelőzött minket egy évvel, ő már kijárta előttünk az utat. Úgyhogy a kicsik is felvételiztek a Konzervatóriumba, és fel is vették őket, hála remek előképzettségüknek, amit az előző iskolájukban az ének- és zenetanáraiktól kaptak. Így hát erről sem kellett lemondanunk, és ösztöndíjjal kerültek be.

-Mit jelent számotokra európainak lenni?

-Nekünk sehol nincs vagyonunk, ingatlanunk, sem Magyarországon, sem Szlovákiában, sem Franciaországban. Ez nyilván megkönnyíti a helyzetet: mindig ott vagyunk épp otthon, ahol vagyunk, s amit magunk mögött hagyunk, oda nincs soha visszatérés.

Az az otthonunk, ahol a családunk együtt van, ugyanakkor mindig van egy ideiglenesség-érzés is benne.

Nem kötődünk különösebben az adott helyhez, ellenben kötődünk az emberekhez. Szlovákiához engem már csak a családom köt, Magyarországhoz a rengeteg barátom, Franciaországhoz a férjem és félfrancia gyerekeim…

Az ő jövőjükből majd kiderül, mit jelent európainak lenni. Saját magunk számára is sok kérdést fölvet a helyzet: ők vajon hol fognak élni? Hol fognak letelepedni? Letelepednek-e egyáltalán, amikor még a szüleik sem tették meg, és tőlük nem ezt látták gyerekkorukban, hanem az ideiglenességet? És mi? Hiszen egyszer nekünk is választanunk kell majd egy „utolsó helyet”, ahonnan már tényleg nem költözünk tovább? Melyik országban lesz az? Melyikünk mond le a magáéról? És egyáltalán mikor lesz az? Egyelőre ijesztőbb számomra ennek gondolata (hogy egyszer majd beköltözöm oda, ahol már tudni fogom, hogy ez az utolsó, itt fogok meghalni – amit ugye sosem lehet tudni, bárhogyan is), mint az, hogy amikor úgy érzem(vagy ha úgy alakul), menni kell tovább, bármikor mehetek. Nem tudom, ez volna-e az európaiság, vagy ez egyszerűen jellemkérdés (és mázli, hogy mi Thierryvel ebben egyformák vagyunk), talán inkább az utóbbi. Ugyanilyen kérdés, hogy a gyerekeink felnőtt korukban melyik nyelvüket fogják használni a saját gyerekeikkel? Mi itthon egyformán használjuk mindkettőt, én sosem váltottam franciára, Thierry sosem váltott magyarra, és ez nem csak a gyerekekkel van így, hanem kettőnk közt is: én magyarul beszélek hozzá, ő franciául válaszol. Sokaknak furcsa, nekünk ez a természetes. Hiszen egészen hiteles csak a saját nyelvemen vagyok, azon pontosan azt mondom, amit akarok, nem azt, amit egy tanult nyelven csak sikerül… A másik meg pontosan érti, de szintén a saját nyelvén könnyedén, és pontosan azt mondja, amit szeretne, nem azt, ami sikerül, bármennyire jól beszél azon a tanult nyelven… De ha a gyerekeink társa egy harmadik nyelvet hoz a kapcsolatba, akkor melyikről mondanak majd le a meglévő kettő közül? És így tovább… Érdekes, izgalmas, még nekünk is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán Kötcséről: Orbán figyelmeztette saját táborát, nem lehet büntetlenül eltávolodni a közösségtől
Orbán Viktor beszéde egyértelművé tette: komoly kihívónak érzi Magyar Pétert - mondja az elemző. Ha a kormányoldal el tudja hitetni, hogy a Tisza adóemelést tervez, az hatásos üzenet lehet, de erre nemzeti konzultációt szervezni Somogyi szerint választási csalás.


A Fidesz vasárnapi kötcsei piknikje idén nem a megszokott módon zajlott: az újságírók elől hermetikus kordonnal zárkóztak el, igaz, élőben közvetítették, amit meg akartak mutatni. Orbán Viktor beszédében azt mondta, ez most más: a csipkelődés elmarad, vigyázni kell a szavakra. Az ellenfelét „kiskakasnak” nevezte, megjegyezve, hogy a kiskakasból nem lesz nagy kakas. Azt állította, a méréseik szerint 106 körzetből 80-at nyernének, emellett új nemzeti konzultációt jelentett be „a kiszivárgott tiszás adóemeléssel kapcsolatban”. Beszéde végén félreérthetetlenül meg is fenyegette közönségét: „Mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek, mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud, mert, ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve.”

Magyar Péter kordonok nélkül megtartott beszédére hosszú sorokban érkeztek az autók és a buszok, hívei megtöltötték a kicsiny főteret. A Tisza elnöke bejelentette, ezzel az eseménnyel hivatalosan is elindult a párt választási kampánya, és élesedik a párt új mobilos applikációja, ami összefogja majd a támogatóikat. Magyar Péter arról beszélt, végre lezárják a „Gyurcsány–Orbán-korszakot”, és működő Magyarországot ígért, A puliitusra egyetlen szót írtak: adócsökkentés. Hogy ki nyerte a politikai szezonnyitót, arról Somogyi Zoltán szociológussal beszélgettünk.

– Ott volt Kötcsén a kormányfő és az ellenzék vezetője is, így nagyon más volt az idei kötcsei piknik, mint az eddig megszokottak.

– Kötcsén eddig zárt körben hangzottak el a beszédek és a beszélgetések. Most először engedtek be nyilvánosságot, és először hallhattuk élőben a miniszterelnököt. Ez formai áttörés, amely a tényleges politikai verseny visszatérését jelzi. Magyar Péter részéről nem volt tartalmi újdonság, ő eddig is járta az országot, de ennyire közvetlen közelségben a miniszterelnökhöz beszédet mondani még nem láttuk. Beszéde hangsúlyai a megszokott érvrendszert követték,

az újdonságot inkább az jelentette, hogy Orbán egy kiszivárgott papírra hivatkozva nemzeti konzultációt helyezett kilátásba.

Ez egyszerre erős és kockázatos lépés: közvetlenül a Tisza Pártot célozza, azaz róla beszél, amivel el is ismeri, hogy komoly ellenfélként kezeli. Arról itt nem beszélve, hogy ennél egyértelműbb választási csalást is nehéz elképzelni: a kormány közpénzből pártkampányt finanszíroz. Ennél kevesebbért is, az Unió más országaiban kormányok szoktak lemondani.

– A miniszterelnök az Indexen megjelent, mindenféle aláírás nélküli „feljegyzésre” utalt, amit Magyar Péter hazugságnak nevezett, valamint Tarr Zoltán mondataira arról, hogy nem beszélhetnek mindenről, amíg nem nyerték meg a választásokat. Elképzelhető, hogy ez a kormánypártnak a lottóötös?

– Ez azon múlik, hogyan reagál a Tisza. Ha a kormányoldal el tudja hitetni, hogy az ellenfél adóemelést tervez, az hatásos üzenet lehet. Egy szegény országban erős a félelem attól, hogy az emberek még kevesebbet visznek majd haza, így ezzel erőteljesen mozgósítani lehet. Ilyen értelemben

ez kockázat a Tisza számára, amíg nem tudja hitelt érdemlően cáfolni vagy átkeretezni a vele szemben felhozott állításokat.

– A nyilvánosság kezelése mégis felemásra sikerült: volt élő közvetítés, ugyanakkor hermetikusan lezárták a rendezvényt, a sajtót mellékutcába szorították.

– És mindezt részben a Tiszára fogták, ami gyenge indoklás. A „biztonság érdekében” narratíva nevetségesnek hatott: Rogán Antal „szurkolótábor-szétválasztásos” hasonlata kifejezetten szerencsétlenül hangzott az újságírókra nézve, az újságírók ugyanis nem részei alapértelmezésben a szurkolótábornak. Látható volt az is, hogy

a kormánypárt azt akarta, a nap fő attrakciója kizárólag a miniszterelnöki beszéd legyen, ne az érkező közéleti szereplők alkalmi nyilatkozatai,

ezért is jött jól a terület elzárása az újságírók elől. Ez viszont éles ellentmondást teremtett: ha nyitottságot mutatnak, akkor mindezt a sajtó fizikailag elzárása ettől mindezt hitelteleníti.

– Amikor Magyar Péter megérkezett, a sajtó azonnal hozzá fordult, mert tőle lehetett kérdezni. Ő egy új applikációt is bejelentett, amely erősen emlékeztet a Tusványoson Orbán által bejelentett digitális polgári körökre.

– Ezek a részvételi és közösségimédia-technikák nem újak: platformépítés, alulról jövő ötletek gyűjtése, folyamatos online jelenlét. Orbán ugyanezt hangsúlyozta a saját oldalának: jelen kell lenni, aktívan kell működni az interneten. Kicsit ironikusan is hatott a beszédében, hogy egy monumentális világpolitikai vízió után azt kezdte el majdnem mondani, hogy hogyan kell bekapcsolni a számítógépet, és hogy mi az az internet. A kérdés persze az, ebből is érződik, hogy van-e elég aktív fideszes közösség, amelyik ezt a munkát elvégzi. Korábban volt. Van-e most is?

– Orbán azt is mondta, mostantól mindenki tegyen meg mindent a közös győzelemért, mert semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve.” Mit üzen ez?

– Figyelmeztetést a saját tábornak: nem lehet büntetlenül eltávolodni a közösségtől. Úgy látszik, csökken azok száma, akik a Fidesz sikeréért dolgoznak, ezért kellett fegyelmező jelzést adnia.

– Elhangzott még a kormányfőtől az is, hogy az ország 93 ezer négyzetkilométeres, „nem igaz, hogy pont ide, pont ekkor kellett Magyar Péternek rendezvényt szervezni”. Ez is a feszültség jele?

– Az. Ugyanakkor Orbán később azt hangsúlyozta, hogy „kicsi az ország, ezért nem engedhet meg magának rossz kormányt”. Kettős célt követ: egyszerre ébreszteni a saját tábort, mert kell a munkája, egyben megnyugtatni, hogy „80 helyen vezetünk, van tehát értelme velünk dolgozni”.

– Az EU-ról szóló elemzésében a versenyképesség csökkenését számokkal igazolta, de amikor a magyar gazdaság erejét állította szemben az Unió gyengülésével, már nem hozott adatokat.

– Több állítása is vitatható volt, és bizonyos tényezőket elhallgatott. Az Egyesült Államok szerepéről például nem esett szó. A külpolitikai kapcsolatok nála rendre az aktuális érdekekhez igazodnak: ha az érdek úgy hozza, közeledik egy szereplőhöz, ha nem, eltávolodik tőle. Ezt láttuk korábban más vezetők, például Meloni esetében, de mintha ez történne most Trumppal is, akiben csalódott, mert nem hozta meg a békét. Meg, persze semmit sem, amit Orbán a magyaroknak megígért: nem jöttek az amerikai befektetések egyelőre, nem lett új költségvetése az országnak.

– A nemzetközi szabályok helyett most „a nagyhatalmi játszmák ideje jön” – mondta Orbán. Ez a kijelentés egy kicsi ország szempontjából különösen kockázatosnak hangzik.

– Orbán azt gondolja, hogy ő „mindenkivel jóban” van, de ez az állapot erodálódik, mert nem lehet egyszerre mindenkivel jóban lenni. Nagyon udvariasan, de azért elmondta az amerikai álláspontot Trump, nem szeretné, hogy az oroszoktól Európában energiát vásároljanak. Nyilván itt a gázvásárlásról van szó. Mit tud erre Orbán mondani?

– Értékként említette, hogy a Fidesz-KDNP stabilan kormányoz hosszú ideje.

–Ezek a mondatok mind arról szólnak, hogy ez egy olyan érték, amit úgy kell hagyni, és ez pedig egyetlen egy módon történhet, ha őt választják meg újra és újra a magyarok. Viszont

ami szerintem még érdekes és akár vissza is üthet, mindenesetre kockázatos, hogy bevédte Matolcsyt.

Nyilvánosan megdicsérte Matolcsyt egy intézkedése okán. Ez a politika nyelvén azt jelenti, hogy hiába a világ legnagyobb bankrablásában vett részt az egykori jegybankelnök, akit egy egész ország utál beleértve a jobboldal táborát is, Orbán bevállalja ezt a kockázatot. Nem érzi problémának, hogy a Matolcsyt megvédje.

– Összességében mennyire volt erős a beszéd?

– Ha a ember nem néz utána az egyéb tényeknek, hanem egyszerűen csak mint egy politikusi beszédet hallgatja, akkor ennek a külpolitikai része igen markáns, nagyon sokfelé tekintő volt, úgy érezhette az ember magát, hogy egy mélyen átgondolt elemzői beszédet hall. De a miniszterelnök imázsát most nem egyetlen beszéd formálja, hanem az előzmények:

a Tiszával való folyamatos foglalkozás például azt jelzi, hogy komoly kihívónak érzik őket.

Egy beszéd önmagában nem fordít hangulatot; a környezet és a politikai dinamika dönti el, mennyire hat.

– A kormányfő a végén egyszerre sürgette a mozgósítást és ígért számonkérést a saját táborán belül. Mit olvas ki ebből?

– Azt, hogy szerinte még vezetnek, de a győzelem nem magától értetődő. A cél: tűzbe hozni a csapatot, ugyanakkor megakadályozni a kedvvesztést. Ezért hangzott el a „minden számon lesz kérve” üzenet.

– Visszatérve a kampánytechnikákra: Magyar Péter digitális platformja mennyiben kihívás?

– Formailag hasonló ahhoz, amit a kormányoldal hirdet: folyamatos online jelenlét, közösségi bevonás, kérdezz-felelek csatornák. A kihívás mindkét oldalnak az, hogy valódi önkéntes- és aktivistahátteret építsen, amely nemcsak jelen van, hanem dolgozik is.

– Kapu Tibor űrhajós megjelenése egy erősen pártjellegű rendezvényen mennyire volt ízléses?

– Újságírók és elemzők pártrendezvényeken való részvétele szakmailag problémás. Kapu Tibor esete más: ő világossá tette, hogy a projektje számára fontos, ahová hívják, elmegy, és ellenzéki, illetve kormánypárti fórumon egyaránt megszólal. Amíg nem áll ki egyik párt mellett sem, űrhajósként, szakmai minőségben elfogadható, hogy ilyen eseményeken megjelenjen.

– Mi volt a kötcsei nap tanulsága?

– A forma újszerűsége: az élő közvetítés és a fizikai zártság kombinációja erős jelzés a verseny kiéleződéséről.

A Tisza Párt központi témává vált, a kormányoldal pedig egyszerre próbál mozgósítani és bizonytalanságot eloszlatni.

A következő időszakot az dönti el, melyik oldal tud nagyobb fegyelmezettséggel és következetességgel élni az online és offline mozgósítás eszközeivel, illetve hogy 16 év kormányzás után eredendően mennyire untak már rá a választók a miniszterelnökre. Mert az a választás leginkább róla fog szólni, ezt Orbán és Magyar is tudja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Amerikai kommandósok szálltak partra Észak-Koreában, a Trump által elrendelt titkos akcióról most számolt be a New York Times
A SEAL kommandósai egy lehallgatókészüléket akartak elhelyezni, de a 2019-es akció kudarcba fulladt, mert egy halászhajó felfedezte őket. A küldetést szigorúan titokban tartották, sem az amerikaiak, sem az észak-koreaiak nem beszéltek róla, egészen mostanáig.


Mint a filmekben: egy 2019-es téli éjszakán egy csapat amerikai tengerészgyalogos bukkant fel a tengerből Észak-Korea partjainál. A New York Times szerint a szigorúan titkos küldetésüket személyesen Donald Trump hagyta jóvá, és az volt a céljuk, hogy elhelyezzenek egy elektronikus lehallgatókészüléket, amellyel az Egyesült Államok lehallgathatta volna Kim Dzsongun kommunikációját. Az észak-koreai vezető ugyanis egyre kiszámíthatatlanabbnak és veszélyesebbnek tűnt, hol barátilag beszélt Trumppal, hol atomcsapásokkal fenyegetőzött. Mivel Trump tárgyalásokra készült vele, az amerikaiak nagyon szerették volna tudni, valójában hogyan gondolkodik.

A feladatot SEAL Team 6 elit egységének Vörös Osztagára bízták, ők végeztek korábban Oszáma bin Ládennel is. Az akciót hónapokig készítették elő, méghozzá a legnagyobb titokban, mert a New York Times szerint könnyen végződhetett volna túszdrámával, vagy akár egy nukleáris konfliktust is kirobbanthatott volna.

A küldetés rendkívül veszélyes volt.

A csapatot egy kétszáz méter hosszú atomtengeralattjáró vitte az észak-koreai partok közelébe, ahol a katonák hangtalan motorokkal felszerelt mini tengeralattjárókba szálltak. Ezek azonban nyitottak voltak, tehát a tengerészgyalogosoknak órákat kellett eltölteniük a fagyos, mindössze 4 fokos vízben, amíg partot értek. Ezért fűthető búvárruhákat vettek fel.

A terv az volt, hogy miután partra szállnak, percízen elhelyezik a lehallgatókészüléket, majd észrevétlenül távoznak. De azután minden rosszul alakult.

Az első probléma az volt, hogy menet közben nem kommunikálhattak a parancsnoksággal, és a szokásokkal ellentétben drónokat sem küldhettek a terület fölé, mert azonnal lebuktak volna. Emiatt a küldetést gyakorlatilag vakon kellett végrehajtaniuk, nem tudták, hogy mi vár ott rájuk.

A felderítési adatok alapján olyan időpontot választottak, amikor a térségben a lehető legkisebb a forgalom. És sokáig úgy is tűnt, hogy senki sincs körülöttük. A két mini-tengeralattjárók körülbelül 90 méterre a parttól állt meg a sekély, átlátszó vízben. Az egyik azonban túlfutott a célon, ezért visszafordult. Ennek ellenére folytatták az akciót.

A SEAL-ek hangtalanul a parthoz úsztak, majd kiemelkedtek a vízből, és elkezdték levenni a búvárfelszerelésüket. Közben a rossz irányba álló mini tengeralattjárót megpróbálták a többiek megfordítani, és bekapcsolták a villanymotort.

Csakhogy ekkor hangokat hallottak, és észerevettek egy közeledő hajót.

A fedélzetén lévő észak-koreai legénység az amerikai lap szerint azért maradhatott ilyen sokáig észrevétlen, mert a SEAL-ek éjjellátó szemüvegei részben hőérzékelők alapján működtek — és a koreai halászok ruhája annyira átvizesedett, hogy testhőmérsékletük nem különbözött sokban a tenger hőmérsékletétől. A mini tengeralattjátó motorja által keltett hullámok azonban felkelthették a halászok figyelmét, és ha arra néztek, megláthatták a mini tengeralattjárók nyitott fülkéjéből kiszűrődő fényt.

A hajó elindult a tengeralattjárók irányába. A fedélzeten lámpákat kapcsoltak fel, és beszélgetés hallatszott. Az egyik SEAL ekkor tüzet nyitott, és társai követték a példáját.

Fogalmuk sem volt, hogy egy járőrhajóra vagy egy halászhajóra tüzelnek, de úgy érezték, nincs más választásuk. A közeledő hajón mindenki meghalt. A tengerészgyalogosok a holttesteket a vízbe húzták, és késekkel átszúrták az áldozatok tüdejét, hogy a testek biztosan elsüllyedjenek. Ezután vészjelzést küldtek az atomtengeralattjárónak, ugyanis a parancsuk az volt, ha lelepleződnek, azonnal szakítsák félbe a műveletet és meneküljenek.

Az atomtengeralattjáró hatalmas kockázatot vállalva a sekély vizekbe manőverezett, hogy a part közelében vegye fel az egység tagjait. Mindenki kijutott, de az elektronikai lehallgatóeszközt nem helyezték el, az akció tehát kudarcba fulladt.

Minderről a New York Times szerint a Trump kormány semmit sem közölt a katonai és hírszerzési ügyekért felelős kongresszusi bizottság tagjaival, pedig a tájékoztatást törvény írja elő. Később a Biden kormány kivizsgáltatta az esetet, de azt a jelentést is titkosították. Nyilvánosan sem beszélt soha senki az akcióról, egészen mostanáig, így azt sem tudni, hogy az észak-koreaiak mennyit tudtak róla.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Ha itt nem arról van szó, hogy valami cucc túl lett tolva, akkor Lázár agyát kicserélték a hatvanpusztai Frankenstein-kastélyban
A humorista legújabb videójában Putyin, Kim Dzsongun és Hszi Csin Ping pekingi találkozójáról, Szijjártó Péter részvételéről, Lázár János megszólalásairól, Tarr Zoltán szavairól és a kötcsei eseményekről is beszélt.


Újabb videóban vette górcső alá az elmúlt időszak közéleti eseményeit Pottyondy Edina. A humorista legújabb videójában először Vlagyimir Putyin, Kim Dzsongun és Hszi Csin Ping pekingi találkozójáról beszélt.

„Hát ilyen nyomasztó péniszjárást én legutóbb akkor láttam, amikor egy onlyfans modell egyetlen nap alatt ezer férfival bújt ágyba. A győzelem napi ünnepség és fegyverexpo nem csak egy nosztalgikus elvtársi találkozó volt Japán második világháborús legyőzésére emlékezve, hanem félreérthetetlen jele annak, hogy Donald Trump vámháborús mesterterve és külpolitikai pojácáskodása felbátorította a világ diktátorait. A nagypofájú, hantázó, puncimán, csőcserearcú, drivetter traft lakhajú ingatlanügynök fölényeskedése, hazudozásai, blöffjei és zsarolásai most beárazódtak” – fogalmazott Pottyondy, aki szerint

„ez a pszichotrió egyértelmű üzenet a nyugati világnak: Végetek kutyák! És üzenet Trumpnak: köszönünk mindent elnök úr, további sok sikert a békéhez. A vonulós maffiastiló sem véletlen. Illiberális védjegy. Amit a lemenő nap fényéből nem pótol vissza a viagra, azt gangsztázással oldják meg”.

A humorista Szijjártó Péterre is kitért.

„Az Orbán-család külügyminisztere nem csak együtt vonult a Trump ellen szerveződő koalícióval, hanem alázatosan elfoglalta a helyét az illiberális tornasorban, precízen szemléltetve, hogy mit is jelent utolsó csatlósnak lenni. Mondjuk nem lennék boldogabb attól sem, hogyha az első sorban menetelne, csak legalább azt látnám, hogy a személyes ambíciója túlmutat azon, hogy Lavrov hónaljszőre legyen, és a 14 éves gyerekét is magánrepülőgéppel utaztassa”

– fogalmazott Pottyondy.

A humorista aztán megemlítette a Tisza Párt adóprogramját, Tarr Zoltán szavait és az arra érkező kormányzati reakciót is.

„Van a hatvanpusztai kastélykomplexus ismeretlen célú alagsoránál is van lidércesebb: a Tisza-adó, az új halálkampány, az új nemzetpusztulás, az új démon, a többkulcsos adórendszer. Annyira veszélyes, annyira vállalhatatlan, hogy ilyen van a legtöbb nyugati országban, sőt még Kínában is. És ezt a népnyúzó szörnyűséget próbálják rátolni a Tiszára. Annyira veszélyes, annyira vállalhatatlan, hogy ilyen van a legtöbb nyugati országban, sőt még Kínában is.

És ezt a népnyúzó szörnyűséget próbálják rátolni a Tiszára. Meg persze azt, hogy adót akarnak emelni. És hiába cáfolják Magyar Péterék, hiába mondják el minden alkalommal, hogy nincs ilyen terv, sőt éppen hogy adót akarnak csökkenteni.

A Fidesz már ott tart, hogyha lúd, legyen kövér, elégetnek pár tízmilliárdot nemzeti konzultációra a nem létező Tiszasarcról. Kevésbé zavartatják magukat az igazságtól, mint Győzike a Kodály-módszertől. Annyira köti őket a valóság, mint a Toy Story íróit. Mondjuk nagyban megkönnyítette az állampárt helyzetét, hogy Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke egy fórumon elkezdett a politika helyett sunnyogás kell, különben a Fidesz kiforgatja a mondandót kommentbölcsességgel arcoskodni”

– fogalmazott a humorista, aki szerint „ezúttal nem egy ellenzéki Facebook profil, hanem egy kormányzásra készülő párt második embere adta elő a marketing Machiavellit”.

„Értem, hogy Tarr Zoltán azt hiszi, hogy a kiábrándult fideszes visszaábrándul, hogyha nem hall nemzeti lózungot és arrogáns hazudozást. De azért az művészet, hogy egyetlen mondattal sikerült olyan helyzetet teremtenie, hogy az ezer módon adóztató, katát eltörlő, különadókat kivető, világrekord áfát bevezető kormányzat, ami a 15%-os egykulcsos adóra rádobott 10-20-30% inflációt most azzal ijesztgethet, hogy jajaj, mire készül a Tisza” – jegyzi meg.

Pottyondy szerint

„legalább ennyire bizarr, hogy Orbán Viktor azzal akarja visszacsábítani a szavazóit, hogy Tarr Zoltán úgy csavarta a szót, mint digitális harcos a csípőjét egy Rakonczai Imre koncerten, a Főni felháborodik, ha a fideszes know-how-t egy tiszás adja elő, de ha Tarr Zoltán cinizmusa vállalhatatlan, akkor Lázár János ámokfutása hogy nem zavarja őket?”.

A humorista ezután bevágta Lázár János az ATV-ben arról beszélt, hogy a Fidesznek jobb hazugságai vannak, mint a Tiszának, illetve azt is, amikor a Tranziton azt mondta: „Nagyon szépen tudom magyarázni, hogy 15 évig miért nem csináltunk semmit, ez is egy képesség, és a Lázár-infók alkalmasak voltak arra, hogy ezt a képességemet még jobban tökélyre fejlesszem, és más fideszes társaimnak is jó szívvel ajánljam”.

„Be van kólázva, vagy speed, vagy mi a fasz? Ez már lassan a csurran-cseppen klip, csak nem az öreg diktátor, hanem a sunyi segédje kapta az igazságszérumot”

- fogalmaz Pottyondy, majd később hozzátette:

„Ha itt nem arról van szó, hogy valami cucc túl lett tolva, akkor Lázár agyát kicserélték a hatvanpusztai Frankenstein-kastélyban. Ez a fickó egy sima modorú, gátlástalan hazudozó volt. Most meg Kunhalmi Ágnes rossz képességű protekciós unokaöccse”.

A videóban végül a kötcsei események is szóba kerültek. Pottyondy szerint a Magyar-Orbán csatában nehéz eredményt hirdetni.

„A Tisza bemutatta a gazdasági tótumfaktumát, aki egy ex-fideszes államtitkár, az új alelnökét, aki egy nagyon szimpatikus asszony, és Magyar Péter ellopta a show jelentős részét azzal, hogy kordonok és rendőrsorfal mögé szorította a fideszes elitet. Ami eddig exkluzivitásnak és hatalomnak látszott, az most vergődésnek és gyávaságnak, hiába lett 24 év után most nyilvános a kötcsei Orbán-beszéd. A nemzetvezető sem volt különösebben izgi, viszont az nem látszott, hogy zavartatná magát a családja száz és ezermilliárdjaitól, vagy az állandósult gazdasági válságtól, vagy a közszolgáltatások leépülésétől. Pont olyan magabiztos volt most is, mint 5 éve, meg 10 éve, meg 15 éve. Vagy az van, hogy ez a faszi tökéletes színész, vagy egész egyszerűen nem tájékoztatják arról, hogy milyen a közhangulat. Vagy éppen annyira érdekli az ország állapota, mint a finn női biatlonbajnokság” – mondta Pottyondy, aki szerint Orbán Viktor beszédének végén „jött a szokásos keresztapa pillanat”.

„Megint elkattant az öreg, és fenyegetőzött egy sort”

– fogalmaz a humorista.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Vajon igazi lehetőség a 3%-os Otthon Start hitel? - személyes történeteken keresztül jártunk utána
Három olyan emberrel beszélgettünk, akik komolyan elgondolkodtak, hogy felveszik az új, államilag támogatott hitelt. Elmondták, hogy mit vettek számítása, és végül tényleg élnek-e ezzel a lehetőséggel.


A héten elindult az Otthon Start program, ami az elmúlt hetekben sokakat lázban tartott. Hatalmas az érdeklődés a 3%-os hitellel kapcsolatban, ugyanakkor egy rakás kérdés is felmerült az emberekben. Vajon tényleg megéri? És, ha igen, kinek? Elég-e egyáltalán 50 millió forint, és a 10 százalék önerő, vagy ennél jóval többre van szükség ahhoz, hogy valaki tényleg saját otthont vegyen. Egyáltalán lehet-e 50 millióból élhető otthont vásárolni?

Három olyan emberrel beszélgettem a témáról, akik elgondolkodtak, hogy felveszik a 3%-os hitelt. Elmondták, hogy mi alapján gondolkodtak, és, hogy végül tényleg élnek-e ezzel a lehetőséggel.

Norbi a harmincas évei elején jár. A párjával jelenleg Budapesten bérelnek egy 2,5 szobás lakást. Szerencséjük van, hiszen a fővárosi árakhoz képest nem fizetnek érte sokat.

„A lakás tulajdonosa nagyra értékeli a megbízhatóságot, és látásból ismertük egymást, emiatt bizalmi alapon kedvező áron adta bérbe” - meséli Norbi.

Egy ideje már gondolkodtak azon, hogy saját házat vesznek. Már azelőtt elkezdtek nézelődni, hogy a kormány bejelentette volna az Otthon Start programot. „Kertes házat szeretnénk venni az agglomerációban. A minimum 70 négyzetméteres, önálló téglaházat keresünk, jó elosztással, közepes méretű telekkel. Mi egy kissé meguntuk a közös" életet a lakóközösségekkel, ezért szeretnénk egy kertet és privát életteret.”

Norbiéknak szerencséjük van, hiszen van egy nagyobb összegű önerejük. Hitelre viszont így is szükségük lett volna, ezért már hitelminősítést is kértek. Aztán jött a bejelentés a 3%-os hitelről, ami kedvezőbb, mint egy piaci hitel, számunkra pedig pont jó időben indult el a program.

„Próbálunk mindent figyelembe venni. A THM mellett a terhelhetőséget vettük szemügyre, úgy gondoltuk, hogy egyikünk fizetésénél sem lehet nagyobb a törlesztőrészlet, így ha valamelyikünk véletlenül nem tudna dolgozni, akkor sem kell pánikba esnünk.

Igaz, a törlesztő így is magasabb lesz, mint a havi bérleti díj, viszont ha pár év múlva hasonló munkát is végzek, mint most, ez a teher csökkenni fog, a forint pedig többet inflálódik 3,2%-nál, ez biztos”

- mondja Norbi, aki végül egyedül tudja csak felvenni majd a hitelt, hiszen a párjával még nem házasok, az Otthon Start program esetében pedig csak házastárs vagy szülő lehetne az adóstársa.

A házkeresés viszont még úgy sem egyszerű, hogy relatív magas önerővel és a hitellel együtt nagyobb keretük van. „Természetesen nem a terveinknek megfelelő otthonra lesz pénzünk, azokat már vagy eladták, vagy 10-15 millióval drágábban próbálják eladni. Hoznunk kellett pár új kompromisszumot.”

„Brutális, amit tapasztalok. Szinte csak a páromnak köszönhetem, hogy megtaláltuk az ár-érték arányban jónak mondható házakat. Ezekért is többször versenyhelyzetek alakultak ki.”

„Volt olyan eset, ahol a térképmásolat és valóság közti probléma akadályozta volna a hitelfelvételt, majd bekopogott egy készpénzes vevő és ezzel minden probléma elhárult az eladó részéről. A másik gyakori dolog, hogy az irányár tényleg irányár, de nem úgy mint eddig. Korábban 5-10%-ot is lehetett alkudni, most pedig inkább fordítva működik a dolog: ha jó az ingatlan, hajlandóak a vevők licitálni. Az ingatlanosok nagy része hihetetlenül magabiztos, és nyeregbe érzik magukat, de ezt nem bántuk, hiszem nagyon hamar kiderül, ha ez csak látszat. De egyébként a leggyakoribb eset az, hogy a tulajdonos becsli túl az ingatlanát” - meséli.

Igaz, hogy kompromisszumokkal, de jó eséllyel találhatnak olyan ingatlant, amit meg tudnak vásárolni, így számukra jó ajánlat a 3%-os hitel. Vannak viszont olyanok is, akiknek még ezzel a konstrukcióval is hamar el kellett vetni a saját otthon lehetőségét.

Lilla a húszas évei közepén jár, tavaly végzett az egyetemen turizmus-vendéglátás szakon. Jelenleg Zalaegerszegen lakik egy 54 négyzetméteres szoba+nappalis lakásban. A nagymamája élt itt, miután meghalt, az édesapja megörökölte. Egy kicsit felújították, Lilla pedig az egyetem után odaköltözött, hogy elkezdhesse az önálló életét, ne kelljen a szüleivel laknia, de albérletet se kelljen fizetnie. „Ez volt a legkézenfekvőbb döntés. Igaz, már az egyetem alatt is dolgoztam egy hotelben kvázi diákmunkásként. Miután lediplomáztam is itt maradtam, jelenleg recepciós vagyok.”

„Nem mondom, hogy nem tudnék kifizetni magamnak egy albérletet, viszont vidéken is ugyanúgy drága a megélhetés, itt is fizetni kell a számlákat, a boltban is magasak az árak. Ha bérleti díjat is fizetnék, akkor szinte semennyit nem tudnék félretenni arra, hogy egyszer mondjuk vegyek egy saját lakást” - fogalmaz a fiatal lány.

Eredetileg úgy tervezte, hogy 3-4 évig minimum a nagymamája lakásában marad, gyűjtöget, illetve megvárja, hogy hogyan alakul az élete. De amikor az interneten találkozott a 3%-os hitelről szóló hírekkel, elgondolkodott, hogy mi lenne, ha most vágna bele.

„Arra gondoltam, hogy körbenézek, és ha találok, veszek egy nagyobb, újépítésű lakást, aminek jobb az elosztása, nyugisabb helyen van és mondjuk van legalább két külön szoba is. Ez már egy egész jó alap lenne” - meséli Lilla, akinek viszont sajnos nagyon hamar le kellett mondani erről az álomról.


„Már akkor tudtam, hogy ez nem fog összejönni, amikor megláttam, hogy 50 millióból biztosan nem veszek egy sokkal jobb, nagyobb lakást. Ebben viszont akár még engedtem is volna, de anyagilag így sem fér ez most bele számomra” - mondja.

Lillának a szülei felajánlották, hogy a 10%-os önerőben segítenek, illetve a nagymamája lakását is kiadják egy időre, az abból befolyó pénzből pedig állják a törlesztőrészlet egy részét. A fiatal lánynak így csak ki kellett volna pótolnia ezt az összeget, amit meg is tudott volna tenni.

Az olyan kaliberű lakások, amiket ő kereset volna viszont egyrészt drágábbak voltak, illetve, miután egy-két lakást megnézett, ő is realizálta, hogy ha bizony nem tud előrukkolni egy nagyobb összeggel, és nem foglalóz le egy lakást, rögtön jön más, aki ezt megteszi.

„Az eladók most szinte válogathatnak a vevők között, szóval ha jön valaki, aki rögtön letesz nekik 20-30 millió forintot, akkor máris elhappolják előled a lakást.”

„Nekem csak akkor lett volna ennyi pénzem, ha eladjuk a mostani lakást. A szüleim viszont ezt nem szerették volna, és őszintén szólva én sem, mivel van egy 15 éves öcsém, akinek pár év múlva szintén jól fog jönni, ha lesz hol elkezdenie a saját életét”- fogalmaz.

Lilla így végül hamar letett a lakásvásárlásról. Csak úgy, mint Róberték.

Róbert a negyvenes évei közepén jár, a barátnőjével egy vidéki városban élnek. Jelenleg egy 90 négyzetméteres lakást bérelnek 220 ezer forintért. Nincs gyermekük, nem is terveznek, így alapvetően nem volt céljuk, hogy saját ingatlant vásároljanak. Viszont a 3%-os hitel hallatán ők is elgondolkodtak ezen. Ők viszont már ezen a ponton el is vetették az ötletet.

„Sokat gondolkoztunk, és arra jutottunk, hogy egyszerűen nekünk nem éri meg elmenni az albérletből. Ha beletoljuk az önerőt, akar nagyjából az összes félretett pénzünket feléljük, és be tudunk költözni egy fele ekkora lakásba.”

„Ráadásul a hitel havi törlesztőrészlete is több lenne, mivel az körülbelül 270 ezer forint környékére jön ki havonta.

És ehhez hozzájön még az is, hogy 25 évre felvennék egy hitelt, amit úgy 70 éves koromig fizethetnék, tehát addigra mondhatnám el magamról, hogy van egy saját lakásom. Amúgy tök feleslegesen, hiszen nem tervezünk gyereket, tehát nem létfontosságú, hogy valakinek például utánunk legyen egy öröksége” - foglalta össze Róbert.

Norbi, Lilla és Róbert sztorija viszont nem egyedi. A cikk készítése során több tucat emberrel beszélgettem a saját helyzetéről, gondolatmenetéről, és nagyjából mindenkinek az esete felsorakoztatható valamelyik fenti történet mögé, annyi különbséggel, hogy különböző élethelyzetekben vannak és minimálisan eltérő anyagi háttérrel rendelkeznek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: