KULT
A Rovatból

Ez itt a vég, barátom rég… - 50 éve semmi biztosat nem tudunk Jim Morrisonról

Halálának körülményei máig tisztázatlanok, az sem kizárt, hogy csak megrendezte eltűnését, hogy új életet kezdhessen.


Július 3. fekete napként vonult be a rock-történelembe. 1969-ben ezen a napon fulladt bele háza medencéjébe máig tisztázatlan körülmények között Brian Jones, a Rolling Stones egyik alapító tagja. A nyugtalan természetű muzsikusról hasonlóan beskatulyázhatatlan kollégája írt emlékverset, Óda Los Angeles városához címmel. Pontosan két év múlva az ő halálhíre rázta meg a világot.

Jim Morrisonról úgy hírlik, hogy 1971. július 3-án párizsi lakásában fürdőkádjában halt meg, állítólag ott kapott végzetes szívrohamot. Csakhogy e körülmények még Brian eseténél is zavarosabbak. Olyannyira, hogy még az sem biztos, hogy egyáltalán akkor, ott meghalt.

A Doors együttes, amelynek Jim alapítója, frontembere, énekese, szövegírója, az amerikai underground műfaj máig legnagyobb hatású bandája. Ray Manzarek billentyűs, Robbie Krieger gitáros és John Densmore dobos muzsikája, amelyben a rock, a blues, a jazz, a hagyományos amerikai tánczene, sőt még indiai és spanyol elemek is vegyültek, kiállta az idő próbáját, Jim Morrison pedig az elsők között volt, aki a beat-költők, William Blake és Arthur Rimbaud nyomdokain járva a poézis szintjére emelte a rock-dalszövegeket. Koncertjeik, főleg Jim önálló versblokkjai, rögtönzései miatt, valóságos beavatási szertartásokká alakultak, miközben Morrison karizmatikus egyénisége, a belőle áradó már-már félelmetes erotika mindkét nemet lenyűgözte. A The End, a When The Music’s Over, a Break On Through to the Other Side, a The Celebration of The Lizard valóságos színházi előadássá fajultak egy-egy koncerten. Ugyanakkor az énekest nagyon hamar elkönyvelték született bajkeverőnek, alkoholista provokátornak, olyannyira, hogy egy 1969 márciusi miami fellépésük után közszeméremsértés és a közrend elleni lázítás címén bíróság elé is állították.

Pedig Morrison igazából nem is akart rock-sztár lenni, sőt, egy idő után ki nem állhatta ezt a létet. Legfőbb vágya volt, hogy költőként ismerjék el. És bár a dalszövegekben is folyamatosan feszegette az „érzékelés kapuit” – ez a Blake-idézet adta a zenekar nevét is – és egy-egy sorának értelmezése nem ritkán a befogadó pillanatnyi hangulatától függ, a nem énekelt költészet érdekelte a legjobban: szinte állandóan, minden körülmények között írt: hol hosszabb prózaverseket, nagyobb, filozofikus hangulatú költeményeket – ezek közül a legismertebb az Amerikai ima (An American Prayer) – máskor pedig látszólag odavetett szavakat, sorokat, amelyek azonban szinte filmjelenetekké állnak össze. 1970. december 8-án úgy ünnepelte 27. születésnapját, hogy bezárkózott Los Angeles-i stúdiójukba és egész nap verseiből készített felvételeket. Akkor már elkészült a Doors hatodik albuma, az L.A. Woman, és Jim elérkezettnek látta az időt, hogy új életet kezdjen.

1971 elején elhagyta Amerikát, és Párizsba ment élete szerelmével, Pamela Coursonnal, akivel évek óta egyfajta „se vele, se nélküle” kapcsolatban éltek. Talán abban is bízott, hogy itt végre, távol a Los Angeles-i zűrzavartól, megtalálják harmóniájukat. Elhatározta, hogy csak a költészetnek fog élni és abbahagyja az ivást is. Július 3. viszont mindent felülírt.

Különös módon két nappal később Los Angeles-ben kezdett terjedni a hír, hogy Morrison meghalt a párizsi Rue Beautreillis 17 szám alatti lakásukban. Július 3. szombatra esett, és igaz, hogy hét vége volt, ráadásul másnap amerikai nemzeti ünnep, az azért mégis csak furcsa, hogy a párizsi amerikai külképviseletek semmit sem tudtak világhírű honfitársukról, aki ráadásul egy négycsillagos admirális fia volt, még ha nem beszéltek egymással évek óta. Egyetlen zenésztársa sem sietett Párizsba, hogy végső búcsút vegyen tőle, csupán menedzserük, Bill Siddons repült át a tengerentúlról. A Pére-La-Chaise temetőben mindössze öten voltak a sírjánál: Pamela, Siddons és három francia barátja, köztük az újhullámos filmrendezőnő, Agnés Varda. Varda élete végéig ragaszkodott ahhoz a történethez, hogy Pamela őt hívta fel, miután megtalálta Jimet a kádban, hogy próbálják újraéleszteni. Siddons-nak viszont olyan érzése volt, hogy a koporsó kisebb, mint amibe Morrison beleférhetett volna. Pamela Courson tudhatta talán az igazságot, de magával vitte a sírba: három év múlva kábítószer-túladagolásban meghalt. Családja és a Morrison-família éveken át pereskedtek kedvese irodalmi hagyatéka felett.

A „hivatalos”, de nem hitelesített halotti bizonyítvány szerint Morrisonnak a szíve mondta fel a szolgálatot, de boncolásra nem került sor. Az ő féktelen életmódja mellett ez sem volt elképzelhetetlen, ráadásul gyerekkora óta asztmás volt, ennek ellenére erősen dohányzott. Vannak viszont, akik azt állítják, hogy utoljára a párizsi Rock and Roll Circus-ben látták, barátnőjének akart heroint venni és két olyan emberrel találkozott, akik a francia főváros arisztokrata dealerének, Jean de Bréteilnek dolgoztak. Ez utóbbiak szerint a bár mosdójában – talán öngyilkossági szándékkal - belőtte magát és meghalt. A botrány elkerülése végett ezután a két ember elvitte őt a lakására és beletették egy kád hideg vízbe. Igaz, hogy Morrison sokat foglalkozott dalaiban, verseiben a halállal, mégis elég nehéz elképzelni, hogy egy olyan pillanatban akarta volna eldobni magától az életet, amikor volt remény az újrakezdésre. A heroin-túllövésnek mond ellent az is, hogy a hozzá közelállók szerint Jim rettegett mindenféle tűtől, és alapvetően „konzervatív amerikai” volt, aki számára az önpusztítás igazi eszköze az ital maradt. Még olyan verziók is keringtek, hogy ugyanebben a bárban Morrison összeszólalkozott valakivel, és egyszerűen agyonverték.

És mi van akkor, ha Jim Morrison nem is halt meg, csupán megrendezte halálát? Köztudott volt róla, hogy imádta a szerepjátékokat, próbált ideáljai bőrébe belebújni. Párizsba többek között éppen Arthur Rimbaud vonzotta, aki szinte egyik pillanatról a másikra szakított a költészettel, és elment fegyver- és rabszolgakereskedőnek Afrikába. Sokan voltak, akik később arról meséltek, hogy találkoztak vele, egyesek még verseket is közzétettek, amelyeket Jim bízott rájuk a nagy utazás előtt. 1974-ben megjelent egy rejtélyes lemez, The Phantom’s Divine Comedy, amelyen az énekes hangja kísértetiesen emlékeztet Jimére, erről azonban később kiderült, hogy egy Arthur Pendragon művésznevű énekesé, akit viszont valószínűleg a Doors-tagok kísérnek!

A neves amerikai író, Don de Lillo már a 70-es évek közepén megírta A fenevad szabad című regényét, amelynek főhőse ünnepelt rocksztár és „elektronikus sámán”, és akinek elege van az egész show-bizniszből. Aztán 2001-ben az egykori zenésztárs, Ray Manzarek is írt egy fikciót Száműzött költő (Poet in Exile) címmel, amely szintén a szándékos eltűnés verzióját sugallja.

Amikor az orgonistát megkérdezték erről, így válaszolt: „Egyetlen embert ismerek, aki képes lenne ilyesmire. Jim Morrisonnak hívják”.

És ki tudja, nem ezt jövendölte-e meg a The Endben? „Ez itt a vég/barátom rég… képzeld el milyen lesz/korlátlanul és szabadon/kutatva egyre vakon/egy ismeretlen hont”. Vagy mire utalhatott az Amerikai ima utolsó soraiban: “Nem megyek el/inkább a barátok tora/mint óriások hona.” (GNL fordításai)

A Pére-La-Chaise-beli sír azóta is zarándokhely, a párizsi útikönyvek szerint a francia főváros 4. leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet húsz éve kerítés véd, mert a rajongók rendszeresen rajta ittak, szívtak, sőt, akadtak, akik Morrison egyik versének szellemében, még szeretkeztek is kedvencük feltételezett földi maradványai felett. Ma már nincs jelentősége, hogy él-e, vagy ha nem, mikor halt meg, a történetnek ez a része végleg a városi legendák része lett – zenéje, költészete túlnőtt rajta.

Jim Morrison alakja, zenéje, költészete évtizedek óta foglalkoztatja Földes László Hobót, számos koncertet, előadóestet, még versgyűjteményt is szentelt neki. Az idei évforduló alkalmából Túl a kapukon címmel emlékezik a Barba Negra Track színpadán július 4-én vasárnap este 19 órától.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nagy Ervin a helyszínen nézte meg, tényleg agyonverik-e Schmidt Máriát, majd kiosztotta a fideszeseket
Pintér Béla Kabuki című darabja nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a műben van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.
F. O. - szmo.hu
2025. november 09.



Nagy Ervin korábbi ígéretéhez híven megnézte a Kabuki című előadást, és reagált a fővárosi fideszes képviselő, Gulyás Gergely Kristóf állításaira. Pintér Béla rendezése nagy port kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.

Az Átriumban telt házzal futó darab egyik jelenetében eleinte úgy tűnik, hogy a karaktert egy százötven év után feltámadt betyár szelleme agyonveri. Ezzel kapcsolatban a kormánymédia tényként jelentette ki: Pintér Béla „Schmidt Mária megölését bemutató darabot” mutatott be.

„Az önök által kifogásolt rész, jelentem olyan brutális, mint amikor Vitéz László elagyabugyálja palacsintasütővel a gonoszokat. Nyugodtan lehet kérni rá az MTVA-ban egy 8-as karikát!

Nem elhanyagolható módon az akciót egy 18. századi betyár megidézett szelleme követi el, egy lázálom keretében, aminek ugye ön is érzékeli, hogy mennyi köze van a valósághoz..” – fogalmazott a színész-aktivista, hozzátéve, hogy „a hölgyemény a darab legvégén vidáman néptáncol, ami színházi értelemben semmissé teszi az addig történteket, visszavezetve a nézőt a jelen valóságába”.

Pintér Béla és Társulata Kabuki című előadásában szerepel egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. Ennyi már elég volt a teljes kormányoldalnak, hogy azt mondják: az a karakter Schmidt Mária.

„A kérdéses karakter egyébiránt nagyon messze esik az önök által vélt kormányközeli üzletasszonytól, ugyanis nem milliárdokba kerülő magángépen érkezik, nincs testőre, nincsenek komplett házai az Andrássyn, nem talpig Channel és nincs gyereke, se étterme, se adriai luxus-ingatlanja…”

- reagált erre a felvetésre a színész, aki szerint a műbalhénál és a hangulatkeltésnél sokkal fontosabb az előadás mondanivalója.

„Pintér arról írt darabot, hogy a pártállam hogyan próbálja megroppantani a polgárai gerincességét. Hogyan korrumpálja vagy fenyegeti az állam az embereket, ha nem azt teszik amit ők diktálnak. Hogyan akarja elvenni önbecsülését és akarja oroszbaráttá tenni Petőfi szabad népét!

Mutatja fel ezt Európában, szinte egyedülálló eredetiséggel és bátorsággal, betyárokkal, időutazással, Sógunnal, csíkos lóval, néptánccal és elképesztő színészi játékkal!” – írta Nagy Ervin, aki végül azt ajánlotta Gulyás Gergely Kristófnak, hogy a Fidesz-frakcióval együtt menjenek el megnézni az előadást. És pótszéket is szerez nekik, mert már csak az van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nagy Ervin üzent Gulyás Gergely Kristófnak a kormánypárti körökben nagy port kavart Kabukiról: Ugye ön is érzékeli, mennyi köze van a valósághoz?
Pintér Béla rendezése nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 09.



Nagy Ervin korábbi ígéretéhez híven megnézte a Kabuki című előadást, és reagált a fővárosi fideszes képviselő, Gulyás Gergely Kristóf állításaira. Pintér Béla rendezése nagy port kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.

Az Átriumban telt házzal futó darab egyik jelenetében eleinte úgy tűnik, hogy a karaktert egy százötven év után feltámadt betyár szelleme agyonveri. Ezzel kapcsolatban a kormánymédia tényként jelentette ki: Pintér Béla „Schmidt Mária megölését bemutató darabot” mutatott be.

„Az önök által kifogásolt rész, jelentem olyan brutális, mint amikor Vitéz László elagyabugyálja palacsintasütővel a gonoszokat. Nyugodtan lehet kérni rá az MTVA-ban egy 8-as karikát!

Nem elhanyagolható módon az akciót egy 18. századi betyár megidézett szelleme követi el, egy lázálom keretében, aminek ugye ön is érzékeli, hogy mennyi köze van a valósághoz..” – fogalmazott a színész-aktivista, hozzátéve, hogy „a hölgyemény a darab legvégén vidáman néptáncol, ami színházi értelemben semmissé teszi az addig történteket, visszavezetve a nézőt a jelen valóságába”.

Pintér Béla és Társulata Kabuki című előadásában szerepel egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. Ennyi már elég volt a teljes kormányoldalnak, hogy azt mondják: az a karakter Schmidt Mária.

„A kérdéses karakter egyébiránt nagyon messze esik az önök által vélt kormányközeli üzletasszonytól, ugyanis nem milliárdokba kerülő magángépen érkezik, nincs testőre, nincsenek komplett házai az Andrássyn, nem talpig Channel és nincs gyereke, se étterme, se adriai luxus-ingatlanja…”

- reagált erre a felvetésre a színész, aki szerint a műbalhénál és a hangulatkeltésnél sokkal fontosabb az előadás mondanivalója.

„Pintér arról írt darabot, hogy a pártállam hogyan próbálja megroppantani a polgárai gerincességét. Hogyan korrumpálja vagy fenyegeti az állam az embereket, ha nem azt teszik amit ők diktálnak. Hogyan akarja elvenni önbecsülését és akarja oroszbaráttá tenni Petőfi szabad népét!

Mutatja fel ezt Európában, szinte egyedülálló eredetiséggel és bátorsággal, betyárokkal, időutazással, Sógunnal, csíkos lóval, néptánccal és elképesztő színészi játékkal!” – írta Nagy Ervin, aki végül azt ajánlotta Gulyás Gergely Kristófnak, hogy a Fidesz-frakcióval együtt menjenek el megnézni az előadást. És pótszéket is szerez nekik, mert már csak az van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Drámai pillanatok a Megasztárban: a műsor egyik legerősebb hangja esett ki Herceg Erika szerint
Németh Bea a műsor kedvéért a munkahelyén is felmondott, és hogy mekkora álma az énekesi karrier, jól mutatja, hogy 29-szer jelentkezett tehetségkutató műsorokba, míg eljutott idáig. Most viszont távoznia kellett.


Drámai pillanatoknak lehettek szemtanúi a nézők a Megasztár szombati adásába. A tehetségkutatótól ismét búcsúzott egy énekes. Az utolsó pillanatokban már csak Herceg Erika versenyzői voltak veszélyben, az énekesnőt is nagyon megviselték ezek a percek.

A nézők szavazatai alapján végül Németh Bea esett ki.

A versenyző nehezen tudott megszólalni.

„Nem tudom, hogy mit gondoljak. Örülök, hogy eddig is itt lehettem. Köszönöm a lehetőséget, és meglátjuk”

– mondta a 43 éves Bea, aki azt is elárulta, hogy nem csalódott, és aznap már érezte, hogy ez lesz a sorsa.

Herceg Erika ugyanakkor nagyon csalódott volt.

„Én nagyon csalódott vagyok, hogy a Bea távozik, mert szerintem a Megasztár egyik legerősebb hangja távozik most. Tényleg Bea, nincs vége mindennek...neked elkezdődött két hónapja a Megasztár és ez valami nagynak a kezdete...ezt vinni kell tovább, neked nincs vége”

- fogalmazott.

Bea egyébként a műsor kedvéért a munkahelyén is felmondott, és hogy mekkora álma az énekesi karrier, jól mutatja, hogy 29-szer jelentkezett tehetségkutató műsorokba, míg eljutott idáig.

Az este folyamán más izgalmas jelenetek is borzolták a kedélyeket. Már az adás elején kemény véleményt fogalmazott meg Herceg Erika Marics Peti versenyzőjéről, PYFU-ról, mivel nem akarta elénekelni a neki szánt dalt. Kedl Olíviát pedig Curtis és Marics Peti is elhívta bulizni. Több érzelmes pillanatnak is szemtanúi lehettek a nézők. Lengyel Johanna például a két héttel ezelőtt elhunyt nagymamájának énekelte azt a dalt, amivel egyenes ágon továbbjutott a következő fordulóba, és a 17 éves Ádám Attilát is elragadták az érzelmek.

De az este folyamán Herceg Erika is színpadra állt, és előadta saját dalát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Négyen is búcsúztak az X-Faktortól az első élő show-ban
Csavarokban nem volt hiány az idei évad első élő adásában. Még a mentorok is kaptak lehetőséget arra, hogy megmentsenek egy versenyzőt, de végül helyettük is a nézők döntöttek.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. november 09.



Fergeteges produkciókkal indult el szombat este az X-Faktor 2025 első élő showja, ahol ebben az évadban 13 versenyzőnek kellett meggyőznie a nézőket és a mentorokat, hogy továbbjussanak és menetelhessenek a Finálé felé.

A biztos továbbjutóknak fenntartott székekért hatalmas harc folyt, hiszen a mentorok az adás első szakasza alatt csak arról dönthettek, hogy az ő véleményük szerint kik érdemelnek továbbjutó helyet, de a nézők döntötték el, hogy kik azok, akik ülve is maradhattak.

A 13 produkció után Belano, Nazyra, Varga Imi és a Tonix Honix ültek a továbbjutást jelképező helyeken, azonban ezzel a show még nem ért véget, mert a nézők még 4 versenyzőt továbbjuttathattak a szavazataikkal. Így a továbbjutók táborához még csatlakozhatott Patai Anna, Farkas Ancsi, Istenes Márkó és Balla Béla.

Ekkor következett egy csavar, ugyanis a mentorok fontos feladatot kaptak, mert többségi szavazattal továbbjuttathattak egy versenyzőt a kettő közül, akik a továbbjutók után a legtöbb szavazatot kapták. Ám a mentorok nem tudtak megegyezni arról, hogy kit juttassanak tovább, így végül itt is a nézői szavazatok döntöttek arról, hogy a CFL legyen az, aki csatlakozhat a továbbjutott versenyzők táborához.

Végül

Mohácsi Anett, Lilyz, Kollár Dea és Lil Davis kapta a nézőktől a legkevesebb szavazatot, így számukra véget ért a verseny.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk