„Menj a picsába, Orbán” – kemény hangvételű vita volt a Pride-ról az Európai Parlamentben
Szerdán az Európai Parlamentben a szociáldemokrata frakció kezdeményezésére vitát tartottak a Pride-ról. Az eseményen több mint 70 képviselő vett részt személyesen, számolt be róla a hvg.hu.
Marie Bjerre, a soros dán EU-elnökség képviseletében hangsúlyozta, hogy az Európai Unióban nincs helye a szexuális orientáción alapuló diszkriminációnak. Magyarországról szólva azt mondta, napirenden tartják a magyar demokrácia helyzetét, és ismét a tagállamok elé idézik a kormányt. Kiemelte: „A következő meghallgatás októberben lesz, és bízhatnak abban, hogy a dán elnökség alatt ez a döntés a legnagyobb figyelmet kapja. Ennek része a kisebbségek védelme és az LMBTQ-kisebbséghez tartozók védelme is.”
A vitában felszólalt Dobrev Klára is, aki szerint „elkezdődött az Orbán-rendszer utolsó nyara.” A Demokratikus Koalíció politikusa emlékeztetett arra, hogy a Pride idején „sok százezer ember nevetett az arcukba azon a napon, boldogan, felszabadultan, és nem kértek a tiltásból.” Ugyanakkor kritikát fogalmazott meg az ellenzéki jobboldallal szemben is: „Az ellenzéki jobboldal is megpróbálta elsunnyogni, és nem mozgósított a Pride-ra, és tényleg megdöbbenve látom, hogy másodszorra vitázunk az Európai Parlamentben a magyar LMBTQ-emberek jogairól, és másodszor is hiányoznak a Tisza Párt képviselői erről az ülésről. Ez így nem fog menni.”
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy ismét Magyarország került a középpontba. „Nem unják-e még?” – tette fel a kérdést. Kifogásolta, hogy miközben a hatóságok törvénytelennek nyilvánították a Pride-ot, „a családvédő hazafiak törvényes megmozdulását akadályozták meg.”
A Fidesz részéről László András is felszólalt, aki a Pride-ot külföldről vezényelt politikai provokációnak nevezte.
A vita egyik legerősebb pillanata Hilde Vautmans belga liberális képviselőhöz kötődik. Ő maga is jelen volt a budapesti Pride-on, és elmondása szerint olyan nagyszülőkkel találkozott, akik az LMBTQ-közösséggel együtt meneteltek. Hozzátette:
A hvg.hu szerint a képviselő angolul úgy fogalmazott: „fucked off Orban”, amit a hivatalos tolmács is így fordított le.