hirdetés

HÍREK

Európai Gyógyszerügynökség: nincs bizonyíték az összefüggésre a Johnson & Johnson vakcinája és a vérrögképződéses esetek között

A gyártó ennek ellenére úgy döntött, késlelteti a vakcinák leszállítását Európába.
MTI, fotó: MTI/Koszticsák Szilárd - szmo.hu
2021. április 14.

hirdetés

Nincs bizonyíték arra, hogy összefüggés lenne a Johnson & Johnson koronavírus elleni vakcinája és a nagyon ritka vérrögképződéses esetek között, az oltóanyag pénteken megkezdett vizsgálatát az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) folytatja - közölte a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában az uniós gyógyszerügynökség kedden.

Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség pénteken kezdte meg a Johnson & Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat által az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagával végzett beoltást követően jelentett nagyon ritka vérrögképződéses esetek kivizsgálását, miután az Egyesült Államokban addig négy erre utaló esetet jelentettek.

Elmondták,

a négy szokatlan véralvadással járó esetből egy a klinikai vizsgálat szakaszában, három pedig a vakcina beadását követően fordult elő az Egyesült Államokban. Az egyik eset halálos kimenetelű volt. Az uniós ügynökség közölte: még nem világos, hogy van-e okozati összefüggés a Janssen oltóanyaga és a kisszámú vérrögképződéses eset között, ezért folytatja a megkezdett vizsgálatot, melynek eredményéről hamarosan tájékoztatást ad.

Az amerikai egészségügyi hatóságok kedden a Johnson & Johnson koronavírus elleni, egydózisú vakcinája alkalmazásának felfüggesztését javasolták, miután hat embernél néhány nappal az oltás után ritka, vérrögképződéses rendellenességek léptek fel.

hirdetés

Az EU-ba hétfőn érkeztek meg az első Johnson & Johnson-vakcinaszállítmányok, azonban a vállalat az amerikai javaslatot követően bejelentette: úgy döntött, hogy késlelteti a vakcinák leszállítását Európába.

Egy név nélkül nyilatkozó uniós szóvivő a Reuters hírügynökségnek elmonda, az Európai Bizottság magyarázatot kért az amerikai gyógyszercégtől a "teljesen váratlan" bejelentésére a koronavírus elleni vakcina uniós szállításának késedelméről. A szóvivő szerint a hír váratlanul érte a brüsszeli testületet, a vállalat ugyanis korábban megerősítette, hogy június végéig 55 millió adag oltóanyagot szállít az Európai Unióba. Közölte, az Európai Bizottság kapcsolatba lépett a gyógyszercéggel, hogy tisztázza a szállítás késedelméről hozott döntését.

Sajtóinformációk szerint az Egyesült Államok döntését követően Belgium és Hollandia is úgy határozott, egyelőre nem kezdi meg a Johnson & Johnson vakcinájának alkalmazását.

Hugo de Jonge holland egészségügyi miniszter hágai sajtótájékoztatóján azt közölte, országa fontolóra veszi, hogy a hét folyamán megkezdi-e a vakcina bevezetését. Arra számít, hogy az Európai Gyógyszerügynökség szerdán tájékoztatást ad vizsgálatának eredményéről - mondta. Az EMA keddi nyilatkozatában megerősítette, hogy a Jansen-vakcina előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait.

Ideiglenesen felfüggesztette a vakcina beadását a Dél-afrikai Köztársaság is. Zweli Mkhize, az ország egészségügyi minisztere kijelentette: önkéntesen felfüggesztjük a további oltásokat mindaddig, amíg nem vizsgálják meg a megfelelő alapossággal, van-e okozati összefüggés a vérrögképződés és a Johnson and Johnson vakcina között.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Szűkítették a területet, ahová becsapódhat a kínai rakéta, Európa is beleesik

Európa déli része belelóg a veszélyeztetett zónába, a tudósok nagyjából hat órával a becsapódás előtt tudják majd megmondani, hova zuhan pontosan a rakéta.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. május 07.

hirdetés

Még mindig nem tudják, hová fog pontosan zuhanni a Föld felé tartó kínai rakéta, azonban sikerült leszűkíteni a veszélyeztetett terület - írja a BBC.

Az elszabadult rakéta nagy része vélhetően elég majd a légkörbe lépve, ám egyes darabjai megmaradhatnak és becsapódhatnak, csak úgy mint a legutóbb - akkor Elefántcsontpart területén több tetőt is megrongáltak a fémdarabok.

A jármű jelenleg a Föld körül kering, a radarok adatai alapján úgy saccolják, hogy

az északi 41,5. és a déli 41.5. szélességi fok között zuhanhat le vélhetően a hétvégén. Ebbe a sávba beleesik egész Afrika, Dél-Amerika nagy része egészen északon New Yorkig, Ausztrália, és Ázsia déli fele. Európa a legkevésbé érintett, a déli területek esnek csak bele a sávba.

A szakértők szerint nagyobb az esély, hogy a darabok a vízbe zuhannak majd, mivel a behatárolt sáv nagyobb része óceán vagy tenger. Annak az esélyét még kisebbnek találják, hogy eltalálnának egy embert, így túlzott aggódást senkinek sem ajánlanak.

hirdetés

Még a hét elején derült ki, hogy hiba csúszott a Long March 5B nevű kínai rakéta kilövésébe, amely az új kínai műhold első modulját szállította a világűrbe. A hiba következtében a rakéta elszabadult és saját pályára állt, jelenleg 27 600 km/h sebességgel halad egyre közelebb kerülve a Földhöz. Azt, hogy pontosan hová zuhan senki sem tudja, nagyjából hat órával a becsapódás előtt fogják csak tudni kiszámolni a szakértők.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Itt az első fotó a Föld felé zuhanó kínai rakétáról

Órákkal ezelőtt egy olasz asztrofizikus lőtte az első fotót a Föld felé száguldó Long March 5B-ről.
Fotó: The Virtual Telescope Project/Gianluca Masi - szmo.hu
2021. május 07.

hirdetés

Megjelent az első fotó a Föld felé irányíthatatlanul zuhanó kínai Long March 5B rakétáról. A felvételt percekkel a pénteki napkelte előtt készítette az olasz Virtual Telescope Project egyik távvezérlésű teleszkópja.

A fotót készítő Gianluca Masi asztrofizikus elmondta, hogy a nap csak néhány fokkal volt a horizont alatt, ezért az ég nagyon fényes volt már, ami megnehezítette a felvétel elkészítését. Ennek ellenére sikerült a fénykép, amin már jól kivehető a hatalmas, 30 méteres rakéta, ahogy 27 600 km/h sebességgel zuhan a Föld felé.

Egyelőre még mindig semmit nem tudni arról, hogy pontosan mikor és hol csapódik a bolygóba a 21 tonnás kínai rakéta, mely még április 29-én indult a világűrbe. A Tianhe űrállomás első modulját Föld körüli pályára állító rakétával nem sokkal a sikeres manőver után vesztette el az összeköttetést Kína. Azóta 90 percenként megkerülve a bolygót zuhan óriási sebességgel a hatalmas űreszköz, mely legnagyobb valószínűséggel az óceánban végzi majd, de ha nincs szerencsénk, telibe találhatja New Yorkot, Madridot, de akár Ausztráliát is:

Az olasz tudományos honlap készítői magyar idő szerint május 8-án, szombat hajnali 4:40-től a tervek szerint élőben közvetítik a YouTube-on a kínai rakéta zuhanását a Föld felé. A roncsok száguldását itt lehet majd nézni:

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Karácsony elnézést kért, amiért azt mondta, Orbán alacsony és kövér

„Rossz vicc volt, nem kellett volna” - írta a budapesti főpolgármester bocsánatkérő posztjában.
Fotó: MTI/Mónus Márton - szmo.hu
2021. május 07.

hirdetés

Facebook-posztban kért bocsánatot Karácsony Gergely, amiért az Economist róla szóló portrécikkjében alacsonynak és kövérnek nevezte Orbánt Viktort.

Budapest főpolgármestere az Economistnak adott nagyinterjút, ahol úgy írtak róla, mint az emberről, aki az Orbán-korszak végét jelentheti.

"A lap újságírója a velem készített interjúban sok más mellett azt is végigvette, miben különbözök én a miniszterelnöktől. Arra jutottunk, hogy

szinte semmiben nem hasonlítunk, ám ekkor, az elvi, elkötelezettségbéli, stílusban megmutatkozó különbségek mellett tettem egy viccesnek szánt megjegyzést a testalkatunkból fakadó különbségekre is. Rossz vicc volt, nem kellett volna."

A főpolgármester elismerte, hogy szerencsétlen volt a megfogalmazás, és bocsánatot kért:

"Mert tudom, ilyennel nem viccelünk, ez nem lehet része a politikai vitáknak, mindenkinek kijár az alapvető tisztelet. Sajnálom, hogy az a látszat keletkezhet most, mintha ezt nem tudnám, pedig nagyon is tudom, és ehhez tartom magam. Elnézést kérek mindazoktól, akik a rossz tréfámat sértőnek találják, igazuk van. Nem beszélve arról, hogy a visszafogottság amúgy is indokolt, hiszen magam is egyre kevésbé sikeres küzdelmet folytatok a vékonyság megőrzéséért."

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Május végén lehet pótolni az elmaradt ballagásokat, ottalvós osztálykirándulások nem lehetnek

A kompetenciamérés sem marad el, a nyári táborokról viszont később dönt majd a kormány.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt - szmo.hu
2021. május 07.

hirdetés

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár több, az iskolásokat érintő döntésről is beszámolt az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján.

Mint elmondta, az iskolák eredményesen bonyolították le a héten az érettségi vizsgákat, kiemelte a diákok fegyelmezett viselkedését. Az érettségiken való részvétel idáig 86 százalékos, ami ugyan némileg elmarad a szokásos aránytól, de a tavaszi időszak általános megbetegedései miatt 6-8 százalék egy koronavírus-mentes évben is hiányzik a vizsgákról.

Közölte, hogy az országos kompetenciamérést is megtartják, ezt azzal indokolta, hogy mivel ezt osztályonként írják a diákok, nem kockázatos járványügyi szempontból.

Arról is tájékoztatott, hogy

az április végén elmaradt középiskolai ballagásokat május 25. után pótolhatják be az intézmények, és a tanévzáró ünnepségeket is meg lehet tartani.

Az osztálykirándulásokról szólva elmondta, hogy most csak egynapos vagy többször egynapos eseményeket lehet tartani,

hirdetés
az ottalvós kirándulások egyelőre nem megengedettek. A nyári táborokról a kormány később dönt.

Maruzsa jelezte, hogy a járvány még nem ért véget, ezért a tárca arra kérte levélben az intézményvezetőket, hogy rugalmasan kezeljék a hiányzásokat. Ha egy diáknak több, mint 250 órányi hiányzása van, akkor osztályozóvizsgával lezárhatja a tanévet.

Arról is beszélt, hogy

az egyetemeken és a főiskolákban a rektor dönthet arról, hogyan folytatódjon a gyakorlati képzés és a vizsgák rendje.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: