KÉK HÍREK
A Rovatból

Este még a böllérfesztiválon mulatott, reggelre eltűnt a szexuális visszaéléssel gyanúsított bujáki pap

Valószínűleg több érintett is lehet. Egyikük már felnőtt, de a bántalmazás idején még 15 éves volt.


Egy böllérfesztiválon még látták, majd eltűnt a pap, akit szexuális visszaélés gyanúja miatt minden papi tevékenységtől azonnali hatállyal eltiltott a Váci Egyházmegye. Az RTL Híradó értesülése szerint egy esperesről van szó, aki a Nógrád megyei Bujákon és a környező falvakban szolgált.

A katolikus szervezet közleménye szerint azért tiltották el a papot, mert szexuális visszaélés gyanújáról érkezett hozzájuk bejelentés. Azt is közölték, hogy 2019 óta működik a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szolgálat, amelyhez most először érkezett panasz.

A helyik nem akartak nyilatkozni, csak annyit mondtak el a Híradónak, hogy szombaton látták utoljára, azóta nem tudnak róla. A férfi az egyik szomszédos településen tartott böllérfesztiválon tűnt fel, evett, mulatott. A vasárnapi misét azonban már nem ő celebrálta Bujákon, helyettesítő pap érkezett Pásztóról.

Több helyi arról beszélt a stábnak, hogy a papról régóta hallani lehetett, hogy kedvelheti a fiatal fiúkat. Még furcsa fotók is készültek róla, például amin egy gyerekkel fürdik. Egy férfi elárulta, hogy szülői panaszok miatt 2019-ben bejelentést tett az egyházmegyénél, de szerinte semmilyen következmény nem lett.

Perintfalvi Rita teológus azt mondta, több érintett is lehet: "Egy érintettel is tudtunk tegnap beszélni, aki egyébként most már felnőtt korú, de amikor a bántalmazás, a fogdosás, molesztálás érte, akkor 15 éves volt. Ez a személy most egyházi alkalmazásban áll" - mondta.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Fél év után holtan került elő a Németországban nyom nélkül eltűnt nyíregyházi buszsofőr
A nyíregyházi családapa április óta nem adott életjelet, telefonja két nap után már ki sem csengett. A férfi párja Németországban is kereste, most nyomozás indult.


Április 13. óta nem adott életjelet magáról egy nyíregyházi édesapa. A 43 éves buszsofőr a bajorországi Fürstenfeldbruckban dolgozott, és bár a fizetés jobb volt, egyre nehezebben viselte, hogy távol van a párjától és kisfiától. Élettársával utoljára telefonon beszélt, ezután a készüléke elnémult, Ny. Róbert eltűnt.

A német rendőrség most visszavonta a körözést: a kisváros közelében megtalálták a férfi holttestét, írja a Blikk. Egyelőre nem tudni, mikor és milyen körülmények között hunyt el, és az sem ismert, hogyan bukkantak a maradványokra. A hatóság a családdal csak a tényt közölte, és jelezte, hogy nyomozás indult.

Párja, Kitti többször is kiment Németországba, végigjárta Róbert munkahelyét, szállásadóját és ismerőseit. Már akkor rossz előérzete volt.

„Tudtam, hogy minden egyes nappal csökken a remény, hogy Robi épen és egészségesen előkerül, s megmagyarázza ezt a hat hónapos hiányt, mégis sokkolt, amikor a német hatóság hívott, hogy vége, visszavonták a körözést, megvan a párom, holtan. A részletekről még nem tudok, annyira friss a történet, de egy biztos:

Fürstenfeldbruck közelében találtak rá, olyan helyen, amit elvileg már többször is átvizsgáltak. A rendőrség annyit közölt, hogy nyomoznak, várjunk türelemmel, értesítenek majd, mikor mehetek ki, mikor tudhatok meg részleteket.”

Kitti korábban úgy tudta, Róbert elszámolási vitába keveredhetett valakivel. A férfi telefonját a lakóhelyétől több száz kilométerre mérték be, mielőtt lemerült. A készülék akár gazdát is cserélhetett, hiszen a holttest ahhoz a városhoz közel került elő, ahol nyoma veszett.

A nő arról is beszélt, hogy Róbertnek nemrég lett egy új lakótársa, aki nem akart bemenni tanúskodni.

„Három alkalommal is megtagadta ezt. Róla alig beszélt Robi, ráadásul hazudott arról, hogy mikor látta utoljára, amikor pedig megkérdeztem, bűntudatot láttam rajta. Csak egy hónapja ismerték egymást, a női megérzésem azt súgta, Robit belevitte valami hülyeségbe, s elszámolási vitába keveredhettek. Bár a tényeken, hogy Robi nincs többé, ez már nem változtat, szeretnénk megtudni az igazságot, hogy megnyugodjunk, s úgy temethessük el a szerettünket.”

A lap megkereste a Bajor Rendőrség Bűnügyi Nyomozó Osztályát a megtalálással kapcsolatban, de eddig nem kaptak választ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Kaszás Nikolett barátnője: Itt valami nincs rendben
A túrázót a Pilisben keresték hetekig, majd szeptember 28-án találták meg. A barátnő szerint „mindenki értetlenül áll a halála előtt”, miközben a rendőrség közigazgatási eljárás keretében igyekszik tisztázni a körülményeket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 03.



Kaszás Nikolett szeptember 7-én indult el túrázni a Pilisbe. A keresés hetekig tartott, a holttestét végül szeptember 28-án, egy nagyszabású kutatóakció során találták meg.

A Borsnak megszólaló közeli barátnő szerint a család nem fogadja el, hogy Niki öngyilkos lett.

„A család rengeteg baráttal együtt jelent meg a kutatás helyszínén. Külön sátrat kerítettek el nekik, amit polgárőrök álltak körbe, hogy oda senki se tudjon bemenni. Amikor megtudták, hogy ő lehet az, aki az erdőben fekszik, összeroppantak. A rendőrök az utolsó ismert ruházata alapján azonosították, majd úgy tudom, hogy a családnak is meg kellett néznie” – idézte fel.

A barátnő úgy fogalmazott, „mindenki értetlenül áll a halála előtt”.

„Épp csak pár nap telt el a születésnapja után, amikor elment túrázni. Ráadásul azt teljesítette is. Azt gondoljuk, hogy ha öngyilkos akar lenni valaki, akkor először nem túrázgatni megy... Itt valami nincs rendben. Egyelőre a család próbálja feldolgozni az elvesztését. Nem tudják elhinni, hogy Niki öngyilkos lett volna”

– mondta.

A hírek szerint a személyes tárgyai mellett egy palackot is találtak, amelyben fagyálló lehetett. Mint írják, a rendőrség vizsgálja az öngyilkosság lehetőségét.

A hatóságok szerint a holttestet szeptember 28-án, délelőtt 11 óra után találták meg. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint az ügyet közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális képeken a vonatbaleset: életveszélyes állapotban vitték kórházba a Suzuki vezetőjét
Az apagynál történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Életveszélyes állapotban szállították kórházba.


Apagynál személyvonat ütközött egy személykocsival – közölte közösségi média oldalán a MÁV-Csoport. A sofőr túlélte az esetet, de könnyen megtörténhetett volna a legrosszabb is.

Az andráskeresztes átjáróban történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Az Országos Mentőszolgálat bajtársai életveszélyes állapotban szállították kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
A rendőrök lőhették le tévedésből a manchesteri zsinagóga elleni merénylet egyik áldozatát
A Heaton Park-i zsinagógánál öt ember sebesült meg, közülük ketten meghaltak. A késes támadónál valószínűleg nem volt lőfegyver.


Csütörtökön egy késes támadó öt embert megsebesített a manchesteri Heaton Park-i zsinagógánál, ketten meghaltak, írja a 444.

A manchesteri rendőrkapitány szerint a rendőrök valószínűleg tévedésből lelőtték az egyik halálos áldozatot az akció során.

Sir Stephen Watson főkapitány azt mondta, hogy a rendőrség egész éjjel konzultált orvosszakértőkkel, a teljes boncolásra pedig ma kerül sor.

„A belügyminisztérium patológusa előzetesen megállapította, hogy az egyik elhunyt áldozaton olyan sérülés látható, amely lőtt sebnek feleltethető meg. Jelenleg úgy tűnik, hogy a gyanúsítottnál, Jihad al Shamie-nál, nem volt lőfegyver, és a lövéseket kizárólag a GMP (manchesteri rendőrség) engedéllyel rendelkező fegyveres rendőrei adták le, amikor igyekeztek megakadályozni, hogy a támadó behatoljon a zsinagógába és további kárt okozzon a zsidó közösségnek".

A rendőrség közleménye szerint a három kórházban ápolt sérült közül az egyik szintén lőtt sebet kapott, sérülése nem életveszélyes. A két meglőtt személy a rendőrség rekonstrukciója alapján egymáshoz közel állt a zsinagóga bejáratánál.


Link másolása
KÖVESS MINKET: