KÉK HÍREK
A Rovatból

Emiliano Sala korábbi csapata a tragédia után is követeli a pénzt a focistáért a Cardiff City-től

A francia klub levélben figyelmeztette az angol focicsapatot, hogy fizetniük kell Saláért, aki már soha nem fog náluk játszani.


A Nantes figyelmeztette a Cardiff City-t, hogy ki kell fizetniük Emiliano Saláért járó pénzt, akit még januárban vettek meg a francia klubtól. A csapat akár jogi lépéseket is tesz, ha 10 napon belül nem kapja meg az argentin csatárért járó összeg első részletét - írja a Mirror.

A brit lap szerint

a Nantes múlt csütörtökön e-mailben követelte a mintegy 5,5 milliárd forint értékű szerződtetési díjat, majd kedden egy olyan levelet küldtek, amelyben már jogi lépésekkel fenyegetik az angol focicsapatot.

A Cardiff City még januárban igazolta le Emiliano Salát 15 millió fontért a Nantes-tól. A játékosnak január 22-én lett volna az első edzése új klubjánál, ahol azonban nem jelent meg. Kiderült, hogy a La Manche csatorna felett nyoma veszett annak a magánrepülőnek, amivel Franciaországból Wales-be utazott. Utoljára egy barátjával beszélt, akinek állítólag azt írta, hogy olyan, mintha a gép darabokra akarna esni, és nagyon fél. Azzal köszönt el, hogy ha másfél óra múlva nem érkezik róla hír, induljanak a keresésére.

Sajnos be is következett, amitől tartott: napokig kutattak a repülője után a keresőcsapatok, ám mivel mindez eredménytelen volt, végül nem keresték tovább, mert a szakemberek szerint más esélytelen, hogy életben legyen. A keresést azután indították újra, hogy több ismert focista is pénzt ajánlott fel a folytatásra. Végül sikerült is megtalálni a repülő roncsait a tengerfenéken, sőt az egyik utas holtteste is előkerült már. Salán kívül csak az 59 éves pilóta, David Ibbotson utazott a gépen, egyelőre még nem tudni, melyiküké a holttest, de valószínűleg mindketten meghaltak.

A Cardiff City azonban nem hajlandó addig lezárni az ügyet, amíg minden részlet ki nem derül a focista rejtélyes eltűnésével kapcsolatban és, hogy ki a felelős ezért a tragédiáért.

Bár megértik, hogy kötelezettségük van, és a Nantes nem tesz semmi illegálisat azzal, hogy emlékeztetik a fizetésre, de talán túl korán kezdtek el követelőzni, ami sokakat felháborított. A Nantes egyelőre nem reagált a Mirror értesülésére.

A repülőgép roncsait felkutató szakemberek kedden megerősítették, hogy folytatják az akciót, hogy mindkét holttestet azonosíthassák és felhozzák a felszínre.

A Cardiff City eközben múlt kedden lejátszotta első mérkőzését Emiliano Sala eltűnése óta. A meccs kezdte előtt az argentin csatárról és a magángépet vezető pilótáról is megemlékeztek. Sala nővére a napokban egy szívszorító képet osztott meg a focista kutyájáról, aki még mindig hazavárja gazdáját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Meztelenül ugrott fel a rendőrautóra egy kutyájával fajtalankodó, őrjöngő férfi Budapesten
A férfi a rendőrök kiérkezésekor sem tudott magáról, felugrott a rendőrautóra és tovább őrjöngött. A mentők végül a pszichiátriára vitték. A kutya is orvoshoz került.


Világosban, a nyílt utcán, a kutyájával fajtalankodhatott egy férfi Budapesten. Meztelenül, önkívületi állapotban volt, amikor megérkeztek hozzá a rendőrök. Még a járőrautóra is felugrott, alig tudták megbilincselni. Végül a pszichiátriára vitték. Mivel a férfi a kutyát meg is ütötte, állatkínzás miatt eljárás indult vele szemben - hangzott el az RTL híradójában.

Sammy ma már nyugodtabb körülmények között van, az Állatmentő Liga telepén várja a rendőrségi vizsgálat végét. Gazdája önkívületi állapotban, meztelenül sétáltatta csütörtökön kora este a VIII. kerületben. Még világos volt, amikor nekiesett a forgalmas utcán. Szemtanúk szerint fajtalankodott vele és ököllel ütötte. A férfi a rendőrök kiérkezésekor sem tudott magáról, felugrott a rendőrautóra és tovább őrjöngött. A mentők végül a pszichiátriára vitték. A kutya is orvoshoz került. Az már bebizonyosodott, hogy ütéseket kapott, a többi vizsgálat eredményére még várni kell.

Pataky Gábor (Állatmentő Liga): „Az állatorvosi szakvélemény azt kimondta, hogy a cselekmény, amit az elkövető végzett az állattal, az maradandó károsodást is okozhatott volna, tehát az állatkínzás miatti lefoglalás az jogos volt.”

A 45 éves férfi ellen szeméremsértés és állatkínzás gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. A magyar törvények szerint az, hogy megütötte a kutyát bűncselekmény, de az, hogy fajtalankodhatott vele, nem.

Schneider Kinga (Noé Állatotthon):

„Ugyan az állatvédelmi törvényben benne foglaltatik, hogy a zoofília tiltott, de sajnos a büntető törvénykönyv nem rendelkezik erről. Így aztán csak akkor várhatunk büntetést zoofília esetén, hogyha egyébként a büntető törvénykönyv egyéb állatkínzásos passzusai megállnak.”

Vagyis, ha a történtek az állatnak maradandó egészségkárosodást vagy különös szenvedést okoznak. Állatkínzásért akár 3 év börtön is adható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Közzétették a fotóját a magyar férfinek, aki a gyanú szerint lelőtte volt párját Ausztriában
A férfi a rendőrség szerint veszélyes lehet, és bujkál a hatóságok elől. A nyilvánosságra hozott képen ismerhetik fel.


P. Krisztián fényképét közzétette az osztrák rendőrség, miután a gyanú szerint lelőtte volt barátnőjét, Jennifer Z.-t egy bevásárlóközpont parkolójában. A férfi szökésben van, a hatóságok szerint fegyver is lehet nála, írta a Kronen Zeitung.

Ahogy már beszámoltunk róla, a 32 éves magyar állampolgár szombaton éjfél után találkozott a nővel Maria Almban, egy Salzburgtól délre fekvő kisvárosban. A találkozót azután beszélték meg, hogy nyolc hónap után véget ért a kapcsolatuk. A férfinak ekkor kellett volna visszaadnia a közös lakás kulcsait, de a beszélgetés során vita alakulhatott ki köztük, és nem adta át azokat.

Lapinformációik szerint 0 óra 40 perckor a férfi elővette a fegyverét, és arcon lőtte Jennifer Z.-t. A 34 éves nő a helyszínen életét vesztette. A gépkocsiban vele tartózkodó barátnője sem tudott közbelépni.

P. Krisztián a támadás után elhajtott a helyszínről, azóta is bujkál. Az osztrák rendőrség körözést adott ki ellene, és arra kérte a lakosságot, hogy legyenek elővigyázatosak, mert feltételezhetően továbbra is nála van a fegyver.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: szelfizni akart a krokodillal, azt hitte, csak egy szobor – aztán 50 öltéssel kellett összevarrni a lábát
A 29 éves férfi átmászott a kerítésen, és belépett a kifutóba, mert fotót akart. A krokodil azonban megragadta a lábát, és percekig nem engedte el – csak egy betondarab mentette meg.


Egy 29 éves férfi a Fülöp-szigetek déli részén található Kabug-szigeti Mangrove- és Vizesélőhely-parkban szeretett volna szelfit készíteni egy krokodillal, mert azt hitte, csak egy szobor. Átmászott egy drótkerítésen, majd bement az elkerített kifutó sekély vizébe, ahol meglátta a mozdulatlanul fekvő állatot. Elővette a telefonját, de a krokodil ekkor megharapta.

A nőstény krokodilt Lalaynak hívják, és 4,5 méter hosszú. A Siay városi rendőrség tájékoztatása szerint

az állat a férfi jobb lábát harapta meg, és percekig nem engedte el.

Több látogató is tanúja volt a jelenetnek, sőt videóra is vették, ahogy a krokodil végrehajtja a klasszikus „halálforgást” – ez az a mozdulat, amellyel a ragadozók feldarabolják és megbénítják zsákmányukat.

A park gondozója, Nanding Panogan – aki egyben Lalay gazdája is – közbelépett. A beszámolók szerint saját életét is kockára tette, amikor bemászott a kifutóba, és egy darab betonnal fejen ütötte az állatot, amely így végül elengedte a férfit.

A helyszínre érkező mentők ellátták a sérültet, majd kórházba szállították. Helyi sajtóértesülések szerint

a turista karját és a combját több mint 50 öltéssel kellett összevarrni.

„Ez a fajta viselkedés rendkívül veszélyes. Senki nem mehet be egy állat kifutójába – ezzel nemcsak a saját, de mások életét is kockára teszi. A férfi csodával határos módon élte túl a támadást” – nyilatkozta Joel Sajolga rendőrőrmester.

A park egyelőre nem adott ki hivatalos közleményt, az ügyben a hatóságok vizsgálatot indítottak.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Meccs közben törték fel a debreceni sztárfocista luxus Mercedesét
Domingues az Instagramon mutatta meg, mivé lett a méregdrága autó. A belső térben üvegszilánkok hevertek.
F. O. - szmo.hu
2025. május 04.



Brandon Domingues, a Debreceni VSC közönség-kedvence az MTK Budapest elleni szombati bajnokin is kezdőként lépett pályára. A találkozó 1–1-es döntetlennel zárult, aminek köszönhetően a DVSC ideiglenesen a tabella 9. helyére lépett előre a 12 csapatos mezőnyben.

A meccs után azonban kellemetlen meglepetés érte a portugál-francia labdarúgót. Néhány órával a mérkőzést követően az Instagram-történetében mutatta meg, hogy valaki betörte a méregdrága Mercedese egyik ablakát. A videón jól látszik, hogy üvegszilánkok hevertek az autó utasterében, adta hírül a haon.hu.

Domingues a felvételhez angolul ezt írta:

„Nem szép ilyet csinálni, de rendben van, ez ‘csak’ egy autó.”

A videóból nem derült ki, hogy az elkövetők vittek-e el valamit a járműből. A DVSC játékosa korábban több alkalommal is megosztott képeket a matt ezüst színű autóról a közösségi oldalain.


Link másolása
KÖVESS MINKET: