HÍREK

Elutasították az LMP akkumulátorgyárakról szóló népszavazási kérdését

A párt helyi népszavazáshoz kötné az akkumulátorgyártással foglalkozó üzemek létesítését.


8 szavazattal elutasította az LMP akkumulátorgyárakról szóló népszavazási kérdését kedden a Nemzeti Választási Bizottság - írja a 444. A párt bejelentette, hogy megtámadják a döntést.

Az LMP által beadott kérdés így szólt:

„Egyetért-e azzal, hogy akkumulátor gyártásra szolgáló üzemet csak akkor lehessen létesíteni egy településen, ha azt az ott lakó választópolgárok helyi népszavazás útján kifejezett döntésükkel támogatják?”

Sasvári Róbert, az NVB elnöke szerint a kezdeményezés a jogszabály-módosítására irányul, mivel megváltoztatná az elrendelendő népszavazási kérdések körét. Elmondta, hogy az önkormányzati törvény a helyi népszavazásra jelenleg is lehetőséget ad, amit akkor kell elrendelni, ha megfelelő helyi választópolgár kezdeményezi.

Sasvári szerint a kérdés burkolt alkotmánymódosítást foglal magában, ami pedig a tiltott tárgykörökbe tartozik. Az Alaptörvény módosításáról ugyanis nem lehet népszavazást tartani.

Az NVB keddi határozata ellen 15 napon belül lehet fellebbezni, majd a Kúria 90 napon belül dönthet, hogy helybenhagyja vagy megváltoztatja a döntést. Ungár Péter, az LMP társelnöke már az ülés után bejelentette, hogy megtámadják az NVB döntését, valamit újabb kérdésekkel készülnek.

A 444 cikkében felidézi, hogy az LMP volt az egyetlen párt, amely sikeresen tudott helyi népszavazást kezdeményezni a kínai CATL Debrecenbe tervezett akkumulátorgyára ellen. A helyi választási bizottság októberben hitelesítette a kérdésüket, azonban mégsem kezdtek aláírásgyűjtésbe, mondván: inkább egy országos népszavazásba állnának bele. Ez azonban most az NVB döntésével úgy tűnik, hogy elbukott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Két ukrán drónt lőhettek le Tokajnál – állítja a Honvédség
Kémfilmekbe illő játszma zajlik Magyarország és Ukrajna között. Titkos drónküldetés, letartóztatott magyarok és kiutasított ukránok borzolják a kedélyeket.


Hónapok óta tart a magyar és ukrán titkosszolgálatok közötti játszma. A Telex szerint a történet egyik fontos fordulópontja az volt, amikor a magyar parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága februárban arról beszélt, hogy Ukrajna egy titkosszolgálati műveletet indított, ami Orbán Viktor lejáratását célozta. Ezt a kormánypárti politikusok és a kormánymédia a Dinasztia című filmmel kötötték össze. Ekkor már állítólag elindult a beépített ügynökök keresése.

A Telex úgy tudja, hogy valóban zajlott egy művelet, és miután erről a magyar nemzetbiztonsági szervek információkat szivárogtattak ki, az ukrán titkosszolgálat is komoly erőket mozgósított, hogy kiderítse, kik súgnak a magyar oldalnak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, péntek reggel az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) bejelentette, hogy lelepleztek egy olyan ügynökhálózatot, amely közel áll a magyar katonai hírszerzéshez. A közlés szerint két magyar állampolgárt is elfogtak, mert a gyanú szerint kémkedtek Ukrajna ellen. Az ukrán szolgálat szerint a magyar sejt feladata az volt, hogy adatokat gyűjtsön a kárpátaljai katonai biztonságról, figyelje a légvédelmi és szárazföldi alakulatok sebezhetőségeit, és felmérje a helyi lakosok társadalmi és politikai nézeteit. A jelentés szerint azt is meg kellett figyelniük, hogyan reagálna Kárpátalja lakossága, ha magyar katonák lépnének a térségbe.

A magyar külügy pénteken bejelentette, hogy kiutasított két ukrán kémet, akik diplomáciai fedésben dolgoztak a budapesti ukrán nagykövetségen. Szijjártó Péter a döntésről azt mondta: „már át is adták Ukrajna budapesti nagykövetének”.

A Telex szerint a titkosszolgálati műveletek egy idő után átléptek a katonai hírszerzés szintjére.

A múlt héten a Magyar Honvédség tokaji radarja több robotrepülőgépet is észlelt, amelyek Magyarország felé repültek. Egyet le is lőttek.

A hírszerzés szerint a drónokat ukrán területről irányították. A feltételezések szerint ezek a gépek a tokaji Kopasz-hegyre telepített, francia rakétákkal felszerelt légvédelmi rendszert tesztelhették.

A lap úgy tudja, hogy a magyar szolgálatok olyan információkat szereztek, amelyek szerint az ukránok szabotázsakciókra készültek, nem Magyarország, hanem Oroszország ellen, és ezekhez Budapestet is érintő útvonalat használtak volna. A magyar fél szerint az ukrán kiképzések Kárpátalján zajlottak, és az elfogott személyek feladata lehetett, hogy ezeket az akciókat figyeljék. A források azonban nem tudják, mennyire pontosak ezek az értesülések.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a Fidesznek: Ne csináljatok magatokból még nagyobb bohócot
A Tisza Párt elnöke szerint a kormánypárt kommunikációja összeomlott, mára a Benny Hill-showra és az 50-es évek agitprop jelentéseit is túlszárnyalja.


Reagált Magyar Péter arra, hogy Menczer Tamás és Kocsis Máté (két, egymásra kísértetiesen hasonlító posztban) arra jutott, hogy a Tisza Párt nyilvánvalóan összejátszik az ukrán titkosszolgálatokkal, ami a rendszerváltás utáni politikában példátlan.

A Tisza elnöke szerint „a kormányzás után mára a Fidesz kommunikációja is összeomlott. Olyan nevetséges mélységekbe süllyedtek, mint eddig soha.” Szerinte „Orbán Viktor honvédelmi miniszterének mondatai alapjaiban rengették meg a Fidesz hazug, kirakat békepolitikáját, a kormányzati kommunikáció mára totális káoszba és bohózatba süllyedt.”

Mint fogalmaz, „az egykor komolyan vehető állampárt Hofit, Benny Hillt és az 1950-es évek kommunista agitprop kommunikációt túlszárnyalva most éppen azt terjeszti, hogy a legnagyobb támogatottsággal rendelkező magyar párt összejátszik az ukrán titkosszolgálattal.”

Hozzáteszi: „van egy rossz hírem. Ezt a marhaságot a saját szavazóitok sem hiszik el, sőt láthatóan kinevetnek benneteket. Először azt hazudtátok, hogy Brüsszel irányít bennünket. Aztán, hogy az amerikaiak. Aztán, hogy a német kancellár, meg a DK, meg Soros György. Most meg jön az ukrán titkosszolgálat. Ki lesz a következő?”

Majd egyértelművé teszi:

„Nektek talán szokatlan, de minket a TISZA-nál a hazaszeretet vezet, ahogy a napról napra egyre több mellénk álló honfitársunkat is.”

Ahogy arról csütörtökön írtunk, Magyar Péter nyilvánosságra hozott egy felvételt, amin Szalay-Bobrovniczki Kristóf honvédelmi miniszter arról beszélt: „Szakítsunk az eddigi béketevékenységeinkkel, átálljunk a háború felé vezető nulladik fázisra”.

Pénteken pedig az ukrán elhárítás azt közölte: hogy elfogott két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában. A gyanú szerint a két személy a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Erdő Péter elmondta, mit gondol XIV. Leó pápa megválasztásáról
Beszélt a megválasztás menetéről, a pápa névválasztásáról és arról is, hogy Ferenc pápa budapesti látogatása során többször személyesen beszélt a most megválasztott egyházfővel.


Robert Prevost bíboros pápává választása benne volt a levegőben, nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm – nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek a pápaválasztás másnapján.

Megjegyezte, ezt bizonyítja, hogy az új pápa megválasztása gyorsan megtörtént.

Az esélyesek között számon tartott magyar bíboros kifejtette, a konklávén „egy-egy választási menet során felbukkannak nevek, és amikor nő a többség, benne van a levegőben, hogy alighanem ő lesz, aki megkapja a szükséges szavazatszámot”. A bíboros a piaristák egykori általános rendfőnöke, Tomek Vince mondását idézte, miszerint a konklávén minden szavazási menetnek külön lelke van.

Megjegyezte: a világsajtó sok mindenkit esélyesnek tartott, köztük Prevostot is, de nem szerepelt az elsők között.

„Azt hiszem, ebben a tekintetben nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm”

– hangoztatta a pápaválasztó bíboros.

Erdő Péter elmondta, hogy Ferenc pápa budapesti látogatása alkalmával ő maga elég sokszor beszélgetett Prevost bíborossal, aki nem sokkal korábban került a vatikáni kúriára, és mindjárt felelősségteljes megbízatást kapott a püspöki dikasztérium prefektusaként.

A világ püspöki kinevezése több mint felét Prevost és munkatársai készítették elő, ami nagy áttekintési képességet igényel – emelte ki Erdő Péter.

Erdő Péter úgy vélte, az új pápa személye kapocs Észak- és Dél-Amerika között, mivel mindkét térségben jól ismerik, amiként Rómában is, ahol tanulmányokat folytatott, ledoktorált egyházjogból. Az Ágoston-rend általános főnökeként szintén széles nemzetközi elismertségre tett szert.

„Nem az állampolgársága, nemzetiségi hovatartozása, hanem inkább tapasztalati és emberi kapcsolati köre játszott szerepet”

– nyilatkozta a bíboros.

A XIV. Leó név választásával kapcsolatban, Erdő Péter kifejtette, hogy Prevost bíboros belső beszélgetésekben részletesen indokolta, miért így döntött.

Hangsúlyozta: az egyház társadalmi tanítását először nagy ívben XIII. Leó fogalmazta meg, és választ képviselt a kor legégetőbb problémáira, amelyek az ipari forradalomból, a munkások helyzetéből fakadtak. Mindennek a mély keresztény problematikáját az igazságosság kérdése képezte, és most XIV. Leó a mai világban is ezt érzi aktuálisnak.

A pápa úgy érzi, hogy a munkának az emberi méltósághoz való kapcsolatát, a munka értékét, az emberi kreativitást veszély fenyegeti, ami méltatlan körülményeket, a megbecsülés hiányát, kizsákmányolást jelenthet.

„További veszélyt képvisel, hogy az emberi munka feleslegessé válhat. A technológiai fejlődés, a mesterséges intelligencia számos munkahelyet helyettesít, és sok ember úgy érzi, tevékenységére, így rá sincsen szükség (..) pedig Isten üres embert nem alkot” – mondta Erdő Péter.

XIV. Leó pápa első beszédének első szava a béke volt: „Krisztus békéjének a gondolatával lépett fel, ami krisztocentrikus szemléletre utal, amely legitimitást ad a társadalomra és a nemzetközi közösségre vonatkozó szavainak”.

Erdő Péter emlékeztetett, hogy a béke szorgalmazása folytonosságot képvisel: nemcsak Ferenc pápa, hanem már XXIII. János Békét a földön kezdetű, 1963-as enciklikája is békét sürgetett.

Erdő Péter az MTI-nek elmondta, hogy a pápa május 18-i miséjén ismét a Vatikánban lesz.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Dobrev Klára: Nemcsak érzem, hanem tudom is, itt az én időm
A politikus azt írta, hisz egy igazságosabb, szolidárisabb és európaibb Magyarországban. A DK vezetését is átvenné, ha megválasztják.
F. O. - szmo.hu
2025. május 09.



Dobrev Klára pénteken egy Facebook-posztban jelentette be, hogy új szakasz kezdődik az életében. Azt írta: „Életem egyik legnehezebb döntése után, most először érzem igazán: nemcsak képes vagyok újra küzdeni, hanem talán soha nem voltam még ennyire készen rá”.

Hozzátette, hogy hisz egy igazságosabb, szolidárisabb és európaibb Magyarországban, és továbbra is szeretne kiállni a családanyákért, a fiatalokért és azokért, akik aktív éveik végéhez közelednek. „Mert hiszek abban, hogy egy országot nem lehet sötétségben tartani, hogy a tisztesség nem gyengeség, hogy a szeretet, és az empátia nem naivitás, hanem erő. Nem ígérem, hogy könnyű lesz. De azt igen, hogy végigmegyek ezen az úton.

Mert most először nemcsak érzem, hanem tudom is: itt az én időm.

És nem vagyok egyedül. Ez most már az én felelősségem. A mi közös felelősségünk. És én készen állok” – fogalmazott.

Egy nappal korábban Dobrev Klára jelentette be azt is, hogy Gyurcsány Ferenc lemond a Demokratikus Koalíció elnöki posztjáról, és teljesen visszavonul a közélettől. A politikus közölte azt is, hogy elválnak.

Azt is elmondta, hogy indulni fog a DK következő elnökválasztásán.

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy a pártot várhatóan Dobrev Klára fogja vezetni. Hozzátette, hogy Dobrev ezentúl Magyarországon politizál, és 2026-tól országgyűlési képviselőként folytatná. Szerinte ha kormányváltás lesz, a DK része lesz a kormánynak is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: