Elrettentő körülményeket találtak egy Pest megyei sütőipari üzemben
Penészes alapanyagokat és rágcsálónyomokat talált egy Pest megyei pékségben a Nébih. Több helyiségben a földön tároltak élelmiszert, és szinte mindenhol kosz volt az üzemben.
Egy Pest megyei sütőipari üzem ellenőrzése során súlyos élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A szakemberek által megállapított hibák és hiányosságok a pékség tevékenységének azonnali felfüggesztését indokolták - írják a hatóság közleményében.
A pékség több, termeléshez kapcsolódó helyiségében a padozat, az eszközök, a berendezések egyaránt szennyezettek, takarítatlanok voltak. Az alapanyagraktárban rágcsáló jelenlétére utaló nyomokat is találtak a szakemberek.
Az élelmiszer-hulladék, a selejtnek minősített termékek kezelése nem volt megfelelő sem az üzemben, sem azon kívül. Emellett az egység több helyiségében élelmiszert tároltak a padozaton, a szennyeződés veszélyének kitéve azt.
Üzemszerte, többek között a termelőtérben is, számos helyen szennyezett partvisokat, lapátokat tároltak az élelmiszerek közvetlen környezetében, az eszközmosogató helyiség padlóján pedig egy szennyes, undort keltő folyadékkal teli felmosó vödör állt.
Az egyik hűtőkamrában – ahol félkész süteménylapokat tároltak – egy polcon két vödörnyi jelöletlen, teljes mennyiségében penészes alapanyagot (reszelt alma és meggytöltelék) fedeztek fel a szakemberek.
További súlyos élelmiszer-biztonsági hiányosságként értékelték az ellenőrök, hogy a termelőtérben található kézmosó üzemképtelen, a mosdókagyló takarítatlan volt, a lefolyó eldugult. Az öltözőben az egyik kézmosó szennyvízelvezető csövét nem kötötték be a csatornahálózatba, ezért a víz közvetlenül a padozatra folyt. A zuhanyozó és a mellékhelyiségek is rendkívül szennyezettek voltak.
A már említetteken túl több további helyen sem voltak adottak a higiénikus kézmosás feltételei a fertőtlenítő hatású kézmosó folyadék, papír kéztörlő, hulladéktároló edény hiányában.
Egy Pest megyei sütőipari üzem ellenőrzése során súlyos élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A szakemberek által megállapított hibák és hiányosságok a pékség tevékenységének azonnali felfüggesztését indokolták - írják a hatóság közleményében.
A pékség több, termeléshez kapcsolódó helyiségében a padozat, az eszközök, a berendezések egyaránt szennyezettek, takarítatlanok voltak. Az alapanyagraktárban rágcsáló jelenlétére utaló nyomokat is találtak a szakemberek.
Az élelmiszer-hulladék, a selejtnek minősített termékek kezelése nem volt megfelelő sem az üzemben, sem azon kívül. Emellett az egység több helyiségében élelmiszert tároltak a padozaton, a szennyeződés veszélyének kitéve azt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gázolt a vonat Velencén és Hegyeshalomban is szombat reggel, emiatt késésekre kell számítani a székesfehérvári vasútvonalon és a Győr-Hegyeshalom vonalszakaszon - írja az MTI a Mávinform közlése alapján.
Azt írták,
a budapesti Déli páIyaudvarról Nagykanizsára 5.30-kor elindult Tópart InterCity elgázolt egy embert Velence megállóhelynél.
A helyszínelés ideje alatt Kápolnásnyék és Gárdony között egy vágányon szünetel a forgalom. A Budapest-Székesfehérvár vonalon és a csatlakozó vonalakon 5-10, esetenként 10-20 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő vonatokra kell számítani. Egyes InterCity vonatok csak Székesfehérvártól közlekednek.
Hegyeshalomban, az Orgona utcai átjáróban a Győrből Hegyeshalomba tartó, Mosonmagyaróvárról szombaton 7.12-kor elindult személyvonat gázolt el egy embert.
A helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között.
Gázolt a vonat Velencén és Hegyeshalomban is szombat reggel, emiatt késésekre kell számítani a székesfehérvári vasútvonalon és a Győr-Hegyeshalom vonalszakaszon - írja az MTI a Mávinform közlése alapján.
Azt írták,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szirénázó mentőautó gázolt el egy 13 éves kislányt a pécsi zebrán
A baleset péntek este történt a Zsolnay Vilmos úton, ahol az elmúlt időszakban több súlyos karambol is volt. A súlyosan megsérült gyereket a mentők stabilizálták, az ügy körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen, a Zsolnay Vilmos úton, a Zsolnay-negyed előtti gyalogátkelőhelyen péntek este. A 6-os út belvárosi szakaszán történt balesetről elsőként a BAMA számolt be. A kislány súlyosan megsérült.
Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint
a mentőautó egy riasztáshoz sietett, megkülönböztető fény- és hangjelzést használva haladt, amikor a 13 éves lány elé lépett.
A mentők a helyszínen stabilizálták a súlyosan megsérült lány állapotát, majd kórházba szállították.
A rendőrség a helyszínelés idejére teljesen lezárta az érintett útszakaszt, a péntek esti forgalom hosszabb időre megbénult. A hatóságok vizsgálják a baleset körülményeit.
Nem ez az első súlyos incidens ezen a helyen a közelmúltban. Egy héttel korábban szinte ugyanitt két jármű ütközött, az egyik autó keresztbe fordulva állt meg az úton a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának kihajtójánál. Tavaly decemberben szintén a Zsolnay-negyed előtt történt karambol, míg októberben egy hármas ütközés miatt alakult ki hatalmas torlódás ugyanitt.
A KRESZ szabályai szerint bár a kijelölt gyalogátkelőhelyen a gyalogosnak elsőbbsége van, ez nem érvényes a megkülönböztető jelzést használó járművekkel szemben. Ilyen esetben a gyalogos csak akkor léphet az úttestre, ha meggyőződött róla, hogy az áthaladás veszélytelen.
Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen, a Zsolnay Vilmos úton, a Zsolnay-negyed előtti gyalogátkelőhelyen péntek este. A 6-os út belvárosi szakaszán történt balesetről elsőként a BAMA számolt be. A kislány súlyosan megsérült.
Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiderültek a tragédia részletei: 400 métert zuhant a két magyar hegymászó a Magas-Tátrában, esélyük sem volt
Szemtanúk ásták ki őket a nehéz, vizes hó alól, de már késő volt. A mentőhelikopter a rossz idő miatt fel sem tudott szállni, hogy segítsen a tapasztalt oktatókon.
A Magas-Tátrában, egy hómező közepén indult meg a lavina az alatt a két magyar hegymászó alatt, akiket pénteken sodort el a hóomlás. Az elsőként lezuhanó mászó magával rántotta a társát is, végül 400 métert zuhantak. A szemtanúk egy méter, illetve 80 centiméter mély, nehéz és vizes hó alól ásták ki őket, de az életüket már nem lehetett megmenteni – számolt be az RTL Híradó.
A tragédia pénteken, nem sokkal 11 óra után történt a Magas-Tátrában, a Tompa-hegy (Tupá) alatti Omladék-völgyben (Zlomisková dolina).
A két, 37 és 38 éves budapesti férfi éppen egy hómezőn kelt át, amikor bekövetkezett a baj. „A hómező közepén indult meg alattuk a lavina; az első mászó tulajdonképpen magával rántotta a társát”
– mondta a szlovák mentőcsapat egyik tagja.
Voltak, akik látták a balesetet, és azonnal a bajba jutottak segítségére siettek. Nekik sikerült megtalálni és kiásni mindkét férfit, majd értesítették a hegyimentőket. „Az egyiküket körülbelül egy méter hó temette be, a másiknál mintegy 80 centiméter nehéz, vizes hó volt” – magyarázta a hegyimentő. A mentéshez riasztott helikopter a rossz időjárás, a sűrű köd miatt nem tudott felszállni, ezért a szlovák hegyimentők gyalog indultak az áldozatokhoz. A helyszínre érve már csak a halál beálltát tudták megállapítani: a 38 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy esélye sem volt a túlélésre, 37 éves társát pedig hiába próbálták újraéleszteni.
Az áldozatok tapasztalt, felkészült hegymászók, sőt hegymászó-oktatók voltak, egy budapesti mászó egyesület tagjai. Szlankó Zoltán hegymászó oktató szerint a tragédián a felkészültségük sem segíthetett. „Azok a lavinamegelőzési próbák, amelyeket egyébként alapfokon minden téli hegymászónak tudnia kell, itt már nem nagyon működnek, mert ők vegyes, úgynevezett mix terepen voltak, ami szikla, jég és hó vegyesen. Itt már nem lehet megcsinálni azokat az előrejelzéseket, amelyek máskor működnek” – magyarázta a szakértő.
Szlankó Zoltánt is sodorta már el lavina, így pontosan tudja, mit élhettek át a mászók az utolsó pillanatokban. „Szörnyű érzés volt, még akkor is, amikor tudtuk, hogy jön le a lavina, és hogy nincs esélyünk. Ilyenkor az emberben nagyon súlyos gondolatok vannak” – emlékezett vissza.
A két magyar holttestét különleges felszereléssel hozták le a hegyről, majd Ótátrafüredre (Starý Smokovec) szállították, ahol átadták a rendőrségnek. Az oktatót, aki futólag ismerte az egyik áldozatot, megviselte a tragédia. Szerinte ilyenkor nem az a kérdés, miért mentek oda. „Ők tényleg szerették és élték az életüket, és egy olyan tevékenység közben fogta meg őket a hegy, amit szerettek, amit élveztek, amiért éltek” – fogalmazott Szlankó Zoltán.
A Magas-Tátrában, egy hómező közepén indult meg a lavina az alatt a két magyar hegymászó alatt, akiket pénteken sodort el a hóomlás. Az elsőként lezuhanó mászó magával rántotta a társát is, végül 400 métert zuhantak. A szemtanúk egy méter, illetve 80 centiméter mély, nehéz és vizes hó alól ásták ki őket, de az életüket már nem lehetett megmenteni – számolt be az RTL Híradó.
A tragédia pénteken, nem sokkal 11 óra után történt a Magas-Tátrában, a Tompa-hegy (Tupá) alatti Omladék-völgyben (Zlomisková dolina).
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy autó roncsolódott össze szombat hajnalban egy vasúti átjáróban Isaszeg mellett, ahol a sínek közé szorult. Az autóból és a körülötte segédkező emberek tömegéből az uttolsó pillanatban mentették ki az embereket a véletlenül épp arra járó rendőrök. Másodperceken múlt, hogy nem történt tömegtragédia: az üresen hagyott kocsit pillanatokkal később két, egymás után érkező vonat is letarolta – számolt be róla az RTL Híradó.
A drámai eseménysorozat szombaton, hajnali háromnegyed 5 körül kezdődött, amikor egy bordó autó a sötétben, a helyiek szerint ködös időben lesodródott az útról, és a sínek közé esve "csapdába esett". Az átjáróhoz ráadásul mindkét irányból kanyarból érkeznek az autók, ami tovább nehezítette a tájékozódást.
A kocsit egy 45 éves férfi vezette, mellette egy 17 éves lány ült. Azonnal kiszálltak, és más, segítségükre siető autósokkal együtt megpróbálták letolni a járművet a vágányról, de az meg sem mozdult. Közben a fénysorompó pirosra váltott.
Ekkor érkezett a helyszínre egy rendőrpáros. „Egy küldésre mentek, és éppen útba esett nekik ez a helyszín. Amikor meglátták, hogy az autó a síneken van, és többen állnak körülötte, kiszálltak, és azonnal odarohantak.
Szóltak az embereknek, hogy szálljanak ki az autóból, és jöjjenek le a sínekről is. Ez nagyon nagy szerencse volt, mert néhány másodpercen belül egy arra közlekedő vonat az ekkor már üresen ott álló autót elsodorta”
– mondta el a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az első, utasokat nem szállító szerelvény több tíz méteren át tolta maga előtt a kocsit, ami a hatalmas lendülettől átrepült a másik sínpárra. Ott szinte azonnal érkezett egy másik vonat is, a Gödöllőről 4:37-kor a Keleti pályaudvarra tartó InterRégió, ami szintén teljes erővel belecsapódott a roncsba. A vonatvezetőknek esélyük sem volt elkerülni az ütközést.
„A vasúttársaságot még nem értesítették arról, hogy a vasúti átjáróban elakadt ez a gépjármű. Az egyik vonat 60, a másik 95 km/órás sebességről kezdte meg a vészfékezést” – közölte a MÁV szóvivője.
A csodával határos módon a kettős ütközésben senki nem sérült meg. Az InterRégió vonaton több mint ötvenen utaztak, a másik szerelvényen csak a mozdonyvezető tartózkodott. Az utasokat a katasztrófavédők segítették át egy mentesítő járatra. Az autóból alig maradt valami: a roncsot egy hatalmas flexszel kellett levágni a motorvonatról, a kocsi egyik kitört kereke pedig a szerelvény alá szorult.
A baleset miatt a Budapest–Hatvan–Miskolc vonalon órákra megbénult a közlekedés, Pécel és Isaszeg között pótlóbuszok vitték az utasokat. A Mávinform közlése szerint a helyszínelést és a műszaki mentést délelőtt 10 órára fejezték be, a menetrend a kora délutáni órákra állhatott helyre. A rendőrség büntetőeljárást indított az autó sofőrje ellen.