KÉK HÍREK
A Rovatból

Előkerült egy hangfelvétel arról, ahogy Ábrahám Róbert pofán vágja Puzsért: „Most mentél túl minden határon, baszd meg”

Ne röhögjél, mert megbaszom a szádat - mondja Ábrahám a felvételen, majd pár perc múlva el is csattan a beígért pofon.


Puzsér Róbert hétfőn közzétett egy hangfelvételt a YouTube-csatornáján arról, ahogy Ábrahám Róbert megüti.

A Pesti Srácok újságírója és a kritikus már egy jó ideje üzengetnek egymásnak. Pénteken azonban tettlegességig fajult a vita kettejük között, miután Puzsér egy hosszú ironikus posztban úgy írt kettejükről, mintha szakítana Ábrahámmal.

„Értsd meg, hogy ez nem szerelem volt köztünk, hanem valami állatias szenvedély, de ezzel a viselkedéseddel még a legizgatóbb együttléteink emlékét is megkeseríted. Belátom, hogy önző voltam, amikor nem figyeltem az érzéseidre, és annak ellenére használtalak hónapokon át, hogy tudtam, ez neked többet jelent” - írta többek között Puzsér, aki egy megszerkesztett fotót is posztolt arról, amint átöleli az újságírót.

Ezen pedig Ábrahám annyira felhúzta magát, hogy megütötte a szókimondó kritikust.

„Amikor megérkeztem a találkozó helyszínére, ő már magát felszívva érkezett meg, az arcomba állt.

A vita kellős közepén el akart menni, én utána nyúltam, megfogtam a kezét, ahogy egy haveromnak is tenném, hogy álljon már meg, beszéljük meg, mire ellökött. Tenyérrel ütöttem, nem ököllel, ahogy ő állítja”

- mondta később az esetről a Pesti Srácok munkatársa.

Hétfőn Puzsér megosztott egy hangfelvételt, amin a pofon előtti és utáni percek hallhatóak. Egészen pontosan ez hangzik el:

  • Ábrahám: Beszéljünk egy picit!
  • Puzsér: Beszéljünk itt!
  • Ábrahám: Na, figyelj ide, te faszszopó! Ne röhögjél, mert megbaszom a szádat. Egy hete...
  • Puzsér: Ne fenyegetőzzél velem, baszd meg!
  • Ábrahám: Mer mi lesz? Mer mi lesz? Mer mi lesz, hogy ha fenyegetőzök?
  • Puzsér: Ne fenyegetőzzél velem, baszd meg! Hallod? És most azért, hogy baszakodjál velem...
  • Ábrahám: Hallgass végig, hallgass végig!
  • Puzsér: Engedj el!

    Ezután hallható egy tompa puffanás, majd így folytatódik a párbeszéd:

  • Ábrahám: Egy hete halt meg a fiam. Egy hete. A gyerekeim azt olvassák, hogy az apjuk b*zi. Nem érted, hogy túlmentél minden határon?
  • Puzsér: Most mentél túl minden határon, baszd meg. Most mentél túl minden határon.
  • Ábrahám: Kijöttem hozzád normálisan megbeszélni.
  • Puzsér: Te hülye vagy?
  • Ábrahám: Ennek ellenére hőzöngöl, itt akarsz hagyni?
  • Puzsér: Te hülye vagy?
  • Ábrahám: Nincs értelme. Múlt hét csütörtökön halt meg a kisfiam. Azt olvassák a gyerekeim, hogy az apjuk buzi. Nem érzed úgy, hogy túlmentél minden határon?
  • Puzsér: Te mentél túl... te mentél túl.. Te mentél túl minden határon, baszd meg! Te mentél túl minden határon. Azzal, hogy megütöttél, minden határt átléptél. Minden emberi határt, és most szembesülhetsz a következményekkel, baszd meg!
  • Ábrahám: Robi, Robi, Robi, ne legyél negatív.
  • Puzsér: Most szembesülhetsz a következményekkel. Hogy a faszba merted?
  • Ábrahám: Ne legyél negatív.
  • Puzsér: Anyád picsája!


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    KÉK HÍREK
    A Rovatból
    „Rommá törték a sértett bordáit” – Brutálisan megverték, meztelenre vetköztették, majd hagyták meghalni barátjukat
    Megdöbbentő részleteket mondott el a bíró. A két támadó ugyan tagadta, hogy végzetes sérüléseket okoztak volna, de a bíróság nem hitt nekik.


    Első fokon 16 és 15 év börtönt kapott két férfi, akiket a bíróság emberölés miatt ítélt bűnösnek – számolt be róla az RTL Híradó.

    A történet három éve indult egy VIII. kerületi lakásban, ahol a rendőrségi fotók szerint borospoharak és egy pakli kártya jelezte a vidámnak induló estét. A három barát összeveszett, a vád szerint ketten brutálisan megverték a harmadikat.

    „Bűnös, társtettesként elkövetett emberölés bűntettében” – mondták el az ítélethirdetéskor.

    A bíró súlyos részleteket sorolt fel az indoklásban.

    „Rommá törték a sértett bordáit és hasi szerveit, életveszélyes fejsérülést okoztak, ami kifejezetten hosszú és igen nagy fokú szenvedéssel járt, és e szenvedéssel szemben a vádlottak teljes közönyt tanúsítottak”

    – mondta a bíró.

    A megtámadott férfi hiába mondta, hogy rosszul van, a társai nem törődtek vele. Amikor koszos lett a ruhája, levetkőztették és kimosták a holmiját, a férfit pedig meztelenül a padlón hagyták egész éjjel.

    „Láthatóan komoly fájdalmakkal küzdött, vérzett, nehezen lélegzett, önálló helyváltoztatásra csak korlátozottan volt képes. A vádlottak viszont magára hagyták, és a lakásban tovább folytatták az italozást” – fogalmazott a bíró.

    Mentőt csak másnap hívtak, de már nem tudtak segíteni. A vád szerint a halálos verés és az órákig tartó szenvedés vezetett a tragédiához.

    A két férfi a börtönből, online kapcsolaton keresztül jelentkezett be a tárgyalóterembe. Az utolsó szó jogán hosszan beszéltek: egyikük bocsánatot kért az áldozat családjától, mindketten tagadták, hogy végzetes sérüléseket okoztak volna.

    A bíróság nem hitt nekik. Az egyik vádlott 16, a másik 15 év szabadságvesztést kapott. Az ügy fellebbezés miatt folytatódik, az ügyészség súlyosbítást kér.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    KÉK HÍREK
    A Rovatból
    Tragikus buszbaleset Szávaszentdemeternél – Hárman meghaltak, miután hatalmas sebességgel árokba csapódott a jármű
    A 70 éves sofőrt vasárnap hallgatták ki, harminc napra előzetesbe került. A hatóság több mint 60 szabálytalanságot talált a cégnél.


    Súlyos buszbaleset történt a vajdasági Szávaszentdemeter és Járek közötti útszakaszon. A busz egy vállalat munkásait szállította, amikor lesodródott az útról és az árokba borult. A járművön 83 utas tartózkodott, közülük 80-an megsérültek, hárman pedig életüket vesztették, írta a Blic.

    A rendőrség szerint a buszt egy 70 éves férfi vezette, akit vasárnap hallgattak ki. Az ügyészség harmincnapos előzetes letartóztatást rendelt el vele szemben.

    A nyomozás során kiderült, hogy a busz akár 120 kilométer per órás sebességgel is haladhatott a baleset előtt.

    „A tachográf adatai szerint a jármű – méreteihez képest megdöbbentő módon – akár 120 km/órás sebességgel is haladhatott. A sofőr 83 utast szállított. Ez rendkívül felelőtlen magatartás…

    A fizika törvényei mellett ilyen tempónál képtelenség volt a buszt az úton tartani”

    – nyilatkozta Dejan Stević alezredes.

    Egy utas elmondása szerint a sofőr nem sokkal a tragédia előtt felhívta egyik kollégáját, mert valamilyen sípoló hangot hallott a járműben.

    Ezt követően következett be a baleset.

    A mentők egyik orvosa szerint a helyszínen drámai körülmények fogadták a kiérkező egységeket.

    Elmondása alapján egyesek fájdalomtól kiabáltak, mások mozdulatlanul feküdtek, és két ember már nem mutatott életjeleket.

    A belügyminisztérium vizsgálata során a fuvarozó cégnél több mint hatvan szabálytalanságot tártak fel. A Healthcare nevű vállalat, amelynek dolgozói a buszon utaztak, háromnapos gyászt hirdetett. A történtekről a Blic számolt be.

    via Blikk


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    KÉK HÍREK
    A Rovatból
    Olyan súlyosan bántalmazta kéthetes csecsemőjét az anya, hogy a kislány soha nem fog látni, beszélni és járni
    Sőt a hosszútávú túlélési esélyei is minimálisak, miután olyan erővel nyomta a kiságy matracába, hogy eltört a koponyája. Öt év börtönre számíthat.


    A Győri Fellebbviteli Főügyészség azt indítványozza, hogy az ítélőtábla hagyja helyben az 5 éves börtönt annak a szombathelyi nőnek, aki életveszélyes sérüléseket okozott alig kéthetes kislányának.

    A bíróság szerint a csecsemő központi idegrendszere károsodott, ezért soha nem fog tudni járni, beszélni és látni, önmagát nem tudja majd ellátni, hosszú távú túlélési esélyei minimálisak.

    Az orvosok gyors és szakszerű beavatkozása mentette meg az életét.

    A kislány 2024 márciusában egészségesen született. Hazatérés után az anya előbb kiabált a síró babával, majd bántalmazta: legalább háromszor megrázta hónaljnál fogva, befogta a száját, és a hason fekvő gyermek fejét közepes erővel a kiságy matracába nyomta, amitől koponyacsonttörés keletkezett.

    2024 áprilisának elején az anya aluszékonyságot és étvágytalanságot észlelt. A védőnő tanácsára másnap orvoshoz vitte, ahonnan azonnal kórházba került. A nő élettársa végignézte a bántalmazásokat és az állapotromlást, mégsem tett semmit. Őt jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték kiskorú veszélyeztetése miatt.

    Az elsőfokú ítélet szerint a nő 5 év börtönt és 5 év közügyektől eltiltást kapott; feltételes szabadságra nem bocsátható, és megszüntették a szülői felügyeleti jogát.

    A vádlott és védője enyhítést kért, de az ügyészség álláspontja szerint nem indokolt a büntetés enyhítése.

    (via 24.hu)


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    KÉK HÍREK
    A Rovatból
    Belekortyolt a sörnek hitt italba, mérgezésben meghalt egy 21 éves új-zélandi férfi
    Drogcsempészetből származó hamis sört bontott fel otthon. A metamfetaminból akár egy kis mennyiség is halálos adag lehet.


    2023 márciusában a 21 éves Aiden Sagala munka után hazaért aucklandi otthonába, ahol a nővérével, Angelával és a sógorával, Billy Anelusival élt. Ahogy a világon sokan mások, ő is úgy döntött, hogy a nehéz nap után felbont egy sört - ami ezúttal egy doboz volt a főnökétől kapott, kanadai import „Honey Bear Beerből”.

    A sörkülönlegességet Aiden és Billy is megkóstolta. Előbbi már az első kortynál érezte, hogy valami nem stimmel az itallal. Később ki is derült, hogy a felbontott doboz nem sört, hanem folyékony metamfetamint tartalmazott, és ebből akár egyetlen korty halálos adag lehet - ahogy sajnos ebben az esetben is történt.

    Aiden állapota gyorsan romlott, kómába esett, és öt nap múlva meghalt a kórházban.

    Billy a CTV Newsnak elárulta: Aiden kifejezetten várta, hogy megkóstolja a kanadai sört. „Azt hittük, ez egy új márka, ami most indul Új-Zélandon, és láttuk a kanadai logót, a zászlót. Olyan menő volt, azt hittük, Kanadából jött.”

    Aiden az első korty után szólt neki, hogy az ital „sós”. Billy is belekóstolt, majd kiköpte: „Tengeri só és vegyszer íze volt, ezért nem nyeltem le az egészet.” Mint mondta, a fiú még telefonálni akart az édesanyjának, mielőtt rosszul lett. „Azt kiabálta: Anyát akarom, anyát akarom. Meghalok, anyát akarom. Meghalok, anyát akarom.”

    Billy felhívta Aiden orvos nővérét. Angela hazasietett, mentőt hívott, és közben újraélesztést végzett a testvérén. „A szemem láttára, a karjaimban halt meg” - nyilatkozta.

    A rendőrök az Aiden halálát követően indított Lavender Akció során több mint 700 kilogramm metamfetamint foglaltak le. A kábítószert jellemzően Kanadából érkező juharszirupos és sörös dobozokba rejtve csempészték az országba, és a hatóságok szerint Indiából, illetve az Egyesült Államokból érkező szállítmányokban is találtak a drogból. Aiden tévedésből kaphatott az egyik szállítmányból.

    Eddig két férfit vontak felelősségre a fiatal férfi halála ügyében.

    A főnökét, Himatjit „Jimmy” Kahlont 21 év börtönre ítélték, míg egy másik vádlott, Baltej Singh 22 évet kapott.

    (LadBible)


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk