hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Élő adásban küldtek ki két műsorvezetőt, mert pozitív lett a Covid-tesztjük

Az amerikai ABC stúdiójába éppen Kamala Harris alelnököt várták. A műsort végül megtartották, bár más körülmények között.

Link másolása

hirdetés

A koronavírus-fertőzés okozott meglepő fordulatot az amerikai ABC stúdiójában - írja a CNN.

Épp élőben elindult a The View című műsor, amikor két műsorvezetőt hirtelen kiküldtek a stúdióból. A beszélgetésre várták Kamala Harris alelnököt, akit négy műsorvezető faggatott volna. Ám váratlanul szóltak, hogy ketten - egy állandó és egy meghívott műsorvezető, Sunny Hostin és Ana Navarro - hagyják el a stúdiót, mert a Covid-tesztjük pozitív lett.

A hírt kollégájuk, Joy Behar jelentette be.

Ezt követően fertőtlenítették az asztalokat, ahol a két bent maradt műsorvezető folytathatta az adást, míg az alelnököt egy másik stúdióban helyezték el. Végül sikerült az interjút is elkészíteni. A Fehér Ház közlése szerint a politikus nem került kapcsolatba a fertőzöttekkel.

A hírportál úgy tudja, hogy a két covidos műsorvezető tünetmentes volt, vélhetően annak köszönhetően, hogy már korábban megkapták a két-két vakcinát. Az alelnök szintén oltva van. Kamala Harris elmondta, hogy ha a tévések nem kaptak volna oltást, akkor most azon izgulhatnának, hogy állapotuk súlyosabbra fordul-e, de így nem kell attól tartani, hogy kórházba kerülnek.

A lap azt írja, hogy később újabb gyorstesztet és PCR-t is csináltak a két műsorvezetőnél, de ezek negatívak lettek. Az újabb PCR-teszt eredményére pedig még várni kell.

hirdetés

VIDEÓ: A tévéstúdióról



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Az MSZP beépített embere szerint feketén fizetnek a Stop Gyurcsány!-kampány aktivistáinak Győrben

A párt egyik embere aktivistának jelentkezett, érdekes telefonbeszélgetésekben vett részt.

Link másolása

hirdetés

A Hírklikk portál leleplező videókat készített a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! (ma már Stop Gyurcsány! Stop Márki-Zay!)-kampány toborzásáról. A két videó egyikében egy kitakart arcú hölgy jelentkezik a meghirdetett aláírásgyűjtő állásra. A telefonban egy férfi elmondja, hogy lényegében azonnal kezdhet, és a főnökéhez irányítja. A munka egyébként meghatározott ideig tart, és 1200 forintot fizet óránként.

A főnökként megjelölt ember arról is beszél, hogy elsősorban az eddig Fidesz-támogatóként számon tartott, jobbára idősebb embereket kéne keresni. A videóból az is kiderül, hogy

„ez igazából nem egy bejelentett munka, mint aktivista vesz részt a kampányban, ez nem bejelentésköteles”

– magyarázza a munkaadó.

Nem jelentik be a Stop Gyurcsány!-kampány aktivistáit Győrben

Egy másik videóban a hölgy elmeséli a munkája pontos menetét, majd a videó végén Pollreisz Balázs, az MSZP győri elnöke viszi vissza a tabletet a helyi Fidesz-irodába. A videó nagy részét Pollreisz kommentálja, és arról beszél, az irodavezető testbeszédéből és szavaiból is érezhető volt, hogy össze volt zavarodva és hazudott.

Az MSZP győri elnöke "lebuktatja" a helyi Stop Gyurcsány!-kampányt

A videóban egyébként hallani, hogy az aláírásgyűjtés potenciális koordinátoraként Hajtó Péter fideszes képviselőjelöltet nevezik meg. A 24.hu megpróbálta felkeresni Hajtót, de kiderült, hogy a képviselő 10 napos szabadságát tölti.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Három napon belül el kell bontani a Velencei Korzó kerítését

Ezzel pont kerülhet a polgármester és a Korzó üzemeltetője között zajló vita végére.

Link másolása

hirdetés

„Teljes sikerként” könyvelte el Velence város Facebook-oldala, hogy döntés született a városi korzón épített kerítést.

Székesfehérvár címzetes főjegyzőjének ítélete szerint

3 napon belül el kell bontani a kerítést a Gomi Kft-nek

– adja hírül a közösségi oldal.

„Kötelezem a Gomi Kft.-t arra, hogy jelen határozatom kézhezvételétől számított 3 napon belül Velence belterületi 1367/28 hrsz. alatti ingatlanon létesített kerítést bontsa le, s a jövőben semmilyen módon ne akadályozza az ingatlanon lévő közcélú közterületek megközelíthetőségét, zavartalan használatát” – áll a határozatban.

A Korzót üzemeltetőt kft. és a város polgármestere, Gerhard Ákos között régóta állóháború zajlott már, ezzel a döntéssel valószínűleg pont kerül az ügy végére.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Semjén Zsolt részt vett az Európai Néppárt találkozóján, ahonnan a Fidesz korábban kilépett

A KDNP ugyan bennmaradt a pártszövetségben, de magyar vezető kormánypárti politikusok így sem nagyon jártak a Néppárt csúcstalálkozóira.

Link másolása

hirdetés

Semjén Zsolt, a kisebbik kormánypárt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) vezetője részt vett az Európai Néppárt csúcstalálkozóján – írta meg a 444.

A Fidesz ugyan kilépett a Néppártból 2021 tavaszán, a KDNP egyetlen magyar EP-képviselője, Hölvényi György tagja maradt a pártszövetségnek, így tulajdonképpen Semjén részvétele nem is számítana meglepetésnek.

Ugyanakkor magasrangú magyar kormánypárti politikus azóta nem vett részt az EPP tanácskozásán, hogy a párt 2019 márciusában felfüggesztette a Fidesz tagságát.

Az Euronews tájékoztatása szerint a Donald Tusk EPP-elnök vezette csúcson a néppárti európai kormányfők mellett részt vett Ursula von der Leyen bizottsági elnök is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

A főváros kötelezővé tenné a maszkviselést a tömegközlekedésben, de egyelőre nem teheti meg

A főpolgármester Pintér Sándornál is kezdeményezte ennek lehetőségét, de a belügyminiszter még nem válaszolt a megkeresésre.

Link másolása

hirdetés

Bár Budapest jobban áll az országos átlagnál a koronavírus-fertőzöttségben, a főváros vezetése ismét szeretné bevezetni a maszkviselési kötelezettséget a tömegközlekedési járműveken – mondta el egy sajtótájékoztatón Kiss Ambrus.

A főpolgármester-helyettes szerint Budapesten az előző évi hasonló időszak fertőzöttségének csak 68%-át értük el, de egyre többen szeretnék, hogy legyen ismét kötelező a maszk a tömegközlekedési járműveken.

Ez egybevág azzal a levéllel, amit egy hete a főpolgármester küldött Pintér Sándor belügyminiszternek, egy törvénymódosítás miatt ugyanis a főváros most saját jogkörében nem dönthet a kötelező maszkviselésről. Pintér azonban erre a levélre még nem válaszolt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: