HÍREK
A Rovatból

Elmarad a Kecskeméti Repülőnap – a Honvédelmi Minisztérium a háborúra hivatkozik

A nagy népszerűségnek örvendő rendezvény is az orosz-ukrán háború áldozata lett. A HM szerint a háborúval járó kihívásokra koncentrálva nincs lehetőség a megrendezésre.

Link másolása

A orosz-ukrán háború miatt elmarad a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel.

A közleményben azt írták, hogy a mostani háborús időkben a HM és a Magyar Honvédség számára Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első.

A háborúval járó biztonsági kihívások miatt most a hadgyakorlati, kiképzési, haderőfejlesztési és katonaszakmai feladataik élveznek előnyt, ezért az augusztusra tervezett kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató idén elmarad

– jelezték.

„Elhúzódó háborúra számítunk, ezért jelentősen felgyorsult a haderőfejlesztés folyamata, nemcsak az eszközbeszerzések és a védelemipar területén, de fokozott figyelem irányul a katonák harckészültségének emelésére is” – fogalmaztak.

Úgy folytatták, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Böröndi Gábor altábornagy, vezérkari főnök részére a haderő képességének magasabb, hadműveleti szintre emelését írta elő, amely az alakulatok számára fokozott terhelést és összpontosítást jelent. Az állomány ezért gyakorlatokon vesz részt, amelyeken a hivatásos állomány mellett kiemelt szerepet kapnak az újonnan megalakult területvédelmi erők is – tették hozzá.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kubatov Gáborral szembejött a valóság: egy mentőautó a záróvonalon előzött, szerinte ez Karácsony Gergely hibája
A Fradi elnöke szerint veszélyes játékot űz az emberi életekkel a főpolgármester: az Üllői úton a mentőautóknak a szembesávban, záróvonalat átlépve kell közlekedniük a Karácsony-karók miatt. Kár, hogy karók nélkül is ezt szokták csinálni...

Link másolása

A Fidesz pártigazgatója véletlenül észrevett az Üllői úton egy mentőautót, ami a szembejövő sávban előzte meg az előtte feltorlódott autósort. Kubatov bizonyára nem látott még ilyet, ezért azonnal lefotózta a jelenséget, és fel is töltötte a Facebookra.

Kubatov szerint a mentősök manőverének felelőse nem más, mint Karácsony Gergely.

Egészen pontosan ezt írta:

„Karácsony Gergely veszélyes játékot űz az emberi életekkel: az Üllői úton a mentőautóknak a szembesávban, záróvonalat átlépve kell közlekedniük a Karácsony-karók miatt.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Kétségbeesve hívott segítséget a tengerbe fulladt magyar turista felesége - újabb részletek az olaszországi tragédiáról
A két magyar turista a vízbe ugrott, de a rendkívül viharos tengerből nem tudtak kijönni a partra. A mentőegységeket azonnal riasztották, de erőfeszítéseik nem jártak sikerrel.

Link másolása

Mint arról korábban írtunk, egy 46 és 48 éves férfi Toszkánában, Livorno közelében, a homokos strandjairól híres Rosignanónál ment be a tengerbe a kedvezőtlen időjárás ellenére.

A kiérkező mentők nem tudtak segíteni rajtuk, már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Mint később kideült, a két magyar turista a vízbe ugrott, de a rendkívül viharos tengerből nem tudtak kijönni a partra. A mentőegységeket azonnal riasztották, de erőfeszítéseik nem jártak sikerrel.

A balesetet a két férfi egyikének felesége jelentette, a nő kétségbeesve hívta a mentőket.

A két úszó közül az egyik már eszméletlen volt, mikor az azonnal kiérkező mentőegységek rátaláltak. Őt a mentők több mint 20 percig próbálta újraéleszteni, mielőtt megállapították a halálát. A második úszót tűzoltóhelikopter segítségével találták meg.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A tengerbe fulladt két magyar turista Olaszországban
A 46 és 48 éves férfi Toszkánában, Livorno közelében, a homokos strandjairól híres Rosignanónál ment be a tengerbe a rossz időjárás ellenére.

Link másolása

A tengerbe fulladt két magyar turista Olaszországban – jelentette az ANSA olasz hírügynökség szombaton.

A 46 és 48 éves férfi Toszkánában, Livorno közelében, a homokos strandjairól híres Rosignanónál ment be a tengerbe a kedvezőtlen időjárás ellenére.

A kiérkező mentők nem tudtak segíteni rajtuk, már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Az ANSA híradása szerint a helyszínen van a parti őrség, a tűzoltóság és a rendőrség is.

(MTI)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Rossz címre vitték az idős nőt a csípőműtétje után, vadidegen helyen töltötte az éjszakát
Amikor a kórházat értesítették a tévedésről, a betegszállítók azonnal rohantak érte, és másodszorra sikerült elvinni a valódi otthonába.

Link másolása

Egy adminisztrációs hiba miatt teljesen összekavartak mindent egy brit kórház betegszállítói, ezért egy idős asszony ezért egy vadidegen helyen, magányosan töltötte az éjszakát a csípőműtétje után - írta meg a 24.hu.

A 83 éves asszony az operáció után kapott erős gyógyszerek miatt alig volt magánál, amikor a betegszállítók érte mentek, hogy hazavigyék.

Így aztán az idős nőt az otthonától 65 kilométerre fekvő településre, egy másik beteg házába vitték. Amikor megérkeztek, a ház üres volt, de a betegszállítóknak pedig fel volt írva, hol találják a kulcsot, így kinyitották az ajtót és a kába asszonyt lefektették az ágyba, majd magára hagyták.

Amikor a kórházat is értesítették a tévedésről, azonnal rohantak érte, és másodszorra sikerült elvinni a valódi otthonába.

Szerencsére az idős nőnek nem esett semmi baja, miután hazakerült, még viccelődött is, hogy az idegen ágy milyen kényelmes volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: