HÍREK
A Rovatból

Elbocsátási hullám a magyar autóiparban, több százan vesztették el az állásukat

Komoly bajban a magyar autóipar: a gyártás visszaesett, a cégek tömegesen bocsátják el a dolgozókat. Egyes nagyvállalatok több száz embertől váltak meg, a magyar tulajdonú cégek különösen nehéz helyzetben vannak.


A magyar autóipar nehéz időszakot él át, amit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai is alátámasztanak: tavaly 21 százalékkal esett vissza a járműgyártás volumene. A visszaesés elbocsátásokkal is járt. Például az egri ZF Hungária Kft., amely német tulajdonban van, mintegy 110 munkavállalót küldött el. Bár nagyobb csoportos létszámleépítésekről nem sok szó esett, több cégnél is folyamatosan csökkent a dolgozói létszám.

A G7 gazdasági portál megvizsgálta, hány munkavállalótól váltak meg az autóipari cégek tavaly. A legnagyobb létszámcsökkenést az alábbi vállalatoknál találták:

  • Flextronics International Kft. – több mint 730 fős csökkenés egy év alatt,
  • Continental-csoport – több mint 440 fővel kevesebb dolgozó,
  • Bosch – 330 fős állománycsökkenés.

Emellett több mint 200 főt veszítettek el más nagyobb autóipari vállalatok is, például:

  • a Joyson Safety Systems miskolci üzeme (közlekedésbiztonsági eszközök gyártása),
  • az Adient (autóülések gyártása),
  • a győri Audi,
  • a pécsi Harman Becker-üzem (autókba gyártott erősítők, navigációs rendszerek, fejegységek és egyéb elektronikai eszközök),
  • az Aptiv tatabányai üzeme (elektronikai alkatrészek gyártása autóipari cégek számára).

Nemcsak a nagyvállalatoknál, hanem a közép- és kisvállalkozásoknál is megfigyelhető volt a létszámcsökkenés. A közepes méretű cégek (50–249 fő) esetében ugyanannyi vállalat (19) veszített alkalmazottakat tavaly, mint az előző négy évben összesen. Ráadásul ezek a cégek nagyobb mértékben csökkentették létszámukat 2023-ban és 2024 elején, mint a korábbi években.

A kisebb vállalkozások (10–49 fő) sem tudták megtartani a dolgozóikat, és különösen a magyar tulajdonú cégek érezték meg a visszaesést. Az adatok azt mutatják, hogy a hazai autóipar lassulását leginkább a magyar tulajdonú vállalatok sínylik meg.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Brutális videón, ahogy lekapja a debreceni Spar tetejét az orkánerejű szél
Elképesztő pusztítást okozott a vihar az országban, de ilyet akkor is ritkán látni. A szél szinte egészben kapta le az épület tetejét.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. július 08.



Kedd reggelig majdnem 3000 helyre riasztották a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltókat.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) azt közölte az MTI-vel, hogy a leggyakrabban kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat, Békés, Csongrád-Csanád, Pest vármegyében, a fővárosban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyékben.

Utóbbi régióban akkora szélvihar tombolt, hogy egy debreceni Spar tetejét szinte egyben emelte meg, majd dobta odébb a vihar.

A döbbenetes pillanatokat egy közelben lakó Facebook-felhasználó, Kozma Krisztián rögzítette:

A hivatásos katasztrófavédelmi szervek hétfőn 896 emberrel és 246 technikai eszközzel avatkoztak be, a műveleteket 71 önkéntes tűzoltóegyesület és önkéntes mentőszervezet 419 emberrel és 160 technikai eszközzel, valamint 30 önkormányzati tűzoltó-parancsnokság 183 emberrel és 72 technikai eszközzel támogatta – sorolta közleményben az OKF.

Az előrejelzések szerint kedden napközben ismét több hullámban várhatók zivatarok, amelyeket felhőszakadás kísérhet. Felhőszakadásra Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyékre adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Vitézy: A Lázár-videóba belenagyítva látszik, hogy a MÁV-nál még fut a Vonatinfó, ami utasok tízezreinek segíthetett volna a teljes összeomlás idején
Vitézy szerint a Vonatinfó „a vihar miatti tegnapi teljes összeomlás idején utasok tízezreinek segíthetett volna, de Lázár János betiltotta”.


A hétfői vihar okozta vasúti káoszról több videót is feltöltött a Facebook-oldalára Lázár János. Az egyik ilyen videóban szúrt ki egy érdekességet Vitézy Dávid.

„Lázár bement a haváriaközpontba videót forgatni, a háta mögött a diszpécseri monitorokon közben ott fut a Vonatinfó, bár direkt a lehető legtágabb nagyításra állítva, hogy a színes pöttyök ne legyenek feltűnőek. A rendszer nem meglepő módon tehát megvan, működik”

- írta posztjában a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője.

„A vihar miatti tegnapi teljes összeomlás idején utasok tízezreinek segíthetett volna, de Lázár János betiltotta”

- tette hozzá Vitézy arra utalva, hogy néhány hete leállították a Vonatinfót.

„A vasutasok minden erejükkel azon dolgoznak, hogy helyreálljon a vasúti közlekedés a vihar után. Köszönet nekik ezért, számos vonalon az éjjel el is távolították a kidőlt fákat, helyreállították a felsővezetékeket. De ehhez miniszteri döntések nem kellenek nekik, hősiesen végzik a munkájukat. Miniszteri döntésre az utasok várnak” - írja Vitézy, aki felidézte, hogy Lázár egy 444-es videóban azt mondta, hogy az utasok „boldogságához ez kell, nem zárkózik el” attól, hogy visszaállítsa a Vonatinfót.

„A boldogságtól nagyon messze vagyunk, de a legalapvetőbb utastájékoztatási térképi információk elérhetőséget miniszteri utasításra elzárni az utasoktól tarthatatlan álláspont, főleg most, annyira zavart vasúti közlekedés idején, mint amivel a viharok miatt tegnap és még ma is szembesülnek az utasok. Itt az idő az intézkedésre, miniszter úr! Kérjük vissza a Vonatinfót! Ha még mindig nem érti, mire jó, kérdezze meg a videódíszletként használt diszpécsereket a háta mögött” - jegyezte meg Vitézy.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, miért ázott be a 2A Terminál Ferihegyen: az elromlott tűzoltóberendezés kinyitotta a vészhelyzeti ablakokat, amin bezúdult az eső
A tomboló vihar komoly károkat okozott a repülőtér épületeiben és berendezéseiben. A Budapest Airport Zrt. szerint a légiközlekedésben fennakadások voltak, de személyi sérülés nem történt.


A hétfőn érkezett vihar komoly fennakadásokat okozott a budapesti repülőtéren és a magyar légtérben. A meteorológiai ciklon hatására már a délelőtti órákban be kellett avatkozni, a légiforgalmi irányítás légtérhasználati korlátozásokat vezetett be – árulta el az MTI-nek a Budapest Airport Zrt. igazgatósági elnöke. Lóga Máté elmondta: a repülőtéren óránként közel 120 kilométeres, orkánerejű széllökések tomboltak. Ilyen időjárási körülmények között korlátozni kell a repülőtér működését, hogy megőrizzék az emberéleteket és a biztonságot.

Lóga kiemelte, hogy a repülőgépek fel- és leszállása viharos időben komoly veszélyeket jelent. Romlanak a pilóták látási viszonyai, zavar keletkezhet a navigációban, nő a villámcsapás kockázata, erős széllökés és turbulencia érheti a gépeket, valamint a jegesedés is károkat okozhat a repülőkben. Ezek a tényezők pedig súlyos balesetekhez vezethetnek.

A vihar jelentős károkat okozott a repülőtér épületeiben is.

A szél több helyen burkolatokat tépett fel, megrongálta a repülőtér tűzjelző berendezését, ennek következtében automatikusan kinyíltak a T2A terminál vészhelyzeti ablakai. A csapadék ezáltal bejutott a terminál területére. Az anyagi kár jelentős, de személyi sérülés nem történt.

„Egyórás biztonsági lezárást követően, a futópálya törmelékektől való megtisztítása után, helyreállítottuk a forgalmat a repülőtér területén.”

Lóga Máté reagált az események után megjelent politikai nyilatkozatokra is. „Rendkívül károsnak és felelőtlennek tartom, hogy a repülőteret és légiirányítást kioktató politikai nyilatkozatot mer megengedni magának olyan ember (Magyar Péter), aki nyilvánvalóan nem ért a légiirányításhoz. A felelőtlen és felháborító nyilatkozatok helyett inkább köszönetet kellene mondania, hogy ilyen helyzetben személyi sérülések nélkül, rövid lezárás mellett tudtuk biztosítani a személyforgalmat, és ő is elutazhat Brüsszelbe” – fogalmazott a Budapest Airport Zrt. igazgatósági elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Eltűnt a sápi templomtorony teteje – fotókon a hihetetlen látvány
Hétfő délután orkánerejű szélvihar söpört végig a Hajdú-Bihar vármegyei Sápon. A vihar több épületben is károkat okozott, a helyi református templom pedig súlyosan megrongálódott.


A Tiszántúli Református Egyházkerület tájékoztatása szerint az 1892-ben épült templom toronysisakját a szél „tőből kitépte”. A toronydarab egyik része a templom tetejére zuhant, és beszakította azt, a másik része viszont az utcára esett. Az egyházkerület képei alapján óriási a pusztítás:

Szerencsére senki nem tartózkodott az épület közelében a vihar idején, így személyi sérülés sem történt.

A helyszínt még hétfő késő délután megtekintette Fekete Károly püspök, Kis Dávid egyházmegyei főjegyző és Vári Attila egyházkerületi főépítész, akiket Papp Tibor lelkipásztor és Végh Imre József polgármester kísért el a megrongálódott templomhoz.

Az előzetes becslések szerint jelentős anyagi kár keletkezett, a biztosító megkezdte a helyszíni felmérést.

Az egyházkerület arra kér mindenkit, hogy imádsággal támogassa a sápi gyülekezetet és azokat, akiket érintett a vihar.


Link másolása
KÖVESS MINKET: