„Egyértelmű túlkapás” – megszólalt az EMMI a vasalódeszkás tanár ügyében
Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a tankerület megbüntette és megalázta azt a testneveléstanárt, aki a karantén alatt az egyik videójában vasalódeszkán imitált úszást. Vezsenyi László írásbeli figyelmeztetésben részesült, és eltiltották a tanítástól, az összes csoportját elvették.
Az ügy miatt azóta Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa vizsgálatot indított, mert szerinte a pedagógust aránytalan megaláztatás érte ártatlan kezdeményezése miatt.
A Klebelsberg Központ szombat délután adott ki közleményt a testnevelő tanár ügyében. Azt írták, hogy miután tudomásukra jutott az ügy, kérték a tankerületi központ vezetőjét, hogy vizsgálja felül a korábbi döntését, mert az eljárásával nem értettek egyet. A közlemény szerint viszont a tankerületi igazgató ezt nem tette meg.
A Magyar Nemzet szombaton este arról írt, hogy a tankerületi vezető lemondott, június 15-ével távozhat posztjáról.
Az ATV Híradó megkereste az üggyel kapcsolatban az EMMI Sajtó- és Kommunikációs főosztályát. Válaszukban azt írták:
"Az EMMI egyértelmű túlkapásként értékeli a tankerületi igazgató eljárását".
Majd azt is hozzátették:
"tekintettel arra, hogy az érintett tankerületi igazgató több szakmai hibát is vétett az utóbbi időszakban, lemondását el fogjuk fogadni".