„Egy híradóban friss anyagokat kellene közölni” - így válaszolt Kósa Lajos arra, tudtak-e már korábban is a Fidesz vezetői a Borkai-féle szexvideókról | szmo.hu
„Egy híradóban friss anyagokat kellene közölni” - így válaszolt Kósa Lajos arra, tudtak-e már korábban is a Fidesz vezetői a Borkai-féle szexvideókról
A hvg cikksorozatot indított a 2019-es önkormányzati választást is befolyásoló botrány eddig ismeretlen részleteiről. A Fidesz alelnöke szerint az ügy nem aktuális.
Mint ismert, komoly botrányt kavart Borkai Zsolt hajókázása, a titokban készült kompromittáló felvételek végül politikai karrierjébe kerültek. A hvg.hu a héten cikksorozatot indított a 2019-es önkormányzati választást is befolyásoló botrány eddig ismeretlen részleteiről. Azt írták rendőrségi jegyzőkönyvek alapján, hogy a Fidesz vezetői már jóval a nyilvánosságra kerülésük előtt tudtak az intim felvételekről.
A lap szerint Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója már hónapokkal korábban beszélt az akkori győri polgármesterrel ezekről a felvételekről. A vallomása szerint: "Kósa Lajos telefonon hívott fel, és annak során jelezte, hogy hozzá is eljutott a felvételek híre, illetve ahogy azokról beszélt, nekem úgy tűnt, ő maga látta is a felvételeket".
Az RTL Híradó Kósa Lajost kérdezte arról, hogy valóban tudtak-e a felvételekről már 2019 tavaszán, és ha igen, akkor miért Borkait indították ősszel az önkormányzati választáson. A Fidesz alelnöke nem adott egyértelmű választ.
"A Borkai-kérdés az semmilyen módon nem aktuális. Főleg nem egy Híradóban, ahol friss anyagokat kellene közölni. Ez meg egy két és fél évvel ezelőtti történet. Egyébként fogalmam sincs"
- mondta, majd a Győr jelenlegi polgármesterét dicsérte az interjú hátralévő részében.
Borkai Zsolt a botrány ellenére is megnyerte a választást, de politikailag tarthatatlanná vált a helyzete és végül lemondott a polgármesteri posztról. Dézsi Csaba András később időközi választáson nyert, és Győr megmaradt fideszes vezetésű városnak - emlékeztett a Híradó.
Mint ismert, komoly botrányt kavart Borkai Zsolt hajókázása, a titokban készült kompromittáló felvételek végül politikai karrierjébe kerültek. A hvg.hu a héten cikksorozatot indított a 2019-es önkormányzati választást is befolyásoló botrány eddig ismeretlen részleteiről. Azt írták rendőrségi jegyzőkönyvek alapján, hogy a Fidesz vezetői már jóval a nyilvánosságra kerülésük előtt tudtak az intim felvételekről.
A lap szerint Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója már hónapokkal korábban beszélt az akkori győri polgármesterrel ezekről a felvételekről. A vallomása szerint: "Kósa Lajos telefonon hívott fel, és annak során jelezte, hogy hozzá is eljutott a felvételek híre, illetve ahogy azokról beszélt, nekem úgy tűnt, ő maga látta is a felvételeket".
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Debreceni szavazatvásárlási ügy - Megszólalt a Magyarországi Romák Országos Önkormányzatának elnöke
Aba-Horváth István számára mindig természetes volt, hogy amikor lehetőségük volt rá, kisebb-nagyobb élelmiszer csomagokat juttattak el a rászorulóknak. Egyúttal felszólította a Tisza Pártot, hogy hagyja abba a hergelést.
Ahogy már hírt adtunk róla, a TISZA debreceni jelöltje hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amellyel választási visszaélést bizonyítana Debrecenben. Állítása szerint élelmiszercsomagokat ajánlottak fel fideszes politikusoknak a kampányukhoz. Tárkányi azt írta, egy telefonbeszélgetésben a Magyarországi Romák Országos Önkormányzatának elnöke, Aba-Horváth István ajánl fel 500 csomagot a két fideszes alpolgármesternek, Barcsa Lajosnak - aki a párt jelöltje a Hajdú-Bihar 01.-ben - és Széles Diánának a kampányhajrában.
A történtekre közleményben reagált a Magyarországi Romák Országos Önkormányzatának elnöke.
„Felszólítom Magyar Pétert, Tárkányi Zsoltot és Tompa Enikőt, hogy nagy kampányolásuk hevében hagyják abba a hergelést, a hangulatkeltést és az alaptalan vádaskodást!
Amit ugyanis ma a közösségi média posztjaikban leírtak, nem más, mint a debreceniek szándékos félrevezetése olcsó szavazatszerzés reményében” – kezdte a közleményt Aba-Horváth István.
„A cigányság helyi vezetőjeként több mint 25 éve folyamatosan nyomon követem és segítem városunk nehéz sorsú családjainak helyzetét nemcsak a kampány időszakban, mint egyes politikai kalandorok. Az pedig
mindig természetes volt számomra, hogy amikor lehetőségünk volt rá, kisebb-nagyobb – elsősorban tartós – élelmiszer csomagokat juttassunk el a rászorulóknak. Számomra természetes, hogy városunk megválasztott vezetőit felhívom, hogy segítsenek a helyi képviselők közreműködésével fellelni a leginkább rászoruló családokat,
akiknek szükségük van segítségre, nem kampány célból, mint a Tisza párt jelöltjeit, hanem emberségből” – vázolta a helyzetet a Magyarországi Romák Országos Önkormányzatának elnöke, majd hozzátette ebbe belerondítani önmagában lelketlen dolog, megbízást adni az alpolgármesterrel történt beszélgetés rögzítésére, „kivágdosgatására" és manipulálására, majd a manipulált felvételt közreadni elítélendő dolog és bűncselekmény.
„A felvételt és a rászoruló emberek helyzetét kampánycélokra felhasználni Magyar Péter és a Tisza Párt jelöltjei részéről pedig aljas politikai húzás. De mit várunk egy olyan párttól, ami létezése első percétől alattomos hangfelvételekkel manipulál?
A telefonbeszélgetést rögzítő jobbikos jelölt és az azt alantas politikai céljaikra felhasználó „tiszások" számoljanak el saját lelkiismeretükkel, ha tudnak.
Én maradok az, aki voltam és vagyok: a szegény sorsúakra figyelő, és erőmhöz mérten támogató közösségi vezető. Szerencsére városunk vezetői – beleértve a két alpolgármestert, akik egyike egyébként a Debreceni Karitatív Testület társelnöke és gondoskodásért felelős alpolgármester – az elmúlt évtizedekben mindig támogatóan fordultak az elesettek felé és folyamatosan segítették és segítik őket” – zárult a közlemény.
Ahogy már hírt adtunk róla, a TISZA debreceni jelöltje hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amellyel választási visszaélést bizonyítana Debrecenben. Állítása szerint élelmiszercsomagokat ajánlottak fel fideszes politikusoknak a kampányukhoz. Tárkányi azt írta, egy telefonbeszélgetésben a Magyarországi Romák Országos Önkormányzatának elnöke, Aba-Horváth István ajánl fel 500 csomagot a két fideszes alpolgármesternek, Barcsa Lajosnak - aki a párt jelöltje a Hajdú-Bihar 01.-ben - és Széles Diánának a kampányhajrában.
A történtekre közleményben reagált a Magyarországi Romák Országos Önkormányzatának elnöke.
„Felszólítom Magyar Pétert, Tárkányi Zsoltot és Tompa Enikőt, hogy nagy kampányolásuk hevében hagyják abba a hergelést, a hangulatkeltést és az alaptalan vádaskodást!
Amit ugyanis ma a közösségi média posztjaikban leírtak, nem más, mint a debreceniek szándékos félrevezetése olcsó szavazatszerzés reményében” – kezdte a közleményt Aba-Horváth István.
„A cigányság helyi vezetőjeként több mint 25 éve folyamatosan nyomon követem és segítem városunk nehéz sorsú családjainak helyzetét nemcsak a kampány időszakban, mint egyes politikai kalandorok. Az pedig
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Balázs attól tart, hogy az ellenzék nem fogja elfogadni a választási vereséget
A miniszterelnök politikai igazgatója egy rádióinterjúban vázolta, hogy a Fidesznek a szavazás után is kampányolnia kell. Szerinte erre azért van szükség, mert az ellenzék politikai nyomásgyakorlással reagál majd a vereségére.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint a Fidesznek a vasárnapi szavazás után is folytatnia kell a kampányt. Orbán Balázs szerdán az InfoRádió Arénában arról beszélt, hogy ha ez a forgatókönyv valósul meg, akkor „meg kell védeni” a választók döntését.
A Fidesz kampányát irányító politikus attól tart, hogy az ellenzék nem fogja elfogadni a választási vereséget.
Orbán Balázs kifejtette, nem érti, az ellenzék miért állítja egyszerre azt, hogy magasan vezeti a közvélemény-kutatásokat, és azt, hogy minden egyes szavazat számíthat. Azt is megkérdőjelezte, miért van szükség más pártok jelöltjeinek visszaléptetésére, ha az ellenzék ennyire biztos a győzelmében.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint mindez azt mutatja, hogy az ellenzék valójában a vereségre készül, a B terve pedig a politikai nyomásgyakorlás lesz a választások után. Éppen ezért arra számít, hogy a felfokozott kampányhangulat a vasárnapi választások után is megmarad.
A kijelentések hátterében az áll, hogy a Medián legfrissebb mandátumbecslése már a Tisza Párt kétharmados győzelmét is elképzelhetőnek tartja.
Az Irántű Intézet szintén kormányváltó hangulatot mért, és szerintük a magyarok többsége már Tisza-győzelemre számít. Magyar Péter, a párt vezetője a mérésekre reagálva korábban arról beszélt, hogy a kampány utolsó napjaiban „a legaljasabb, leghazugabb támadásokra” számít a „rettegő hatalom” részéről, de győzelmet várnak.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint a Fidesznek a vasárnapi szavazás után is folytatnia kell a kampányt. Orbán Balázs szerdán az InfoRádió Arénában arról beszélt, hogy ha ez a forgatókönyv valósul meg, akkor „meg kell védeni” a választók döntését.
A Fidesz kampányát irányító politikus attól tart, hogy az ellenzék nem fogja elfogadni a választási vereséget.
Orbán Balázs kifejtette, nem érti, az ellenzék miért állítja egyszerre azt, hogy magasan vezeti a közvélemény-kutatásokat, és azt, hogy minden egyes szavazat számíthat. Azt is megkérdőjelezte, miért van szükség más pártok jelöltjeinek visszaléptetésére, ha az ellenzék ennyire biztos a győzelmében.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter Nagykanizsán: A Tisza a rendszerváltás utáni legnagyobb választási győzelmet arathatja
A pártelnök országjárása szerdai záróállomásán tette eddigi egyik legerősebb állítását a választás előtt. Magyar szerint a minisztériumokban és a NER-cégeknél már megkezdődött az iratok megsemmisítése és a vagyonmentés.
Négy nappal a választások előtt Nagykanizsán zárta szerdai országjárását Magyar Péter, ahol arról beszélt, a Tisza Párt a rendszerváltás utáni legnagyobb választási győzelmet arathatja, ami „arany betűkkel fog bekerülni a magyar történelemkönyvekbe”.
A politikus szerint a hatalom a teljes szétesés óráit éli, és súlyos vádakat fogalmazott meg. „Elkezdődtek az iratmegsemmisítések a minisztériumokban, a NER-es cégeknél és a háttérintézményekben. Mentik ki a szajrét, amit még menthetnek” – mondta.
Elindultak az aranyvonatok Dubaj fele, konténerekben a luxusautókkal.
Magyar Nagykanizsán is üdvözölte az orosz állami propaganda munkatársait. A tömeg a jelenlétükre „ruszkik haza” skandálással felelt, a Tisza Párt miniszterelnök-jelöltje pedig angolul is üzent nekik, majd a felszólalását azzal zárta: „Tovarisi, konyec”, azaz „Elvtársak, vége” – írta a 24.hu.
A nagykanizsai üzenet nem volt előzmény nélküli. Szerda délelőtt Kiskunlacházán is feltűntek az orosz propagandisták, akiket Magyar Péter szintén megszólított, a közönség pedig ott is a „ruszkik haza” rigmust skandálta.
Az iratmegsemmisítés vádja sem új, a politikus korábban már a Karmelita kolostor kapcsán is felvetette a kormányzati iratok sorsának kérdését, a mostani állítása ennek kiterjesztése minisztériumi és vállalati szintre.
Magyar Péter a győzelmi várakozásait a Medián legfrissebb méréseire alapozta, amelyek a Tisza Párt számára akár kétharmados parlamenti többséget is valószínűsítettek.
A kormányoldal ezzel szemben másképp látja a kampányhajrát. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója korábban arról beszélt, attól tart, az ellenzék nem fogja elfogadni a választási vereséget, és politikai nyomásgyakorlásra készül. A Fidesz a Medián számait vitatja, és a hozzá közel álló kutatóintézetek méréseire hivatkozva szorosabb versenyre számít.
Négy nappal a választások előtt Nagykanizsán zárta szerdai országjárását Magyar Péter, ahol arról beszélt, a Tisza Párt a rendszerváltás utáni legnagyobb választási győzelmet arathatja, ami „arany betűkkel fog bekerülni a magyar történelemkönyvekbe”.
A politikus szerint a hatalom a teljes szétesés óráit éli, és súlyos vádakat fogalmazott meg. „Elkezdődtek az iratmegsemmisítések a minisztériumokban, a NER-es cégeknél és a háttérintézményekben. Mentik ki a szajrét, amit még menthetnek” – mondta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: A Karmelitában beindították az iratmegsemmisítő gépeket
A Tisza Párt elnöke azt állította, a kormányoldal iratmegsemmisítésbe kezdett a Karmelita kolostorban. A TISZA Párt vezetője szerint ez a „pániküzemmód” jele, mindössze négy nappal a sorsdöntő országgyűlési választás előtt.
„Miközben Kaposváron kiöntött a TISZA, a Karmelitában a rettegő hatalom pániküzemmódba kapcsolt” – írta szerdán Magyar Péter a közösségi oldalán. A TISZA Párt vezetője szerint a kormányoldal a választási vereségtől tart.
Állítása szerint „beindították az iratmegsemmisítő gépeket és megkezdődött a hatalom teljes szétesése.”
A poszt egy politikai szóképpel indít, hiszen Kaposvárt nem a Tisza, hanem a Kapos folyó érinti, a TISZA pedig a politikus pártjának a neve.
A bejegyzés hangvételét a kampányhajrá feszültsége adja. Elemzők szerint a választást a korábban a Fideszre szavazó, de a kegyelmi botrány miatt elbizonytalanodott szavazók dönthetik el, akik most a TISZA Párt felé mozdulhatnak. Ezzel párhuzamosan a közvélemény-kutatók szokatlanul magas részvételt valószínűsítenek, ami jellemzően a változást akaróknak kedvez.
Magyar Péter szerint „pontosan négy nap múlva (96 óra) zárul a sorsdöntő országgyűlési választás.”
Éppen ezért azt írta, „most kell tövig nyomni a gázpedált, most kell minden energiánkat mozgósítani.”
Arra buzdította a követőit, hogy a hátralévő időben mindenkit győzzenek meg. „Mondjátok el minden ismerősötöknek, hogy a TISZA-kormány minden magyar embert képviselni fog!”
A politikus az utóbbi napokban maga is fokozta a nyomást a kormánypártokon, amikor egy hangfelvételre hivatkozva szavazatvásárlással vádolta meg a Fidesz két debreceni jelöltjét, és a visszaléptetésüket követelte. A rendszerváltás hangulatát erősítheti a szimpatizánsai szemében, hogy a Honvédség volt vezérkari főnöke, Ruszin-Szendi Romulusz – már a TISZA Párt politikusaként – nyíltan a honvédelmi minisztert okolta, amiért szerinte hozzájárult a „Fidesz bukásához”.
Eközben a TISZA szimpatizánsai között egyszerre van jelen a győzelembe vetett hit és a választási csalástól való félelem. A kampány nemzetközi figyelmet is kapott, amit jelez, hogy orosz propagandisták jelentek meg Magyar Péter egyik országjáró állomásán, akiket a politikus angolul is megszólított.
A TISZA Párt vezetője posztjában azt ígéri, hogy egy TISZA-kormány alatt újra rend, béke és biztonság lenne, valamint több mosoly és derű.
„Gyertek velünk, írjunk közösen történelmet, váltsunk közösen rendszert!” – zárta bejegyzését Magyar Péter.