HÍREK
A Rovatból

Eddig 10 ezer tesztet végeztek, 24 fertőzöttet találtak, 4500 kamion már átjutott Franciaországba

A kamionsofőröknek 30 perc alatt eredményt mutató koronavírus-gyorstesztet kell elvégeztetniük. A vizsgálatot brit, francia és lengyel segítőkkel végzik.


Mint azt mi is megírtuk, brit és lengyel katonák, valamint francia tűzoltók is bekapcsolódtak pénteken a hét eleji francia határzár miatt Angliában feltorlódott több ezer kamion sofőrjeinek koronavírus-tesztelésébe. Grant Shapps brit közlekedési miniszter péntek este bejelentette, hogy eddig tízezer tesztet végeztek el, és több mint négyezer kamion már átkelt a francia partra.

A brit védelmi minisztérium közölte, hogy nyolcszáz katona érkezett a délkelet-angliai Dover kompkikötőjének közelében, egy használaton kívüli repülőtéren kialakított átmeneti kamionparkolóba, illetve az autópályán felállított tesztelési helyszínekre.

A BBC televízió beszámolója szerint Mariusz Blaszczak lengyel védelmi miniszter utasítására lengyel katonák és egészségügyi szakértők is a délkelet-angliai Kent megyébe utaztak és bekapcsolódtak a tesztelésbe. A szemközti partról emellett francia tűzoltók is átkeltek, és szintén részt vesznek a kamionosok koronavírus-szűrővizsgálatában.

A francia hatóságok hétfőn nulla órától állították le a brit oldalról érkező teherforgalmat az Angliában feltűnt új koronavírus-változat gyors terjedése miatt.

A francia tilalom olyan járművekre vonatkozott, amelyekkel emberek - gépkocsivezetők, utazószemélyzet, utasok - is átkeltek volna Franciaországba. Az utazószemélyzet és utasok nélküli teherszerelvények - konténerek és vontató nélküli kamion-pótkocsik - átkelését a francia hatóságok nem korlátozták, de a szerda este feloldott határzár három napja alatt így is több ezer kamion torlódott fel az angliai oldalon.

A francia korlátozás előzményeként a brit kormány a múlt héten bejelentette, hogy olyan új koronavírus-variánst azonosított, amelynek fertőzőképessége a vizsgálatok szerint akár 70 százalékkal is meghaladhatja a korábban azonosított koronavírus-típusokét.

A brit és a francia kormány szerdai megállapodása szerint újraindulhatott Nagy-Britanniából Franciaország felé a légi, a vasúti és a tengeri közlekedés, de Franciaországba csak az léphet be Nagy-Britannia felől, aki 72 óránál nem régebbi negatív koronavírus-tesztet mutat fel.

A kamionsofőröknek 30 perc alatt eredményt mutató koronavírus-gyorstesztet kell elvégeztetniük.

Ennek eredményét a sofőrök SMS-üzenetben kapják meg, és negatív lelet esetén ezt az üzenetet felmutatva, a szűrővizsgálat eredményének időpontjától számított 72 órán belül átkelhetnek Franciaországba.

Grant Shapps brit közlekedési miniszter péntek esti tájékoztatása szerint

eddig több mint tízezer koronavírus-tesztet végeztek el, és ezek közül 24 bizonyult pozitívnak.

Shapps a francia zárlat alig burkolt bírálataként kiemelte tájékoztatásában, hogy a megvizsgált kamionosok alig 0,24 százaléka koronavírus-fertőzött.

A miniszter közölte azt is, hogy

a tesztelési program kezdete óta már több mint 4500 kamion átkelhetett a La Manche-csatornán a francia oldalra.

A brit közlekedési minisztérium külön felhívást adott ki arról, hogy az Angliából Franciaországba Doverből komppal átkelni készülő kamionoknak nem a doveri kikötőbe, hanem a közeli Manston használaton kívüli repülőterén kialakított kamionmegállóba kell menniük.

Azoknak a kamionosoknak, akik a Eurotunnel vasúti alagúton közlekedő teherautószállító szerelvényekkel akarnak átkelni, az M20-as autópálya 8-as kijárójánál kell csatlakozniuk a tesztelésre várók sorához.

A brit közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint az átkelés engedélyezéséhez szükséges koronavírustesztet nem lehet bármelyik Kent megyei egészségügyi intézményben elvégeztetni; a helyi kórházakban vagy rendelőkben nem fogadják azokat, akik ilyen célú szűrővizsgálatra jelentkeznek.

A tájékoztatás szerint a tesztelésre váró kamionosoknak a helyi hatóságok élelmiszert és vizet osztanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
RTL: Pakisztánból származhat a Kisbajcson pusztító ragadós száj- és körömfájás vírus
Rusvai Miklós arra figyelmeztetett, hogy a fertőzést az ember is elkaphatja, de a betegség csak nagyon enyhe tüneteket okozhat. Az állatok azonban nagyon komoly veszélyben vannak.


Pakisztánból származhat a Kisbajcson pusztító ragadós száj- és körömfájás vírus - tudta meg az RTL Híradó. Információjuk szerint a laboratóriumi vizsgálatokból derült ki, hogy honnan jött a fertőzés.

A kormányinfón Gulyás Gergely azt közölte, hogy nem a szarvasmarha-telepen dolgozó vendégmunkások a felelősek a fertőzésért. A Híradó úgy tudja, hogy a telepen egyiptomiak dolgoznak. Ők azonban már hónapok óta nem voltak otthon.

Az állatállományt Kisbajcson leölték és a Győr környéki földekről - a telepről származó - trágyát begyűjtötték.

Gulyás Gergely szerint az eddigi intézkedések sikeresnek tűnnek. "Folyamatos vizsgálatok vannak még az állattartóknál mindenütt, de azt látjuk, pillanatnyilag úgy tűnik, hogy nem terjedt tovább a vírus sehova sem" - mondta.

A Híradó beszámolója szerint a vírust egy angliai laboratóriumban azonosítják, ahol az összes eddigi száj- és körömfájás vírus törzsgyűjteménye megvan - ezt Rusvai Miklós mondta el. A virológus szerint az már kizárható, hogy a januári németországi járvány terjedt át Magyarországra. Az eddigi adatok alapján pedig a dolgozók sem kapcsolódnak a betegség kialakulásához.

"A telepen egyiptomi vendégmunkások dolgoznak, de egyiptomi törzsekkel az eddigi vizsgálatok alapján nem mutat rokonságot a vírus, a tehát nagy valószínűséggel ő nekik sincsen semmilyen kapcsolatuk a vírusfertőzéssel, illetve hónapok óta nem jártak otthon".

Az RTL Híradó értesülése szerint a magyarországi laboratóriumi vizsgálatok szerint

a Kisbajcsi minták 98-99%-ban a 2017-2018-ban, Pakisztánban izolált törzsekkel egyeznek meg. Így a vírus valószínűleg onnan származik. Azt még nem tudni, hogyan került Magyarországra.

Rusvai Miklós arra is figyelmeztetett, hogy a fertőzést az ember is elkaphatja, de csak nagyon enyhe tüneteket okozhat.

"Enyhe hőemelkedés illetve adott esetben a száj környékén hólyagok jelentkezhetnek, ez nagyon ritkán koncentrált vírussal történő fertőzés esetén történhet csak meg" - mondta el.

Az állatok azonban nagy veszélyben vannak - mondta a virológus. Ha újabb fertőzési gócot találnának, meg kellene hosszabbítani a már most három hónapig tartó exporttilalmat, ami óriási gazdasági károkat okozna az országnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Azt hiszem, ez meg fog történni” – Trump a NATO-főtitkár jelenlétében beszélt Grönland elcsatolásról
Az amerikai elnök ismét bedobta a sziget megszerzésének ötletét, ezúttal Mark Rutte előtt, aki azonban egyértelművé tette, hogy ez a vita nem tartozik a hatáskörébe.


Donald Trump amerikai elnök ismét felvetette, hogy az Egyesült Államoknak meg kellene szereznie Grönlandot. Az Ovális Irodában, Mark Rutte NATO-főtitkárral folytatott találkozóján azt mondta:

„Azt hiszem, ez meg fog történni.”

Trump szerint a sziget stratégiai jelentőségű, és hozzájárulna a nemzetközi biztonsághoz. „Nemcsak a biztonság miatt, hanem a nemzetközi biztonság érdekében is szükségünk van rá. Sokan a kedvenc játékosaink közül ott cirkálnak a partoknál, és óvatosnak kell lennünk” – mondta, miközben Ruttéra nézett.

„És csak gondolkodom, korábban nem nagyon foglalkoztam ezzel, de most egy olyan emberrel ülök itt, aki nagyon hasznos lehet. Tudod, Mark, erre szükségünk van a nemzetközi biztonság érdekében” – tette hozzá.

A NATO-főtitkár egyértelművé tette, hogy a Grönland körüli vita nem tartozik a hatáskörébe. „Majd beszélünk erről”

– válaszolta Trump Rutténak.

„Nem akarom belerángatni a NATO-t” – mondta Rutte. Ugyanakkor elismerte, hogy Grönland és az Északi-sarkkör biztonsági szempontból kiemelten fontos, mert Kína és Oroszország egyre nagyobb jelenlétet épít ki a térségben.

Trump két nappal azután beszélt újra Grönlandról, hogy a szigeten a jobbközép Demokraatit párt nyerte meg a parlamenti választást. A párt támogatja a Dániától való függetlenedés lassú folyamatát.

Az elnök hónapok óta hangoztatja, hogy az Egyesült Államoknak meg kellene szereznie Grönlandot. Az USA katonai bázist is fenntart a szigeten. Hivatalba lépése előtt Trump nem zárta ki a katonai beavatkozás lehetőségét sem az annektálás érdekében. Fia, Donald Trump Jr. és több szövetségese januárban ellátogatott a szigetre.

Forrás: 24.hu, Reuters


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Mindenki csak egymást nézi, hogy vajon ki maradhat, meg ki fog még menni” – borzalmas a hangulat az iváncsai akkugyárban
A még ott dolgozók szerint mindenki a bizonytalanságot érzi, hogy nem biztos a munkahelye. Ezért az emberek között is nő a feszültség.


Ha valaki nem akar felmondani, ne írjon alá erről papírt. Ezt mondta Gulyás Gergely az iváncsai elbocsájtásokról az RTL Híradó kérdésére a kormányinfón.

A Híradó nemrég számolt be arról, hogy az akkumulátorgyárban sorra hívták be a dolgozókat a HR osztályra, ahol olyan papírt írattak velük alá, hogy az ő kezdeményezésükre, közös megegyezéssel szűnik meg a munkájuk. Így 2 hónap plusz fizetést kaphattak.

Egy műszakvezető elmondta: "Nem számítottunk rá, nem tudtuk, hogy milyen időközönként, mennyi ideig tart, nem tudtuk mennyi embert érint".

Egy nyugdíjas arról beszélt az elbocsátás kapcsán: "ugye, hogy mi kértük, de mi nem kértük, mi még maradtunk volna".

A Híradónak a dolgozók azt mondtáák, hogy nem akartak felmondani, de végül aláírták a papírt. Úgy érezték, ha nem írják alá, akkor a munkájukat sem tudják megvédeni, de még a pénzt sem kapnak. "Az volt az érzésem, hogy teljesen mindegy, hogy fogom csűrni-csavarni, úgyis az lesz a vége, hogy kirúgnak" - mondta egyikük.

Gulyás Gergelyt a Híradó arról kérdezte a Kormányinfón, hogy vizsgálják-e a felmondások önkéntességét.

A miniszter azt mondta: "Ha valaki nem akar felmondani, akkor csak azt tudom javasolni, hogy ne írjon alá olyan papírt, amiben ő kezdeményezi a felmondását".

Szerinte a kormányhoz még nem jutott el olyan információ, hogy ez bevett szokás lenne.

A Nemzetgazdasági Minisztérium pedig azt írta a Híradónak: márciusban és áprilisban célzott ellenőrzéseket tartanak a kormányhivatalok több gyárnál, így az SK akkumulátorgyáraiban is. A munkaügyi szabályok betartását vizsgálják "különös tekintettel a jogviszony megszűnésével kapcsolatos jogszabályi előírások betartására".

A Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke korábban azt mondta, hogy ha a dolgozó kérésére, közös megegyezéssel szűnik meg a munkahely, akkor az nem számít csoportos létszámleépítésnek. Ugyanakkor úgy tudja, hogy ha a munkavállók száma egy szint alá csökken, akkor vissza kell fizetniük az állami támogatást.

A minisztérium szerint, a tavalyi beszámolók alapján, eddig eleget tettek ennek a kötelezettségüknek.

A gyárban még ott dolgozók közül többen is azt mondták, hogy nagyon rossz most a hangulat az iváncsai gyárban, és van olyan munkavállaló is, aki a felmondását fontolgatja. "Mindenki ezt a bizonytalanságot érzi, hogy nem biztos a munkahelyében. Meg az emberek között is feszültségek keletkeztek. Mert mindenki csak egymást nézi, hogy na most akkor vajon ki maradhat meg ki fog még menni" - mondta egy dolgozó.

A szakszervezet úgy véli, hogy elfogadhatatlan, ahogy a dolgozókkal bánnak, ezért erről pénteken tárgyalnak a koreai céggel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Zivatarok miatt sárga figyelmeztetést adtak ki péntekre, de a hétvége is esős, felhős, szeles lesz
A jövő hét elején a meleget hozó szentek ezúttal fagyot és viharos szelet hoznak, újra szükség lesz a télikabátra, meleg ruhára.


Pénteken túlnyomóan felhős, borongós időben lesz részünk, csak helyenként számíthatunk rövid napos időszakokra. Kezdetben elszórtan a Dunántúlon alakulhat ki eső, zápor, majd napközben az ország nagy részén esős, záporos időben lesz részünk, és zivatarok is kialakulhatnak, melyeket kisebb méretű jegek is kísérhetnek. Sokfelé élénk, erős, helyenként viharos lesz a délies szél, ami délután a Dunántúl északi felén északnyugatira fordul. Hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Reggel 0 és 9, napközben 9 és 22 fok között alakul a hőmérséklet, északnyugaton és északon marad hővösebb az idő - írja az Időkép.

A HungaroMet veszélyjelzése szerint pénteken szinte az egész országban sárga figyelmeztetés lesz érvényben a zivatarok miatt.

Március 15-én is sokfelé várható eső, zápor, délen, délkeleten és keleten zivatarok is kialakulhatnak. Csupán a nap második felében válhat helyenként szakadozottabbá a felhőzet. Egy hidegfront hatására élénk, erős lesz az északias szél. Reggelre 2 és 10 fok közé hűl a levegő. Napközben az ország nagy részén 6 és 12, délen és délkeleten 13 és 21 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet.

Vasárnap az ország nagy részén továbbra is a felhőké lesz a főszerep, és még több tájegységünkön kialakulhat eső, zápor. Nyugaton, valamint keleten és északkeleten élénk lesz az északias szél. Hidegebb lesz a reggel, napközben pedig 8-13 fokot mérhetünk.

Hétfőn észak felől egyre többfelé felszakadozik a felhőzet, kisüt a nap, de helyenként még kisebb eső, zápor kialakulhat. Az erős, viharos északias szélben délután 5-10 fokra van kilátás. Hajnalban néhol gyenge fagyra is számítani kell.

Kedden napos, csapadékmentes időben lesz részünk. Sokfelé szeles marad az idő. Reggel szinte mindenhol fagyni fog. Napközben 5-9 fokot mutathatnak a hőmérők.


Link másolása
KÖVESS MINKET: