Letöltendő börtönt kaphat a jogosítvány nélkül rollerező férfi, miközben a KRESZ még nem is ismeri az e-rollert
Tíz hónap letöltendő börtönt kért az ügyészség egy tamási férfira, mert jogosítvány nélkül rollerezett, holott a járművekre vonatkozó egyértelmű szabályozás még mindig hiányzik. Vaskó Csabával szemben azért indult eljárás, mert 2024. december 10-én e-rollerrel közlekedett, miközben egy korábbi ügye miatt már eltiltották a járművezetéstől.
– mondta a férfi a Blikknek.
Vaskó Csaba az eljárást jogtalannak tartja, mert szerinte a cselekmény idején nem volt előírás, hogy rolleréhez jogosítvány kelljen. „Azt csak idén vezetik majd be a KRESZ-ben” – érvelt.
A jelenleg hatályos KRESZ valóban nem ismeri az elektromos roller kategóriáját, így a közlekedésben betöltött helye jogilag tisztázatlan. A joghézag ellenére a rendőrség és a bíróságok évek óta következetes gyakorlatot folytatnak: a nagy teljesítményű, 1000 wattnál erősebb, 35 kilogrammnál nehezebb vagy 25 km/óránál gyorsabb e-rollereket segédmotoros kerékpárnak tekintik.
A Dr. Micskey Ügyvédi Iroda szerint a jogi szabályozás bizonytalan, ezért a hatóságok a kialakult gyakorlatra támaszkodnak. „Éveken át nem volt tisztázott az elektromos rollerek esetében, hogy teljesítmény és sebesség alapján biciklinek vagy segédmotoros kerékpárnak minősülnek-e, mivel ezeket a járműveket a jelenleg hatályos KRESZ jogilag nem szabályozta” – közölték. Hozzátették, hogy a bíróság egy konkrét esetben a jogsértéskor érvényben lévő jogszabályok alapján dönt, figyelembe véve a roller teljesítményét.
Bár Magyarországon a precedensjog korlátozottan érvényesül, születtek már precedens értékű ítéletek. Egy 2021-es ügyben például egy férfit ittas e-rollerezés miatt 150 ezer forintra büntettek és tíz hónapra eltiltottak a járművezetéstől. Az illető alkotmányjogi panaszát az Alkotmánybíróság elutasította.
Dr. Szabó Ervin ügyvéd szerint a Vaskó Csabára kért tíz hónap letöltendő szabadságvesztés reális lehet, főleg annak fényében, hogy korábban már elítélték jogosítvány nélküli vezetésért. „Ilyen esetben a hatóság nem önmagában a járművezetést értékeli, hanem azt is, hogy a korábbi jogkövetkezményeknek volt-e visszatartó ereje” – mondta.
A jogi bizonytalanságot az új KRESZ oldhatja fel, amelynek tervezetét hamarosan kihirdethetik, és a szabályozás idén ősszel léphet hatályba. Az ügyvédi iroda szerint már a tervezet kihirdetése is segíthet, mert láthatóvá teszi a jogalkotói szándékot. Az Országos Rendőr-főkapitányság egyelőre nem válaszolt arra a kérdésre, hogy a rendőrség milyen jogszabályok alapján alakította ki a nagy teljesítményű rollerekre vonatkozó álláspontját.
A sajtóban kiszivárgott tervezetek alapján az új szabályozás két kategóriába sorolná az e-rollereket: a kisebb teljesítményűekre a kerékpáros, a nagyobbakra pedig a segédmotoros kerékpárokra vonatkozó szabályok lennének érvényesek, utóbbiakhoz jogosítvány, bukósisak és kötelező felelősségbiztosítás is kellene. A Kúria egy korábbi iránymutatása szerint minden beépített erőgéppel hajtott eszköz gépi meghajtású járműnek minősül, ami alátámasztja a jelenlegi bírói gyakorlatot.