A Rovatból

Dunai hajótragédia: vádat emeltek a Hableánnyal ütköző Viking Sigyn-t követő hajó kapitánya ellen

A kerületi ügyészség felfüggesztett fogházbüntetésre ítélné az 59 éves ukrán férfit és határozott időre eltiltaná a vízi járművek vezetésétől.


A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt a Hableánnyal ütköző szállodahajót követő hajó ukrán kapitánya ellen 27 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Az 59 éves férfi 1979-ben szerzett hajóvezetői engedélyt, majd 2004-től hajóskapitányi képesítéssel, valamint rádió- és radarkezelői képesítéssel is rendelkezett; a Duna magyarországi szakaszán is pontos helyismerettel bírt.

A vádlott egy svájci székhelyű hajózási társaság alkalmazásában egyedül vezetett egy szállodahajót, amelyen 2019. márciusban és áprilisban mentési gyakorlatokon is részt vett. 2019. május 29-én, az esti órákban a Duna bal partján található, V. kerület, Vigadó 1 nevű állomásról indult el a hajóval Romániába. Azt tervezte, hogy először északi irányban hajózik a Dunán, majd északról megkerülve a Margit-szigetet, délre folytatja útját.

A Dunán ekkor a vádlott által irányított hajó előtt haladt egy másik szállodahajó, amelyet az ugyanannál a cégnél dolgozó másik ukrán kapitány vezetett, illetve a Hableány nevű, kisebb személyhajó, amelyen utasként 33 dél-koreai állampolgár, valamint a kapitány és egy fő legénység tartózkodott.

A kisebb hajó a Parlament előtt, balról megelőzte az elöl közlekedő szállodahajót, majd előtte hajózott és így elsőbbségi helyzetbe került a Margit híd alatti áthajózásnál.

A Hableányt követő szállodahajót vezető kapitány ennek ellenére gyorsítani kezdett és a tőle elvárható figyelmet elmulasztotta, percekig nem a hajó vezetésére koncentrált, így a biztonságos távolságot nem tartotta meg, az előzéshez szükséges rádió- és hangjelzést nem adta le. A nagyobb hajó, kapitánya gondatlansága miatt, nekiütközött a Hableány hátsó részének, a kisebb hajót beforgatta maga elé, rövid ideig maga előtt tolta, majd lenyomta. A Hableány körülbelül 30 másodperc alatt teljesen víz alá került, elsüllyedt, a rajta tartózkodó 35 személy vízbe került

- idézték fel az eseményeket.

A vádlott hajója az ütközés pillanatában a baleset helyszíne felé haladt, attól körülbelül 600 méterre volt. A balesetet követően a kapitány az "Ember a vízben" német nyelvű rádióforgalmazást nem hallotta, azt azonban észlelte, hogy az előtte haladó szállodahajó a híd alatt rendellenes manőverbe kezd és megáll.

A vádlott ezt látva tovább haladt a Margit híd felé, miközben mobiltelefonon - sikertelen - hívást kezdeményezett a balesetet okozó kapitánytársa felé. A vádlott hajója lassítva áthaladt a már a mederfenékre süllyedt Hableány felett. Amikor a vádlott hajójával már éppen kiért a híd alól, rádión végül elérte kapitánytársát, aki tájékoztatta, hogy összeütközött egy hajóval, és megkérdezte, hogy lát-e valamit mögötte. Erre a kérdésre a kapitány azt válaszolta, hogy nem lát semmit, azt azonban hallotta, hogy valaki kiabált a fedélzet jobb oldalán.

Annak ellenére, hogy a kapitány a balesetet követően pár percen belül tudomást szerzett az ütközésről, nem tett fel további kérdéseket, hogy hol van az a hajó, amellyel a másik szállodahajó ütközött, kerültek-e emberek a vízbe, milyen mentésre irányuló intézkedéseket tesz kapitánytársa.

A vádlott a Margit híd alóli kihaladása közben megállította a hajóját és figyelemmel kísérte ahogy a másik szállodahajó mentőcsónakját leengedik. Amikor a mentőcsónak már ereszkedni kezdett a víz felé, a vádlott a hajóját gyorsítani kezdte és balról elhaladt az ütközésben részes szállodahajó mellett, majd megállás nélkül tovább ment. A kapitány a hajójával megkerülte a Margit-szigetet, majd a Duna budai ágában völgymenetben hajózott, amikor a baleset miatt intézkedő vízirendőrök kikötésre kötelezték.

Mindezek alapján a kapitány tudomással bírt arról, hogy mentésre szoruló emberek vannak a vízben, azonban nem nyújtotta a tőle elvárt segítséget, tovább haladt, nem állt meg segítségnyújtás céljából.

Habár ezt a hajója mentési protokollja késedelem nélküli kötelezettségként előírta, nem riadóztatta a személyzetét, nem rendelte el a mentőcsónak vízre bocsátását. Ekkor még lett volna lehetősége a mentésre, mert még volt a Hableány hajóról vízbe kerülő, majd vízben sodródó, közvetlen életveszélyben lévő, mentésre szoruló sértett a Duna Lánchíd és Margit híd közötti szakaszán - írta az ügyészség.

Az adott helyzetben a kapitány a vád szerint a tőle mint a baleset közvetlen közelében közlekedő hajó kapitányától elvárt segítségnyújtási kötelezettségének nem tett eleget 27 vízbe került, végleg víz alá nem merült, közvetlen életveszélyben lévő sértett vonatkozásában - fűzték hozzá.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a kapitánnyal szemben 27 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra.

A kerületi ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a kapitányt fogházbüntetésre, amelynek végrehajtását büntetlen előéletére és a joggyakorlatra is figyelemmel próbaidőre függessze fel és a határozott időre a tiltsa el a vízi járművek vezetésétől.

A férfi jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll, rendszeres jelentkezési kötelezettsége van a rendőrség felé - közölte az ügyészség.

A Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője a 24.hu megkeresésére azt mondta, a vádlott tagadta a bűnösségét.

"Azt vallotta, hogy sem a balesetet nem látta, sem azt, hogy emberek vannak a vízben, és ezért haladt tovább."

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű baleset: Buliba induló fiatalok nem álltak meg egy stop táblánál, tragédia lett a vége
Az autóban hatan voltak, egyikük életét nem tudták megmenteni, a többiekért még küzdenek az orvosok a kórházban. A másik autó utasai is megsérültek.


Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.

A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Videó: hátulról nekiment egy motoros a budaörsi körforgalomban, kiszállt, aztán el is ütötték
Hihetetlen jelenetek játszódtak le egy budaörsi körforgalomban. A felvétel alapján azonban szerencsére senkinek nem esett komoly baja.


Elképesztő jeleneteket rögzített egy kamera Budaörsön, a Szabadság utcai körforgalomban még augusztus 6-án. Az esetet a Budapesti Autósok Közössége tette közzé.

A videón látható, ahogy egy robogós a körforgalomban hátulról belehajt egy szürke autóba.

Ezután a sofőr kiszállt az autójából, hogy a motorossal közösen megnézzék a sérüléseket. Ekkor azonban mögöttük a körforgalomban érkezik egy piros furgon, ami egyszerűen elüti a sofőrt.

A felvételen azonban az is látható, hogy a férfi azonnal felpattant, így láthatóan nem szenvedett komolyabb sérüléseket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nagydorogi csecsemőgyilkosság: letartóztatták a 25 éves anyát – videó
A gyerek holttestét szerdán találták meg egy kukoricás szélén. A nő a rendőröknek korábban azt mondta, hogy rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.


Letartóztatták azt a 25 éves nagydorogi nőt, akit gyermeke megölésével gyanúsítanak - írja szombati közleményében a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A kéthónapos csecsemő holttestét augusztus 20-án találták meg Nagydorogon, a falu határában, egy kukoricás szélén. Az első információk szerint az édesanyát, Viktóriát látták a kicsi eltűnésének napján, ahogy a babakocsival sétált a falu főutcáján.

A nő korábban azt állította, hogy egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóba tette és elhajtott. A rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján azonban azt közölték: a 25 éves édesanya maga tett bejelentést augusztus 20-án, reggel 9 óra 51 perckor.

A rendőröknek pedig azt mondta, hogy a falu külterületén sétált, amikor rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.

Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk már korábban is így írta, hogy a hatóságok az anyát gyanúsítják, de akkor hivatalos részleteket még nem közöltek.

Szombaton azonban a rendőrség azt írta a közleményében, hogy a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

A bűncselekmény elkövetésével a gyermek 25 éves édesanyját gyanúsították meg a nyomozók.

Miután őrizetbe vették, kezdeményezték a nő letartóztatását, melyet augusztus 23-án el is rendelt a nyomozási bíró. A tárgyalást követően a nőt börtönbe vitték, ott várja a folytatást.

A letartóztatásról a rendőrség egy videót is közzétett:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Telefontöltővel mentettek életet a debreceni rendőrök az M35-ösön
Egy Mitsubishi hátulról belerohant egy Kiába, mindkét autóban ketten utaztak. Az egyik súlyos sérült vérzését a rendőrök egy autóban talált telefontöltő kábellel állították el, amíg a mentők a helyszínre értek.


Augusztus 19-én este különleges helyzetbe került a Készenléti Rendőrség debreceni osztályának öt járőre, írja a police.hu. Budapestről tartottak vissza a laktanyába, amikor az M35-ös autópálya 9-es kilométerénél balesetet láttak. Egy Mitsubishi hátulról belerohant egy Kiába, mindkét autóban ketten utaztak.

A rendőrök azonnal a Kiához siettek. A férfi és a nő saját lábán ki tudott szállni, őket biztonságba kísérték a szalagkorlát mögé, közben pedig a forgalmat is lassítani kezdték.

Ezután odaléptek a belső szalagkorlátnak csapódott Mitsubishihez. A járműből kiszálló férfi segítséget kért, mivel jobb alkarja artériásan vérzett. A rendőrök nyomókötést tettek rá. A kormány mögött beszorult idős nőnél is erős vérzést tapasztaltak. A lábfeje annyira roncsolódott, hogy nem mozdították meg, viszont a vérzést mindenképpen el kellett állítani.

Végül egy a csomagtartóban talált telefontöltő kábellel szorították el a combját, ezzel sikerült megfékezni a vérzést.

A rendőrök folyamatosan beszéltek hozzá, hogy ébren tartsák.

Közben a járműveket áramtalanították, és a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központján keresztül értesítették a mentőket és a katasztrófavédelem munkatársait.

Mire a segítség megérkezett, mindenki stabil állapotban volt. A mentők kórházba vitték a sérülteket. A Mitsubishi vezetője súlyosan megsérült, utasa és a Kia sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett, a Kia utasa pedig sérülés nélkül megúszta a balesetet.

A körülményeket a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság vizsgálja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk