prcikk: Szerdától három hónapra is bezárhatják azokat a szórakozóhelyeket, ahol droghoz lehetett hozzájutni | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Szerdától három hónapra is bezárhatják azokat a szórakozóhelyeket, ahol droghoz lehetett hozzájutni

A kormányrendelet már hatályba is lépett, a rendőrök bármikor akcióba lendülhetnek. A bezárt helyek bejáratára szégyentáblát kell majd kitenni a bűncselekmény megjelölésével.


Szerdától a rendőrség akár három hónapra is bezárathatja azokat az üzleteket, ahol kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény gyanúja merül fel. A háborús veszélyhelyzetre hivatkozó kormányrendelet a mai napon lépett hatályba, és drasztikus eszközt ad a hatóságok kezébe – szúrta ki a Magyar Közlönyben a 24.hu.

A rendőrség döntése ellen nincs helye azonnali fellebbezésnek, a bezárt üzletek bejáratára pedig egy, a bezárás okát részletező tájékoztatót kell kihelyezni.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt jogszabály célja a kormány szerint a kábítószer-használat és -terjesztés teljes felszámolása. A zár a büntetőeljárás lezárultáig, de maximum három hónapig érvényes.

Az új rendeletet a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos, Horváth László is üdvözölte a közösségi oldalán: a kormánybiztos szerint a hatóságok lakatot tehetnek „a drogkereskedelemben érintett, gyanús üzletekre, helyekre!” Úgy fogalmazott, a rendőrség mostantól bezárathat „minden olyan üzletet vagy helyiséget, ahol megalapozottan felmerül a drogok előállításának, kereskedelmének vagy fogyasztásának gyanúja. Ezzel új, rendkívül erős eszközt kapott a rendőrség a kábítószer elleni küzdelemhez.” Bejegyzését azzal zárta: „Nincsenek érinthetetlenek. Mindenkinek vállalnia kell a felelősséget – különösen azoknak, akik fiatalok életével játszanak!”

Az elmúlt hetekben több nagy visszhangot kiváltó rendőrségi akció is történt. November elején a budapesti Dojo klubban tartottak razziát, ahol 211 embert igazoltattak, és 16 vendégnél mutattak ki droghasználatot. Nem sokkal később a Nemzeti Nyomozó Iroda ByeAlexnél és zenésztársainál tartott házkutatást, ahol a hatóság közlése szerint saját felhasználásra szánt kokaint találtak.

A kormány már tavasszal is szigorított a drogellenes szabályokon. Az akkori törvénycsomag parlamenti vitájában az ellenzék azt kifogásolta, hogy a javaslat a rendészeti megoldásokat helyezi előtérbe a megelőzés és az ellátórendszer fejlesztése helyett. Jogvédők eközben többször kritizálták a veszélyhelyzeti rendeleti kormányzást, amely szerintük megkerüli a normál jogalkotási eljárásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Egyetlen szóval reagált Orbán Viktor a kiszivárgott Putyin-beszélgetésre
Orbán Viktor a Debrecen felé vezető úton, egy benzinkúton minősítette a Vlagyimir Putyinnal folytatott telefonbeszélgetésének kiszivárgását. A miniszterelnök szerint az ügy bűncselekmény, a beszélgetés leiratát a héten hozta nyilvánosságra a Bloomberg.


Orbán Viktor egyetlen szóval minősítette a Vlagyimir Putyinnal folytatott, tavaly őszi telefonbeszélgetésének kiszivárgását, amikor csütörtök este a Debrecen felé vezető úton, a görbeházai pihenőnél a Telex kérdezte. A miniszterelnök ugyanitt a 444-nek Donald Trump távjelenlétéről annyit mondott: „De ott volt.”

„Bűncselekmény.”

A miniszterelnök a nyilvánosság előtt reagált arra a tavaly októberi telefonbeszélgetésre, amelynek leirata a héten került nyilvánosságra. A kormányfő Debrecenbe tartva, egy görbeházai pihenőnél állt meg, ahol a kiszivárogtatásról feltett kérdésre válaszolt a fent idézett módon – írta a Telex.

A 444 stábja ugyanitt arról kérdezte, csalódott-e, hogy Donald Trump végül nem jött el személyesen Budapestre, amire Orbán a szimbolikus jelenlétre utalva válaszolt.

A Bloomberg által a hét elején nyilvánosságra hozott leirat szerint Orbán Viktor egy tavaly őszi telefonhívás során egy magyar mesére hivatkozva, a kisegér és az oroszlán történetével biztosította támogatásáról Vlagyimir Putyin orosz elnököt. A beszélgetésben a magyar miniszterelnök felajánlotta, hogy Budapesten megszervezik az amerikai–orosz tárgyalásokat, és jelezte, hogy „bármiben” szívesen segít Putyinnak.

A telefonleirat nemzetközi vitát is kiváltott, Donald Tusk lengyel miniszterelnök az X-en vonta felelősségre Orbán Viktort, ami nyilvános szóváltáshoz vezetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lélegeztetett beteggel állítottak meg egy mentőt az amerikai alelnök konvoja miatt
Az amerikai alelnök, JD Vance konvoja miatt percekre feltartóztattak egy mentőt Budapesten, amelyben a rendőrségi rádióforgalmazás szerint lélegeztetett beteg utazott. Az Országos Mentőszolgálat ezzel szemben azt közölte, a beteg stabil állapotban volt, és nem szorult lélegeztetésre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 09.



Percekig vesztegelt egy mentőautó Budapesten az amerikai alelnök, JD Vance konvoja miatt, miközben a rendőrségi rádióforgalmazás szerint egy lélegeztetett beteget szállított – számolt be róla az RTL Híradó egy szemtanú által készített felvételek alapján. Az Országos Mentőszolgálat szerint azonban a beteg stabil állapotban volt, és nem szorult lélegeztetésre.

Az eset kedden, nem sokkal délután négy óra után történt, amikor JD Vance az MTK Sportparkba tartott, hogy beszédet mondjon és kiálljon Orbán Viktor mellett. A konvoj útvonalát a rendőrök hermetikusan lezárták, ekkor érkezett a Városligeti fasor felől egy szirénázó mentő.

„Ekkor vettem elő a telefonomat, mert mi sem értettük, mi történik, és miért állította meg a rendőr a mentőautót” – mesélte a csatornának a felvétel készítője, aki felháborítónak tartotta a látottakat.

A mentőautó a rendőri jelzésre visszafordult, de a dráma ezzel nem ért véget. A szemtanú egy perccel később a helyszínt biztosító rendőr rádióján hallotta, ahogy a mentő áthaladási engedélyt kér a Bajza utca és az Andrássy út sarkánál. A rádiózás szerint a mentőben egy beteget lélegeztettek, de a kérésre az a válasz érkezett, hogy nem mehetnek át. Néhány perccel később, a konvoj elhaladása után újra szóba került a jármű a rendőrségi rádióban:

„Mehet az Izabellán is!”

„Mármint ugyanarról a mentőről van szó?”

„Semmi más nem mehet, csak ez a mentő, aki lélegeztet.”

A telefonos felvételek időbélyegzője szerint a mentőnek körülbelül öt percet kellett várakoznia.

Az Országos Mentőszolgálat közleményében egészen más képet festett a helyzetről. Azt írták, egyetlen olyan esetet azonosítottak, ahol egy mentő a zárás miatt „rövid időre” megállni kényszerült.

Szerintük az ülve szállított beteg stabil állapotban volt, lélegeztetésre nem szorult, ezért nem volt szükség a forgalmi zárás feloldására.

Ezzel szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság elismerte a feltartóztatást. Közölték, hogy ilyenkor egy úgynevezett csapatszolgálati törzs hangolja össze a hatóságok munkáját, amelyben a mentők is részt vesznek, így az irányítóknak közvetlenül kellett hallaniuk a lélegeztetett betegről szóló rádiózást. A rendőrség szerint a forgalmat irányító rendőrnek van lehetősége mérlegelni, és ha lehetséges, átengedheti a megkülönböztető jelzést használó járművet, de a kérdéses esetben erre szerintük „már nem volt lehetőség”, ezért kellett a mentőnek várnia.

Az RTL riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kurvaanyad1, Password, 1234567: százszámra szivárogtak ki magyar kormányzati jelszavak
A Bellingcat oknyomozó portál tárt fel egy súlyos adatszivárgást, amely közel 800 magyar kormányzati e-mail címet és jelszót érint. A kompromittált adatok között a honvédelmi és a külügyi tárca mellett a Nemzetgazdasági Minisztérium is szerepel.


Közel 800 magyar kormányzati e-mail-cím és a hozzá tartozó jelszó kering az interneten – írta a Bellingcat oknyomozó portál. A nyílt forrásokon végzett elemzés alapján a kormány 13 minisztériumából 12 érintett, bizonyos esetekben pedig külföldön dolgozó katonai személyzet és köztisztviselők bizalmas adatai is nyilvánosságra kerültek.

A legsúlyosabban az a négy kulcsfontosságú minisztérium volt érintett, amelyek az ország kormányzásáért, védelméért, külügyeiért és pénzügyeiért felelősek. A Pénzügyminisztériumtól 145, a Honvédelmi Minisztériumtól 120, a külügytől 107, a Nemzetgazdasági Minisztériumtól pedig 99 e-mail-cím és jelszó kombinációja került ki.

A kínos jelszavak között szerepelt a „Password”, az „1234567” és az „embassy13hungary” is. A Belügyminisztérium alá tartozó büntetés-végrehajtásnál egy magas rangú tisztviselő az „adolf” jelszót használta.

A versenyt a Nemzetgazdasági Minisztérium egyik munkatársa nyerte, aki a „Kurvaanyad1” jelszót használta.

Az érintettek között volt egy információbiztonságért felelős magas rangú katonatiszt, a külügyi minisztérium terrorizmusellenes koordinátora, valamint egy olyan alkalmazott, akinek a feladata az ország elleni hibrid fenyegetések azonosítása volt.

Az adatok zöme nem célzott, csúcstechnológiás behatolás, hanem a gyenge digitális higiénia következménye: a munkavállalók a munkahelyi e-mail-címüket használták civil weboldalakon való regisztrációhoz, amelyeket később feltörtek. Ugyanakkor 97 kormányzati gépen jelszólopó kártevő nyomait is azonosították.

„Világos a most napvilágra került adatszivárgásokból, hogy a kormányzati szervek nem vették elég komolyan az adatbiztonságot” – mondta Dull Szabolcs politikai elemző a Bellingcatnek.

A szakértők szerint a rendszerszintű védelem hiányosságaira utalhat a probléma. „Többtényezős hitelesítés nélkül a rendszerek lényegesen sérülékenyebbek a megszokott támadási módszerekkel szemben, mint a phishing vagy a hitelesítési adatok tömeges próbálgatása” – fejtette ki Bárdos Kata Kincső kiberbiztonsági szakértő.

A Bellingcat megkereste a kormányzati szóvivőt és a Miniszterelnöki Kabinetirodát, de a cikk megjelenéséig nem kapott választ. A mostani eset nem előzmény nélküli: 2022-ben a Direkt36 írta meg, hogy az orosz titkosszolgálatok hozzáfértek a külügy számítógépes hálózatához. A minisztérium akkor „kampányhazugságnak” nevezte az értesülést. Később a 444 nyilvánosságra hozott egy, az Alkotmányvédelmi Hivataltól a külügynek küldött levelet, amely több ezer munkaállomást és 930 szervert „megbízhatatlannak” minősített.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Így közli az eredményeket a Nemzeti Választási Iroda: urnazárás után azonnal megkezdik a számolást
A Nemzeti Választási Iroda közzétette a szavazatszámlálás hivatalos menetrendjét. A külképviseleti és átjelentkezéssel leadott voksokat csak a választás utáni napokban számolják meg.


Szoros eredmény esetén senki ne várja a végeredményt vasárnap éjjel, az ugyanis csak a szavazást követő szombatra derülhet ki. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) közlése szerint

a szavazatok megszámlálása a legtöbb helyen este hét órakor megkezdődik, és az első előzetes eredmények este nyolc óra körül várhatók, a feldolgozottság folyamatos jelzése mellett.

Ezzel egy időben a Nemzeti Választási Iroda elkezdi a levélben beérkezett szavazatok számlálását is, és ezek eredményét is folyamatosan közzéteszi. A szavazás estéjén azonban a kép még messze nem lesz teljes.

Becslések szerint az országos listára leadott voksoknak csupán 92-95 százalékát, míg az egyéni választókerületi jelöltekre leadott szavazatoknak 94-97 százalékát fogják addigra megszámolni.

A hiányzó néhány százaléknyi szavazat – a külképviseleteken, illetve átjelentkezéssel leadott voksok – sorsa a következő napokban dől el, és éppen ezek dönthetnek a billegő körzetekben. A folyamat átláthatósága különösen fontos egy olyan közhangulatban, ahol egy friss felmérés szerint a magyarok közel fele tart a választási csalástól.

A külföldről érkező szavazatokkal kapcsolatos logisztikai nehézségekre pedig valós példák is akadnak, korábban előfordult, hogy az izlandi magyar szavazók a postai késések miatt nem kapták meg időben a csomagjukat.

A külképviseletekről és az átjelentkezésekből származó szavazatoknak legkésőbb a választást követő negyedik napig, azaz csütörtökig kell megérkezniük a Nemzeti Választási Irodához.

Az iroda pénteken válogatja szét ezeket országgyűlési egyéni választókerületek szerint, majd átadja azokat az illetékes helyi irodáknak. Ott a kijelölt szavazókörök pénteken vagy szombaton számolják meg ezeket a voksokat.

Ez a több napos folyamat magyarázza, hogy szoros verseny esetén miért módosulhat a választás eredménye a vasárnap éjjeli állapothoz képest. A 100 százalékos feldolgozottság elérése és a hivatalos végeredmény kihirdetése akár a következő hétvégéig is elhúzódhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk