Mennyire biztonságos Dubaj megtámadott ikonikus épülete, a Burj Al Arab?
Füst kígyózott a magasba Dubaj csillogó szimbólumán, a vitorlát formázó Burj Al Arab hotel homlokzatán, a látvány percekre megrémítette a világot. A március 1-én készült felvételek egy drámai támadás képét vetítették előre, a valóság egy szélesebb és nyugtalanítóbb történet része.
A Dubai Media Office hivatalos közleménye szerint a város légvédelme elfogott egy ellenséges drónt, és annak lehulló törmeléke okozott egy kisebb, gyorsan eloltott tüzet az épület külső burkolatán. Sérülés nem történt, a pánikot pedig a gyors és szakszerű beavatkozás hamar eloszlatta.
A hétvége során több ponton is tesztelték a térség biztonságát: a Fairmont The Palm szálloda bejáratánál például egy nagyobb tűz keletkezett, és többen meg is sérültek. A támadássorozat március 3-án, kedden folytatódott, amikor egy drón a dubaji amerikai konzulátus melletti parkolóba csapódott. A tüzet itt is sikerült eloltani, és személyi sérülés nem történt.
„Először azt hittük, tűzijáték” – mondta egy turista, aki a Fairmont The Palm közelében szállt meg. Mások már nem voltak ennyire szerencsések. Egy brit üzletember a Fairmont vendégeként élte át a támadást. „Az egyik szobánk kissé megsérült, de egy másik szinte megsemmisült, és aki bent lett volna, súlyosan megsérülhetett volna.
A konzulátust ért támadást az amerikai külügyminiszter is megerősítette. „Egy drón, sajnos, a konzulátusi épület melletti parkolóba csapódott, és ott tüzet okozott. Szerencsések voltunk, de nagykövetségeink és diplomáciai létesítményeink egy terrorista rezsim közvetlen támadása alatt állnak” – nyilatkozta Marco Rubio a TIME magazinnak.
A szemtanúk drámai beszámolói után felmerül a kérdés: Dubaj egyik jelképe valóban felkészült az ilyen helyzetekre?
A teherhordó külső acélváz, az „exoskeleton” és a 230 darab, 40 méter mélyre fúrt betoncölöp rendkívüli stabilitást ad neki. A hotel két szárnyát összekötő, teflonbevonatú üvegszálas membrán pedig, amely a világ legmagasabb átriumát fedi, dokumentáltan kiváló hő- és tűzálló tulajdonságokkal bír.
Ugyanakkor egyetlen hiteles mérnöki forrás sem állítja, hogy az épületet kifejezetten egy katonai dróntámadás vagy robbanás elviselésére tervezték volna. Ellenálló képessége a minőségi anyagok és a természeti erőkkel szembeni, precíz tervezés eredménye, nem pedig egy katonai minősítésé.
Bár a megtámadott szállodák – a Burj Al Arab és a Fairmont The Palm – is megerősítették, hogy a károk ellenére folyamatosan üzemelnek, az utazási szektor rövid távon visszaeséstől tarthat.
VIA Metro.co.uk