HÍREK
A Rovatból

„Valószínűleg egy elég beteg fickó” a támadó – megszólalt Donald Trump az őt is célzó merényletkísérletről

Az amerikai elnök azt állította, egyáltalán nem félt a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján történt lövöldözés alatt. Elmondása szerint a támadóra már a családja is panaszkodott és a rendőrségen is jelenthették.


A CBS Newsnak adott interjút Donald Trump a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján történt lövöldözés után, ahol egy fegyveres áttörte a biztonsági kordont. Az amerikai elnököt és a többi magas rangú vendéget evakuálni kellett az eseményről, amely ugyanabban a hotelben zajlott, ahol 45 évvel ezelőtt John Hinckley megpróbálta meggyilkolni Ronald Reagan elnököt. A szövetségi nyomozók egy 31 éves kaliforniai tanár indítékait vizsgálják, aki a támadás előtt egy manifesztónak nevezett emailt küldött a családjának, amelyben a Trump-adminisztráció tagjait jelölte meg célpontként.

Arra a kérdésre, hogy ő volt-e a célpont, Trump azt válaszolta, nem tudja, de számára úgy hangzott. Az elnök szerint a támadó „radikalizálódott”, és sok változáson ment keresztül.

„Keresztény hívő volt, aztán keresztényellenes lett, és sokat változott. Sok mindenen ment keresztül, az alapján, amit írt” – mondta az elnök, hozzátéve, hogy a férfi családja, a testvére és a nővére is panaszkodott rá, és a rendőrségnek is jelenthették. Az elnök szerint a támadó „valószínűleg egy elég beteg fickó” volt.

Trump állítása szerint nem aggódott a lehetséges sérülések miatt. „Nem aggódtam. Értem az életet. Egy őrült világban élünk” – jelentette ki.

Elmondása szerint a lövöldözés pillanatában éppen Oz Pearlman mentalista beszélt hozzá és a first ladyhez. Trump szerint a felesége arcán látszott, hogy valami nincs rendben, és bár nem akarja azt mondani, hogy a first lady megijedt, szerinte bárki így reagált volna egy ilyen helyzetben.

Az evakuálásról Trump azt mondta, hogy részben miatta zajlott lassabban, mert látni akarta, mi történik.

„Nos, ami történt, az egy kicsit én voltam. Látni akartam, mi történik, és nem tettem nekik olyan könnyűvé a dolgukat”

– magyarázta. Állítása szerint először állva indult kifelé, és csak az ügynökök többszöri kérésére feküdt le a padlóra. „Azt mondták, »Kérem, feküdjön le. Kérem, feküdjön le a padlóra.« Így hát lefeküdtem, és a first lady is lefeküdt.” Az elnök arról beszélt, hogy az volt a benyomása, hogy „tudod, ezen már párszor keresztülmentem”. Hozzátette, hogy miután egy biztonságos helyiségbe vitték, megpróbálta rávenni a szervezőket, hogy folytassák az eseményt.

A fegyveresről azt mondta, hihetetlenül gyors volt. „A sebessége egészen hihetetlen volt, tényleg. Olyan volt, mint egy elmosódott folt” – jellemezte a támadót, majd viccesen megjegyezte: „Azt hiszem, az NFL-nek le kellene szerződtetnie.” Ugyanakkor dicsérte a rendfenntartókat, akik szerinte nagyon profin és azonnal ártalmatlanították a férfit.

Amikor a riporter felolvasta a támadó manifesztójából azt a részt, hogy „az adminisztráció tisztviselői célpontok”, és hogy „többé nem vagyok hajlandó megengedni, hogy egy pedofil, erőszaktevő és áruló a bűneivel beszennyezze a kezeimet”, Trump hevesen reagált.

„Nos, vártam, hogy felolvassa, mert tudtam, hogy fel fogja, mert önök... önök szörnyű emberek. Szörnyű emberek” – mondta a riporternek.

Az elnök tagadta a vádakat. „Én nem vagyok erőszaktevő. Senkit sem erőszakoltam meg. Nem vagyok pedofil.”

A manifesztó azon részére, amelyben a támadó a biztonsági intézkedések hiányosságait kritizálta, Trump úgy reagált:

„Nos, ő is elég inkompetens volt, mert elkapták. És elég könnyen elkapták.”

Szerinte a biztonságiak jó munkát végeztek. Azt is elmondta, hogy a lövést kapott titkosszolgálati ügynök jól van, a golyóálló mellény megvédte, és kórházba sem akart menni.

A politikai erőszakról szólva Trump azt mondta, az mindig is létezett. „Ha visszamegyünk 20, 40, 100, 200, 500 évet, mindig is ott volt. Embereket gyilkolnak meg. Embereket sebesítenek meg. Embereket bántanak” – mondta, majd hozzátette, hogy szerinte:

„a demokraták gyűlöletbeszéde sokkal inkább... nagyon veszélyes. Tényleg azt hiszem, hogy nagyon veszélyes az országra nézve.”

Az elnök végül kijelentette, hogy a vacsorát újra meg kell rendezni, méghozzá 30 napon belül.

„Azt hiszem, nagyon rossz, ha egy őrült ember képes lemondatni egy ilyet” – mondta.

Szerinte fontos, hogy az esemény ne maradjon el, és ígéretet tett arra, hogy legközelebb még nagyobb biztonsági készültség lesz. Hosszú távú megoldásként felvetette, hogy a jövőben az ilyen eseményeket a Fehér Ház Keleti szárnyában épülő, 2028-ra elkészülő új bálteremben kellene tartani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról
A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 12.



„Ahogy korábban ígértük, nyilvánosan elérhetővé tesszük a mohácsi híd beruházása előtt, valamint a projekt idei 76 milliárd forintos bővítését megelőzően készült megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányokat” – írta Facebook-bejegyzésében a közlekedési és beruházási miniszter. Hozzátette, a dokumentumokat évek óta titkolta Lázár János minisztériuma, de szerinte most már érthető, miért.

Vitézy szerint ugyanis „a tanulmányokból világosan kiderül, hogy sem a híd 2×2 sávos megvalósítása, sem a környező utak idei 2×2 sávos bővítése nem indokolt és nem alátámasztható a forgalmi adatok és a prognózisok alapján.”

Ennek ellenére a leköszönt kormány és Lázár János az építés mellett döntött, majd „az adatokat eltitkolta a magyar emberek elől” – írja Vitézy, aki szerint „a 451 milliárd forintba kerülő beruházás teljesen túlméretezett”.

A miniszter megosztotta azt a linket, ahol meg lehet nézni a két tanulmányt, ide kattintva megtaláljátok.

A miniszter kedden egy videóban már beszélt arról, hogy a projekt keretét a választások előtt 76 milliárddal emelték meg, a kivitelezőnek pedig 98 százalékos előleget engedélyeztek. A tárca szerint április 10-én 94,3 milliárd forintot utaltak is a cégnek. A kormány csütörtökön kormányhatározatban elrendelte a mohácsi Duna-híd beruházásának teljes felülvizsgálatát és az érintett kivitelezési munkák felfüggesztését, vizsgálva a 2×1 sávos kialakítás lehetőségét is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Összeomlott a Meta rendszere: leállt a Facebook, a Messenger és az Instagram is
Péntek délután hibát észleltek a Meta több szolgáltatásánál, aminek következtében a felhasználók nem tudnak belépni a fiókjukba. A leállás az Instagram és a Threads platformokat is érinti, így a hiba a cég szinte összes nagy szolgáltatására kiterjed.


Pillanatok alatt dobta ki a felhasználókat a Facebook, a Messenger és az Instagram – és most nem enged vissza: a péntek délutáni leállás a jelek szerint a Meta több nagy platformját egyszerre érinti.

A hiba a Facebook és a Messenger mellett az Instagramot és a Threads platformját is sújtja, vagyis a cég szinte minden nagy szolgáltatása akadozik.

A felhasználók tömegesen azt tapasztalják, hogy a rendszer automatikusan kijelentkeztette őket, a visszalépés pedig sikertelen. A fennakadás a mobilalkalmazásokat és a böngészőben megnyitott verziókat is érinti.

A hibajelenség kiterjedt: sokaknál a Facebook weboldala be sem tölt, vagy ha mégis, a hírfolyam üresen jelenik meg.

Tapasztalataink szerint a Messengeren küldött üzenetek célba sem érnek.

Az internetes szolgáltatások működését figyelő Downdetector adatai szerint a probléma Magyarországon és több más országban is jelentkezik, ami arra utal, hogy nem helyi, hanem kiterjedt, akár globális hibáról lehet szó.

Nem ez az első ilyen eset. 2024. március 5-én is globális leállás sújtotta a Meta fő szolgáltatásait, amikor a cég kommunikációs igazgatója, Andy Stone egy „technikai problémára” hivatkozott. Hasonló, világszerte érzékelhető kimaradás történt 2024. december 11-én is, szintén technikai hiba miatt.

FRISSÍTÉS, 16:30:

Nagyjából egyórányi leállás után 16:15 körül újra életjeleket adott a Facebook és a Messenger is.

Asztali felületről már mindkettő működik, de a mobilos felhasználók közül még nem mindenkinek sikerült visszajelentkeznie.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
NAV-os autót nem, de civileket megbüntettek Zuglóban, most elengedhetik a bírságokat
A zuglói önkormányzati rendészet több autóst is megbírságolt a Bosnyák piacnál, egy NAV-os járművet viszont nem. Egy szemtanú fellépése után a rendészet jelezte, a büntetések felülvizsgálhatók.


Miközben a Bosnyák piacon a hétvégi csúcsforgalomban szinte lehetetlen parkolóhelyet találni, a zuglói önkormányzati rendészet a minap hat-nyolc autóst is 17 ezer forintra bírságolt a várakozási tilalom megszegése miatt. Egy ugyanott, ugyanúgy tilosban álló NAV-os autót viszont érintetlenül hagytak – írja a Blikk. Az esetet egy szemtanú vette észre, akinek a fellépése nyomán a megbírságolt civilek esélyt kaphatnak a büntetésük elengedésére.

A történet a Bosnyák utca és a piac környékén játszódott, ahol pénteken és szombaton időszakos várakozási tilalom van érvényben a rend fenntartása érdekében.

A zuglói rendészet munkatársai sorra helyezték el a bírságokat jelentő „mikuláscsomagokat” a civil autók szélvédőjén, egy szintén szabálytalanul parkoló NAV-os járművet azonban nem büntettek meg.

A kettős mércét egy helyi lakos vette észre, aki azonnal kérdőre vonta az intézkedőket, tudnak-e olyan hatályos jogszabályról, amely felmentést ad az adóhivatal munkatársainak a tilalom alól. A rendészek a kérdésre láthatóan zavarba jöttek.

A férfi a lapnak elmondta, mi volt a célja a fellépésével.

„Nem azt kértem a rendészettől, hogy utólag bírságolják meg a NAV-os autót, hanem hogy tekintsenek el az átlagemberek megbüntetésétől is, ha már ilyen nyilvánvaló kettős mércét alkalmaznak az utcán” – fogalmazott.

A férfi elmondása szerint a helyszínen azt a tájékoztatást kapta, hogy a rendészet elismerte a téves jogszabály-értelmezést. Bár a már kiállított bírságokat automatikusan nem törlik, ha az érintettek személyesen bemennek a rendészet ügyfélszolgálatára és kérik az intézkedés felülvizsgálatát, akkor elengedik nekik a büntetést.

A zuglói önkormányzati rendészet jogtanácsosa, dr. Füle Ferenc ugyanakkor sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, hogy kivételeztek a hatósági autóval. Ehelyett arról beszélt, hogy a rendészeknek tág mérlegelési jogkörük van, a szóbeli figyelmeztetéstől a feljelentésig dönthetnek a szankcióról.

Arra a kérdésre, hogy a NAV munkatársai miért maradtak büntetlenül, a jogtanácsos annyit mondott, olyan biztosan nem fordult elő, hogy egyáltalán ne alkalmaztak volna valamilyen szankciót.

Azt azonban, hogy pontosan mit, a titoktartási szabályokra hivatkozva nem árulta el. A hivatalos álláspont szerint a bírság felülvizsgálatát csak akkor végzik el, ha a megbüntetett autós meggyőzően érvel a döntés megalapozatlansága mellett.

A zuglói parkolás körül régóta feszült a helyzet. A parkolási gyakorlat jogszerűsége korábban is vitákat gerjesztett, idén februárban a Fővárosi Törvényszék egy ítélete is rávilágított, hogy a parkolási társaságok jogértelmezése vitatható lehet a pótdíjazás során.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
HVG: Közel 200 embert rúghatnak ki a Mediaworkstől, hetilappá alakul a Magyar Nemzet
A lap értesülései szerint a Mediaworks a jövő hét elején azonnali hatállyal küldhet el közel 200 dolgozót. A lépést a cég 14 milliárd forintos tavalyi vesztesége és a megcsappant állami hirdetési bevételek indokolják.


A HVG értesülései szerint a Mediaworks a jövő hét elején azonnali hatályú leépítést indíthat, miközben a Magyar Nemzet napilapból hetilappá alakulhat. Az érintett munkatársaknak pénteken szóltak, hogy hétfőn 10 órakor, a szabadságon lévőknek is, kötelező megjelenniük a munkahelyükön. A lap szerint közel 200 embert küldhetnek el, és a kiadó jelentősen átalakíthatja a működését: lapokat szüntethet meg, a jobboldali média zászlóshajójának számító Magyar Nemzetet pedig hetilappá alakíthatja.

A kiadóhoz tartozó Pesti Srácok főszerkesztője, Huth Gergely megerősítette, hogy hétfőn, kedden és szerdán belső megbeszélések lesznek, de részleteket nem közölt.

Egy mondata ugyanakkor sokatmondó volt a várható elbocsátásokkal kapcsolatban: „várjuk és szomjazzuk a baloldali kollégák szolidaritását”.

A HVG szerint a leépítések időzítése is figyelemre méltó: a Mediaworks a Fidesz szombati tisztújító kongresszusa utánra időzítheti a bejelentést.

Bár egyes források 350 dolgozó elküldéséről tudnak, valószínűbb a 200-nál valamivel kevesebb érintett. A kiadó 1989 fős állományának tíz százalékát meghaladó elbocsátás már csoportos létszámleépítésnek számítana, amit 30 nappal előre be kellene jelenteni. Mivel az értesülések azonnali hatályú kirúgásokról szólnak, a cég ebben a hullámban legfeljebb 180-190 embertől válhat meg, elkerülve a bejelentési kötelezettséget.

A drasztikus korrekcióra a cég pénzügyi helyzete miatt van szükség.

A 2025-ös évet 14 milliárd forintos veszteséggel záró médiacég a választások után az állami hirdetések megszűnésével került nehéz helyzetbe. A mínusz jelentős része abból adódott, hogy a kiadványok jövedelemtermelő képességét jelző vagyoni értékű jogokat 12 milliárdról 1,5 milliárd forintra kellett leértékelni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk